Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)

2020-02-14 / 37. szám

www.ujszo.com | 2020. február 14. KULTÚRA Ki vagy te, Peer Gynt? A soproni színház előadása igyekszik kifeszített fonalat adni a kezünkbe, hogy végigvezessen az ibseni labirintuson LAKATOS KRISZTINA Ahhoz, hogy Henrik Ibsen monstruózus drámai költe­ménye, az írott formájában ötfelvonásos, hagyományos játékidejében öt órán felül mozgó Peer Gynt 2020-ban ne váljon pusztán kitartást és koncentrációképessóget próbáló emberkísérletté, mini­mum három dolog szükséges: rendezői vízió, világokat teremtő vizualitás, meg persze egy Peer Gynt. A Soproni Petőfi Színház előadása hellyel-közzel mindezt tudja. A soproni színház egy vezérmotí­vumra felfűzve, a remény évadaként hirdette meg a 2019/2020-as szezont, amelybe az európai keresztény kul­túra szellemi örökségeivel, az aktuá­lis identitás kérdéseivel, kihívásaival foglalkozó műveket válogatott be. Ebbe a sorba illeszkedik az ember örök útkeresését, elveszettségét, vá­­gyai-ambíciói hiábavalóságát fel­mutató Ibsen-darab, amely a teát­rummal sokéves szakmai kapcsolatot ápoló hazai Csavar Színház (vagyis Gál Tamás és Kiss Szilvia), valamint számos vendégművész (köztük Bo­ráros Imre) közreműködésével ele­venedik meg. Az előadást már lát­hatta a dunaszerdahelyi közönség, a hétvégén pedig a komáromi művelő­dési központban is megtekinthették. Pataki Andrásnak, az előadás ren­dezőjének van víziója - és ez egy alapvetően gazdaságos, takarékos vízió. Két felvonásra összevonva, a játékidőt erősen sürítve-rövidítve, a kulcsfontosságú jelenetekre, ké­pekre, tételekre összpontosítva, ez­által a kihagyások, az el nem mon­dottak jelzésszerű sejtetését is meg­határozó eszközként használva építi PENGE Önmagával szemben ül Bérezési Róbert, a magyarországi alternatív rockzenében megkerülhe­tetlen hiperkarma frontembere ma már nyíltan beszél drogfüggőségéről, igaz, feltárulkozásai nem érték vá­ratlanul a rajongókat, hiszen a zenész több mint egy évtizedes önpusztítása JUHÁSZ TIBOR KRITIKAI ROVATA nem kerülte el a nyilvánosság figyel­mét. A jelen kiadvány Bérezési ön­terápiájának a része. Folytonos és nyilvános szembefordulását a múlttal egy új életszakasz iránti vágya moti­válja, és ő a jelek szerint mindent megtesz annak érdekében, hogy tiszta lappal folytathassa. Kérdéses azonban, hogy a zenész életrajza - amelynek cselekménye ugyan a gyermekkortól egészen 2019-ig tart, de a legterjedelmesebb és legrészle­tesebb része mégis arról az időszak­ról szól, amelyről Bérezési már sok­szor, sok mindent elmondott - mi­ként árnyalja a róla kialakult képet? A nagyobb érdeklődés övezte egyé­A paramilitáris manók táborában - az előtérben Kiss Szilvia és Gál Tamás fel a saját Peer Gyntjét. Mindezt vé­gigkíséri a zenekar és a színpadi ze­ne, amely egyrészt atmoszférate­remtő háttémarratívaként fonódik bele az előadás szövetébe, másrészt helyenként már-már zenés klipek sorozataként tételezi a produkciót. Egyszerű lenne azt mondani, hogy a drámai költemény „kötelezők rö­viden” változatát kapjuk, de talán pontosabb az a megközelítés, hogy Pataki egy első, egy bevezető Peer Gyntöt rendez. Belekalkulálva, hogy vidéki színházban teszi ezt, ahol egy generációnyi néző valószínűleg leg­feljebb ha egyszer találkozik az adott művel, plusz feltételezhetően a kö­zépiskolás korosztály is a célközön­ségbe tartozik, érthető a törekvés alapvető iránya. Konkrétan, hogy niségek életét bemutató kiadványok annak a lehetőségével is kecsegtet­nek, hogy az olvasás révén olyan is­meretek birtokábajutunk, amilyene­ket máshonnan nem tudnánk meg­szerezni. Kiváltképp így van ez ak­kor, ha az adott híresség E/l -ben tárja elénk ezeket, vagyis látszólag első kézből kapjuk. Jelen esetben Bér­ezési hangfelvételeket készített, majd ezeket Kiss László író-szerkesztőnek adta, aki lejegyezte és stilizálta. Az így született szöveg jelentős része a már ismert és ismételt mozzanatok miatt könnyen súlytalannak hathat, bár tény, hogy ez a súlytalanság tud megdöbbentő is lenni, leginkább ak­kor, amikor Bérezési szenvtelenül, majdhogynem közömbösen mesél mélyrepüléseiről. Ugyanakkor gyakran a pontatlan szerkesztői arányérzék eredményének látszik, annál is inkább, mert detektálható eljárás például a fejezetek közötti át­kötéseket megoldani hivatott panelek alkalmazása - sejtelmes előreutalá­­sok stb. -, amelyek sokszor nyelvileg is hasonlóak, és azért nem tudják fo­kozni az olvasói várakozásokat, mert önismétlésnek tűnnek. Feltehetőleg ezekben is tetten érhető Kiss László munkája, illetve vélhetően a kohézi­ós funkciót betöltő konkrétabb előre- és visszautalásokban, amelyekre nagy szükség van, hiszen Bérezési amennyire csak lehetséges, kifeszí­tett fonalat adjon a kezünkbe, amelyhez tartva magunkat több-ke­vesebb biztonsággal végighaladha­tunk a hol lírai, hol expresszív, hol szürreális képeket elénk vetítő, köz­ben pedig tömény létfilozófiából ki­növő ibseni labirintuson. A nyitó- és a zárókép, a két isten­­tisztelet rituális keretbe helyezi az előadást, amelynek első felvonása alapvetően a főhős, a mások meséit sajátjaként megélő, a következmé­nyekkel, mások életével nem sokat bajlódó norvég falusi legény reális élete köré szerveződik, és két me­neküléssel, Solvejg elhagyásával, majd Aase anyó halála után egy vég­ső kivonulással ér véget. A második felvonásban Peer Gynt talán valós, sokat ugrál az időben és gyakran fe­ledkezik gondolataiba. Azonban a kötet nem nevezhető dro­gos zenészéletrajznak, hiszen a hangsúly inkább a belső folyamato­kon, valamint Bérezési igen sajátos világnézetének bemutatásán van. Ezekről ugyan szintén olvashattunk korábban, de ilyen összeszedettség­­ben még nem találkozhattunk a leír­takkal. A zenész, saját elmondása szerint naponta imádkozik, bizo­nyossága van az asztráltestű meg a foldönkívüli lények létezéséről, il­letve 23 megkülönböztethető hang szól a fejében gyermekkora óta, néha KI55 LÁS-BÉRCZESJ RÓBERT meg az En Ének (Fotó: Szita Márton/Soproni Petőfi Színház) talán megálmodott, talán fantázia­ként megélt tér- és időbeli utazásá­nak állomásai követik egymást a ha­zatérésig. Peer kicsúszik a halál markából, de a Gomböntő újra és új­ra feltűnik, kikényszerítve egy élet mérlegre helyezését, amelynek summájaként főhősünknek szembe kell néznie az ítélettel, hogy végső soron beteljesítette az első felvonás manóátkát: Figyelj, az eszed meg­értheti nyomban: / odakünn a sugár­zó ég alatt / ezt mondja az ember: „Ember, légy magad!” / De mutá­lunk másként hangzik a szó: / „Légy önmagadnak mindig elég, manó!” Amikor már nem marad érv, nem marad menekülési útvonal, a meg­váltás - vagy legalábbis a haladék - kívülről érkezik: Peer Gyntöt élete egyszerre. A droghasználat átmene­tileg lecsendesítette ezt a hangzavart - bár az első hiperkarma-albumon is vannak ezzel kapcsolatos fejtegeté­sek, a második, amondó című lemez szövegeinek dialogikus felépítésén határozottabban látszik, hogy Bérezési nemcsak a drogokból, ha­nem mentális állapotából is merít ih­letet. Ezért is jó volt döntés, hogy a könyv a zenész akusztikus szólópro­jektjének jól hangzó, több értelmű címét kapta. Kimondottan érdekes olvasni erről a furcsa szemléletmódról és a kialaku­lását eredményező tapasztalatokról. Ahogyan Bérezési útkereséséről, ze­nei szárnybontogatásairól és alkotói műhelytitkairól is. Ezek a leglebilin­­cselőbb részei a kötetnek, és hiába akaija az első hiperkarma-lemez di­­zájnját idéző borító hátoldalán ol­vasható ajánló elhitetni, hogy a könyv korrajzként is vehető a késő Kádár-kor, illetve az 1990-es és a 2000-es évek Magyarországáról, leginkább a zenész sajátos világát is­merjük meg általa. Egy olyan tehet­séget, akinek az élete a mai napig az alkotás és a belső démonokkal vívott küzdelem jegyében telik. Kiss László-Bérczesi Róbert: Én meg az ének, Athenaeum, 2019. Értékelés: 7/10 végén a teljes menyasszonyi dísz­ben megjelenő Solvejg karolja ma­gához, aki ebben a pillanatban egy­bemosódik az anya alakjával. Fentebb már emlegettük az ibseni labirintust, és Gyarmathy Ágnes díszlete éppen ezt teremti meg a szín­padon. A sötét térben egyetlen nagy, horizontálisan-vertikálisan tagolt forgószínpad van, amely valószínű­leg nem véletlenül emlékeztet Escher különleges, fel-le irányt megkérdő­jelező, önmagába folyton visszatérő lépcsőire, hiszen ugyanígy fiúnak Peer Gynt történetének körei is. A soproni előadás világában egy­valaki számít igazán: Peer Gynt, vagyis Gál Tamás. Rajta kívül az Aase anyót alakító Horváth Zsuzsá­nak van igazán módja szerepformá­lásra, aki él is a lehetőséggel, és na­gyon szépen futja be az anya-fiú kapcsolat érzelmi tartományait. A többi szereplőre más típusú feladat vár, az általuk érzékletesen, plaszti­kusan megrajzolt figurák mintha mérföldkövekként, világítótor­nyokként bukkannának fel időről időre Peer Gynt útján, és a tárgy kö­rüljárása, a főhős reflexiója a mérv­adó. A főszereplő betegsége miatt kis híján elmaradt komáromi vendégjá­ték alatt érezhető volt, hogy az elő­adás nem pörög száz százalékon, de az is megmutatkozott, hogy Gál Ta­más szinte eszköztelenül milyen tu­datosan és érzékenyen formálja a sa­ját képére a szerepet, nem mellesleg pedig az Áprily-féle fordításban el­hangzó, még rövidített változatában is riasztó terjedelmű és súlyú, verses szöveget. Amely így megszólaltatva - hangterjedelmi gondok ide vagy oda - nem költeményként csillan fel, nem filozófiai tételként nehezedik ránk, hanem egy megélt sors minden játékosságát, fájdalmát, vergődését, beletörődését adja át. Legyen az em­beri vagy manó. Emlékhely lett egy kocsmából Liverpool. Kiemelt kultúrtör­téneti emlékhellyé nyilvánítják a Beatles egykori törzshelyének számító pubot Liverpoolban. A Philharmonic Dining Rooms az első angol söröző, amely ilyen besorolást kapott. A hely a korszak jelentőség­­teljes emléke - mondta el Dun­can Wilson, a Historic England állami hatóság vezetője. A Phil becenevűkocsmát 1898-ban építették, pompásan díszített kőhomlokzattal és gazdagon dí­szített belső terekkel. John Lennon egyszer arra panaszko­dott, a Beatles sikerében az a legrosszabb, hogy többé nem ihat meg egy sört a Philben. Paul McCartney, amikor 2018-ban meglátogatta a várost, ahol a ze­nekar alakult, a pub vendégeit spontán fellépéssel lepte meg. A Philharmonic Dining Rooms már 1955 óta műemlék­­védelem alatt állt, akkoriban azonban még csak másodosztá­lyú kategóriába tartozott. Az el­ső osztályú kategóriába kerülve olyan épületekkel áll egy szin­ten, mint például a Buckingham­­palota. Az egész világból érkez­nek turisták, hogy megigyanak egy sört ebben a pubban. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents