Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-04 / 3. szám
www.ujszo.com PRESSZÓ ■ 2020. JANUAR 4. KITEKINTŐ 15 A közhiedelemmel ellentétben nem Izlandon a legkönnyebb lencsevégre kapni a sarki fényt, Tromso környékén nagyságrendekkel nagyobb az esély látni az Aurora Borealist. Talán érdemes is kicsit elidőznünk a fénynél, mivel úgy tapasztaltam, hogy van néhány tévhita jelenséggel kapcsolatban. A sarki fény nem megrendelésre érkezik, néha hosszú órákat kell kocsikázni az éjszakában, míg sikerül megtalálni az ideális körülményeket. A fényt csak éjszaka, felhődén és fényszenynyezettségtől mentes égbolton lehet megfigyelni, és persze létfontosságú az elegendően erős geomágneses tevékenység is. Azt sem szabad elfelejteni, hogy a fényt kizárólag a szeptembertől márciusig tartó időszakban van esélyünk látni, a nyári hónapokban ugyanis a környéken sosem megy le a nap. Éppen ezért a városban és környékén az őszi (elsősorban október), valamint a tavaszi időszak (február-március) a fő turistaszezon. A kettő között ugyanúgy lehet sarki fényre vadászni, de november végétől másfél hónapon keresztül egyáltalán nem kel fel a nap, így a téli időszak sokkal kevesebb látogatót vonz. Arra sem árt felkészülni, hogy a fény nem olyan pompás, mint a fényképeken - nekünk például még a színét is nehéz volt meghatározni. Fényvadászat Troms0 fagyos csodái - öt nap Eszak-Norvégiában Tromsoben több tucat cég kínál csoportos fénytúrákat. Általában a városközpontban van a gyülekező sötétedéskor, majd az előrejelzéseket figyelembe vége elindulunk a busszal egy adott irányba, de sosem egy konkrét helyre. A vezetők útközben ki-kipattannak a buszból pár percre, hogy az eget kémlelve meghatározzák, merre haladjunk tovább. A mi buszunk például majdnem két órán át robogott kelet felé, míg meg nem találtuk az ideális helyet, valahol a finn határon, egy befagyott tó mellett. Egy biztos: elképesztő élmény éjszaka a vadonban, mínusz 25 fokban egy busznyi emberrel, forró csokit szürcsölgetve arra várni, hogy felbukkanjon az égen a sarki fény — az egész ugyanis egy valóságos türelemjáték. Van, hogy egy órán keresztül csak halovány derengést látni, aztán végül csak pár percre mutatkoznak meg teljes pompájukban a fények. A túravezetők szinte minden esetben profi fotósok is egyben, akik készségesen lefényképeznek minket, ha megkérjük őket, a túra másnapján pedig mailben megkapjuk az éjszaka készített összes fotót. A fényeken túl Tromsoben persze nem csak fényvadászatból áll az élet: a város tiszta és modern, de van benne valamiféle skandináv báj. Hangulatos utcái, kikötője és hídja bármelyik este megérnek egy sétát, és ez az a város, ahol a hóesés nem elijeszti, hanem éppen ellenkezőleg: sétára csábítja az embert. A várossal szembeni hegyre a Fjellheisen felvonóval lehet feljutni, ahonnan lélegzetelállító a kilátás a városra és a környező hegyekre, visszafelé pedig betérhetünk a város legikonikusabb látnivalójának számító Ishavskatedralenbe - befizetni nem érdemes, hacsak nem vágyunk 20-30 percre felmelegedni. A hét több napján éjféli Tromso lenyűgöző fekvésű hetvenezres város Észak-Norvégiában, több mint 300 kilométerrel a sarkkörön túl. A turisták elsősorban a sarki fény miatt jönnek ide, de a kutyaszánozás, a rénszarvasfarm, a fjordtúra és a motorosszánozás mind-mind olyan programok, amelyeket vétek lenne kihagyni. misére is vissza lehet térni ebbe