Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-15 / 38. szám
[22 SZALON ■ 2020. FEBRUAR 15. www.ujszo.com TÁRCA A SZALONBAN György Norbert Remény (dramatikás regény) „Gondolkodom, tehát vagyok. ” Descartes „Nihilista vagyok, tehát nem vagyok. ” Én- Azt mondod, nincs remény. Tényleg nincs remény?-Tényleg nincs.- De azért csak van valami remény, még ha nincs is semmi remény, ugye?- Nincs remény.- Semmi?- Semmi.- Még annyi sem, hogy?- Még annyi sem, hogy.- És mi lesz akkor?- Mikor?- Akkor, ha nincs semmi remény.- Semmi sem lesz. Se remény, se semmi más.- Ez azt jelenti, hogy készüljünk fel a legrosszabbra?-Azt jelenti.- A leg- és legrosszabbra? —A leg- és legrosszabbra.- Hogy minden úgy lesz, ahogy?- Hogy minden úgy lesz, ahogy.- Minden ugyanúgy?- Minden ugyanúgy.- Ugyanúgy, tehát ugyanaz?- Ugyanúgy, tehát ugyanaz.- Ugyanaz a reménytelenség?- Ugyanaz a reménytelenség.- Kétségbeesés, depresszió, halálfélelem?- Kétségbeesés, depresszió, halálfélelem.- Minden, ami rossz, be fog következni?- Minden, ami rossz, be fog következni.- Ennek így mi értelme van?- Minek?- Ennek az egésznek Mi értelme van?- Semmi értelme sincs. Sem ennek az egészének se semmi másnak- Akkor mi értelme van az életnek?- Semmi értelme sincs.- Haljunk meg mindannyian?- Haljatok meg mindannyian.-Te is meg akarsz halni?-Akar a halál. (szünet)- Előbb azt mondtad, hogy az életnek semmi értelme sincs. És hogy haljunk meg mindannyian. Akkor viszont neked is meg kell halnod.- Nem ezt mondtam. Azt mondtam, hogy az életnek semmi értelme sincs. És haljatok meg mindannyian.-Te nem akarsz meghalni?-Akar a halál.- Ha jól értem, haljon meg mindenki más? S hogy rajtad kívül egyeden ember se maradjon a Földön?-Jól érted.- Szeretnéd, ha Te maradnál az egyeden ember a Földön?- Szeretném.- És nem lennél szomorú?- Miért lennék szomorú?- Mert egyedül maradnál. És senkivel se tudnál szót váltani. És nem maradna senki, aki hozzádbújjon, megöleljen, szeressen.- Én senkivel se akarok szót váltani. És azt sem akarom, hogy bárki is hozzámbújjon, megöleljen, szeressen.- Ezt akarod?-Ezt.- így akarod leélni az életed?-Jgy- Utálod az embereket?- Utálom.- Megveted őket?- Meg.- Gyűlölöd őket?-Gyűl.- Akarsz inni az egészségemre?- Nem.- Egészségedre.-% (isznak)- Mién mondasz ilyeneket?- Milyeneket?- Ilyeneket.- Nem mondok sem ilyeneket, sem olyanokat.- Mellébeszélsz.- Miért gondolod, hogy mellébeszélek?- Most is mellébeszélsz.- Nem beszélek mellé.- Mellébeszélsz. És nem adsz egyenes válaszokat a kérdéseimre.- Mert nem teszel fel egyenes kérdéseket.- Egyenes kérdés volt, hogy van remény?- Egyenes választ adtam.-Azt mondtad, nincs remény.- Igen, azt mondtam. Mit szerettél volna hallani?- Az igazságot.- Az igazságot mondtam.- És mi az igazság?- Hogy nincs remény.- És hogy semmi sincs, ezt is mondtad. - Igen, semmi sincs, ezt is mondtam. - De ha semmi sincs, se remény, se semmi más, mi lesz aztán?-Aztán? Ki tudja, mi lesz aztán. Eztán, amaz tán, nincs, ki tudja. (csend)- Unamuno egyszer azt mondta...- Mit mondott Unamuno?- Nem tudom. Már nem emlékszem. (szünet)- Éhes vagy?