Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-29 / 50. szám

[22 SZALON ■ 2020. FEBRUAR 29. www.ujszo.com Az ember, aki manzárdba ment fel Sajó László A magyar, aki hegyre ment fel Kékeslapok szelet felvágottért, kis margarinért, esetleg lekvárért, teáért. A szobá­jában citromos tea, félbevágott zsemle, margarin, méz, kávét főz. Séta (főorvosi utasításra) fel a Te­tőhöz (Tető önkiszolgáló étterem, nekünk csak „faház”, a tévéto­ronynál), három deci forralt bor (nem főorvosi utasításra). Ebéd paradicsomos káposzta (utoljára a menzán diákkorában - nem, itt, tavaly). Vacsora olajos szardínia - nem tudják, hogy én a paradicso­mosat szeretem?! Reggel 14 8, a takarítónő kicse­réli üresre a szemeteszsákot, aztán a nővér behozza a napi gyógyszer­adagot. Már 7 óra előtt nagy élet van a folyosón, hölgyek kiabálnak egymásnak. K. Dezső is kiordít, ne ordíts! (A betegtársak tegeződnek.). Áldjon Uram, téged Szél öcsénk, Levegő, felhő, jó és rút idő, kik által élteted minden te alkotá­sod. (Assisi Szent Ferenc: Naphimnusz, ford. Sík Sándor) És lejött. Egyre jobban esik, zuhog! Itt fent köd is, nem látszik a tévéto­rony, szél! K.(ékesi) Dezső több­ször megáll a táskáival, levegőért kapkod. Menjen, pakoljon le, nővér adja a kulcsot, a szokásos lakosz­tály?, igen! Fátyolfiiggönyt szét, lássa a fenyvest. A vécében az ajtó felöli piszoáron fekete fólia, mint télen a szobrokon. Mióta van így? Mikor leplezik le? Fölé írták, aki még nem tudná: ROSSZ. Kitölt egy közérzetkérdöívex és egy Táp­lálkozási anamnézist, kérdések, pl.: Alkoholfogyasztás: naponta, hetente többször, hetente lx, alkalman­ként, soha, vajon mit ikszelt be? Az nincs ott, naponta többször... Persze, alkalmanként, mikor van rá alko... alkalom. Nagy pelyhekben esni kezd a hó! Fehér a hegy, ma­radjon így! Másnap korán reggel - 7 óra, K.(orai) Dezsőnek - súlymérés, vérvétel, EKG, légzésfunkció. Mi­kor jön ki az EKG-vizsgálatról, a folyosón szembejön egy nő - NO! Azt hiszi, rosszul lát, vagy eltévedt. Köszönünk, megfordul utána. Reggelire nem megy le, azért a 3-tól kijárási tilalom! Immár nem csak a csúszós út, a szél miatt is (az influenza miatt látogatási ti­lalom). De K. Dezső persze elindul - és visszafordul, szobafogságban nézi és hallgatja a fenyves félelme­tes vonaglását, zúgását. Hallottam a tévében, Kékesen rekorderejü, 118 km-es széllökés, mondja anyja a telefonban. Este fél órán át nincs áram. Meghalt Wichmann Tamás, 72 éves volt. Megjön Júlia, részvétem, vele megy a Tetőhöz. Elmondja, Péter 2018. június 19-én, halt meg, reggel fél 9-kor, végig mellette volt a kór­házban. Kirándultunk, bohóckod­tunk, volt szép három évünk. Ennyi volt. Délután a rádióban, az Utas és holdvilágain is a halál mibenlété­ről van szó - Wichmann, Péter és a rádió, ez már sok, nehezen alszik el. Arra gondol, többet kellett vol­na járni a kocsmájába, Szent Jupát, de csak azt mondtuk, megyünk a Wichmannba. Jött a nagy ember a nagy kutyáival, késő éjjel is össze­ütött nagy adag rántottát. Áldjon, Uram, testvérünk, a testi halál, /Aki elől élő ember el nem futhat. Sátor, italokat osztanak, edzés, egy hét múlva verseny. Érkezik a Tetőteraszra egy hátizsákos, ott van a sarokban a kéktúrabélyegző. Sorry mondja, K. Dezső arrébb áll és kérdezi, tökéletes angolsággal, wo? — Switzerland, Zürich, Wien, Irottkő, megcsinálja a kéktúrát; egy spirálfüzetbe pecsétel, benne az út­vonal és a pecsétek helye. Mutatja, ide indul most, Erdészház, a kéktú­ra után Románia, Bulgária, Kréta! Egy hátizsákkal. Kérdi K. Dezső tökéletes németséggel, sláfen?, és mutatja is. Turiszthotel, K. Dezső rontaná az országimázst, Hungary, nein