Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-22 / 44. szám

www.ujszo.com | 2020. február 22. SZOMBATI VENDÉG I 9 Két országban, két nyelven Dér Denissa: „A belső hang mindig pontosan jelzi, hogy maradni kell, megállni, vagy igenis, menni tovább.. SZABÓ G. LÁSZLÓ Emelt fővel lépett be a Bátrak földje című sorozatba Dér Denissa, Torzsa Torka megformálója. Színészi pályáját Pozsonyban kezdte. Magyarul egyáltalán nem beszélt, amikor Sándor Pál Csak egy mozi című film­jében játszott. Ott lobbant szerelemre, és így került, immár feleségként Budapestre. Az idő neki dolgozott. Megtanult egy számára idegen nyelvet, három gyermek édesanyja lett, magyar fil­mekben kapott jelentős szerepeket, és két ország színésznőjévé vált. A Ver­tigo Színház tagjaként szlovákul ját­szik a Magyarországon élő szlová­koknak, Dráfi Mátyás társulatában magyarul a szlovákiai magyaroknak, most pedig egy szlovák származású feleség az 1865-ben játszódó, ro­mantikus történelmi telenovellában. Sándor Pál rendezésében olyan partnerei voltak, mint Jean-Pierre Leaud, a francia új hullám ikoni­­kus alakja, Gisela May, a híres né­met Brecht-színésznő és Major Ta­más. Ennek már harminchat éve. Mikor érezte először, hogy már be­lakta a magyar nyelvet, pontosan ki tudja fejezni magát, és nincs szó, kifejezés, ami gondot okozna? Amikor A fehér méreg című Fassbinder-darabban játszottam Bu­dapesten, az Asbóth utcai kis szín­házban. Akkor nevezte Molnár Gál Pé­ter, a vitriolos tollú színházkritikus intelligens madonnának. Ott már teljesen szabadon játszot­tam. Nyolc évvel azután, hogy Po­zsonyból Pestre kerültem. Nagy utat járt be azóta. Filmek­ben játszott, színpadi szerepeket kapott, színészetének széles skálá­ját mutathatta meg, finom ember­­ábrázoló képességével pedig most a Bátrak földjében is kiteljesedhet. A karakter adott. Kiteljesedni azon belül kell. Egyébként rengeteget ját­szottam az elmúlt évek során. Ha csak a Vertigót veszem, mi ott nagyon sok előadást létrehoztunk, amelyekben igazán szép szerepek találtak rám. A színházi fejlődésem meg volt alapoz­va. Egy sorozaton belül sem ugyan­azt kell adnom, hanem egy karaktert megmutatni. Annak az igazságát kell megtalálnom, előcsalnom. Mellékvágányon vagy kispadon sosem érezte magát? Én eléggé egységesnek látom a pá­lyámat. Tény, hogy az elején komoly döntést kellett hoznom. Épp elkezd­tem a színművészeti főiskolát Po­zsonyban, amikor megtalált Sándor Pál, és utána már vitt a természetem. A nagy döntést fiatalon könnyen meghozza az ember. És vitt a szere­lem meg a helyzet is. Anya lettem. Megszületett Aszja, aztán jött Zsolt, majd Maruszja. Élindult az életem, mint egy szélesvásznú film. Ha néha kevesebbet dolgoztam, annak semmi köze nem volt ahhoz, hogy én szlo­vák vagyok. Senkinek sem egyenes az útja. De már tudom: az ember az, aki, olyan, amilyen. A kiejtésem, a „ma­gyarságom” elválaszthatatlan tőlem, hozzám tartozik. Ha szeret valaki, ez­zel együtt szeret. Volt idő természe­tesen, amikor azt gondoltam, ez hát­rány. Nem egy kollégám éreztette is ezt velem. Ez egy kicsit vissza is ve­tett az önbizalmamban. Később meg­értettem, hogy így vagyok azonos önmagámmal. S amikor ezt elfogad­tam, már csak az volt