-Nem. - Mit ennél? - Kocsonyát. (színváltozás)-Jó napot. Itthon vannak*- Itthon. Jöjjön csak be.- És a kutya? Nem harap?-De. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve XXII. / Alatt (A szerző felvétele) Majd alszunk a híd alatt. Szállóigévé vált a mondat Pével, mielőtt Prágába mentünk Mert valóban a híd alatt aludtunk Nem úgy, mint a hajléktalan, ifjú Juliette Binoche a Pont Neuf szerelmesei című filmben, aki valóban - illetve fiktív módon - a híd alatt aludt. Híd alatt aludni mindig valami alávaló, alantas, hiszen legfeljebb lakni lehet a hídon. Ez pedig tipikus középkori szokás volt, a firenzei Oreghídon ez máig látható. Aki a híd alatt alszik, annak befellegzett - mondtam egyszer Pének a szállóigére - onnét már nincs kiút, híd alól nem lehet feljönni. Olyan, mint a sír. Eszembe jut a Montmartre temető, szinte idilli hely a zajos város közepén, de hupsz, egy híd alatt kell átmenni a temetőben. A kép káprázatos: odafenn jámak-kelnek az elevenek, akik majd valaha egyszercsak így, a végső helyen fognak nyugodni. Ott ágaskodik felettünk a vasfűd, amely a temetőn ível át. Súlyos lábakkal teper a sírkápolnák közé. Mondhatni, beletehénkedik a végső nyughelybe, s ha ez még nem lenne elég, iszonyú zajt is csap, robog rajta minden. Ez alatt a híd alatt menjen aztán az ember Heine sírjához. Annak ugyan nyugalma nem sérült, ellentétben az apró sírkápolnákkal, amelyek előtt az embernek az az érzése, nem egyenesedhetne ki rajtuk anélkül, hogy be ne verné a fejét - a hídba. Két, korábban jól menő színpadi szerző mellett itt volt Henri Beyle sírja is: ám Stendhal rajongóinak egészen 1962-ig kellett azért kardoskodniuk, hogy erről az alantas helyről a temető szebbik részébe exhumáltassák, avagy transzhumáltassák a maradványait. Stendhal már majd ötven éve halott volt, mikor hidat húztak föléje. Igaz, Párizs demiurgosza, Haussmann báró már a huszadik évforduló alkalmával próbálkozott — na nem mintha keresztbe akart volna tenni a megboldogultnak -, de elsőre nem sikerült keresztülvinnie az akaratát. Híd alatt alszunk - rándulok vissza a jelenbe -, de nem az örökkévalóságig, mindössze csak pár napot. S Párizs helyett Prága. Jé helyett Pé. Pont Caulaincourt helyett Nuselsky most. Már az első alkalommal megcsodáltam a magasan az utcafront, a klasszicizáló épületek homlokzata fölött húzódó, nem is ívelő hidat. A szimmetriák és párhuzamosok ege-földje között robogott velem a villamos Sporilov irányába, mikor Ához mentem. És micsoda érzés átsétálni rajta. Hosszú, akár a végtelenség. Magas, akár a relativitáselmélet. Magasan az emberek feje felett. Tetők felett. Levizelni róla. Csak egy madárka. Mondják. Kötéltáncolni a korlátján. Vagy leugrani róla. (Magasított vasrács keríti a járdát odafönn. Nem véledenül.) Vagy alatta aludni. A klasszicizáló utcasor megszakad a híd alatt, épületeket kellett lerombolni a pillérek miatt. Egyedül ez a ház úszta meg, ez nem volt útban. Két pillér közé esik, csak részben áll a híd alatt. Éppen azzal a részével, ahol a mi szobánk van. „Előfordul, hogy néhány nagy gondolatot annál nehezebb megvalósítani, minél kétségtelenebb általános hasznuk. Azért van ez így, mert kétségtelen haszna folytán az efféle gondolat közveden érdekévé és később talán személyes ügyévé válik az emberek szélesebb körének, amely aztán megnehezíti a gyors megvalósítás előkészítését” - olvashatjuk a késői normalizáció korának olajozott cseh nyelván a prágai hidak könyvében. Lebegtet és ködösít, rejtegeti a szükséges megelőző aszanációt. Az aforisztikus kezdés filozofikuma azonban gyorsan a valóságba tér, mind történeti, mint szerkezeti szempontból kimerítően tárgyalja a Klement Gottwald hidat - mert harmincöt éve még így hívták. A párttitkár halálának huszadik évfordulóján indult meg a forgalom a hídon. A Nuslei-völgy hídjáról ugyan már a századelőn, ötven évvel a párttitkár halála előtt gondolt egy nagyot Jaroslav Marjanko, a főpályaudvar acélszerkezetének tervezője, s elkészítette egy acélhíd tervét. Az acél ment ekkor Monarchiaszerte. De éppen a Monarchia halála esztendejében Stanislav Bechyné cg)' vasbeton híd tervével rukkolt elő. Ebből sem lett semmi. 1926-ban pályázatot hirdettek, ahogy 1933- ban is. Volt miből válogatni, bár a győztes pályamunka mindkét alkalommal puszta terv maradt. Az elsőn a Republika dinamikus eleganciája látszik, afféle „budovatelsky nadsení”. A másik már gazdaságilag válságos időkben fogant, nem utolsósorban azért, hogy munkát adjon; puritán, költségkímélő, funkcióelvű - újra Bechyné pályamunkája. Mellesleg Bechyné később pont 1973-ban halt meg, amikor a híd végül is megépült. Az 1938-as pályázat tervét a republika szétesése és a világháború már eleve ellehetetlenítette. Alapvető probléma minden esetben a híd anyagának kérdése volt. Az első két pályázaton két első helyet hirdettek: egyet egy acél-, egyet pedig egy vasbeton hídnak. A harmadik esetben az utóbbi mellett döntöttek. A betonhíd csak ívhíd lehet, míg az acélhíd gerendahíd- pillérek a hídtesttel derékszögekkel. Utóbbinál kevesebb házat kellene lerombolni, gondolták. Hogy mennyire volt igazuk, az a mai gerendahídon látszik: egyeden házzal lenne csak kevesebb, a némileg híd alá lógó miénkkel. A híd alól nyílik ablakunk: lenn az utca, fenn a híd. Mellettem a Vysehrad alatt tovaíutó vasút - robaja sokkal bántóbb, a hídé csak távoli mantra. A döntést a felelősök végül addig odázták, mire feltalálták a feszített vasbetont, s a kérdés, ahogy keleten lenni szokott, magától megoldódott. Az 1959-1961-es kétfordulós pályázat győztes tervét 1964-ben jóváhagyták. A híd tehát horizontális lett, szigorúan paralel, avagy maradiul: igényes. A feszített vasbeton tartós, nem fog olyan hamar szétpotyogni, mint annak maradványai, akiről elnevezték - mondom Pének az udvaron, és felnézek, mintha napoznék. De hidazok. Felettem homlokegyenest a híd magasa. A legcsodálatosabb mégis akkor volt, amikor elhagytuk a szobát, a házat, és felkapaszkodva a lejtőn a híd szintjére a Vysehrad megállóban felszálltunk a C metróra. Dehogy a kilátás! A tudat, hogy a metró a híd gyomrában halad, és bár nem látni ki, szorongva suhanunk haránt az emberek feje felett- a földalattin. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3
