Új Szó, 2020. február (73. évfolyam, 26-50. szám)
2020-02-06 / 30. szám
PANORAMA www.ujszo.com | 2020. február 6. 123 Legalább 38 ember életét vesztette Törökország keleti felén két lavinában, sokan a hó alatt rekedtek - közölték tegnap a helyi hatóságok. Az első hóomlás kedden késő este egy autópályán történt a keleti Van tartományban levő Bahcesaray körzetben. A hótömeg egy hókotrót és egy kisbuszt söpört el. Öten életüket vesztették, a kisbusz sofőrje és nyolc utasa megmenekült, ketten azonban eltűntek. A második lavina az eltűnteket kereső mintegy háromszáz fős mentőegység 33 tagjának az életét követelte - köztük csendőrökét, faluőrökét, tűzoltókét és önkéntesekét. A második szerencsétlenségnek 53 sérültje is van. A török belügyminisztérium szerint 10-15 ember a hó alatt rekedhetett, a mentőszolgálat 30 tagját viszont sikerült élve kiemelni a hótömegek alól, őket kórházban kezelik. (TASR/AP-feivétei) Keresik a vírus ellenszerét Beomlott két aranybánya Caracas. Beomlott két illegális aranybánya Venezuelában, Bolivár szövetségi államban. Legalább 35 ember életét vesztette -jelentette a Venevision venezuelai televízió. El Callaóban 20 embert temetett maga alá a fold az Isidora nevű bányában. További 15 illegális aranyásó a Gran Sabana melletti bányában vesztette életét. (MTl/dpa) Kábítószer, hamis pénz két külföldinél Budapest. Többkilónyi kábítószert, hamis pénzt és hamis okmányokat találtak egy vietnámi és egy kínai férfinál a rendőrök Budapesten. Az irányító a 41 éves kínai férfi volt, a végrehajtó á 32 éves vietnámi társa. A két férfi Magyarországra rendelt vagy innen küldött kábítószert, de a drog jelentős részét Budapesten árulták. A vietnámi két lakásán a rendőrök 900 gramm MDMA- tablettát és 7,5 kg kábítószergyanús növényt, illetve kábítószerkereskedelemhez használt eszközöket foglaltak le. A férfit a bíróság letartóztatta. A kínai lakásán kábítószergyanús anyagokat, hamis okmányokat és hamis eurót foglaltak le. (MTI) Kettétört egy repülőgép Isztambul. Kisiklott egy utasszállító gép a kifutópályáról az isztambuli Sabiha Gökcen Repülőtéren, a gép törzse két darabra tört. A 177 főt szállító Boeing 737-es a török Pegasus Air légitársasághoz tartozott, és Törökország harmadik legnagyobb városából, az Egei-tenger partján fekvő Izmirből érkezett, a leszállás utáni gurulásnál történt a baleset. A közlekedésügyi miniszter tájékoztatása szerint csodával határos módon senki nem halt meg a balesetben. (index hu) HÍRÖSSZEFOGLALÓ Genf/Peking. Cáfolta tegnap az Egészségügyi Világszervezet (WHO) azt a értesülést, amely szerint éttörő jelentőségű gyógyszereket fedeztek fel az új koronavírussal fertőzött betegek kezelésére. Előzőleg jelentették, a Csöcsiang Egyetem kutatói előállítottak két olyan szert, amely hatékony a vírus ellen. Egy kínai televízió arról számolt be, hogy a Csöcsiangi Egyetem kutatói hatékony gyógyszert találtak az új vírusra. A sajtóhírekre reagálva Tarik Jasarevic, a WHO szóvivője kijelentette: „nincsenek ismert terápiák a 2019-nCov vírus ellen, és a WHO véletlenszerű ellenőrző próbákat javasol a hatékonyság és a biztonságosság mérésére”. Egy kórokozó elleni védőoltás kidolgozása és tesztelése rendszerint éveket vesz igénybe, és gyakran jár „csapdákkal és kudarcokkal” - tette hozzá. A New York Times is arra figyelmeztetett, hogy még túl korai lenne a szer hatékonyságát felbecsülni. Thaiföldi orvosok közölték, sikeresen kezeltek súlyos új koronavírusos betegeket influenza- és HTV-vírus elleni gyógyszerek kombinációjával, az első eredmények jelentős javulást mutatnak a betegeknél a kezelés után 48 órával. Egyelőre csak kis számú betegnél tudták tesztelni. A brit Sky News úgy tudja, az Imperial College London kutatói Jelentős előrelépést” értek el a koronavírus ellenszerének a kidolgozásában, megjegyezve, a már folyamatban lévő járvány megállításához „ez már késő”. A koronavírus kínai teijedéséről szóló jelentések alapján vannak biztató adatok, amelyek a fékeződésre utalnak. Az új halálesetek száma a február 3-i 64 főről tegnapra „csak” 65 főre emelkedett, vagyis nem gyorsult tovább a tendencia, mint ahogy korábban. A válságos állapotba kerülők száma kifejezetten csökkent, ez a kör hétfőn még közel 500 fővel gyarapodott, tegnap 431-gyei. Stagnálni kezdett a fertőzésgyanús esetek száma is (jelenleg Kínában 23 260 főt vizsgálnak). Azonban a megerősített betegek száma még mindig gyorsulva emelkedik, február 4-én közel 4000-rel bővült ez a kör. Ugyan még mindig nagyon kevés a Kínán kívüli beteg, de a 212 fő némi gyorsulást jelent. (MTI, Portfolio.hu) NAPTÁR Február 6 ► NÉVNAP Dorottya, Dóra A Dorottya az ógörög Dorothea magyar változata. Jelentése: Isten ajándéka. A Dóra a Dorottya önállósult beceneve. ► MAI ÉVFORDULÓINK 265 éve született Stuart Anna brit királynő. 125 éve született Dési Huber István posztumusz Kossuthdíjas festő, grafikus. 120 éve született Fischer Sándor zeneszerző, karmester, műfordító. 95 éve született Lendvai Ernő Széchenyi-díjas zenetudós. 55 éves Jan Svérák, a Kolja című Oscar-díjas cseh film rendezője. ► NAPI VICC A fogorvoshoz új beteg érkezik. Adoki ismerősnektalálja. Figyelmesebben megnézi, majd felvidulva mondja:- Örvendek! Ugye ön volt az a rendőr, aki tegnap megbírságolt a parkolóban? ► ORVOSMETEOROLÓGIA Reggel felerősödhetnek az ízületi bántalmak.de napközben mérséklődnek. A szélre érzékenyek körében többen fejfájást, ingerlékenységet tapasztal hatnak. UJSZO Délnyugat-Szlovákia számokban A bankok a számítógépekből az okostelefonokba költöznek ^ ' Drágább lesz az autóbiztosítás Interjú Világi Oszkárral Tartanak a jövőtől a legjobb szlovákiai borászok- - . f* Február 11-én keresse kedvenc Keresse Keavenc T TI C r7í~\ napilapjával együtt az újságárusoknál! w ) ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/ujszo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o., Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Sánta Szilárd. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft., Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. IIŐ0:35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaöe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját, csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát, és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését. I A sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanőnou podporou Fondu na podporu kultúry národnostnych menőin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXÉT •SS KULT oh« MINOR