Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-23 / 18. szám
www.ujszo.com I 2020. január 23. RÉGIÓ 5 Már szinte alig lehet biomézet előállítani NÉMETI RÓBERT Évekkel ezelőtt egy bodrogközi lány úgy döntött, hátrahagyja ígéretes pozsonyi munkahelyét, és diplomával a zsebében visszatér szülőföldjére, hogy ott találja meg önmagét. Máté Csatlós Eszter családjával szülőfalujában, Kiskövesden telepedett le, idejük túlnyomó részét a móhószkedósnek szentelik. mxTim A mindössze 29 éves, jelenleg anyasági szabadságon lévő Máté Csatlós Eszter elmondta, látszatra a méhészet szezonális elfoglaltságnak tűnik, de aki komolyan ezzel foglalkozik, annak az év minden napjára jut tennivaló. Mivel a méhészkedés szinte a család minden tagját foglalkoztatja, megoszlik a munka. A fiatal házaspár jelenleg a téli és a kora tavaszi karbantartásokon dolgozik, és minden egyéb mellett nagy hangsúlyt helyeznek a feladatok tervezésére is. „Amikor otthagytam a pozsonyi munkahelyemet, és végleg hazaköltöztem, édesapám attól tartott, hogy itthon nem fogok tudni elhelyezkedni. Több állásajánlatot is kaptam, de egyik sem a közelben volt, ezért nagyjából fél évig munkanélküli voltam. Mivel családunkban nem újdonság a méhészkedés, és valóban gyönyörű, méhészkedésre ideális környezet vesz minket körül, úgy •éreztem, nekem is ezen az úton kell elindulnom” - mondta a fiatal méhész. Vissza a középiskolába Miután a férjével belevetették magukat a méhészet rejtelmeibe, beiratkoztak a besztercebányai méhésziskolába, hogy megalapozzák a szaktudásukat. „Az egyetem után nagyon furcsa érzés volt visszaülni a középiskolai padba, de olyan fanatikus tanárokkal voltunk körbevéve, hogy a méztermeléstől kezdve a kaptárkeretek készítésén át egészen az apiterápiáig mindent tökéletesen megtanítottak nekünk. Igazából ezek a tanárok inspiráltak engem a szakma folytatására, és a benne rejlő ágazatok, köztük az apiterápia kutatására. Az Mátéék a mézkészítés mellett méhviaszból készült termékek előállításával Is foglalkoznak (A szerző felvételei) apiterápia a méhek által előállított anyagok gyógyításra való felhasználását jelenti. Egyébként sokan azt hiszik, hogy a méhészkedés minimális munkával jár, és hogy a méhek csak úgy oda-vissza repkednek. Miközben nagyon sok munka van körülöttük, főleg amikor beindul a szezon. Az első tavaszi ellenőrzés után szinte minden nap ki kell menni a kaptárokhoz, majd azt követően jön a rajzás, a méhek befogása és visszahelyezése a kaptárba” — magyarázta Máté Csatlós Eszter. Gyógyító zümmögés Beszélgetésünk alatt kiderült, a fiatal gazda a szokásos teendők mellett apiterápiával, vagyis a méhekkel való gyógyítással is foglakozik. A gond csupán az, hogy ez a gyógyterápia Szlovákiában még gyerekcipőben jár, és a szakirodalomban is csak nagyon keveset írnak róla. A fiatalasszony elmondása szerint egy technikailag egyszerű, de elvileg összetett folyamat, mely igazából a méhek gyógyító erejében rejlik. „Ha megfigyeljük, a méhészek általában idős kort élnek meg. Ez elsősorban a méhek által kibocsátott energiának köszönhető, de bármennyire furán, hangzik is, a méhek csípése is nagyon egészséges. Én egyébként allergiás vagyok a méhcsípésre, de csak azért, mert a környezetünkben levő permetszereknek köszönhetően valószínűleg egy mérgezett méhecske csípésétől allergiás reakció alakult ki a szervezetemben. A terápia egy úgynevezett api-házban történik, amely méhekkel van tele. A méhek közé fekszik be a páciens, de nem kerül velük közvetlen kapcsolatba, hiszen egy külön térben van tőlük. A méhek érzékelik a páciens kisugárzásait, és erre rezgésekkel reagálnak. Az általuk kibocsátott zúgó hang kimondottan nyugtató hatással van az emberekre, többségük pár perc alatt elalszik tőle. Félórányi alvás után az ember kipihenten ébred, és úgy érzi magát, mint ha több órát szunyókált volna” - magyarázta a méhész. Ilyen api-házat a Máté család is nyitott a Bodrogközben. Európai móhparadicsom Bármennyire igyekszünk is vegyszerek nélkül élni, a permetszerek és egyéb vegyi anyagok szinte mindenhol nyomot hagynak a környezetünkben. Eszter elmondása szerint bármennyire igyekeznek is a méhészek, a 100 százalékos bioméz előállítása ma már szinte lehetetlen. A repce- és napraforgóföldeket rendszeresen permetezik, a földeken és közutakon, illetve a levegőben mozgó közlekedési eszközök kipufogógázától