Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-25 / 46. szám
www.ujszo.com FOCITIPP ■ 2020. FEBRUAR 25. SERIE A131 tételeinek legjobb példája Antonio Candreva - a támadó középpályást pocsék idénye után legszívesebben az albán területi ligába száműzték volna a szurkolók, ám Conte „kezelése” után első számú és kihagyhatadan választás lett egy teljesen más poszton, a számyvédőén. Lautaro Martinez szintén sokat köszönhet neki, konkrétan szinteket lépett alatta a már százmillió euróra beárazott csatár, mint ahogy a támadásokért felelős, meccsenként átlagban 68 passzal operáló Marcelo Brozovic játékáról is lenyesegette a vadhajtásokat. Alighanem tökéleteshez közeli fél idényről beszélnének Milánó kékebb felében, ha a társaság továbbmegy - az egyébként igen erős - Bajnokok Ligája-csoportjából (az európai kaland viszont tovább folytatódhat az EL-ben, amit amúgy illene komolyan vennie Conténak, hiszen a nemzetközi porondon eddig semmit nem tudott felmutatni). A BL-kudarc fő magyarázata a középpálya sérülések miatti elfogyása volt, éppen ezért a téli átigazolási piacon kényszerből villantaniuk kellett Marottáéknak. A villantás a Tottenhamtől elvágyódó Christian Eriksen lett, akihez hasonló, jó korban lévő, topkategóriás játékost Sámuel Eto’o óta nem szerzett meg az Inter. Conte fokozatosan integrálja a csapatba a dán passzmestert, és bár beillesztése egyelőre nem zökkenőmentes, az ő megszerzése masszív kinyilatkoztatás a klub részéről: all in-t toltak a scudettóra. Rég nem látott ismerős: csúcson a Lazio Húsz évvel ezelőtt outsiderként indult a nemzeti színű pajzsén vívott csatába a Lazio, pedig az olasz futball akkori erejének megfelelően még a szertáros és az élelmezésvezető is világklasszisnak számított a keretben. A kor Manchester Cityjeként aposztrofált, a centenáriumát az ezredfordulón ünneplő klub az utolsó fordulókban utolérte a listavezető Juventust és a záró játéknapon sokáig emlékezetes körülmények között előzte meg a perugiai szakadó esőben vereséget szenvedő fekete-fehéreket. A története második bajnoki címét szerző római csapat akkortájt a Marchegiani - Pancaro, Nesta, Mihajlovics, Favalli - Sergio Conceicao, Verőn, Simeone, Nedved - S. Inzaghi, Salas tizeneggyel futott ki kéthetente a Stadio Olimpico gyepére, tehát olyan kiváló játékosok, mint Nestor Sensini, Fernando Couto, Dejan Sztankovics, Marias Almeyda, Roberto Mancim és Fabrizio Ravanelli csupán a kispadról vagy a lelátóról lehettek részesei az élménynek. A Sven-Göran Eriksson irányította rómaiak azért nem számítottak egyértelműen bajnokesélyesnek, mert a Juventus mellett a Milan, az Internazionale, a Roma, de még a Parma és a Fiorentina is bivalyerős keretet rakott össze. Elég rápillantani az 1999/2000-es idény góllövőlistájának élcsoportjára: Andrij Sevcsenko, Gabriel Batistuta és Hernán Crespo állt fel a képzeletbeli dobogóra, a „vert mezőnyben” többek között Filippo Inzaghi, Christian Vieri és Oliver Bierhoff végzett. Sokatmondó. Újraírt történelem? 2020-ban joggal érezhetnek némi déjá vu-t az akkori bajnoki cím idején már egymást ölelgető Lazioszurkolók, hiszen - ahogy koráb-Simone Inzaghi már három trófeát is nyert a Lazióval, a bajnoki cím sincs messze Marcelo Bielsa helyére, a Lazio legerősebbnek tartott idei kezdőcsapatából Thomas Strakosha, Stefan Radu, Senad Lulic, Luis Alberto, Szergej Milinkovics-Szavics és Ciro Immobile már akkor aláírta az edzőtáborozás kezdetén a jelenléti ívet. Ez a fajta állandóság pedig napjaink olasz labdarúgásában meglehetősen ritka jelenségnek mondható, és alighanem a folytonosság az Inzaghi vezetésével rekordokat