a dolgom, hogy minden lehetőséget, ami rám talált, teljes lényemmel, a legjobb tudá­sommal váltsam valóra. Ha vissza­nézem a régi vállalásaimat, azt látom, ez jól végzett munka volt. Közben jöttek a gyerekek. Meg kellett osztanom az időt köz­tük és a pálya között. Én mindig a gyerekek javára döntöttem, mindig őket választottam. Tudtam, hogy majd eljön az idő, amikor talpra állnak és a maguk életét fogják élni, s akkor azt fogom csinálni, amit akarok. Ma hogyan ítéli meg: mennyi volt ebben az önfeláldozás? Semennyi. Csak ki kellett vámom. Mindig volt munkám. Pontosan annyi, amennyit az adott helyzetben bevállalhattam. Voltak időszakok, amikor sokan kérdezték, hogy miért nem láthatnak gyakrabban. Erre ne­héz volt választ adnom. Én sosem unatkoztam. Sűrű évek vannak mö­göttem, sok feladattal. A külsőnkön sok minden megjelenik. Ezek látható dolgok. De ami igazán fontos, az be­lül történik meg. Az ember belül építi a maga stabil útját. Az pedig nem mindig egyezik a külső, látható úttal. A kettő arányát kell jól megteremte­ni, aztán megtartani. Az az igazi fel­adat. A belső hang mindig pontosan jelzi, hogy maradni kell, megállni, vagy menni tovább. Kívülről ott a sok csábítás. Mint a Varázsfüvolában. Sok minden bejött az életembe, ami nem annyira látható, nekem mégis fontos, hiszen engem épített. Operatőr-rendező a férje, doku­mentumfilmes a nagyobbik lánya, színész a fia, színésznő a kisebbik lánya. Egy öttagú család, amelyben mindenki a filmmel és a színházzal jegyezte el magát. Aszja három filmen dolgozik pár­huzamosan. Öt az igaz történetek ér­deklik. A valóság, nem a fikció. Rendkívül kifinomult szociális ér­zékkel viszonyul az emberekhez. Fo­lyamatosan dolgozik, kamerával kö­vet, figyel valakit. Alig bírom elkap­ni, hogy teázzunk már együtt, annyi munkája van. Zsolt a Katona József Színház Junior Prima díjas színésze. Ő is nagyon be van fogva. Sokat játszik és jókat. Maruszja sokáig jégtáncolt. Ju­nior bajnok volt. Aztán váltott. Kiskorában találko­zott Vidovszky Györggyel, akinél Zsolt is kezdett, és közölte vele, ő is színésznő szeretne lenni, de csak drá­mai. Tizenvalahány éves volt. Azóta végzett Kaposváron, és két éve sza­badúszó. Az Advent a Hargitán Ré­káját játszotta csodálatosan Zala­egerszegen. Több előadásban szere­pel Veszprémben. Havonta húszat játszik. A szlovák nyelvvel ki hogyan birkózott meg a gyerekek közül? Mind a hárman jól beszélnek szlo­vákul. Kiskorában Ászja sokat volt az anyukámnál, Pozsonyban. Maruszja mindig mellettem akart lenni. De ő is használja a szlovák nyelvet. Zsolt is. Mind a hárman otthon érzik magukat Pozsonyban. Szép szerepet kapott a Bátrak földjében. Színes, izgalmas ka­raktert. Behívtak válogatásra. Tudták ró­lam, hogy én egy kis gyógyfüves bo­szorkány vagyok, és sok mindenki­nek segítek. Végül Torzsa Terka let­tem. Álljunk csak meg egy pillanatra! Hogyan is van szlovákul a torzsa? Húha! Gondolkoznom kell. Az is megtörténik, hogy egy ma­gyar szó nem jut az eszébe? Harminchat év után? Már nem na­gyon van ilyen. Esetleg a kirakós já­tékban, amikor szavakat kell össze­rakni betűkből, a telefonomban. Ott néha kijön valami, amit nem értek. Kérdezem Andrist, a férjemet, hogy ez vajon