pedig a környezet is állandó szennyezésnek van kitéve. „Az akác áz egyedüli, amit nem permeteznek. Számunkra pontosan ez a fajta méz a legértékesebb, hiszen Közép- Európában éppen a mi kertünk mögötti domboldalon található a legnagyobb fehérakác-erdő. Tudni kell, hogy a méhecske a permetszerrel mérgezett növényre ösztönösen nem száll le, de ha mégis, akkor a méreg annyira összezavarja az idegrendszerét, hogy nem talál vissza a kaptárba, így a fertőzött méz sem kerül be a kaptárba. A Bodrogköz egyébként igazi méhparadicsom, mert mig más tájakon a méhészek az évszakoknak megfelelően virágzó virágoktól és terméstől vándoroltatják a kaptáraikat, nálunk minden egy helyen van. Tavasztól egészen késő őszig ideális méhlegelőink vannak, és számunkra ez igazi áldás” - mondta Eszter. Minőségi portóka A különféle típusú és ízesítésű mézeket manapság nemcsak a háziasszonyok vásárolják konyhai hozzávalóként, hanem ajándékként, kiegészítőként különféle ünnepségekre, egyebek mellett esküvőkre. Miután beindult a méhészetük, és látták, hogy egyre több ember tartja fontosnak a hazai, házilag és megbízható forrásból készített mézet, egy Facebook-oldalt is létrehoztak, ahol a helyileg gyártott termékek fontosságáról írtak az olvasóknak. Megdőlni látszik a korábbi éf ek tapasztalata is, mely szerint a közvetlenül a termelőtől vásárolt portéka drágább, mint a nagyban előállított méz. Ma már a kettő között 1 -2 euró a különbség. „Ugyanakkor a kistermelőtől beszerzett méz eredete garantált. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a jövőben nem ebből szeretnénk megélni, viszont ezt a szakmát csak szíwel-lélekkel lehet űzni. Ha nem szeretném és nem élvezném, valószínűleg sohasem vágtam volna bele, és nem szánnák rá annyi időt, mint most, hogy néha még aludni sincs időm” - vallotta a fiatal méhész. Egy család kért szállást a tűz után Pozsonyban KISS BARTALOS ÉVA A pénteki pozsonyi tűz után egy család ált az Óváros által felkínált segítséggel. Egy hónapig is eltarthat a tűzben megrongálódott kát lakás kitakarítása ás helyreállítása. POZSONY Pénteken kora délután robbanás után tűz ütött ki egy lakótömbben a Bartók utcán. A főpolgármesteri hivatal közlése szerint az okozta a robbanást, hogy az egyik lakás bérlője nem megfelelően bánt az ott tárolt vegyszerekkel. A szakemberek szerint az épület statikájában nem okozott kárt a robbanás, amelyben öten megsérültek. A főváros és az Óváros vezetése is segítséget ajánlott fel a károsultaknak. Egyelőre egy háromgyermekes család élt a lehetőséggel, amely kedden vehette át az óvárosi önkormányzati szálló egyik apartmanjának kulcsait. Matej Ste-Ideiglenesen az önkormányzat szállójában élhet a háromgyermekes család (Képarchívum) vove, a városrész szóvivője közölte, hogy a szállót az alapiskolák alkalmazottainak alakították ki, ideiglenesen az egyik felújított apartmanban szállásolták el a károsult családot, amely ingyenes parkolókártyát is kapott. „Örülök, hogy a teljes rekonstrukció után így keresztelhetjük meg a lakást” - jegyezte meg Zuzana Aufrichtová, Óváros polgármestere. „A lakótömb többi lakója maga gondoskodik a lakhatásról, inkább az ismerőseiknél vagy a családban kértek szállást” - folytatta a szóvivő. A városrész emellett ingyenes tanácsadással és konzultációval segíti a károsultakat. Pénteken több tucat tűzoltó órákon keresztül harcolt a Bartók utcai, első emeleti lakásban fellobbant lángokkal. Kora estére sikerült megfékezniük a tüzet. „Köszönjük a gyors és professzionális bevetést! A tűzoltók kilenc perccel a riasztás után a helyszínen voltak” - hálálkodott egy lakó a tűzoltóság Facebookoldalán. RENDŐRSÉGI NAPLÓ Temetőkből lopott vázákat, elfogták Nagymegyer. A rendőrség egy 39 éves helyi férfit gyanúsít azzal, hogy rézből készült vázákat lopott a nagymegyeri katolikus és református temetőből. Összesen öt váza tűnt el. Közel 400 euró kárt okozott a tettes. „A rendőrség a fémgyűjtőkben kezdte a nyomozást, és hamarosan meg is találta a gyanúsítottat. A nyomozó a bizonyítékok alapján eljárást indított a férfi ellen, aki bevallotta tettét. Kiderült, hogy korábban is volt már büntetve hasonló bűncselekmények miatt. Háromtól tíz évig teijedő börtönbüntetést szabhat ki rá a bíróság, ha bűnösnek találja”-tájékoztatott Martina Kredatusová, a Nagyszombati Kerületi Rendőr-főkapitányság szóvivője. (TASR, ie)