gut, már Rockenbauer Másfél millió lépést is pusztuló turistahá­zakról számolt be, szuper!, mondja, egy turistának elég a fedél. Nézi a telefonját, a térképet, nem zavarja, good bye, good way! Le, a sátornál üdítők, lehütöttük, mert mire felér­nek, melegük van. Srác iszik, még visszajutok, felfutok még egyszer, őrület. K. Dezső ötször megáll, míg eljut a Tetőhöz. A csúcsra. Mátraházán a legendás Csülök büfé, családias hangulat, ólmeleg. Lacinál volt ilyen, a hegyen, nem kellett ezért lejönni, mondja a kis­újszállási bajszos. (Amolyan ve­gyesboltkocsma, hegyivegyigyümi vezetője volt Laci.) K. Dezső, mint minden évben, elmegy a Naphirm nuszparkba. Borús idő, de ami­kor ahhoz a stációhoz ér, melyen hrunk-bátyánk a Nap, nevezett ki­süt. Bízvást nevezhetjük csodának, főleg úgy, hogy aztán megint felhő mögött. A templomban egy fér­fi, akkor már ketten leszünk, már­mint a negyedóra múlva kezdődő misén, vasárnap van. K. Dezső zavarban, én nem maradok, megy a buszom. - Maradjon. - Mindig ilyen kevesen vannak? - Múlt héten harmincán, de ebből huszonötén a szanatóriumból, Mátraházáról jött. Amikor kilép a templomkapun, megszólal a hívőt misére hívó ha­rang. Szomszédja, Jani (régi beteg, negyvenöt jár a hegyre) kérdi, lát­tad a rókát? haj-nalban? - Nem. - Pedig ugatott is. (Mit csinál a róka, ugat?) Többen is mondják, hallot­ták, a másik (déli, napos) oldalon is. K. Dezső évekkel ezelőtt látta, a Rákosi-villánál (ilyen is van, volt, régen romokban) jött vele szem­ben, máskor pedig a hegyoldalban. Itt ólálkodik, rájár a kukákra. Rádióban sporthírek, asztalite­nisz: A szlovák színekben versenyző kínai játékos elkáromkodta magát, magyarul. A társalgóban wifi; a sarokban bácsi (én mi vagyok?), előtte kis­kocsi, azzal tud menni; telefonál a rokonoknak, mindenki hallja, az­tán nézi a híreket a telefonján és a kereskedelmi állami tévén. Ez nem lenne baj, de hallgatja is, hango­san. Nem menekülhetsz, itt is utol­érnek. K. Dezső szól neki, nem hallja, nagyothall. K.(áromkodik) Dezső, laptopot kikapcs, felmegy a szobába, ahol csend, és hó esik, kavarog a szélben. Az ablak előt­ti tetőn kismadár, sárga-fekete- széncinege? Mit adjak? A tetőn nyomok - macska? Nem is róka. Mesélik, a déli oldalon egy hölgy halálra rémült, amikor egy nyest ugrott ki a ruhái közül. Egy má­sik hölgy pedig nyúlt a teraszon a szatyrába, egy mókust talált. Reggel bemegy a zuhanyzóba, laticeldarabok a földön, beszakadt a (z álmennyezet! Egy négyszögle­tes elem. Már amikor jött, látta, be van ázva. Egy másik elem megre­pedve, veszélyesen lóg a lámpatest. Visszafelé szól a nővérnek, már beírtam, láttam, veszélyes, mindjárt megnézem. A férfiak a női fürdőt használhatják, ott felirat cukor­spárgán a kilincsen, „Nő fürdik!”, fordíts, „Férfi fürdik!”. Kár, hogy egy lapnak csak két oldala van, „Nő és férfi fürdik!”, ábrándozik K. Dezső. Búcsúest, utolsó vacsora: csir= kefarhát, -comb, köret kuszkusz, csemegeuborka. Persze nem „kincstári”, Lajosnál süti Jani és Éva. Lajos a fizetős, B-szárnyban lakik, bent fürdő és vécé, tévé, kint terasz. Amikor áramszünet volt, ki­mentem, nem volt fényszennyezés, láttam a csillagok millióit („Körül­tem csillagmiriád...” Vajda János), és tudtam, van Isten. Nl ablakpár­kányon magok, eteti a madarakat, a tenyeremből esznek, Assisi Szt. Lajos. Kéktúra Tájfütóverseny és majd itt lesz a Tour de Hongrie királyi etapja is. De azt már nem várja meg, indul, vár rá a síkság. Az utolsó kékeslap: köszö­nöm és örülök, hogy itt lehettem Önökkel a Szalonban. Remélem, még találkozunk, minden jót! K. Dezső. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve XXIV. / Mozgókép E lég verset idéztünk már eddig, hogy em­pirikusan is igazolást nyerjen: a híd sokol­dalú költői szimbó­lum. És egyben prózai jelenség is, hiszen története van, és története­ket mesél. A képzőművészetben se szeri, se száma a hídábrázolásoknak. Ez itt a kezemben csak egy példa a sokból: a Párizsi elégia című anto­lógiát forgatom, ott sorakoznak a magyar költő párizsi versei. És rajza is: forgatom, hopp, Tihanyi La­jos Szent Mihály hídja, forgatom, hopp, Nemes Lampérth József Új hídja, forgatom, stop, Uitz Béla Párizsi hídjától nem forog tovább a kép. Mindig így képzeltem a Pont Neuf-öt, ha emlékezni kellett, ilyen uitzbélás rideg előkelőséggel tűnt elő a városi tér túlparti panorámá­jából. A Pont-Neuf szerelmesei című filmben az Új híd azonban nem az én hidam volt. Nem ilyennek látom a múlt emlékeként, hiába ugyanaz a tér és a forma, a filmben szereplő híd az álmaim hídja, ahol minden tér és forma egyszeri, mert minden álom egyszeri. Nem lehet bele visszamenni, akárhogy térsz is vissza a Pont Neufhöz állandóan. Almot lámi olyan, mint a jövőre emlékezni. S mivel a jövő bizonyta­lan, az álom csak az esetlegest mu­tatja. Akár a kulissza. A Pont-Neuf szerelmesei film valóban álomszerű. Már Juliette Binoche tekintete az, nemcsak a története. A felújításra évekre lezárt Új hídon köt ki, igazi határhelyzet­ben: Michéle-t, a félőrült festőnőt a teljes megvakulás fenyegeti, új haj­léka az utca helyett a híd lesz. Azt azonban már két hajléktalan lakja, egy fiatal Alex (Denis Lavant), akit idősebb társa, Hans (Klaus Micha­el Grüber) próbál megóvni alko­holizmusától, és esténként, hogy aludni tudjon, ampullákkal látja el. A film kezdőképei brutálisak - vacsora mellé ne nézzük! - Alex vonszolja magát delíriumban végig az út közepén, míg össze nem töri magát, és egy szállóra be nem gyűj­tik. Ö lesz a hősszerelmes. Az álomszerű expressziók káprá­zatos képsorokat is produkálnak, a legikonikusabb a nagy francia for­radalom évfordulójára rendezett tűzijáték a hídról nézve, majd a fő­szereplők vízibiciklizése a fényszö­­kőkutaktól viliódzó Szajnán. Vagy táncjelenet, amikor a páros része­gen táncolja végig a hidat a modern és a társas tánc elemeit kombinálva a leghétköznapibb mozdulatokkal. Meg a lángoló reklámplakátok a metrófolyosón, amelyek áltai Michéle-t kerestették, és amelyeket Alex felgyújtott, mivel nem akarta elveszíteni a lányt. Nemcsak a látvány álomszerű, de a történet is úgy bonyolódik, hogy minden fordulópont válaszok helyett újabb kérdést szül. A csel­lista a metróban valóban Michéle exbarátja volt, és valóban megölte őt? Aztán a vakság: tényleg szem­sebész lett Michéle-ből? És tényleg lefeküdt Hansszal a képtárban a Rembrandt előtt? A pár évekkel később találkozik az Új hídon a hóesésben, miután Alex letöltötte börtönbüntetését - a plakátokkal ugyanis a plakát­ragasztó embert is sikerült aka­­radanul felgyújtania. A Pont-Neuf szerelmesei ebben a történetben valóban hidjai egymásnak, átveze­tik a másikat a saját életálmukba. Mert ott áll a híd minden jelenet mögött, nemcsak mint kulissza, de mélyértelmű szimbólum. Vagy talán minden szimbólum kulissza? A híd kulissza is, nem is a film­ben - ezúttal a szó szoros értelmé­ben. A Pont Neuf lezárását forgatás miatt ugyanis csak 21 napra en­gedélyezte a Prefecture de Police, így aztán a híd és a Szajna mását a part menti épületek homlokza­tával együtt külön megépítették Montpellier-től nem messze. A képkockákat nézve azonban csak találgathatunk, mikor vagyunk az igazi hídon, és mikor annak másán. Akár az álomban. Meg az életben. A szerelem kérdéseit veti fel a híd a magyarra csacsi módon