Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-01 / 26. szám
Í16 SZALON ■ 2020. FEBRUAR 1. www.ujszo.com munkatársai közé tartozott Darkó István, Győry Dezső, Szakmai Rezső, Szombathy Viktor, valamint a két Dobossy, Imre és László. Az Új Élet (1932-1944) katolikus társadalmi, világnézeti és kritikai folyóirat volt, szorosan együttműködött a szlovák és a cseh kultúra rangos képviselőivel. A jelentősebb folyóiratok közé tartozott még a kassai, majd tornaijai Magyar írás (1932-1937), ezt Darkó István, majd Szombathy Viktor szerkesztene, egyik leggyakoribb szerzője Féja Géza volt. (Kevésbé ismert, hogy a folyóirat utolsó időszakában már a nemzetiszocializmussal nyíltan rokonszenvező írásoknak is teret adón.) A rövid életű, de nagyon színvonalas Tátra (1937— 1938) irodalmi folyóiratot előbb Darkó István, majd Tamás Mihály vezene. A Szőnyi Endre szerkesztésében és kiadásában megjelenő Forum (1931-1938) építészeti és művészeti havilap a magas szakmai színvonalat képviselte. Fontos tanulmányok jelentek meg (alapítója, a köztársasági elnök nevéről Masaryk Akadémiának is nevezen) a Csehszlovákiai Magyar Tudományos, Irodalmi és Művészen Társaság Magyar Figyelő (1933-1935) című folyóiratában is. Végül említsük meg a pozsonyi kiadójú, Prágában nyomtaton és Stószon (Fábry Zoltán és Balogh Edgár által) szerkesztett Az Út című (1931-1936) baloldali kultúrpolitikai folyóiratot. Az első bécsi döntés után, amikor is a szlovákiai magyarok többsége visszatért Magyarországra, korábbi lapjainak döntő hányada megszűnt. A visszatért területeken Sziklay László szerkesztésében Kassán lénejön az Új Magyar Múzeum (1942—1944) című tudományos, irodalmi és művészeti szemle. Az önálló Szlovák Köztársaságban rekedt magyaroknak két napilapjuk maradt: az Esterházy János vezene Magyar Párt hírlapja, apozsonyi Új Hírek (1937-1941), valamint az Esti Újság (1938- 1941), ezeket egy ideig megtűrték, aztán betiltották. A jogfosztottság időszaka után Az 1945-ös és az azt követő, a csehszlovákiai magyarokat kollektiven háborús bűnösnek kinyilvánító, csaknem négy évig tartó állami perzekúciók (hontalanság, reszlovakizáció, áttelepítés, deportálás) alatt szó sem lehetett arról, hogy az újfent kisebbségbe került magyaroknak sajtójuk legyen. 1948 és 1949 között létrehoztak ugyan egy Jó Barát hetilapot, mely a Csehországba kitelepítetteket volt hivatott szolgálni (tanácsokkal, állami direktívákkal), s volt néhány „rejtőző kiadvány”, ezek illegálisan sokszorosított és terjesztett lapkezdemények voltak, három fontos képviselőjük: a Gyepű Hangja, az Észak Szava és a Menedék. A kötelező és mindenre (oktatásra, nyilvános nyelvhasználatra stb.) kiterjedő csendet, a jogfosztottság időszakát 1948. december 15-én törte meg az Új Szó első száma. A hetilapként induló magyar sajtótermék fél évvel később vált napilappá. Akkorra viszont már az is kiderült, hogy az újabb demokratikus kibontakozásnak a kommunista hatalomátvétel szab korlátokat, s hogy a csehszlovákiai magyarok (és az államalkotó két nemzet) lehetőségeinek a szovjet mintájú internacionalizmus és a „haladó hagyományok” mentén szerveződik a jövője. 1949-ben még mindig megoldadan volt számos, csehországi kényszermunkára fogott magyar helyzete. Ennek ellenére az Új Szó megjelenése felszabadító erejű volt, hiszen százezrek otthonába vitte el magyar nyelven a híreket, egyébként a példányszáma is hamarosan elérte a százezret (ami a hivatalos szerveknek is szemet szúrt, s később adminisztratív úton próbálták elérni a példányszám emelkedésének meggátolását). Mindenesetre a szlovenszkói magyarok két háború közti múltja és a sejthető csehszlovákiai jövője közti szakadékot nehéz volt áthidalni, bár az első szám 5. oldalán Fábry Zoltán Üzenet című írásában megpróbálta: „Az első szót hosszú hallgatás után leírni, mérlegelni, kimondani, nem könnyű. (...) Mi a masa(1950), mely a rendszerváltás utáni első félévben szűnt meg, aztán Szabad Földműves Újság, majd Szabad Újság címen próbálkozott napilappá alakulni, 1993-tól ismét hetilap, s 2016 szeptemberében szűnt meg végleg, magyarországi támogatása megszűntével. Az Új IJjúság is a kor terméke volt, 1952 januárjában indult (mégpedig a nem életképesnek bizonyult, 1950-es alapítású Alkotó IJjúság helyett), hetilapként a fiatalokat célozva meg. 1990 januárjától Ifi, majd Heti Ifi címen adták ki, kétheti, majd havi megjelenéssel, végül Ifi-Géniusz címen 2004 végén szűnt meg. Ugyancsak 1952- ben, de az iskolaév kezdetén jelent meg a Kis Építő, az óvodások és kisiskolások havilapja, mely csak sőbb Tudomány és Technika lett a neve, s évi tíz száma jelent meg, ezt váltotta 1961-ben a magyar szempontból kevésbé jelentős Természet és Társadalom, mely az azonos című szlovák lap mutációja volt, s röviddel a rendszerváltás után meg is szűnt. 1953-tól 1969-ig jelent meg a Csehszlovákiai Sport, ezt váltotta 1970-től a Sportvilág, mely azonban csak két évfolyamot ért meg. 1951 őszén indult a Csemadokhoz tartozó Fáklya havilap, melyet ötéves fennállása alatt egy népszerűbb és nagyobb olvasótábort érdeklő lappal kívántak felváltani. Az 1956-os magyarországi forradalom azonban felgyorsította a váltást, a csehszlovák pártvezetés ugyanis mindenáron meg akarta előzni a magyar kisebbség magyarországi orientációját, így az A Hét első száma már ennek az évnek decemberében kijött a nyomdából. Ugyanebből az okból emelték a szlovákiai magyar lapok példányszámát s bővítették az Új Szó terjedelmét. (S minimalizálták a magyarországi sajtó behozatalát, még a Ludas Matyiét is: a közkedvelt vicclapot különösen veszélyesnek ítélték, mert a csehszlovák viszonyok közt elképzelheteden módon merte bírálni a kommunista rendszert.) Az A Hét (egy időben: Hét) 1995-ben, a sötét Meciar-korszakban vált kegyvesztetté, s támogatásának megvonása e patinás lap végét jelentette. Sokat kellett várni az első irodalmi lapra, mely végül Irodalmi Szemle címen jelent meg 1958- ban (s jelenik meg töretlenül máig). Alapító főszerkesztője Dobos László volt, eleinte negyedévenként, majd kéthavonta, aztán évi tíz számmal, s a rendszerváltás után vált havi folyóirattá. 1969 januárjában jelent meg az Új Szó vasárnapi dátumú mellékleteként a Vasárnapi Új Szó, mely A Hét és a Nő mellett fontos véleményformáló sajtótermék volt; 1990-től Vasárnap címen önálló hetilapként jelenik meg, s máig a legolvasottabb és legnagyobb példányszámú újság, példányszáma az ezredfordulón 70 ezer volt, ma csaknem 30 ezer. Már említettem: minden lap annyit ért, amennyit a szerkesztői és újságírói értek, értve ez alatt tartásukat és lelkesedésüket csakúgy, mint tehetségüket és elhivatottságukat. Az Új Szóban az értékálló és minőségi újságírást és szerkesztést olyanok képviselték, akik maguk is kultúremberek, sokoldalúan képzett egyéniségek voltak, jó tollú szerzők, riporterek, írók; a teljesség igénye nélkül: Bodnár Gyula, Dusza István, Fonod Zoltán, Kiss József, Kövesdi Károly, Miklósi Péter, Szigeti László, Szilvássy József. S persze minden magára valamit is adó tollforgató igyekezett megjelenni a napilapban. Ugyanez mondható el a többi központi lapról is, mert mindegyiknek volt kultúra oldala, gyermek- és irodalom rovata. Az Új Ifjúságban a színvonalat Keszeli Ferenc és Tóth Elemér jelentette, a Szabad Földművesbtn Barak László, Bárczi István és Gál- Sándor, később a főszerkesztő Haraszti Mészáros Erzsébet, kiemelt szerepük volt a ASben Dávid Teréz, Kovács Magda, Mács József, Mikola Anikó, Ordódy Katalin írásainak, A Hét élére 1959-ben Szabó Rezső került, aki olyanokat hozott a laphoz, mint Duba Gyula, Cselényi László, Zs. Nagy Lajos, Simkó Tibor, Tőzsér Árpád - a sor itt is hosszan folytatható volna. Az Irodalmi Szemle Dobost követő főszerkesztői (Duba Gyula és Varga Erzsébet; ’89 után Grendel, Tőzsér) pedig az egyetemes magyar irodalom és a világirodalom jelesein kívül a teljes szlovákiai magyar írótársadalom élvonalát a lap szerzőivé tették. Rangos szerkesztői közt ott találjuk Koncsol Lászlót, Tőzsér Árpádot, Tóth Lászlót, Varga Imrét... Ma Mizser Attila a főszerkesztője. Az az igazság, hogy ha valaki vidékről feljött Pozsonyba, akkor mind az összes fontos szerkesztőséget meglátogatta, s vitte az írásait. Amelyeket aztán vagy közöltek, vagy nem, attól függően, hogy a lap vagy a szerkesztő, vagy a szerző mennyire volt kívánatos, megtűrt vagy tiltott. De a szerkesztőségek és a hozzájuk tartozó közeli kocsmák, kávéházak az eszmecsere és a beszélgetések nagyon fontos színhelyei voltak. Ez még ugyanis olyan időszak volt, hogy minden lapnak volt szerkesztőségi irodája is. * * * A rendszerváltás után A legkisebb rálátásunk a rendszerváltás utáni harminc évre van, ezt a ma még ugyancsak képlékeny korszakot csak hosszabb idő elteltével érdemes jellemezni. (Biztosra vehetjük, hogy az utókor majd a ’89 utáni szlovákiai magyar sajtót a maga helyén és az őt megillető súlya szerint fogja értékelni és besorolni.) Üj lapok alakultak, újak és régiek is megszűntek; ilyen volt a rendszerváltás első, napilapnak szánt, de hetilappá lett sajtóterméke, a Nap: ez Huncík Péter, Bállá Kálmán és Barak László nevéhez fűződik, s 1995-ben megszűnt. Máig megjelenik viszont az 1990- es alapítású Cserkész. Rövid életű (1993-1996) volt a Hajrá! sportláp, és nem bírta sokáig a kassai régió havilapja, a Keleti Napló (1990-1994) sem, utolsó főszerkesztője Gál Sándor volt. A rendszerváltás után alapított lapok közül a KaUigram jelentősége a legnagyobb, ez az 1992-től megjelenő irodalmi folyóirat kinőtte szlovákiai magyar kereteit, sőt valójában kezdettől fogva fitytyet hányt e keretekre, s máig a minőség és az esztétikum fokmérője. Alapító főszerkesztője Grendel Lajos volt. Nem bizonyult tartósnak a fiatalokat vonzó Szőrös Kő (1996-2016; jelentős szerkesztői Haraszti Mária és H. Nagy Péter), de máig megjelenik a 2006- os indulású irodalomtudományi Partitúra (Benyovszky Krisztián, Keserű József), s 2009-től van a Szlovákiai Magyar írók Társaságának is kéthavi lapja, Opus címmel. Megszületett és máig megjelenik az egyeden társadalomtudományi folyóirat, a negyedéves Fórum Társadalomtudományi Szemle (1999- től; alapító főszerkesztője Ollós László), 2010-ben a Kabócává kettőre gyarapodott a gyermeklapok száma (kiadó és főszerkesztő: Kocsis Aranka), Remény címen a rendszerváltás óta olvasható a katolikusok hetilapja. Fontos szerepet tölt be a helytörténeti-honismereti Gömörorszdg folyóirat (2000-től, B. Kovács István gondozásában). Az Eruditio-Educatio a komáromi Selye János Egyetem szaklapja. Két lapjuk is lett a pedagógusoknak, a Katedra (1994-től) és a Pedagógus Fórum (2002-től), s a Jó Gazda formájában 1991-től van havilapjuk a kertbarátoknak, kistermelőknek is. A Carissimi is országos terjesztésű (ingyenes) lap, a fogyatékkal élőknek szól 2000-től. Az Atelier negyedéves művészeti folyóirat 1998- tól jelenik meg Komáromban. A keleti végeknek szól a Kassai Figyelő (2003 óta). Legutóbb a Ma7 hetilappal és weboldallal bővült a paletta, a lapot azonban egyelőre még nem a vásárlói, hanem magyarországi támogatása tartja fenn. Minden nagyobb magyar lélekszámú régiónak és járásnak van egy vagy több helyi lapja, a legnagyobb múltra visszatekintő a Csallóköz (1960-tól). Általánosságban elmondható, hogy jelentősen csökkent és tovább csökken a nyomtatott sajtó szerepe az elektronikussal szemben, bár az elektronikusak arcéle is folyamatosan változik. Nem kizárt, hogy egy-két évtized múlva már csak a tehetősebb réteg vagy a megrögzött lapozgatok Fognak nyomtatott újságot vásárolni. De, ismédem, a ’89 utáni nyomtatott sajtó értékelését illetően néhány évtized múlva bölcsebbek leszünk, pontosabban lesznek az utánunk következő nemzedékek. Csanda Gábor ryki demokrácia és a lenini tanok mohó tanítványaiként indultunk.” (A Fórum Kisebbségkutató Intézet digitalizálta az Új Szót is, így ma szabadon böngészhető - akárcsak A Hét, az Irodalmi Szemle, az Új Ifjúság és a Szocialista Nevelés.) A lap jelentőségét és egyedülálló fontosságát ma is az adja, ami indulásakor is nyilvánvaló volt, csak akkor még ennek nem tudott eleget tenni: egyeden és országos terjesztésű napilapként kutya kötelessége Pozsonytól Királyhelmecig minden fontos eseményről tájékoztatni, mégpedig magas színvonalon és részrehajlás nélkül. S itt az is elmondható, miként persze a többi lapról is, hogy maradandót és értékállót a mindenkori rendszertől — és ha kellett, a főszerkesztőtől is - függetlenül szerkesztőinek és újságíróinak felkészültsége, rátermettsége és tehetsége biztosított. Az ötvenes évek és a folytatás Az ötvenes évek magyar sajtójáról sok jó nem mondható el, hűen követte a sztálinista pártideológiát, s mind témájában, mind stílusában (mondjuk ki: bikkfanyelvében) a felejthető kategóriát képviselte. De ugyanezekre az ötvenes évekre tehető a magyar nyelvű sajtótermékek fokozatos bővülése, tematikai tagolódása. A napilap mellett megjelent az első hetilap is, a Szabad Földműves röviddel élte túl ’89-et, utána Tücsök néven került forgalomba, s ma is létezik. A harmadik 1952- es születésű újság a Pionírok Lapja volt, a felső tagozatos tanulók kétheti lapja, 1968-tól Tábortűz volt a neve, s ez 2009-ben jelent meg utoljára. 1952-ben indult a Dolgozó Nő is, s ezzel lényegében felépült egy meglehetősen széles körű olvasótábornak szóló lapstruktúra: az Új Szó a dolgozóké és munkásoké volt, a Szabad Földműves a paraszti és háztáji gazdálkodó réteget célozta meg (eleinte persze a szövetkezetesítés szócsöveként), a Kis Építő a legkisebbekhez szólt, a Pionírok Lapja a fiatalokhoz, a Dolgozó Aü'vel pedig a „nők is le voltak tudva”. A Dolgozó Nő hetilapból 1966-ban Nő lett, ebből a rendszerváltás után Új Nő címen havilap, mely máig megjelenik. 1969-től jelent meg a Nő negyedéves, majd évente hatszor, kilencszer a végül havilappá előlépett melléklete, a Barátnő, mely 1999-ben szűnt meg. 1952 januárjában adták ki a Kálvinista Szemle első számát, s a havilap máig töretlenül megjelenik. Az 1956-os indulású Szocialista Nevelés című pedagógiai havilap túlélte a rendszerváltást, Nevelés címen 1993 decemberében szűnt meg. 1952-ben az országos terjesztésű magyar lapok hálózata a Természet és Technika ismeretterjesztő lappal bővült, két évvel ké