micsoda? Mire ő:, JJeni, ezt nekem is meg kell néznem!” Igen, a szójátékokban van ilyen. De a hét­köznapi életben már nem fordul elő. Szóval torzsa, szlovákul. Stonka? Talált! Csőre Gábor az első szá­mú partnere a Bátrak földjében. Lobbanékony férj, megfontolt fe­leség. Az első forgatási napon ismerked­tünk meg, és azonnal házastársak let­tünk. Jó volt vele forgatni. Játékos színész. Mindketten azt akartuk, hogy élő legyen a jelenet, és mi is él­vezzük. Ezt talán látni is rajtunk. Volt az a jelenet, amikor Torzsáéknál zsandár ült a kerti budiban, és a fér­jem nem tudott bemenni, pedig már nagyon kellett neki. Jött vissza dü­hösen, hogy foglalt a hely. S akkor azt találtuk ki, hogy azt mondom neki: „Menj a ganéra!” Ebben szabad ke­zet kaptunk. És rengeteg ilyen hely­zet adódott. Azokon mi nagyon jól szórakoztunk. Én is szeretem ezt a sorozatot. A szöveg nagyon jó, a sztori csavaros, a színészek remekül játszanak. Egyáltalán nem felszínes a történet. Nincs húzva, mint a rétes­tészta. Pörög. Fordulatos. Paraszti jelmezt most visel elő­ször. Első látásra meg is döbbentem ma­gamon. Ez vagyok én? Minden, csak parasztlány nem. De aztán úgy érez­tem, miért ne? A családunk egyik ága Szlovákia keleti csücskében, vidé­ken élt. Földművesek voltak. Hát ak­kor? És nekem is van kertem, ahol kedvemre túrhatom a földet. Meg­van bennem a föld szeretete, nagyon. Onnan szívom az erőt. Visszatérve Torzsa Terkára, ilyen figurát eddig nem játszottam. Torzsáék módos, te­hetős borászok. Ebből a rétegből fej­lődött ki később a polgárság. Amit nagyon szeretek a történetben: meg­mutathatom benne a család fontos­ságát. Erről is beszélnünk kell, hi­szen ma nagyon sok család a sze­münk előtt hullik szét, és megy min­denki a maga útján, amerre lát, meg­feledkezve arról, hogy érdemes len­ne küzdeni az együtt maradásért. Anyaként mindenkit a szárnyunk alatt tartani, nehéz pillanatokban együtt lenni, segíteni, amikor szükség van ránk. Ezért szeretem Terkát. Ő ilyen. Neki fontos a családja. Az itthoni közönség is láthatja olykor-olykor? Dráfi Mátyás társulatával hoztuk létre az Egy csók és más semmit. Ott magyarul játszottam. Mentünk, utaz­tunk keresztül-kasul az országban. Ilyen az életem. Vannak időszakaim, amikor a magyarországi szlovákok­nak szlovákul, a szlovákiai magya­roknak magyarul játszom. Nem okoz gondot szlovákul ját­szani? Dehogy! Szívesen és felszabadul­tan játszom így is, úgy is. Van egy mese, a Kilenc hónapocska. Szlovák identitású gyerekeknek játszottuk Magyarországon. Ők már nehezeb­ben értik a szlovák nyelvet, ezért két nyelven született meg az előadás. Egy mondat szlovákul, egy magyarul. Az nehéz volt egy kicsit. Komoly kon­centrációt igényelt. De azt is nagy él­vezettel játszottam. A szerző a Vasárnap munkatársa Még valami... Életmódváltásával együtt, jó tíz évvel ezelőtt, az egészséges táplál­kozásra is áttért. Megnyílt előtte egy másik világ, mondja. Békésebb lett és nyugodtabb. Házi süteményeit friss és aszalt gyümölcsökből, olajos magvakból készíti liszt, tej és tojás hozzáadása nélkül. Nagy tervet dédelget magában. Cukrászmesteri tanfolyamot végzett, hogy nyithasson majd egy kis cukrászdát a saját süteményeivel.

Next

/
Thumbnails
Contents