A szív hídjafttént fordított filmben. A The Bridges of Madison County hasoncímű regény adaptációját Clint Eastwood rendezte, s ő ala­kítja a kissé megfáradt hősszerel­mest, a kóborló, világot járt fotóst a filmben. Aki egy napon eltéved Iowa állam Madison megyéjében, és a törődött családanya, Érancesca birtokán köt ki, míg az ő szeretett családja épp nyaral. Robert a me­gye hídjait fotózza megrendelésre. Minden készen áll egy viharos és életet felforgató szerelmi drámá­hoz. Az isten háta mögötti, tanyasi, rurális Madison megyében a 19. század végén több fedett fahíd is épült. Különös látványt nyújta­nak. Nem sikerült rájönnöm, va­jon miért kellene egy hidat fallal, tetővel fedni, hogy úgy nézzen ki, akár egy elegáns fészer. De talán éppen az az érdekes, hogy el lehet rejtőzni a hídban. Amelyet Robert fényképezőgép-lencséje figyel, míg Francesca eltűnik a deszkái mö­gött. A híd éppúgy megfigyelt ob­jektum, akár a másik. A forgatókönyvíró és színésze­ink is többet tudnak attól, hogy a közhelyesnek hangzó történetet ellaposítsák. A belső harcokat a részletgazdag pszichológiai mélyfú­rásnak beillő helyzetek mozzanatai táplálják. A fotózott, megfigyelt híd körüljárása mintha a friss sze­relmesek dilemmáját járná körül. Átkelni a hídon mindent magunk mögött hagyva a csábító és isme­­reden, a vonzó, de kiszámíthatat­lan túlpartért? Meglepően kevés filmben játszik a kulisszánál, térnél fontosabb sze­repet a híd. E két alkotásban mint­ha maga is szereplő lenne, sokarcú szimbolikus képződmény jelenik meg. A legtöbb háborús filmben a híd stratégiai pont, kiélezett határ­­helyzet, azaz mint frontvonal jele­nik meg, s felrobbantás fenyegeti. Gondoljunk csak A híd túl messze van, a Híd a Kwai folyón, vagy ^ Ryan közlegény megmentése című ikonikus filmekre. A híd felrobban­tásáról, meg a kultikus jugó parti­zánfilmről, a Neretvai csatátó\ esett már szó e sorozatban. Az amerikai háborús filmek hős­kultuszától sokkal többet tud az 1959-es nyugatnémet Die Brücke című film, amely hasonlóan a híd megvédése, a szövetségesek előre­nyomulásának feltartóztatása és a híd felrobbantása körül bonyo­lódik. A főszereplők azonban su­­hancok, azaz leventék, akik a szö­vetségesek bevonulása előtti napon kapják meg a behívójukat. A terv látszólagos, látva a közállapotokat és erőviszonyokat, a feltartóztatást itt senki sem veszi komolyan. Ki­véve a kamaszokat. Ők naivitásuk, a háborús propaganda, vagy talán csak városkájuk, hazájuk iránti odaadás miatt utolsó leheletükig védelmezik a hidat minden rendel­kezésükre álló fegyverrel. A hidat - életük, játékaik, rejtekhelyeik, szerelmi találkáik terét. A hét srác­ból hat teljesen feleslegesen hal meg egy vesztes háború irracionális való­ságában. Tisztaszívű hősök, vagy a butaság áldozatai? A hidat végül nem sikerül fel­robbantani. Mellesleg a dél-cseh határhoz közeli Cham hídja, ahol a nevesíteden kisváros történetét forgatták, már nincs meg, lebon­tották, majd 1995-ben újat építet­tek a helyébe. Persze itt is, ahogy a madisoni Roseman Covered Bridge-nél is, amelyet három évvel korábban renováltak; vagy a Pont- Neuf hatalmas makettje esetében a filmes fikció szempontjából teljesen irreleváns a valós híd. Ezekben a filmekben a híd sosem kulissza, ha­nem szinte észrevéden lényeg. A lényeg, hogy életálmunk képei peregnek, akár a pillérek lábánál megtörő hullámok, hogy objek­­tívünk a híd járókelőire fókuszál, arra várunk, hogy nagyjelentünkbe belépjen a másik. De a híd csak ott áll a kamera alatt, moccanadanul, minden mindenen túl, minden mögött tőid ki a mozgóképet. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents