Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-22 / 17. szám
ÚJRA LÁTHATÓ KASSA Márai Sándor - kortárs tánc A Slavonic Dance Theater társulás művészeinek köszönhetően 2013-ban kísérleti táncjáték készült Márai Sándorról a kassai Állami Színházban. Az előadást most ismét láthatja a közönség. A zenét Michael Kocáb, a cseh könnyűzene egyik legeredetibb hangú szerzője írta. A koreográfiát Ondrej Soth jegyzi, ő az előadás rendezője is. A dramaturg, Zuzana Mistríková Márai-szövegekből válogatott a darabba, amelyeket Peter Kovác és Macsovszky Péter fordított szlovákra. Az alkotókat elsősorban Márai idős kori, San Diegó-i naplói inspirálták, amelyekben gyermekkorára és szülővárosára, VIDÁM ZENÉS UTAZÁS RIMASZOMBAT Meseautó - színházi előadás A Körúti Színház a Meseautó című vígjátékkal vendégszerepei a Rimaszombati Városi Művelődési Központ színháztermében. A darabot Vitéz Miklós és Vadnai László forgatókönyvéből írta Galambos Zoltán. Rendezte: Galambos Zoltán. Szereplők: Beleznay Endre, Gyebnár Csekka, Lehel Kata, Lipták Péter, Plaeskó Emese, Pecsenyiczki Balázs, Szabó Kristóf, Közel Dániel, Oroszi Tamás. • Helyszín: vmk • Időpont: január 28., kedd, 19.00 Kassára emlékezik. A koreográfia a lázadó Márait is bemutatja, aki mindenfajta hatalmi rendszert elutasított, és megfogadta, hogy amíg Magyarország területén szovjet csapatok állomásoznak, nem tér haza. A rendező szokatlan megoldásokat alkalmazott: a közönség a színpadi történések része lesz, Márait pedig nemcsak táncosok jelenítik meg, hanem egy színész, Peter Cibula is. • Helyszín: Kassa, Állami Színház • Időpont: január 23-án, 19.00 FELHÍVÁS Küldjék el időben szerkesztőségünkbe a készülő kulturális rendezvényeikről a legfontosabb információkat: mi, hol, mikor (belépőjegyes rendezvény esetében jegyár feltüntetésével)! A szerdánként megjelenő Programtár melléklet továbbítja olvasóinknak. A Programtár melléklet e-mail-címe: programtar@ujszo.com JANUAR 24., PENTEK IZSA Magyar kézművesség a Felvidéken A Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeumban nyitják meg a Magyar kézművesség a Felvidéken - válogatás a szlovákiai magyar kézművesek alkotásaiból című kiállítást. A megnyitón közreműködik Korpás Réka (ének, koboz) és Lakatos Áron (hegedű). A kiállítás március 15-ig látogatható. • Helyszín: Kelemantia Római Kori és Néprajzi Múzeum • Időpont: 17.00 KOMÁROM Ladánybene 27 - másképpen A kedvenceid másképp programsorozat következő rendezvénye a Ladánybene 27 „csendes-ülős-elbeszélős” koncertje a Tiszti pavilon dísztermében. A zenekar kamara felállásban muzsikál: Hertelendi Anna dobos, Hertelendi Rasta István basszusgutáros, László M. Miksa énekes, Füri Tamás billentyűs és Bodnár Tibi gitáros részvételével. A műsorban a Ladánybene-dalok mellett fontos szerepet kapnak a tradicionális jamaicai klasszikusok, pl. Bob Marley dalai is. A személyes hangvételű esten rengeteg sztorira is számíthat a közönség a Ladánybene 27 harmincöt éves múltjából. • Belépő: 8 euró. Jegyek a vmk-ban kaphatók, illetve a helyszínen a koncert előtt is megvásárolhatók. • Helyszín: Tiszti pavilon díszterme • Időpont: 19.00 LOSONC Operett-musical-gála Még mindig tart, illetve folytatódik az újévi koncertek sora, ezúttal Losoncon, ahol idén sem marad el a hagyományos operett-musical-gála a Dunakeszi Szimfonikus Zenekar kíséretében fellépő művészekkel. Közreműködnek: Ress Hajnalka, Simon Boglárka, Jenei Gábor, Teremi Trixi, Kiss Zoltán. Vezényel: Farkas Pál. • Belépő: 15 és 13 euró • Helyszín: Timrava Színház • Időpont: 18.00 VARGA ANIKÓ ELŐADÁSA A HALOTTEMBER CÍMŰ DRÁMA Háy János egyik novellájából készült A halottember című dráma, amelyet a Szkéné Színházban két szereplővel mutattak be 