Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-05 / 29. szám

www.ujszo.com I 2020. február 5. RÉGIÓ I 5 Még keresik a bodrogszerdahelyi rablókat NÉMETI RÓBERT A tőketerebesi járásbeli Bodrogszerdahslyen 2019. november 18-án, a hajnali órákban felrobbantottak és kiraboltak egy pénzautoma­­tát, mely a helyi önkormányzat épületében volt elhelyezve. A rendőrség állítja, intenzíven dolgoznak az ügy felderítésén, de a tetteseket egyelőre nem találják. BODROGSZERDAHELY A Szlovák Takarékpénztár (SLSP) pénzautomatáját hajnali négy óra után pár perccel robbantották fel is­meretlen elkövetők. Az önkor­mányzat épületéből kiszakadt pénz­automatát a rablók kiürítették, és el­menekültek a helyszínről. A robba­nás annyira erős volt, hogy az ATM egyes részei és a benne elhelyezett bankók a több tíz méterrel távolabbi körforgalomnál landoltak. Mivel nem lehet kizárni, hogy a rablók Ma­gyarország felé menekültek, a Kas­sai Kerületi Rendőrkapitányság tá­jékoztatása szerint továbbra is aktí­van, a magyarországi rendőrökkel együttműködve dolgoznak az ügy felderítésén. Egymásra mutogatnak „A Kassai Kerületi Rendőrka­pitányság bűnügyi részlegének nyo­mozója a rablással összefüggésben garázdaság és rongálás ügyében in­dított eljárást. A tettesek tíz év bör­tönbüntetést is kaphatnak. A pénz elrablásával több mint 78 ezer eurós vataSCin Péter Varieté X címmel első tantermi-színházi előadását mutatja be a héten a Vekker MűhelyésaGurigongo Symposium Komáromban, amelyben az idegenellenesság tárna körót járják körül. VA'lühVA'llii „Arra döbbentünk rá, hogy az ide­­genellenesség egyre élesebben van jelen a mai társadalmunkban. Főleg a középiskolás korosztály veszé­lyeztetett, akiknek még formálódik a személyiségük. Belőlük később szavazók is lesznek, és ezért láttuk lényegesnek, hogy őket célozzuk meg a témával” - fejtegette az Új Szónak a Varieté X című előadás koncepcióját Romada Rakottyay Katalin, a darab egyik szereplője. Mellette még Dékány Nikolett, La­­boda Róbert és Tóth Gábor szerepel abban az előadásban, amelyet a hé­ten a komáromi Mariánum Egyházi Iskolaközpontban mutatnak be a Kisebbségi Kulturális Alap támo­gatásával. Az előadás rendezője Miklós László. Helyi és globális probléma A darabot alkotó jelenetek hátte­re egyszerre helyi és globális. „Mi­vel Varieté a cím, ez azt j elenti, hogy sok apró jelenetet és történetet kárt okoztak az érintett vállalatnak”- tudatta lapunkkal Jana Mésarová rendőrségi szóvivő. Azt, hogy mi­lyen stádiumban van a nyomozás a magyarországi oldalon, a Szabolcs- Szatmár-Bereg Megyei Rendőr­­kapitányság sajtóosztályától szeret­tük volna megtudni. Kérdéseinkre azonban csak annyit válaszoltak, hogy bővebb tájékoztatásért fordul­junk a szlovák hatóságokhoz. Hallgat a takarékpénztár Szerettük volna megtudni, hogy a bodrogszerdahelyi pénzautomatából mennyi pénzt loptak el. Informáci­óink szerint ugyanis mintegy 70 ezer euró volt az ATM-ben. Tudni sze­rettük volna azt is, működésbe lépett­­e az automatákban levő festékpat­ron. Marta Cesnaková, a Szlovák Takarékpénztár szóvivője azonban egyetlen kérdésünkre sem válaszolt. „Jelenleg is tart az intenzív nyomo­zás, ezért nem áll módunkban bő­vebb tájékoztatást adni. Pénzintéze­tünk együttműködik a hatóságokkal”- közölte Cesnaková. Megerősítette, hogy a takarékpénztár a történtek el­lenére nem szünteti meg a készpénz­­felvétel lehetőségét a községben. Ezért a közelmúltban újabb pénz­automatát helyeztek el Bodrogszer­­dahelyen. Menő az ATM Kirablása Az utóbbi hónapokban egyre több pénzautomatát fosztottak ki a kelet­európai országokban. Néhány nap­pal ezelőtt a kárpátaljai munkácsi já­rásbeli Beregrákoson fosztottak ki ismeretlenek egy ATM-et. A karpat­­info.net portál információ szerint, fűztünk egybe” - mondja Romada Rakottyay Katalin, aki kifejti, itt aktuális témákról van szó, amelyek elsősorban a menekültválságot, a romákhoz és az afroamerikaiakhoz való viszonyulást jelentik, valamint a szlovák-magyar ellentéteket is. Az egyik jelenetben például a diá­kok kiközösítik a társukat, mert ro­ma, de az előadásban a ruandai nép­irtás vagy Radnóti Miklós sorsa is megjelenik. Ez az ív nagyon fontos az alkotók számára: „Azt akaijuk megmutatni, hogy honnan indulhat melyet később a Munkácsi Kerületi Rendőrség szóvivője is megerősített, 2020. január 27-ére virradóra fosz­tották ki az automatát. A tolvajok megrongálták az egyik üzlet külső falán levő berendezést, ahonnan kö­zel 20 000 hrivnyát, azaz 730 euró­­nak megfelelő összeget loptak el. A rendőrség eljárást indított az ügyben, a nyomozás még tart. A Bodrogköz­től mintegy 140 kilométerre fekvő Debrecenben december elején egy Németországban bankautomatákat fosztogató bűnözőcsoportot szá­a rasszizmus és a xenofóbia, és mi­be torkollhat, ha nem foglalkozunk eleget a témával, s nem vagyunk eléggé nyitottak.” Az előadás szakmai konzulensei között megtalálható Szabó Tímea szociológus is, aki a téma társada­lomtudományi hátterét segített el­mélyíteni. Az általa szemlézett ku­tatásokból, amelyek az elmúlt 10 évből valók, világosan kitűnik, hogy egyre meghatározóbb szere­pet tölt be a xenofóbia a társadalmi életben. moltak fel magyar és német rend­őrök. A németországi rendőrök ada­tai szerint a Frankfurt am Main-i Fő­ügyészség 2018-ban európai nyo­mozási határozatot bocsátott ki egy magyar állampolgárságú férfi és tár­sai ellen. A rendőrség információi szerint a bűntársak pénzautomatákat robbantottak fel Németországban, majd ellopták belőlük a készpénzt. A debrenceni dehir.hu hírportál közlé­se szerint a nyomozók megállapítot­ták, hogy a Németországban elköve­tett bűncselekményből szerzett va­való Megszólítani a gyerekeket A 2013 óta létező Vekker Műhely eddigi produkciói főleg a színházi nevelés koncepcióján alapultak, amelynek keretében a diákok inter­aktív módon vehettek részt az elő­adásokban. A darabot most ez nem fogja megszakítani, de utána lesz lehetőség kérdésekre és hozzászó­lásokra. Ugyanakkor, ahogyan ed­dig is, karnyújtásnyira lesznek a kö­zönségtől, testközelben játszanak nekik. Az előadásokat közérdekű té­mákból szokták létrehozni, amelyek a diákokat is érdeklik. „Az ő nyel­vükön kell ezeket a kérdéseket meg­fogalmazni, az ő nyelvükön kell ezekről beszélni, és akkor partnerek és nyitottak lesznek arra, hogy ők is beszéljenek. Az iskolában se tér, se idő nincs erre, kétséges, hogy csa­ládon belül felmerülnek-e ezek a dolgok” - mondja Romada Ra­kottyay Katalin. Hozzáteszi, az osz­tályterem a diákok egyik saját kö­zege, ezért itt talán őszintébbek tud­nak lenni, mint mondjuk egy formá­lisabb helyszínen. Hol lesz még? A mariánumi bemutatót követően a dél-szlovákiai régió más magyar tannyelvű középfokú oktatási intéz­ményeibe is el szeretnének jutni a darabbal. Márciusra pedig egy ko­máromi előadást terveznek a széle­sebb nézőközönség számára is. gyónt a társak Magyarországon mosták tisztára, ezért vagyonvissza­­szerzési eljárást kezdeményeztek. Az eddigi információk szerint a társaság nyolc automata sikeres kifosztásával hozható összefüggésbe, de a külföldi nyomozók további eseteket is vizs­gálnak. A jelenlegi adatok szerint mintegy 300 ezer euró került lopás útján a birtokukba. A magyar nyo­mozók jelzésére decemberben Né­metországban a három magyar férfit és egy hozzájuk tartozó német ál­lampolgárságút is elfogtak. RÖVIDEN Fákat döntött ki a szól a Csallóközben Dunaszerdahely. A Dunaszer­­dahelyi járásban is károkat oko­zott az országon átvonuló szél­vihar. Lelkes István, a járási tűzoltóság parancsnoka el­mondta, hogy délután háromig körülbelül hússzor riasztották a tűzoltókat. „Legtöbbször kidőlt fák miatt kellett kivonulni a tűzoltóknak, de tetőszerkeze­tekben is kárt tett a szél. Bősnél pedig egy üres kisteherautót majdnem felfordított a szél, itt az önkéntes tűzoltók segítettek” -nyilatkozta Lelkes István. A hivatásos tűzoltókon kívül az önkéntes egységek is kivették a részüket a kárelhárításból, (béva) Ellentüntetők várták Kotlebáókat Rimaszombat. Fokozott rend­őri felügyelet mellett tartotta kampányrendezvényét a Marian Kotleba vezette szélsőséges ESNS a rimaszombati kultúr­­házban. Az épületet a rendőrök kordonnal kerítették el. Az el­lentüntetők jelentős számban, mintegy 300-an a kultúrház és a Kaufland bevásárlóközpont kö­zötti területen gyülekeztek. Több felszólaló a szlovákok, magyarok és a romák összefo­gását és a fasizmussal szembeni fellépést sürgette. Többen arra ösztönözték a megjelenteket, hogy vegyenek részt a legköze­lebbi parlamenti választáson, (ie) Hogyan lesz az idegentől félelemből gyűlölet? A próbákon már olajozottan működik az előadás (Fotó: Töltésy Rudolf)

Next

/
Thumbnails
Contents