Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-04 / 3. szám

8 I KÜLFÖLD 2020. január 4.1 www.ujszo.com Teherán kemény válaszlépést ígért Szulejmáni halála miatt Teheránban Szulejmánit gyászolják szervezet. A Népi Front Palesztina Felszabadításáért palesztin szervezet részvétét fejezte ki a tábornok halála miatt, akit a palesztin ellenállás tá­mogatójának nevezett. Haszan Róháni iráni elnök az iráni állami televízió közlése szerint kije­lentette, hogy a Szulejmáni elleni tá­madás után Irán még keményebben fog ellenállni az amerikai teijeszke­­désnek, és még erőteljesebben fogja védelmezni az iszlám értékeit. Hoz­zátette: Irán és a „térségbeli szabad államok” bosszút állnak a tábornok haláláért. Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy Kászim Szulejmáni meggyil­kolása erősíteni fogja az Egyesült Ál­lamokkal és Izraellel szembeni ellen­(TASR/AP-felvétel) állást a térségben és világszerte - je­lentette az iráni állami televízió. Irán és az Egyesült Államok között 2018 májusa óta feszült a viszony, amikor Donald Trump amerikai el­nök kiléptette országát a Teherán és a hat nagyhatalom között 2015-ben megkötött atomalkuból. Ali Hamenei, Irán legfelsőbb val­lási és politikai vezetője háromnapos nemzeti gyászt rendelt el tegnap Te­heránban Kászim Szulejmáni halála miatt. A tábornok helyére tegnap Eszmáíl Gáánit, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnokhelyettesét nevezte ki Ali Hamenei, aki közle­ményében hangsúlyozta, hogy a kül­földi és titkos műveletekért felelős Kudsz egységprogramja és feladat­döntése veszélyes térség stabilitására nézve RÖVIDEN Holnap bizalmi szavazás Barcelona. A függetlenségi Ka­talán Köztársasági Baloldal csü­törtökön úgy döntött, a madridi parlament bizalmi szavazásán tartózkodásával támogatja kí­vülről Pedro Sánchez szocialista párti politikus kormányalakítási kísérletét. A bizalmi szavazás holnapra van kitűzve. A tartóz­kodásról szóló döntést annak nyomán hozta meg a párt orszá­gos tanácsa, hogy megállapodott a szocialistákkal (PSOE), az új adminisztráció nyílt párbeszédet kezd a katalán térség jövőjéről. A párbeszéd eredményét „állam­­polgári” szavazásra fogják bo­csátani - közölte Pere Áragonés, a vezetőség tagja. (MTI) 70 kadét kapott életfogytiglani Ankara. Életfogytiglani bör­tönbüntetésre ítélte egy török bíróság a légierő egykori isz­tambuli tisztképző egyetemének 70 korábbi hallgatóját a 2016-os törökországi puccskísérlettel kapcsolatos perben - jelentette az Anadolu török állami hír­­ügynökség. A Habertürk tekin­télyes török hírportál arról is beszámolt, hogy az érintetteket az alkotmány megsértése vád­pontban találták vétkesnek. Először súlyosbított életfogy­tiglani szabadságvesztéseket kaptak, de a törvényszék a dön­tés esetleges negatív lelki kiha­tásait és a vádlottak tárgyalóte­remben tanúsított magatartását figyelembe véve hagyományos életfogytiglanra enyhítette az ítéleteket. Az úgynevezett sú­lyosbított életfogytiglani bör­tönbüntetés egy sor korlátozás révén nehezíti a rab sorsát. (MTI) Szkopje: lemondott a kormányfő Szkopje. Lemondott tegnap Zoran Zaev észak-macedón kor­mányfő, hogy lehetővé váljon a tavaszi előrehozott választások kiírása. A lemondás után megbí­zott kormány irányítja a nyugat­balkáni országot az áprilisi vá­lasztásokig. Az előrehozott vá­lasztást a miniszterelnök java­solta még októberben, miután az Európai Unió ismét elhalasztotta az uniós csatlakozási tárgyalások megkezdését Szkopjéval. (MTI) Grabar-Kitarovic volt meggyőzőbb Zágráb. A horvát elnökválasztás vasárnapi második fordulója előtt csütörtök este éles személyes tá­madásokba torkollott Zoran Mi­­lanovic horvát exkormányfö, el­lenzéki