az imponzáns katedrálisba. A város két legnépszerűbb múzeuma a Polaria ocenárium, ahol a sarkvidéki tengerek élővilágát tekinthetjük meg, valamint a Polarmussett, ami gyakorlatilag egy kétszintes skanzen a sarkvidéki expedíciókra fókuszálva. A két múzeum - kiegészítve a felvonóval - ideális tempóban megjárható egy nap alatt. Mindenféle szánon Ha a környező fjordokra vagyunk kiváncsiak, autóbérlés elsősorban a nyári hónapokban ajánlott, míg télen — mivel nagy odafigyelést igényel vezetni a havas utakon — kényelmesebb opció befizetni egy kiscsoportos fjordtúrára, amely során 4- 5 óra alatt be lehet járni a vidék legszebb fjordjait és kilátópontjait egy terepjáróval. Autentikus élményt nyújthat ellátogatni egy rénszarvasfármra, ahol a rénszarvasszánozáson és etetésen kívül általában egy hangulatos bemutatón is részt vehetünk az őshonos számik (másik nevükön lappok) életéről és szokásairól, mindezt eg)' számi sátorban, forró tea és rénszarvaspörkölt mellett. A motorosszánozás is fantasztikus élmény, a program során előbb elsajátítjuk a járműkezelés alapjait, majd másfél-kétórás szánozásra indulunk a Lyngen-Alpokba. Ez a program megkövetel eg)' minimális szintű edzettséget, mivel a motorosszánt vezetni egyszerű, de nagyon fárasztó feladat. A kutyaszánozás is rendkívül népszerű program a környéken, de az anyagi korlátok miatt ez volt az a pont, ahol meghúztam a határt, így ezt már kihagytam. Azok a fránya anyagiak Ezzel el is érkeztünk az utazás legkényesebb pontjához: Norvégiát egyszerűen nem lehet olcsón megúszni. Nekünk az ömapos kirándulás 1200-1300 euróba fájt fejenként, ebből 270 volt a repjegy, és 270 a belvárosi szálloda (5 éjszakára.). A felsorolt programok is mind-mind borsos árúak- a kirándulás a rénszarvasfármra és a szervezett fjordtúra 100 euró körül, a motorosszánozás és kutyaszánozás minimum 150 euró körül mozog. A sarki fénytúra ára nagyban függ a csoport nagyságától: a nagybuszos túrák 90-100 euró, a kisebb, 8-15 fős utak már 150 euró körül mozognak A magas árak mellett azonban fontos leszögezni, hogy mindegyik program időigényes és legalább 5- 6 órát vesz igénybe (van, amelyik 8-10 óráig is eltart), így gyakorlatilag egy befizetett programmal egy napot ki is pipálhatunk Emellett mindegyik túrához tartozott bizonyos szintű ellátás is: néhol forró csoki és cookies, máshol hot-dog pitában, még máshol pedig íncsiklandozó, házilag készített halleves. Reggelire és vacsorára azonban többnyire így is költeni kell. Norvégiában minden drága, így természetesen az étkezés is. Az élelmiszerboltokan az otthoni árak két-háromszorosával számolhatunk, de cserébe felkészülhetünk a számunkra szokadanul jó minőségű gyümölcslékre, szalámira, pékárura. Egy étteremben nem lehet megúszni 25-30 euró alatt egy vacsorát, de viszonylag jó megoldásnak tűnik a gyorséttermi kaja - már persze azoknak, akik szeretik -, ám itt is legalább 10 eurót kell szánni egy menüre. Életem egyik legszebb kirándulása volt a tromsoi - nemcsak azért, mert egyedül is könnyen meg tudtam tervezni az egész kirándulást, hanem mert olyan dolgokat láttam, amiket csak itt lehet a világon. Ha nem lenne ilyen drága, valószínűleg évente kétszer visszajárnék ide. Ennek ellenére egy dolog biztos: tökéletes a környék infrastruktúrája és rendkívül gazdag a programkínálata, miközben nem elviselhetetlen a turistatömeg. Mindenképpen megéri spórolni rá. Lencsés Zoltán