Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-20 / 15. szám
SPORT www.ujszo.com I 2020. január 20. 115 Kézi-Eb: vereség után győzelem A magyar férti-kézilabdaválogatott pénteken 36:29-es vereséget szenvedett a világbajnoki ezüstérmes norvég válogatottéi. Vasárnap viszont 29:28-ra győzött a szlovén válogatott ellen az olimpiai kvalifikációs Európabajnokság középdöntőjének második fordulójában. Remekül kezdett a legutóbbi két vb-n ezüstérmes norvég válogatott pénteken a magyarok ellen. Rendkívül gyorsan és pontosan kézilabdázott, a magyarok támadásban és védekezésben sem tudták vele felvenni a versenyt. A norvégok betörésekből és távoli átlövésekből egyformán hatékonyak voltak, a 18. percben már tíz gól volt az előnyük. Ráadásul a magyar csapat a második félidő elején azonnali piros lap miatt elveszítette egyik kulcsemberét, Bánhidi Bencét is, és ugyan egyszer sikerült négy gólra felzárkóznia, a végeredmény végül 36:29 lett az északiaknak. „Csak a 20. perc környékén kezdtünk úgy kézilabdázni, ahogyan az előző mérkőzéseken. A szünetben megbeszéltük, hogy akaratban, fegyelmezettségben nem lehet jobb nálunk az ellenfél. Amit a második félidőben láttunk, az már maximálisan ezt tükrözte - nyilatkozta Nagy László, a magyar szövetség alelnöke EREDMÉNYEK ANGLIA, 23. forduló: Watlord-Tottenham 0:0, Brighton-Aston Villa 1:1, g.: Trossard (38.), III. Greallsh (75.): Manchester City-Crystal Palace 2:2, Agüero (83., 88.), ill. Tosun (39.), Fernandinho (90., öngól); West Ham-Evedon 1:1, Diop (40 ), ill. Calvert-Lewin (44.); Arsenal-Sheffield Uunited 1:1, Martinéin (45.), ill. Fleck (83.): Norwich-Bournemouth 1:0, Pukki (35., 11-esbőt); Southampton-Wolverhamton 2:3, Bednarek (15.), Long (35.), ill. Jimenéz (65., 11-esből; 76,), Neto (53.); Newcastle-Chelsea 1:0, Hayden (90.+4); Burnley-Leicesler 2:1, Wood (56.), Westwood (79.), ill.-Barnes (33.). SPANYOLORSZÁG, 20. forduló: Eibar-Atlético Madrid 2:0, g.: Burgos (10.), Exposito (90.); Levante-Alavés 0:1, g.: Vidal (61); Real Madrid-FC Sevilla 2:1, g.: Casemiro (57., 69.), ill. De Jong (64.): Osasuna-Valladolíd 0:0; Leganés-Getafe 0:3, g.: Cabrera (12.), Nyom (21.), Mata (33.); Mallorca-Valencia 4:1, g.: Raillo (7 ), Budimir (22., 41.), Junior (79.), ill. Torres (82.): Belis-Real Sociedad 3:0. g.: Iglesias (27.), Joaquin (44.), Canales (90.+5). OLASZORSZÁG, 20. forduló: Lazio—Sampdoria 5:1, g.: Immobile (17., 20., 65., az első és a harmadikat 11-esből), Caicedo (7.), Bastos (54.), ill. Linetty (70); Sassuolo-Torino 2:1, g.: Boga (61.), Berardi (73.), ill. Rincon (20.); Napoli-Fiorentina 0:2, g.: Chiesa (26.), Vlahovic (74.); AC Milan-Udinese 3:2, g.: Rebic (48., 90.