politikus, a Szociálde­mokrata Párt jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő államfő, ajobbközép Horvát Demokratikus Közösség jelöltje két órán át tartó televíziós vitája. A felmérések szerint a horvát nézők úgy vélték, Grabar-Kita­rovic volt a meggyőzőbb. De­cember 22-én, az első forduló­ban Milanovic a voksok 29,52, Kitarovic a szavazatok 26,72 százalékát szerezte meg. (MTI) MTI-ÖSSZEFOGLALÓ Bagdad/Teherán/Washington. Több tucat iraki tüntető ének­kel, tánccal ünnepelte tegnap reggel az amerikai ligicsapés­­ban megölt iráni tábornok halálhírét - jelentette az AFP francia hírügynökség fotósa a helyszínről Az amerikai hadsereg tegnap haj­nalban légicsapásokat hajtott végre Bagdadban Iránhoz köthető célpon­tok ellen. A bagdadi nemzetközi re­pülőtér közelében végrehajtott táma­dásban életét vesztette Kászim Szu­lejmáni tábornok, az iráni Forradalmi Gárda al-Kudsz nevű különleges egységének parancsnoka és Abu Mahdi al-Muhandisz, a Népi Moz­gósítási Erők nevű, iráni támogatást élvező milicistákat tömörítő ernyő­­szervezet vezetője. „Kászim Szulejmáni, eljött az is­teni győzelem” - skandálták a bag­dadi kormány és iráni támogatója el­len három hónapja tüntetők az iraki főváros Tahrír terén. A közelmúlt tüntetéseinek során közel 460-an hal­tak meg és 25 ezren sebesültek meg. Mike Pompeo amerikai külügymi­niszter is közzétett a Twitter mikrob­­log portálon egy videót az ünneplő bagdadi tüntetőkről. „Irakiak, igen, irakiak táncolnak az utcán a szabad­ságért, hálásak, hogy Szulejmáni tá­bornok nincs többé” - írta kísérő üze­netében Pompeo. „Szulejmáni tábornokot az amerikai-cionista ellenség ölte meg, amikor nem tartózkodott a harcme­zőn” - írta pénteken közleményében a palesztin Iszlám Dzsihád iszlamista Törökország fenyegetés a Athén/Washington/Ankara/ Tripoli. Izrael, Görögország és Ciprus bírálja, hogy Recap Tayyip Erdogan török elnök csapatokat küldene a polgár­­háború sújtotta Líbiába, és Donald Trump amerikai elnök is figyelmeztette a török államfőt „a külföldi beavatkozás" veszélyeire. „Törökország döntése veszélyes fenyegetés a térség stabilitására néz­ve” — írta közös közleményében Benjámin Netanjahu izraeli és Kiri­­ákosz Micotakisz görög kormányfő, valamint Nikosz Anasztasziadisz ciprusi elnök csütörtök este Athén­ban. A vezetők szerint Ankara lépése az erőszak továbbgyűrűzéséhez ve­zethet az észak-afrikai országban. Donald Trump amerikai elnök is fi­gyelmeztette Recep Tayyip Erdogan török államfőt a beavatkozás veszé­lyeire Líbiában. A két elnök telefo­non egyeztetett egymással a líbiai helyzetről. Á török parlament csütörtökön el­fogadta azt a törvényjavaslatot, amely felhatalmazza az ankarai kormányt, hogy katonákat vezényeljen Líbiába Fájez esz-Szarrádzs miniszterelnök nemzetközileg elismert kabinetének támogatására. A tripoli székhelyű kormány erőit a Líbia déli és keleti Erdogan már decemberben bejelen­tette: a török parlament januárban napirendre tűzi török csapatok Líbi­ába küldésének engedélyezését a nemzetközileg elfogadott kormány támogatására. A képviselőház csü­törtökön elfogadta a törvényjavasla­tot (TASR/AP-felvétel) részét ellenőrzése alatt tartó Halífa Haftar tábornok csapatai ostromol­ják. Ezek az erők azt ál lítj ák, hogy már tíz kilométerre megközelítették a fő­város központját. A kelet-líbiai, tobruki ellenkor­mányt támogató Haftar azzal érvel, hogy meg kell tisztítani az országot a terroristáktól és zsoldosoktól, akik Szarrádzs kormánya mögött állnak, ellenfelei szerint azonban a tábornok valódi célja az egész országra kiter­jedő katonai diktatúra bevezetése. Líbia Moammer Kadhafi néhai ve­zető 2011-es megbuktatása és meg­gyilkolása után teljes káoszba süllyedt, és az ország területének je­lentős részét egymással vetélkedő milíciák igyekeznek ellenőrzésük alá vonni. Elemzők szerint Líbia az elmúlt hónapokban a térség befolyásos ha­talmainak küzdőterévé vált, és a harc feltételezhetően a líbiai olajvagyon ellenőrzéséért folyik. Az egyik olda­lon Törökország és Katar áll, amely támogatja a nemzetközileg elismert líbiai nemzeti egységkormányt, a másik oldalon Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyip­tom az egységkormány ellen harcot indított Halifa Haftár tábornok erőit pártfogolja. A helyzetet bonyolítja, hogy Haftár mellett áll ki Oroszor­szág is. Az Egyesült Államoknak a konfliktus mindkét oldalán álló sze­replők között van szövetségese. Tegnap újabb rendelkezésig fel­függesztették a járatokat az egyetlen működő líbiai repülőtéren, a tripoli Mitigán, mert rakéták csapódtak be a közelben - közölte egy repülőtéri ve­zető. Egyelőre nem tudni, ki lőtte ki a rakétákat. (MTI) köre nem változik. Ádil Abdul Mah­di iraki ügyvezető kormányfő közle­ménye szerint ami történt, az Irak el­leni agresszió, az ország szuvereni­tásának megsértése, amely háború­hoz fog vezetni Irakban, a térségben és a világban. A támadás megsértette az iraki amerikai jelenlét feltételeit is - tette hozzá -, és emiatt egyeztetnie kell a törvényhozással, hogy meg­védje Irak biztonságát és szuvereni­tását. A kormányfő sürgette a parla­ment rendkívüli ülésének összehívá­sát is. Muktada asz-Szadr befolyásos sí­ita hitszónok bejelentette, hogy reak­tiválja Amerika-ellenes milíciáját. Nancy Pelosi, az amerikai képvi­selőház demokrata párti házelnöke arra figyelmeztetett, hogy a Szulej­­máni elleni amerikai csapás „az erő­szak veszélyes kiszélesedését” jelen­ti. „Amerika - és a világ - nem en­gedheti meg magának a feszültségek olyan eszkalálódását, ahonnan nincs visszatérés”. Pelosi bírálta Donald Trump amerikai elnököt, amiért a kongresszus hozzájárulása nélkül döntött a légicsapásról. A bagdadi amerikai nagykövetség felszólított minden amerikai állam­polgárt, hogy haladéktalanul hagyja el Irakot. Az orosz külügyminisztérium ar­ra figyelmeztetett, hogy az iráni tá­bornok megölése kockázatos akció, növeli a feszültséget a Közép- Keleten. A 2015-ben Iránnal kötött atom­alkut szintén aláíró Kína aggodal­mának adott hangot. Keng Suang külügyi szóvivő nyugalomra és ön­mérsékletre szólította fel az érintet­teket a feszültség újabb kiszélesedé­sének elkerülése érdekében. Cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának Bécs. „Néhány nap múlva sta­bil és cselekvőképes kormánya lesz Ausztriának” - jelentette ki Sebastian Kurz, a konzervatív Osztrák Néppárt (ÖVP) elnöke, miután Wemer Koglerrel, a Zöl­dek listavezetőjével közösen csütörtök délután bemutatták a 300 oldalas kormányprogramot. Az első, az ÖVP és a Zöldek al­kotta kormánynak tíz néppárti és három, a Zöldek által delegált minisztere lesz. „Olyan kor­mányra van szükség, amely ké­pes arra, hogy erősítse az ország pozícióját”- mondta Kurz. Arról is beszélt: fontos, hogy minden­kinek legyen munkahelye, csök­kenjenek az adóterhek, az embe­rek, akik egy életen át keményen dolgoztak, megéljenek. Fontos feladatnak nevezte bevezetőjé­ben az illegális bevándorlás és a klímaváltozás elleni harcot. Kiemelt szerepet kap a kor­mányprogramban a politikai isz­lám elleni harc is. A muszlim lá­nyok számára 14 éves korig ki­­teijesztik majd a fejkendőviselési tilalmat, hogy ezáltal is egyenlő esélyekkel vegyenek részt az ok­tatásban. Wemer Kogler kiemelte: a Zöldek a kormánykoalícióban való együttműködéssel példát mutatnak Európának. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents