Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-27 / 48. szám
4 I RÉGIÓ 2020. február 27.1 www.ujszo.com A befelé figyelés művészete kásságom jelentős része a relaxációs és a meditativ módszerek hatásvizsgálatából áll. Hogy mi történik a fejünkben, amikor ezt végezzük, az pontosan leírható és vizsgálható - az is, hogy milyen extra kibővült tudatállapotokra van lehetőség az emberi világban. Ezeknek a finom belső folyamatoknak minden szintje tudományosan lekottázható. Ezért nyugodtan állok ki ezekről beszélni. Akkor is, ha ezért megköveznének. Nagyon sokan rossz néven vették, hogy megpróbáltam az iskolai gyakorlatba bevezetni a relaxációt, de remélem, sikerül valahogy elérni, amíg élek. Mert tanítani kell a gyermekeinknek lelki önvédelmet és stresszkezelést. Van gyógytornász végzettsége is. A szakmai munkássága során foglalkozott a pszichológia és a gyógytorna, valamint a testnevelés határterületeivel is. Kissé költői a kérdés: ennyire fontos önnek a test és a lélek összehangolása? Már rég nem tudom szétválasztani a testet és a lelket, miután a test-elmemodell tudományosan megalapozva itt áll előttünk. Ez bizonyíték arra, hogy az idegrendszer maga egy hatalmas „felfogóállomás”, amely utat nyit a külvilág ingereinek felfogásához. Korábban az volt az elgondolás, hogy a lelki folyamatok valahogy ezeknek a működéséhez, idegrendszeri folyamatokhoz köthetők. Ez elég egyszerű, kicsit mechanisztikus leegyszerűsítés. Valójában mit mutatott ki a tudomány? Először is a sejtmemóriát, amiért Nobel-díjat adtak. Minden sejtünk holografikus memóriafunkcióval bír. Minden sejt tud a nagy egészről. Tudja, hogyan tartozik a teljes rendszerhez, és nem enged be idegent - kiveti az idegen sejtet. A saját funkciója mellett tudja, hogyan kapcsolódjon a többihez. Egy Candace Pert nevű biokémikusnő, aki az endorfm receptorok felfedezője, tudja mit igazolt? Hogy minden egyes érzelmünknek megfelelő, leírható molekula a párja. Tehát van „bánatmolekula”, „haragmolekula”, amik kémiai anyagok, és amikor mi idegrendszeri utakon például egy stresszort befogadunk, akkor van egyszer egy idegrendszeri pálya és vannak a hormonális utak - és vannak a Pert által ligandoknak nevezett hormonszerű vegyületek, amelyek ioncsatomákon át áramolva viszik az érzelmi állapotra jellemző kémiai anyagot minden sejtünkhöz. Tehát amikor haragszom, akkor én magam vagyok a harag, átárasztva minden sejtemet a haragmolekulával. Ez a test-elme, vagyis a pszichoszomatikus koncepció. Hogy válasszam el az elmét a testtől, amikor az elme hormonális utakon, a ligandok útjain, az ioncsatomákon átáramló érzelemmolekulákon keresztül az egész lényemben ott van? Minden sejtem tud és részt vesz abban, amit mi elmeállapotnak nevezünk. Amikor én azt mondom, hogy ilyen és ilyen az elmeállapotom, akkor a testem megfeszíti az izmait, a gyomrom összeszorul. Ez egy állapot, amire a testem reagál, miközben a lelkemben el tudom mondani, hogy szorongok - persze, ha elmondom -, és az érzelmi agyamban óriási mennyiségben termelődnek azok a ligandok, amelyek állandóan mennek végig, és pásztázzák a testemet. Szóval fölösleges szétválogatnunk a dolgokat, ha minden sejtem olyan, mint egy picike elme. Akkor meg miért mondom azt, hogy „külön az elme”, mintha az csak az idegrendszerem működése lenne. Nem. Attól sokkal több. VATAŐClN PÉTER Bagdy Emőke tartott előadást a napokban a komáromi Egressy Béni Városi Művelődési Központban. A 78 éves egyetemi tanár, klinikai szakpszichológus és pszichoterapeuta most is rendkívül aktív. Az emberi elme ás test iránti szüntelen érdeklődéséről és szakmája szeretettről is beszélt az Új Szénák. Ha átböngésszük az életrajzát, kiderül, hogy a hatvanas évek óta - tehát amikor megszerezte a gyógytornász oklevelet - folyamatosan szervez szakképzéseket. 