Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-03 / 2. szám
www.ujszo.com I 2020. január 3. TUDOMÁNY ÉS TECHNIKA 111 Többet telefonáltunk, interneteztünk Szilveszterkor A hívások száma némileg nőtt, jelentősen csökkent az SMS-ek mennyisége, a legnagyobb változás azonban az adatforgalomban volt (Shutterstock) SZABÓ LACI 19 millió hívás, csaknem 11 millió SMS, több mint 675 ezer MMS és 706 terabyte-nyi adat - számokban és mennyiségekben kifejezve ez volt a szlovákiai mobilszolgáltatók ügyfeleinek szilveszteri forgalma. Ha összehasonlítjuk az adatokat a korábbi évekkel, akkor látható, hogy a hívások száma némileg nőtt, jelentősen csökkent az SMS-ek mennyisége, a legnagyobb változás azonban az adatforgalomban van, csaknem 40 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest (ha azzal számolunk, hogy a Telekom - amely akkor nem hozta nyilvánosságra az adatot - ügyfelei az Orange-hoz hasonló mennyiséget fogyasztottak). Ez utóbbiban kell keresni annak az okát is, hogy csökken az SMS-ek száma, valójában az nem lett kevesebb, csak platformot váltott, hiszen ma már mind többen használják a csevegőapplikációkat, és ezen kívánnak boldog új évet ismerőseiknek, szeretteiknek. „Az Orange ügyfelei 7,4 millió hívást bonyolítottak le, a legtöbben, immár hagyományosan este 23 és hajnali 1 óra között telefonáltak”-tájékoztatta lapunkat Alexandra Piskunová, az Orange szóvivője. Csaknem 550 ezerrel kevesebb, 3,35 millió SMS-t küldtek, multimédiás üzenetből azonban több, csaknem 468 ezer fogyott. A legnagyobb növekedés az adatmennyiségben volt, az ügyfelek csaknem 212 TB-nyi adatot fogyasztottak, ennek 90 százalékát LTE- hálózaton. A Telekomnál is nagy volt a forgalom, a hívások száma több mint 4,12 millió volt, ez több mint 100 ezerrel több, mint egy évvel korábban. A nap folyamán átlagos volt a forgalom, ám ahogy közeledett az éjfél, úgy nőtt az ügyfelek aktivitása — mondta lapunknak Michal Korec. A Telekom szóvivője elmondta azt is, hogy ügyfeleik több mint 3,12 millió SMS-t küldtek. A Telekom ügyfelei 136 TB-nyi adatmennyiséget fogyasztottak. Az Ó2-nál is az adatforgalomban volt a legnagyobb növekedés, míg egy évvel korábban alig több, mint 156 TB-nyi adatot használtak fel az ügyfelek, addig ez a szám 2019-ben 258,7 TB-ra nőtt, ennek 98 százalékát 4G-hálózaton használták fel az ügyfelek - tájékoztatta lapunkat Tereza Molnár. Az 02 szóvivője elmondta az is, hogy hívásokból 5,6 millió volt, SMS-ből 4,48 milliót, MMS-ből pedig több mint 208 ezret küldtek az ügyfelek. A 4ka is jelentős növekedésről számolt be, a legfiatalabb szolgáltató ügyfelei 1,16 millió SMS- küldtek, hívásokból pedig 1,9 millió volt. Mint ahogy azt Matús Bencík, a szolgáltató szóvivője elmondta, jelentősen nőtt az adatfogyasztás, a tavalyi 63 TB-ról 100,27 TB-ra. RÖVIDEN Leáll a WhatsApp néhány készüléken Január elsejétől már nem működik a WhatsApp a Windows Phone operációs rendszereket futtató telefonokon, így akinek ilyen készüléke van, az már nem tudja használni a csevegőappot. Az alkalmazás tulajdonosa, a Facebook itt nem áll le, hiszen február 1-től már használhatatlan lesz a WathsApp az Android 2.3.7-en, az iOS 8-on és az ennél régebbi operációs rendszereket futtató készülékeken. A korlátozás azt jelenti, hogy egyre döcögősebben fog működni az applikáció, hiszen nem érkeznek már rá frissítések, és a sok kompatibilitási probléma miatt egyszer csak leáll. Megéri vadászni az Apple hibáira Akár egymillió dollár is ütheti annak a markát, aki bekapcsolódik az Apple hibavadász programjába, és olyan sebezhetőségre hívja fel a figyelmet, amelyet addig még nem ismertek. Az Apple a közelmúltban jelentette be, hogy az iOS-ben, az iCloud-ban, a macOS-ban és a WatchOS-ben talált hibákért fizetnek, a legmagasabb kifizetés összege egymillió dollár. A hibavadásznak részletes leírást kell adni a meglelt problémáról, illetve pontos információt kell adnia, hogy az Apple reprodukálni tudja a hibát. Példaként a jelenlegi rendszerben akár százezer dollárt is kaphat, aki ki tudja játszani a zárolt képernyőt, ha pedig érzékeny adatokat tud megszerezni egy lezárt eszközről, akkor akár 250 ezer dollár ütheti a markát. (sző SZILVESZTERI MOBILFORGALOM SZLOVÁKIÁBAN • Forrás: a mobilszolgáltatók adatai Tömeges adatvesztések és rendszerfeltörések várhatók idén ÖSSZEFOGLALÓ Tömeges adatvesztések és rendszerfeltörések várhatók idén az informatikai biztonsággal és védelemmel foglalkozó ESET legfrissebb jelentése alapján. A fake news kifejezés a 2016-os amerikai elnökválasztáshoz kapcsolódó információk manipulálása során terjedt el a köztudatban, és nem kétséges, hogy ez a 2020-as kampány alatt ismét felkapott téma lesz. Miközben a Facebookra idén 5 milliárd dollár bírságot szabtak ki a Cambridge Analytica botrányban játszott szerepéért, az ESET globális biztonsági szakértője, Tony Anscombe szerint az információk fegyverként való felhasználása nem mutat majd lassulást 2020-ban sem. „Legyen szó dezinformációról vagy propagandáról, az információ fegyverként való használata folytatódni fog. Folyamatosan hallhatunk tömeges adatvesztésekről és rendszerfeltörésekről a vállalati és a kormányzati szektorban, miért ne érintené ez a szavazáshoz használt technológiákat, rendszereket?” - tette hozzá a szakember. Noha az önfenntartható AI (mesterséges intelligencia) még messze van, a gépi tanulás (ML) a történelem egyik legizgalmasabb technológiai fejlesztése. A gépi tanulás izgalmas lehetőségeket kínál a kiberbiztonság számára, azonban a technológiát a kiberbűnözők is felhasználják támadásaik mértékének és összetettségének növelésére. Az egyik módszer, amely ML-t használ, az a kép-és videóhamisításra használt deepfake technológia. Az ESET elemzése azt jósolja, hogy 2020-ban növekedni fog a technológia használata a kiberűnözők körében: „A deepfake technológia hihetetlen mértékben fejlődik. A jövőben látni fogjuk, hogy a technológia általánossá válik majd a közszereplők megszégyenítésében, és a hamis videókban az ismert emberek azt mondják majd, amint készítő sugallni akar.” Ezért az embereknek meg kell tanulniuk a legvalósághűbb videókat is megfelelő fenntartásokkal kezelni, és nem vakon elhinni mindent, amit látnak és hallanak. 2019-ben számos országban jelentek meg új vagy kibővített adatvédelmi törvények, azonban a személyes adatok felhasználásával kapcsolatos bizalmatlanság továbbra is mindenütt jelen van. Lysa Myers, az ESET biztonsági kutatója szerint addig, amíg az adatvédelmi mulasztások megsértéséért kiszabott bírság nem ér el egy olyan szintet, amely a nagyvállalatok számára is jelentős kiadás, a probléma nem fog megszűnni. A szakember rámutat a felhasználónevek és jelszavak iránti csökkenő bizalomra is, valamint annak szükségességére, hogy a szervezetek kidolgozzák saját többfaktoros azonosítási rendszereiket. Az intelligens városok és az intelligens épületek képviselik a jövőt, ahogy a technológia egyre inkább beépül a mindennapi életünkbe. Az új épületek több mint 80 százaléka használ IoT megoldásokat, azonban a szakértők szerint a biztonság nem képes lépést tartani az intelligens városok gyors fejlődésével. Sok intelligens eszköz és rendszer nem rendelkezik erős hitelesítési protokollal, vagy egyáltalán nem védettek semmilyen biztonsági megoldással. Az ESET elemzése szerint az intelligens városok elleni rosszindulatú programok támadásai kritikus fontosságúak. A vállalatoknak igazodniuk kell a digitálisan átalakuló világhoz, amely nem új jelenség. Az egyik legfontosabb vállalatokat fenyegető trend a munkavállalói mobilitás terjedése. Ezt a hatást pedig a küszöbön álló 5G elterjedése még jobban fel fogja erősíteni, erre a helyzetre mindenkinek fel kell készülni. (szí)