Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-21 / 43. szám

2 I KÖZÉLET 2020. február 21. I www.ujszo.com Heteken belül elítélhetik a tetteseket A gyilkosság ügyében indított nyomozás során sok más korrupciós ügyre és hatásköri visszaélésre is fény derült VRABEC MÁRIA Ma két éve, hogy nagymácsédi házukban kivégezték Ján Kuciak újságírét és jegyesét, Martina Kuinírovát. Gyilko­saikat azóta bíróság elé álították és ketten közülük beismerő vallomást tettek, de a gyilkosság megrendelésével gyanúsított Marián Koőner tagad és a bizonyítékok törvényességének kétségbe vonásával védekezik. Ján Kuciakot, az aktuality.sk hír­portál újságíróját és archeológus menyasszonyát 2018. február 21-én lőtték le, de a gyilkosságra csak há­rom nap múltán derült fény. Tibor Gáspár akkori országos rendőrfőka­pitány először azt nyilatkozta, hogy drogokkal kapcsolatos bűncselek­ményről lehet szó, de csakhamar ki­derült, hogy Kuciakot a munkája mi­att ölették meg. A gyilkosság orszá­gos tiltakozáshullámot váltott ki, a tereken százezrek követelték a kormány lemondását. Robert Fico kormányfő és Robert Kalinák bel­ügyminiszter teátrálisan egymillió eurót kínáltak fel a nyomravezető­nek, végül mindketten távozni kény­szerültek posztjukról, és 2018. május végén lemondott Tibor Gáspár volt rendőrföparancsnok is. Digitális nyomok A Kuciak-gyilkosság nyomozá­sával Peter Juhás nyomozót bízták meg, aki csapatával a digitális nyo­mok, vagyis a Google keresőrend­szertől kapott információi és a mo­biltelefonok helyzete alapján akadt az elkövetők nyomára. 2018 szep­temberében Gútán rendőrségi razzia keretében tartóztatták le Szabó Ta­más egykori rendőrt, Miroslav Marcek volt katonát, valamint And­­ruskó Zoltánt, és vádat emeltek el­lenük a kettős gyilkosság miatt. Andruskó Zoltán, aki közvetített a gyilkosság megrendelője, a komá­romi Alena Zsuzsová és a végrehaj­tók között, a kezdetektől együttmű­ködött a rendőrséggel és vádalkut kötött az ügyésszel. A bíróság tavaly decemberben tizenöt év szabadság­­vesztésre ítélte. Alena Zsuzsovát, aki a vád szerint Kocner megbízásából rendelte meg 50 ezer euróért Ján Kuciak meggyil­kolását, ugyancsak 2018 szeptem­berében tartóztatták le, Kocner ek­kor .már börtönben volt váltóhami­sítás miatt, 2018 júniusában tartóz­tatták le. Mint utóbb kiderült, épp aznap akart végleg külföldre távoz­ni, már repülőt'is bérelt Splitbe, ahol a luxusj achtj a volt kikötve. Kompromittáló üzentek Marián Kocner Ján Kuciakot és több más újságírót is régóta megfi­gyeltetett, ezt a munkát Peter Tóth egykori hírszerző, Miroslav Kriak, ugyancsak _ a titkosszolgálat volt ügynöke és Stefan Mlynarcík rendőr végezték számára. Peter Tóth nyolc hónappal a gyilkosság után önként ment a rendőrségre, vallomást tett és átadta a nyomozóknak Kocner au­tóját, mobiltelefonjait, valamint számos dokumentumot, amelyeket az rábízott. Kezdetben védett tanú volt, később felfedte identitását és a bíróságon is Kocner ellen vallott. Azt mondta, nem sejtette, mi célból fi­gyelték meg Ján Kuciakot, de Zsu-Ján Kuciakról sokat tudni, ám jegyeséről, Martina Kuőnírováról alig valamit. Ezen akarnak változtatni volt kollégái, ré­gészek, akik egy könyv kiadásáttervezik Martina emlékére. A feltételezett megrendelő, Marián Koőner Alena Zsuzsová, a feltételezett köz­vetítő A gyilkos, Miroslav Marőek már be­ismerő vallomást tett