átíró Lazio sikerének egyik titka. Aranycipő a láthatáron A másik megállapításához nem szükséges edzői diplomát rejtegetni a fiókban: ő Ciro Immobile. A harmincesztendős középcsatár élete formájában futballozva 25 mérkőzés után 27 gólnál és 6 gólpassznál tart, amivel beérte az Inter és a Roma korábbi támadójának, Antonio Valentin Angelillónak 1958-59-es rekordját: 25 forduló után legutóbb akkor állt ennyi gól egy csatár neve mellett a Campionatóban. A külföldi kalandjain (Dortmund, Sevilla) nagyokat perecelő támadó szinte lubickol a hazai közegben és Inzaghi rendszerében, amely az edzősége óta az Olaszországban reneszánszát élő háromvédős formációra épül. Antonio Contéhoz hasonlóan a 43 éves római tréner is dogmaként ragaszkodik a 3-5-2-höz; az öt középpályással mezőnyfölényt tud kialakítani, ezáltal labdatartásra építve megfojtja az ellenfelet - de ugyanúgy képes beásni magát a kapu elé és aztán gyors kontrákkal elszáguldani a másik 16-osig. Előbbiben a kulcsszerep a hatalmas munkabírású Milinkovics- Szavicsé és Lucas Leiváé: a szerb négy góllal és négy gólpasszal áll, míg a brazil a pálya fölszántását végzi (átlagban 2,5-ször szerel meccsenként). Az ötletelés és a kulcspasszok kiosztása a máshol leírt Luis Alberto feladata: a spanyol középpályás kézbesítette eddig a ligában a legtöbb asszisztot és a kulcspasszokat tekintve is az élen áll. Nyerő lehet a 20-as Persze a Laziót nem csupán néhány kiemelkedő egyéni teljesítmény repítette ilyen szédítő magasságokba, hanem a csapategység, amit az Inter legyőzését követen maga Inzaghi emelt ki. A károgók szerint a 43 esztendős szakember kerete nem elég mély ahhoz, hogy végig bírja a versenyfutást a papíron masszívabb Juventusszal és Interrel, holott a legutóbb történtek éppen erre cáfolnak rá. A sérülések és eltiltások esetén eggyel előrébb lépő második sor tagjai eddig gond nélkül hozták az alapemberek produkcióját, és ne feledjük: a torinói és a milánói riválisokkal ellentétben a Lazio nem viseli tavasszal a nemzetközi kupaszereplés terhét, tehát minden forduló előtt egy hétig teljes gázzal készülhet az előttük álló bajnokira. Akárhogy is, a Genoa vasárnapi legyőzését követően immáron zsinórban 20, veredenül megvívott mérkőzést tudott le a csapat, és úgy tűnik, ennek az idénynek ez lehet a bűvös száma. 2020-at írunk, 20 mérkőzése veredenek, 20 évvel ezelőtt nyerték utolsó bajnoki címüket. Déjá vu? Csáki Csaba * Romelu Lukaku nemcsak góljaival segíti az Intert, de igazi vezér is a csapat élén ban is történt - az idényrajt előtt fel sem vetődött a scudetto megkaparintásának lehetősége, másrészt több élcsapat is erősebbnek tűnt, harmadrészt ott van a névsorban Simone Inzaghi. A korábbi csatár negyedik esztendeje építgeti szépen, csendben a Laziót, ez idő alatt egy Olasz Kupát és két itáliai Szuperkupát tett a székház vitrinjébe úgy, hogy a húsz esztendővel ezelőtti Cragnotri-érához képest a vezetés aprópénzeket vehetett csak ki a klubkasszából erősítésekre. És ha már Inzaghi: rosszmájúak szerint Simone éppen annyival jobb edző a hasonló foglalkozást űző bátyjánál, mint amennyivel Filippo jobb játékos volt nála. Az albán sportigazgató, Ighli Taré irányításával a második-harmadik polcról ügyesen vásárolgatva csupán 150 milliót utaltak át az elmúlt négy szezonban új játékosokért - hogy ezt az összeget elhelyezzük a topfutballban, Josep Guardiola egy nyár alatt többet szokott eltapsolni. Inzaghi 2016 nyarán ült le a kispadra a mindössze pár nap után lemondott Ciro Immobile élete formájában futballozva 25 mérkőzés után 27 gólnál és 6 gólpassznál tart (Fotók: TASR/AP, képarchívum)