2016-ban. Az akkori kritikák is kiemelték, hogy ez a darab szinte monodráma, mivel a női szereplő dominál benne. Most Varga Anikó előadásában valóban monodráma lett belőle, ezt láthatják az érdeklődők az NFG klubban. A történet első felében megtudhatjuk, hogyan él egy nő abban a tudatban, hogy férje elesett a háborúban. Megpróbálja lezárni a múltat, elfelejteni a férfit. Majd jön a fordulópont, kiderül, hogy a halálhír tévedés volt, és a férj mégis betoppan. Vajon mennyi esély van ezek után újra beilleszteni őt a családba? Vissza tudunk-e fogadni valakit, akiről már lemondtunk, akit gondolatban már eltemettünk? A szerző, Háy János így vall művéről:,Amikor írtam, minden olyan vesztésre gondoltam, amikor egy nő elveszíti azt, akivel közös életet tervezett, mert elhagyja, mert félévente jár haza, mert meghal, s neki viszonyulnia kell ehhez a hiányhoz, és gondoltam minden olyan férfira, aki egy ilyen elhagyásból újra vissza akar lépni a múlt valóságába, mintha közben nem telt volna az idő. Gondoltam minden olyan férfira és nőre, aki azt hiszi, gond nélkül tud belépni a másik ember múltjába, s szinte észrevétlen lesz leölve, ahogyan karácsony böjtje előtt a disznók." Érdekesség, hogy ezt a monodrámát Varga Anikó szlovák nyelven is szokta játszani, Pozsonyban például a novemberi Bibliotéka egyik kísérőprogramjaként mutatták be a szlovák verziót, nagy sikerrel, a szerző jelenlétében. Az előadást Lévay Adina rendezte, a díszlet- és jelmeztervező Gadus Erika, a zeneszerzők Gardenö Klaudia és loan Curteanu, a dramaturg Kardos Tünde. • Helyszín: Dunaszerdahely, NFG klub • Időpont: január 25., szombat A MAGYAR KULTÚRA NAPJA ESEMÉNYEI POZSONY Dolán György kiállítása Dolán György képzőművész Átjárók című kiállítását nyitják meg a Pozsonyi Magyar Intézetben. Köszöntőt mond: Márvány Miklós, Magyarország Pozsonyi Nagykövetségének elsőbeosztottja. A művész munkásságát méltatja: Nagy T. Katalin művészettörténész . Dolán György a Pozsonyi Képzőművészeti Főiskolán szerzett művészeti diplomát 1983-ban. 1998-ban szlovák alkotói ösztöndíjas Párizsban. 1985-1990 között Afrikában, majd Indiában élt és dolgozott. Itt sajátította el egyedi homoktechnikáját. Részt vett a zebegényi, a nyárasdi, 1997-ben pedig a lendvai művésztelep munkájában. A mai napig több nemzetközi festészeti szimpózium szervezője. 1985-től szerepel rendszeresen szlovákiai egyéni és csoportos kiállításokon. Első egyéni tárlatát már 1979-ben megrendezte. Egyebek mellett 1987-től több alkalommal Tripoliban, 1994-ben Dunaszerdahelyen, 1995-ben Egyiptomban, 1998-ban Párizsban volt egyéni kiállítása. 1995-ben megkapta a Szlovákiai Magyar Képzőművészeti Társaság nívódíját. • Helyszín: Pozsonyi Magyar Intézet • Időpont: január 22., 17.00 POZSONY Zongorakoncert A Pozsonyi Magyar Intézet szervezésében valósul meg Hegedűs Endre Kossuth-díjas és Liszt-díjas zongoraművész ünnepi hangversenye. Közreműködik: Hegedűs Katalin zongoraművész Hegedűs Endre a nemzetközi és a magyarországi hangversenyélet ismert szólistája. 1980-ban zongoraművész és tanári diplomát kapott a Liszt Ferenc Zeneakadémián. Tanulmányai befejezése után gyakran vett részt Bruno Leonardo Gelber és Vásáry Tamás mesterkurzusain. Tíz nemzetközi zongoraverseny díjazottja. Szólistaként és kamaraművészként rendszeresen hangversenyezik otthon és külföldön is. Nagy sikerrel vendégszerepeit Európa számos országában, Ausztráliában, Japánban, a volt Szovjetunióban, Dél-Koreában, Kanadában és az Egyesült Államokban. A pozsonyi hangverseny műsora: Beethoven: c-moll Pathétique szonáta Liszt: 104. Petrarca-szonett Liszt: A Villa d Este szökokútjai Két részlet Liszt Karácsonyfa című ciklusából négy kézre: In dúld jubilo és Adeste fideles