Andruskó Zoltán 15 évet kapott, ar­cát nem lehetett lefényképezni Szabó Tamás minden ellene felso­rakoztatott vádat elutasít Peter Tóth figyelte meg Koőner meg­rendelésére az újságírókat Bár nehezen viselték, Ján Kuciak szülei egyetlen tárgyalásról sem hiányoztak, s azt is végighallgatták, amikor a gyil­kos részletekbe menően elmondta a bíróságon, hogyan ölte meg a fiatalokat (Felvételek: tasr, Facebook, Képarchívum) zsová letartóztatásét követően összeállt a fejében a kép és ezért kez­dett együttműködni a hatóságokkal. A rendőrség az Europol segítsé­gével feltörte Kocner mobiltelefon­jaiban a titkosított Threema­­üzeneteket, amelyekből kiderült, hogyan vesztegetett meg Monika Jankovská volt igazságügyi állam­titkár segítségével ügyészeket és bí­rákat. A Kocnerrel folytatott üzenet­­váltások miatt már távozni kénysze­rült posztjáról Peter Sufliarsky volt főügyész-helyettes, Daniel Lindtner, a Pozsony III. Járásbíróság elnöke, és a bírói tanács fegyelmi eljárást kezdeményezett több bíró ellen. Vallott a gyilkos A feltört telefonüzenetekből az is kiderült, hogy Alena Zsuzsová Kocner megbízásából hamis identi­tás alatt flörtölt több közéleti sze­replővel - köztük Andrej Dankóval, a parlament elnökével, Martin Glvác parlamenti alelnökkel, volt védelmi miniszterrel, vagy René Vanek volt főügyészhelyettesei — a kompro­mittáló üzeneteket és a beszélgeté­sek felvételeit pedig elküldte Marián Kocnemek. A Kuciak-Kusnírová-gyilkosság tárgyalása a Speciálizált Büntetőbí­róságon ez év január 13-án kezdő­dött. Mivel Andruskó Zoltánt már elítélték az ügyben - a vádalku ke­retében 15 éves szabadságvesztést kapott -, ő itt már csak tanúként sze­repelt. Beismerő vallomást tett Miroslav Marcek is, aki részletesen elmondta, hogyan követte el a ket­tős gyilkosságot. Beszámolt arról is, hogy az eredeti megbízás szerint el kellett volna rabolniuk Ján Kucia­kot, megölni és a holttestet eltüntet­ni, de ezt nem merték megtenni, mert attól tartottak, megállíthatják őket a rendőrök és nem tudják megmagya­rázni, mit keres egy ember a cso­magtartóban. Mivel a tervvel végül ellentétben nem egy, hanem két em­bert ölt meg, az ár ötvenről hetven­ezer euróra emelkedett. Miroslav Marcek büntetéséről külön eljárás keretében, március 17-én dönt a bí­róság. Ko&ner elmeállapota Szabó Tamás tagad, Alena Zsu­zsová és Marián Kocner megtagadta a vallomástételt. A bíróság már meghallgatta az Europol szakértő­jét, Peter Tóthot és a „kommandó­ját”, Ján Kuciak volt kollégáit, va­lamint Kocner és Zsuzsová ismerő­seit. A tárgyalás március 18-án folytatódik, ekkor dönt a szenátus arról is, melyik igazságügyi pszichi­áter fogja felmérni Kocner elmeál­lapotát. Ez azért is fontos, mert a szakvélemény döntheti el, hogy Kocnert átnevelhetőnek tartja a bí­róság, vagy életfogytiglani szabad­ságvesztésre ítéli. A védelem egye­lőre kizárólag a bizonyítékok hite­lességének, vagy megszerzésük módjának megkérdőjelezésére épít, de a szenátus már elismerte a Threema-üzeneteket törvényes bi­zonyítékként. A Kuciak-gyilkosság felderítése során számos más, korrupciós és ha­tásköri visszaélés gyanúját felvető ügyre is fény derült. Mivel a Peter Juhás vezette nyomozócsoportot, amelynek áttekintése volt a kapcso­lati szálakat illetően, feloszlatták, ezek kivizsgálásában nem történt előrelépés. A szerző a Vasárnap munkatársa

Next

/
Thumbnails
Contents