2016-ban volt az utolsó, akkor lett alkalmazott egészségpszichológus. Ez azt jelenti, hogy a jó pap holtig tanul? Igen. Én azt hiszem, ez ma már elvárás. Aki leáll, az nemhogy úgy marad az adott szinten, hanem visszaesik. Gyorsan fejlődnek a tudományok, minimum lépést kell tartani. Ehhez azonban előzetesen nagyon sokat kell tanulni. Gondolja el, hajdan milyenek voltak a pszichológiai módszerek. Mi az a pszichoterápia? Hát „beszélgetünk”. Ettől ma már nagyon messze vagyunk. Olyan belső programokat tudunk megváltoztatni a páciensben, amelyektől lelkileg ő nagyon nyomorultul érzi magát. Hogy ez honnan ered, eleve ennek a felfedezése nagyon összetett. Általában meg sem tudják mondani, mitől szoronganak. A pánikbetegségnek például megvan a biológiai és a pszichológiai része is. A félelmet biológiai megközelítésben gyógyszerrel lehet csökkenteni - általában ez a pszichiáter területe -, de az előidéző gyökereket is ki kell bányászni, hogy soha többé ne jöjjön vissza. Ehhez kellenek olyan pszichológiai módszerek, amelyekben ma már mindenféle terápia jelen van, a tudatállapot-módosítás is. Régen a hipnózis rémületes bűvszó volt. Ma már tudjuk, hogy különböző módok vannak arra, hogy befelé figyelő állapotban milyen mélységben milyen emléktartományokhoz férünk hozzá — ha szükséges, akár a méhen belüli életig vissza tudunk menni, ahol olyan zsigeri, vegetatív emlékek vannak, amelyeket most már valaki, akinek szókincse van, el tud mondani. Vannak olyan bajok, amelyeknek a gyökere oda vezet vissza, például a klausztrofóbia vagy az agorafóbia esetében. Szóval sok módszer van, és hál'istennek ezt mind meg kell tanulni. Tehát mind a tudományos módszerek, mind az ismeretek, sőt, maga a világ is változott közben. Ahogy mondja. Változik a világ. Lépést tartunk, igazodunk és fölmérjük, mire van szükségük az embereknek, és a szükségletekhez dolgozzuk ki azokat a segítő módszereket, amelyekkel az időkényszerhez igazodva viszonylag rövid idő alatt mégis hathatós segítséget nyújtunk. Én minden szintre tennék pszichológust. Felépítményt csinálnék, ami a kismamáktól kezdve a megszületett gyermekkel való foglalkozáson át a nevelés különböző szakaszáig ellátná az embereket. Az első évben például a pici babának az édesanyjával olyan biztonságos kapcsolatot kell kialakítania, amely egy biztonságos kötődési programot jelent. Ez nemcsak a gyerek szubjektív érzése, hanem idegrendszeri programot is jelent: tudunk beszélni, a kifejezés fő módja a sírás, a mozgás meg a kapcsolat maga. Tehát amit a szavak előtti időszakban átéltünk, azt nagyon nehezen tudjuk verbálisán kifejezni. Na erre jó egy csomó pszichológiai módszer, hogy mégis vissza tudunk oda menni, s megnézni, mi történt ott. Most érintettük párszor ki nem mondva a stresszt is. Mivel Komáromban beszélgetünk, ezért lehetetlen megkerülni Selye Jánost, aki vegyész és endokrinológus volt, viszont a stresszelmélet miatt ő megkerülhetetlen a pszichológia tudománya számára is. Az ön szakmai világában hová helyezné Selye munkásságát? Fundamentális jelentőségűnek tartom. Olyan alapvető dologra világított rá, amely nagy kincs az ember működésének megértésében. A perspektívában, amit a megismerés számára nyitott, kiderült, hogy mi a stressz maga. Korai munkáiban utalt rá, hogy nemcsak,,rossz”, hanem, jó” stresszek is vannak. Akkoriban a, jó” stressz biokémiáját nemigen ismertük, de ő már utalt rá, ma pedig az egészségpszichológia, a boldogságpszichológia foként azzal foglalkozik, hogy miféle kompenzáló, pozitív tényezők vannak az ember életében, amivel el tudj a kerülni, hogy a „rossz” stressz megbetegítse. Már azt is tudjuk, miként betegítjük meg magunkat. Selye János olyan, mintha segített volna egy olyan szemüveget adni nekünk, amellyel egy egészen új világ tárul elénk - a dolgok mélyére tudunk menni, összefüggéseket tudunk teremteni. Úgyhogy nagyon nagy embernek tartom, és nagyon hálás le(A szerző felvétele) hét neki a tudomány, hogy ő erre rávilágított. A bibliográfiáját végigböngészve találtam egy kötetet, amit Pozsonyban adtak ki szlovák nyelven 1983-ban. Ez a Családi szocializáció és személyiségzavarok (Rodinná socializácia a poruchy osobnosti) című könyv. Hogyan került ilyen kapcsolatba a szlovákiai kollégákkal? A szlovákiai magyar pszichológusokkal volt is, van is kapcsolatom. Van egy Magyar Relaxációs és Szimbólumterápiás Egyesületünk, amelynek van a szlovákiai magyar nyelvterületen egy egyesületi szárnya. Hadas Katalin a legrégebbi szövetségesünk, de mások is dolgoznak itt. Megtetszett nekik a könyv, és lefordították. Egyszerjöttek azzal,hogy ezt megtennék, én mondtam, hogy nagyon köszönöm, megtisztelő. Magyarországon nagy sikere volt a kötetnek, tömören, nagyon sok mindenről szól. Szívesen járok ide egyébként, ha hívnak és van időm, jövök. Van egy kis megszállottság abban, amit csinálok, erre senki sem ösztönöz engem. Ez egyéni filozófia. Ez pedig a tudományos ismeretterjesztés egy fajtája. Időt és energiát von el a szigorú értelemben vett tudományos kutatástól. Nem érzi ilyen értelemben megterhelőnek? Ezért mondom ezt személyes filozófiának, hogy mire helyezünk nagyobb hangsúlyt. Nem gondoltam soha arra, hogy ezt a saját karrierem építésére használjam fel, hanem nagyon örültem mindig annak, ha kijött valamilyen eredmény, akkor más azt már nem cáfolhatja, mert akkor már a tudománnyal áll szemben. A mun-Nóvjegy Dr. Bagdy Emőke (1941) klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusa. 1968-ban az Eötvös Loránd Tudományegyetem BTK pszichológia szakán szerzett diplomát. Bölcsészdoktori disszertációját 1972-ben védte meg. Emellett 12 különféle szakképesítésre tett még szert. 1995-ben habilitált. Úttörő kutatói munkája a pszichodiagnosztikától a pszichoterápiákon át széles spektrumban mozog. Többek között 12 saját szakkönyv szerzője, 24 könyv szerkesztője. Bagdy Emőke a komáromi előadásán hogy miként viszonyul a külvilági ingerekhez, hogyan tűri a stresszt. Ha ez nem történik meg az első évben, lehetetlen később pótolni? Nagyon nehéz, ezt tapasztaljuk. Az időablak nyitva van, egy éved van arra, hogy ezt a programot megírd. Ha nem írod meg, vagy hibás, viszed magaddal, és 20 éves korodban is bizonytalan vagy, esetleg szorongsz úgy, ahogyan az első életévben ez már a kicsi agyadba beprogramozódott. És ezt nyilván nem tudjuk, vagyis itt a tudatalattiról beszélünk. Erről van szó, ez a szó szoros értelmében tudatalatti, mert abban a korszakban történik, amikor nem