+3.), Hernández (71.), ill. Larsen (6.), Lasagna (85.); Bologna-Verona 1:1, g.: Báni (20,), ill. Borini (81.); Brescia-Cagliari 2:2, g.: Torregrossa (27., 49.), ill. Pedro (20., 68., a másodikat 11-esből); Lecce-lnternazionale 1:1, g.: Mancosu (77.), ill. Bastoni (72.). NÉMETORSZÁG, 18. forduló: Augsburg-Dodmund 3:5, g.: Ni-ederlechner (34., 55.), Richter (46.), ill. Haaland (59., 71., 79.), Brandt (49.), Sacho (61.); Köln-Wolfsburg 3:1, g.: Cordoba (22., 45.+1), Hector (62.), ill. Steffen (66,); Hoffenheim- Frankfurt 1:2, g.: Sztafilidisz (48.), ill. Bost (18.), Chandler (62.); Mainz-Freiburg 1:2, g.: Maleta (82.), ill. Csang-Hoon Kvon (28.), Petersen (41.); Düsseldorf-Bremen 0:1, g: Moisander (67.); Leipzig-Union Berlin 3:1, Werner (51., 83.), Sabitzer (59.), ill. Bulter (10.): Schalke-Mönchengladbach 2:0. Serdar (48.), Gregoritsch (58 ); Hertha-Bayern 0:4, Müller (60.), Lewandowski (73,11 -böl), Alcantara (76.), Perisic (84.). HOLLANDIA, 19. forduló: Alkmaar-Tilburg 1:3, Sittard-Arnhem 1:3, Feyenoord-Heerenveen 3:1, Twente-Groningen 0:0, Zwolle-Utrecht 3:3, Venlo-PSV Eindhoven 1:1, Ajax-Sparta Rotterdam 2:1, Emmen-Almelo 1:0. BELGIUM, 22, forduló: Eupen-Charleroi 1:1, Ostende-Beveren 0:1, St. Truiden-Kortrijk 2:0, Gent-Mouscron 3:1, Mechelen-St. Liege 2:3, Cercle Bruges-Antwerp 1:2. FELKÉSZÜLÉSI MECCSEK: Oslrava-Pohronie 4:1, DAC-Brno 0:5; Trencln-Opava 4:3, g.: Van Kessel, Roguljic, Catakovic 2, ill. Smékal, Zukanovic, Soucek; Trencin-Otrokovice 6:1, g.: Depetris 2, Comvalius 2, Kadák, Corryn; Senica-Petrzalka 0:0, Zlln-SereiT 2:1. g.: Janetzky, Poznar, ill. Sporar; Trnava-Olomouc 2:0, g.: Sobczyk, Gambos; Trnava-Olomouc 0:4, Zlaté Moravce-Oubnica 5:0, g.: Richtárech, Öubek, Kovái, Gustavo, Orávik; Ruzomberok-Liptovsky Mikulás 2:1, g.: Almási, Almasky, ill. Kotora; Mezökövesd-Michalovce 3:0, Orenburg- Slovan 0:1, g.: Moha, Ostrava-Eilina 0:2, g.: Balaj, Fazlagic. ■ Jégkorong NHL - péntek: Carolina-Anaheim 1:2 - h. u„ Detroit-Pitts-Bánhidi Bence 9 gólt dobott a szlovénoknak (Fotó: MKSZ Facebook oldala) a meccs után. - Egy világversenyen nem szabad azon rágódni, ami volt. A pozitív dolgokból kell továbbra is erőt meríteni, a negatívokat redukálni és elfelejteni.” Ennek a felfogásnak maximálisan eleget tett a magyar válogatott vasárnap, hiszen a középdöntőben először diadalmaskodva 29:28-ra legyőzték a szlovén válogatottat. Az első félidőben támadásban sokat hibáztak a magyarok, a védekezés sem volt megfelelő, így a szünetben háromgólos hátrányban voltak. A második felvonásban nagyszerűen kezdett a csapat, és egy 8:2-es sorozattal fordított. A. rendkívül szoros, izgalmas hajrában a magyarok egy gólt megőriztek előnyükből, így életben tartották esélyüket az elődöntőbe jutásra. A magyarok kedden Svédországgal, szerdán pedig Portugáliával találkoznak a középdöntőben. (MTI) burgh 1:2 - h. u„ Winnipeg-Tampa Bay 1:7. Szombat: NV Isländers-Washington 4:6, Richard Pánik (W) 0+1, Colorado-St. Louis 5:3, Edmonton-Arizona 7:3, Ottawa-Calgary 5:2, Columbus-New Jersey 5:0, Detroit-Florida 1:4, Montreal- Vegas 5:4 - rávezetések után, Philadelphia-Los Angeles 4:1, Toronto-Chicago 2:6, Nashville-Buffalo 2:1, Minnesota-Dallas 7:0, Vancouver-San Jose 4:1. TIPSPORT LIGA, 41. forduló: Nitra-DVTK 1:3 (0:1,1:2,0:0), g.: Morrison (23.), ill. Kiss (7.), Harrison (29.), Vas (35.): MAC Újbuda-Nové Zámky 3:4 (0:0,3:2,0:1 - 0:1), g.: Terbócs (26.), McNally (37.), Orbán (38.), ill. Hatala (30.), Ordzovensky (40), Stupka (59), Pospísil (64): Kosice-Liptovsky Mikulás 1:2 (1:1,0:1,0:0)! g.: Rapác (15.), ill. Vrábel (5.), Vybiral (38.); - Poprad-Zvolen 4:3 (1:0,1:1,2:2), g.: Svitana (8.), Takác (27.), Dalhuisen (551 Matús Palocko (58.), ill. McPherson (40.), Trotter (47.), Spirko (59.); Mictialovce-Banská Bystrica 3:2 (1:0,1:1,0:1 -1:0), g.: Ventela (14:), Galambos (22.), Pukka (63.), ill. Ihnacák (34 ), Sille (51.); Slovan Bratislava-Detva 4:3 (1:2,2:0,1:1), g.: Zitny (3.), Abdul (28.), Basaraba (35.), Pulls (55.), ill. Zilka (16., 20.), F. Fekiac (55.). 1. Slovan Bratislava 40 23 5 3 9 139:80 82 2. Banská Bystrica 38 22 6 3 7 113:71 81 3. Kosice 39 20 9 3 7 119:80 81 4. Poprad 38 18 4 4 12 112:89 66 5. Trenéín 37 17 4 3 13 112:88 62 6. Zvolen 38 20 0 2 16 121:101 62 7. DVTK 38 15 4 3 16 106:102 56 8. Nitra 38 15 2 7 14 97:99 56 9. Michalovce 38 14 3 6 15 101:110 54 10. Detva 38 12 2 1 23 90:133 41 11. MAC Üjbuda 38 10 2 4 22 106:146 38 12. Nővé Zámky 38 8 4 3 23 94:134 35 13. Liptovsky Mikulás 38 7 2 5 24 66:143 30 ■ Kézilabda FÉRFI EB, középdöntő, 2. forduló, I. csoport: Horvátország- Németország 25:24 (11:14), Spanyolország-Ausztria 30:26 (17:16), Fehéroroszország-Csehország 28:25 (13:11). 1. Spanyolország 3 3 0 0 94:77 6 2. Horvátország 3 3 0 0 83:70 6 3. Németország 3 1 0 2 81:81 2 4. Ausztria 3 1 0 2 81:86 2 5. Fehéroroszország 3 1 0 2 74:87 2 6. Csehország 3 0 0 3 79:91 0 II. csoport: Portugália-Svédország 35:25 (15:12), Norvégia- Magyarország 36:29 (20:12), magyar góldobók: Ligetvári 5, Nagy B. 5, Balogh Zs. 3, Rosta 3, Máthé 3, Bánhidi 3, Ubornyák 2, Hornyák 2, Bóka 1, Szita 1, Fekete 1; Szlovénia-lzland 30:27 (15:14); Portugália-lzland 25:28 (12:14), Magyarország-Szlovénia 29:28 (13:16). 1. Norvégia 2 2 0 0 70:57 4 2. Szlovénia 3 2 0 1 79:75 4 3. Magyarország 3 2 0 1 82:82 4 4. Portugália 3 1 0 2 88:87 2 5. Izland 3 1 0 2 73:79 2 6. Svédország 2 0 0 2 44:56 0 NŐI EHF-KUPA, 3. forduló - A csoport: DVSC-Thiiringer (német) 19:26 (7:12). B csoport: Siófok-Koprivnica 30:30 (19:15). C csoport: Erd-Lublin 29:24 (18:12). NŐI MOL LIGA, 17. forduló: Veselí-Bánovce 41:17 (20:7), legjobb góldobók: Pastorková 9/2, ill. Zitnanová 9/2; Hlohovec-DAC 27:27 (12:12), Tulipánová 12/6, ill. Rajnohová 7, Bizík 8.6/2, Kozma 5; Saía-Písek 29:29 (14:16), Matusincová 10/5, Usiaková 6, ill. Kvásová 13/3; Hodonín-Poruba 23:30 (10:15) ■ Kosárlabda NBA - péntek: Indiana-Minnesota 116:114, Philadelphia-Chicago 100:89, Toronto-Washington 140:111, Memphis- Cleveland 113:109, Oklahoma-Miami 108:115, San Antonio- Atlanta 120:121, Dallas-Portland 120:112. Szombat: New Orleans-LA Clippers 130:133, Brooklyn-Milwaukee 97:117, Boston-Phoenix 119:123, Atlanta-Detroit 103:136, New York-Philadelphia 87:90, Chicago-Cleveland 118:116, Minnesota-Toronto 112:122, Golden State-Orlando 109:95, Houston-LA Lakers 115:124, Oklahoma-Portland 119:106, Utah-Sacramento 123:101. FÉRFIEXTRALIGA. 24. forduló: Prievidza-Zilina 68:72 (49:30), legeredményesebbek: Gacsesa 16, ill. Sapp 15; Komárno-Svit 84:90 (39:44), Bowman 25, Pipíska 24, Dukics 11, ill. Avramovic 26; Spisská Nova Ves-Lucenec 76:72 (38:39), Nottage 24, ill. Caffey 18. Ndl EXTRALIGA, 14. forduló: Dubcek Bratislava-Banská Bystrica 58:61 (26:28), Riecka 12, ill. Matejcíková 20; Samorin-Ruzomberok 50:86 (25:42), Marcová 14, Suja 12, Lelkes 9, ill. Jackovecová 30. Ndl EWBL: Grodno-Young Angels Koéice 50:57 (22:29), Young Angels Kosice-Kibirkssis Vilnius 59:49 (40:24). ■ Vízilabda EB, férfiak, csoportkor, 3. forduló - A csoport: Horvátország-Szlovákia 16:4 (3:0,4:2,4:1,5:1), szlovák góldobók: Zafovic, Marek Tkáé, Bielik, Maros Tkáö; Montenegró-Németország 10:3 (2:1,3:0,3:1,2:1). A csoport végeredménye: 1. Horvátország 3 3 0 0 44:23 9 2. Montenegró 3 2 0 1 35:18 6 3. Németország 3 1 0 2 20:32 3 4. Szlovákia 3 0 0 3 13:39 0 B csoport: Szerbia-Hollandia 11:4 (0:1, 3:1, 5:2, 3:0), Románia-Oroszország 11:10 (3:3,3:2,2:0,3:5). 1. Szerbia 3 3 0 0 39:20 9 2. Oroszország 3 1 0 2 34:33 3 3. Románia 3 1 0 2 26:34 3 4. Hollandia 3 1 0 2 22:34 3 C csoport: Spanyolország-Törökország 24:7 (5:3,6:1,8:1, 5:2). Magyarország-Málta 26:0 (6:0, 7:0,8:0, 5:0), gólszerzők: Zalánki 7, Varga 6, Pohl 3, Vámos, Erdélyi, Manhercz 2-2, Hosnyánszy, JansikSz., Mezei, Angyal 1-1. 1. Magyarország 3 2 1 0 56:16 7 2. Spanyolország 3 2 1 0 58:25 7 3. Törökország 3 1 0 2 25:53 3 4. Málta 3 0 0 3 17:62 0 D csoport: Olaszország-Grúzia 18:6 (4:1, 3:2, 5:3, 6:0), Görögország-Franciaország 12:10 (3:1,3:1,3:6,3:2). 1. Olaszország 3 3 0 0 38:19 9 2. Görögország 3 2 0 1 35:30 6 3. Grúzia 3 1 0 2 25:42 3 4. Franciaország 3 0 0 3 24:31 0 A csoportok első helyezettjei a negyeddöntőbe jutottak, a másodikok és harmadikok egymással játszanak a legjobb nyolcba kerülésért. Nők, csoportkor - A csoport: Magyarország-Görögország 13:10 (4:4,4:2,2:0,3:4), Garda 4, Parkes 3, Illés, Leimeter 2- 2, Gurisatti, Vályi 1-1; Szlovákia-Horvátország 9:7 (1:3,3:1, 3:2, 2:1), szlovák góldobók: Stankovíanska 2, Kátlovská 2, Kováciková, Kurucová, Junasová, Pecková, Kolárová. Zakóval