Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-13 / 36. szám
www.ujszo.com | 2020. február 13. PANORÁMA 127 új fertőzöttek száma Kínában A japán hatóságok bejelentették, hogy evakuálni akarják Diamond Princess üdülőhajón levő idős utasokat, mert leginkább rájuk jelent veszélyt a kór. Sokan közülük stresszes állapotba kerültek a karantén okozta bezártság miatt. A hajó utasainak közel 80 százaléka 60 évnél idősebb, 215-en már túl vannak a 80-on, 11-en pedig 90 évesnél is idősebbek. A betegek száma a hajón 175- re nőtt, a pácienseket kórházba szállították. (TASR/AP-feivétei) Csökken az MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Peking/Tokió/Berlin. Folyamatosan csökken az újonnan diagnosztizált, koronavírussal fertőzött betegek száma Kínában - derült ki a kínai Nemzeti Egászségügyi Bizottság tegnap közzétett adataiból. A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban vasárnap óta tart a napról napra bejelentett, új páciensek számának mérséklődése: a három nappal ezelőtti 2618 új beteghez képest kedd éjfélig 1638 új, aznap regisztrált esetről számoltak be a tartományból. Hupej en kívül Kína többi részén a csökkenés már február 3-a óta töretlen: a kilenc nappal korábbi 890- hez képest kedden 384 új fertőzöttet diagnosztizáltak az ország egyéb régióiban. A tegnap közölt adatok szerint a fertőzöttek száma Kínában megközelíti a 45 ezret, a betegség következtében pedig kedd éjfélig már 1114 ember halt meg a távol-keleti országban, miközben 4764-re emelkedett a gyógyultak száma. A fertőzések és halálozások száma továbbra is Hupej tartomány székhelyén, Vuhanban a legmagasabb: közel 20 ezer fertőzöttet és 820 halálos áldozatot jelentettek kedd éjfélig a 11 millió lakosú városból, ahonnan a járvány tavaly decemberben elindult. MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Amszterdam. Feltehetőleg levélbombák robbantak tegnap Hollandiában. Az amszterdami pályaudvaron található postai elosztóközpontban volt robbanás, valamint az ország déli részén, a német határ közelé-A kelet-kínai Hszian Csiaotun Egyetem kutatói hétfőn nyilvánosságra hoztak egy, matematikai számításokon alapuló modellt, amely az új esetek számának hirtelen visszaesését jelzi előre a következő hétre, február 23-ára pedig a járvány terjedésének megállását jósolja, nulla új esettel. Ji Csou, az egyetem egészségügyi és környezettudományi tanszékének kutatója ben fekvő Kerkrade város postai elosztóközpontjában. Senki sem sérült meg - közölte rendőrségi forrásokra hivatkozva a helyi média. Információik szerint Amszterdamban két levélbomba is robbant, míg a német határ közelében fekvő Kerkrade postahivatalában egy robbanás történt. Az év elején több, levélbe rejtett azonban rámutatott: különféle tényezők változtathatnak a jelenlegi tendencián. További 34 utast fertőzött meg a koronavírus a japán partoknál veszteglő, karantén alá helyezett Diamond Princess üdülőhajón, abetegek száma ezzel 175-re nőtt, és négyük állapota súlyos - közölte tegnap Kató Kacunobu japán egészségügyi miniszter. Az összes betekét holland robbanószerkezetet is felfedeztek Hollandiában, és ezek címzettjei között egyebek mellett amszterdami, maastrichti, utrechti, valamint rotterdami autószerelő műhelyek, benzinkutak, ingatlanügynökségek és szállodák voltak. Akkor a leveleket már a kézbesítést megelőzően megtalálták, és nem robbantak fel. A rendőrség közlése szerint még get a Kaganava prefektúra kórházaiban ápolják. Az óceánjáró fedélzetén eredetileg 2666 utas és 1045 fős legénység tartózkodott, összesen 56 országból. A hajó január 20-án hajózott ki a Tokió melletti Jokohama kikötőből, és február 3-án tért vissza oda. Kiderült azonban, hogy az utasok között volt egy kínai állampolgár, akit megfertőzött a COVID-19-nek elnevezett, újfajta koronavírus. Az illető Hongkongban leszállt a hajóról. A japán hatóságok a múlt héten kéthetes karantént rendeltek el a hajón, a vesztegzárat elvileg február 19-ig kell feloldaniuk. Addig az utasok és a legénység tagjai nem hagyhatják el a kabinjaikat, nem érintkezhetnek egymással. További két embernél mutatták ki az új típusú koronavírust Németországban, a korokozót így országszerte 16-an hordozzák bizonyítottan. Az egészségügyi hatóságok tegnapi összesítése szerint az esetek továbbra is Bajorországra koncentrálódnak, a 16 fertőzött közül 14 él a tartományban. A két új fertőzést is Bajorországban állapították meg, még kedden. A tartományi egészségügyi minisztérium tájékoztatása , szerint mindkét eset összefüggésben áll az első fertőzéssel, amely a Webasto nevű autóipari cégnél történt. A Bajorországon kívüli két németországi fertőzöttet a Vuhanból hazaszállított német állampolgárok között találták. postán vizsgálják, hogy van-e kapcsolat a két helyszínen elkövetett tegnapi robbantások, valamint a korábbi esetek között. Az elkövetők a robbantásokra nem figyelmeztettek, kilétük és indítékaik egyelőre ismeretlenek. Az év eleje óta tartó nyomozás eddigi eredményei azt mutatják, hogy a leveleket ugyanaz a magányos elkövető adhatta postára - tették hozzá. NAPTÁR Február 13 ► NÉVNAP Ella, Linda Az Ella női név, mely az-ella végű magyar nevek önállósult beceneve, illetve több név önálló német rövidülése (Eleonóra, Elizabet, Elfrida, Heléna stb.) A Linda germán eredetű női név, jelentése: hársfából készült pajzs. ► MAI ÉVFORDULÓINK 155 éve született Csók István kétszeres Kossuth-díjas festő. 100 éve született Luzsicza Lajos Munkácsy Mihály-díjas festő. 70 éves Peter Gabriel Grammy- és Polar-díjas angol rockénekes, zeneszerző. ► NAPI VICC Egy katonai teherautó elakad a Sárban. Egy perccel rá megjelenik egy tiszti dzsip, benne 4 tiszttel. A tisztek kitolják a teherautót a sárból, majd az egyik megkérdezi a sofőrt:-Mit szállít maga?- Ezredes úrnak jelentem, 32 újoncot. ► ORVOSMETEOROLÓGIA Az időjárás ma kedvezőbb hatással van a fizikai és szellemi teljesítőképességünkre. A szívbetegek azonban ne becsüljék túl erejüket, kerüljék a stresszhelyzeteket! Emelkedhet a vérnyomás. Levélbombák robbantak A Bálint-napra sokan azért haragszanak, mert nincs párjuk, és kudarcként élik meg, hogy amikor minden a szerelemről szól, ők egyedül vannak. Vrabec Mária meg Melinda Kesická párkapcsolati terapeutának tett fel kérdéseket ez alkalomból, hátha okosabbak leszünk. Például, hogy elengedhetetlen-e a szerelem ahhoz, hogy egész életre szóljon a kapcsolat? A hűtlenséget tagadni kell, vagy kibeszélni? El lehet yámi valakitől, hogy az ágyban Is jó legyen, magasröptű beszélgetéseket is lehessen folytatni vele, és a vízcsapot is meg tudja javítani? Miért maradnak manapság olyan sokan egyedül? Van olyan, hogy valaki eleve nem alkalmas a párkapcsolatra? Mi az, ami valóban fontos? 2020. február-A költő, ha ikeranya PénzttA Time»,; Boldogság próbákkal Vitázó az oktatásról Hogy az ^apahiány? TV- és rádií>m^sor uj.*>M46PonT február 8-14. vagy introvertált? Pénzes Tímea ikeranya költő-műfordítónál: Mi születtünk meg hamarabb, vagy te lettél először anya?' Van-e élet szenvedélyes szerelem nélkül? Keresse a Vasárnap legújabb számát az újságárusoknál! Misa map Festett madár ÚJ szó szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 iE •mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I lÖO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A Szerzői jogokkal a kiadó I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., a szövegek nyilvános terjesztését I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt. és a Mediaprint Kapa Rt. Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Enge- Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych ménéin, délyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a —. h^o^,*«,****** •■o « y lj kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. s=a Fmo.Kooíxtr ©•#« MINOR