kezdte az évet a DAC csapata Mindkét hétvégi mérkőzését elvesztette a DAC labdarúgócsapat a Tipsport Téli ligában. Szombaton a cseh második ligás Zbrojovka Bmótól kapott ki 5:0-ra, vasárnap pedig a szintén második ligában szereplő Skalica csapatától (1:0). Szombaton a brünniek már a 15. percben megszerezték a vezetést, Fousek tizenöt-méterről helyezett a felső sarokba. Röviddel a félidei szünet előtt Prichystal iratkozott fel a góllövőlistára. A második félidőben Prichystal kettőre növelte találatainak számát. A cseheknél még Pachlopník és Baris is betalált. A DAC-nak egy igazán nagy helyzete sem volt a mérkőzésen. „Sok fiatalt vetettünk be ezen a felkészülési mérkőzésen, hiszen meg kell adni a lehetőséget, hogy megnézhessük őket. Úgy gondolom, hogy a 0:5-ös végeredmény túlzó. Nem ezt akartuk, hanem megnyerni ezeket az összecsapásokat. A játékosoktól túl sok formáció elsajátítását kértük túl rövid idő alatt, de ha az előzőktől eltérő dolgokat akarunk praktizálni, akkor ez a teendő. Ma láthattuk, hogy a futballistáink folyamatosan azt kérdezgették, mit kell csinálniuk a pályán” - mondta Hélder Cristovao, a DAC új edzője a mérkőzés után. A dunaszerdahelyi csapat vasárnap a második meccsét sem tudta megnyerni, ezúttal a második ligás Skalicától kapott ki. A meccs egyetlen találata a 74. percben született, amikor egy pontrúgást követően Popovic fejesét Száraz még hárítani tudta, ám Hlavatovic duplázására már nem ért oda. A Skalica elleni meccsen összesen 6 U19-es játékos lépett pályára, Kalmár Zsolt, Vida Máté és Vida Kristopher egyik meccsen sem játszott. A Téli Tipsport liga utolsó, harmadik fordulóját szerdán játsszák, a Nyitra lesz a DAC ellenfele. A meccs 10.30-kor lesz a MÓL Akadémián. (dacl904.sk) Marko DivkoviC (Fotó: Somogyi Tibor) ■ Röplabda NŐI EXTRALIGA, az 1-4. helyért, 2. forduló: Nővé Mesto-Nitra 2:3 (-14,-18,23,23,-14). Az 5-7. helyért. 2. forduló: Trnava-Presov 3:2 (17,9, -18, - 16,11). FÉRFIEXTRALIGA, az 1-4. helyért, 2. forduló: Kosice-Svidník 3:0 (26,16, 23), Komárno-Prievidza 2:3 (16, -21, 23, -24, - 14). Az 5-9. helyért, 2. forduló: Trenőín-Zvolen 0:3 (-15, -20, -25), Myjava-Nitra 3:0 (22,14,21), Myjava-Zvolen 3:0 (16,13,20), Trencín-Nitra 0:3 (-20, -18, -21). +1:24,3 (0+4) - a szlovákoknak egy körös hátrányban fel kellett adniuk a versenyt. Női üldözéses: 1. Tiril Eckhoff (norvég) 34:08,7 (1), 2. Paulina Fialková (szlovák) +46,3 (2), 3. Hanna Öberg (svéd)+55,1 (2); ... 54. Ivona Fialková (szlovák) +5:05,7 (7). A szakági vk állása: 1. Eckhoff 180 pont, 2. Ingrid Landmark Tandrevold (norvég) 129,3. P. Fialková 125. Az összetett vk állása: 1. Eckhoff 501 pont, 2. Dorothea Wierer (olasz) 459,3. Öberg 342;... 7. P. Fialková 325,3.1. Fialková 24. ■ Síugrás VK, Titisee-Neustadt: 1. Dawid Kubacki (lengyel) 290,1 pont; 2. Stefan Kraft (osztrák) 283,7; 3. Kobajasi Rjoju (japán) 282,8. A vk állása: 1. Karl Geiger (német) 840 pont, 2. Kraft 779,3. Kobajasi 715. Férfi üldözéses: 1. Martin Fourcade 31:26,8 (0),2. Quentin Fii- Ion Maillet (franciák) +17,6 (1), 3. Vetle Sjaastad Christiansen (norvég)+46,0 (1). A szakági vk állása: 1. Maillet 140 pont, 2. Fourcade 127,3. Emilien Jacquelin (francia) 124. Az összetett Vk állása: 1. Fourcade 507 pont, 2. Maillet 436, 3. Simon Desthieux (francia) 435. VK, Zao, nők: 1. Éva Pinkelnig 226,5 pont, 2. Chiara Hölzl (osztrákok) 224,7,3. Maren Lundby (norvég) 213,1. A vk állása: 1. Lundby 510 pont, 2. Pinkelnig 509,3. Hölzl 470. Csapatverseny: 1. Ausztria (Daniela Iraschko-Stolz, Marita Kramer, Chiara Hölzl, Pinkelnig) 889,4 pont, 2. Japán 749,3. Norvégia 748,6. ■ Alpesi sí VK, Sestriere, női óriás-műlesiklás: 1. Federica Brignone (olasz) 2:21,15 és Petra Vlhová (szlovák) 2:21,15; 3. Mikaela Shiffrin (amerikai) 2:21,16. A szakági vk állása: 1. Brignone 375 pont, 2. Shiffrin 314,3. Marta Bassino (olasz) 264,4. Vlhová 253. Paralell óriás-műlesiklás: 1. Clara Direz (francia), 2. Elisa Mörzinger (osztrák), 3. Marta Bassino (olasz):... 18. Vlhová. Az összetett vk állása: 1. Shiffrin 975 pont, 2. Vlhová 726,3. Brignone 715. VK, Wengen, férfi lesiklás: 1 Beat Feuz (svájci) 1:42,53; 2. Dominik Paris (olasz) 1:42,82; 3. Thomas Dressen (német) 1:42,84. A szakági vk állása: 1, Feuz 400 pont, 2. Paris 384,3. Dressen 201. Férfi műlesiklás: 1. Clement Noel (francia) 1:46,43,2. Henrik Kristoffersen (norvég) +0,40,3. Alekszander Horosilov (orosz) +0,83, A szakági vk állása: 1. Kristoffersen 402 pont, 2. Noel 340,3. Daniel Yule (svájci) 335. Az összetett vk állása: 1. Kristoffersen 691 pont, 2. Alexis Pinturault (francia) 613,3. Aleksander Aamodt Kilde (norvég) 591. ■ Tenisz BANGKOKI CHALLENGERTORNA, döntő: Balázs Attila (magyar, 2.)-Aszlan Karacev (orosz) 7:6,0:6,7:6. ADELAIDE-I FÉRFITORNA, döntő: Andrej Rublov (orosz, 3,)-Lloyd George Harris 6:3,6:0. Páros, döntő: Maximo González, Fabrice Martin (argentin, francia)-lvan Dódig, Filip Poláóek (horvát, szlovák, 4.) 7:6,6:3. ADELAIDE-I Nűl TORNA, döntő: Ashleigh Barty (ausztrál, 1.)Dajana Jastremszka (ukrán) 6:2,7:5. H0BARTI Ndl TORNA, döntő: Jelena Ribakina (kazah, 3.)-Suaj Csang (kínai, 4.) 7:6,6:3. ■ Biatlon VK, Ruhpolding, térti válté: 1. Franciaország (Emilien Jacquelin, Martin Fourcade, Simon Desthieux, Quentin Fiiion Maillet) 1:18:11,2 (0+6), 2. Norvégia +1:12,2 (0+10), 3. Ausztria ■ Sífutás VK, Nővé Mésto, női na 10 km: 1. Therese Johaug (norvég) 23:51,6,2, Natalija Nyeprjajeva (orosz) +32,7,3, Heidi Weng (norvég) +40,3. Női 10 km-es üldözéses: 1. Johaug 26:49,7, 2. Nyeprjajeva +1:04,8,3. Ingvild Flugstad östberg (norvég) +1:06,0;... 58, Alena Procházková (szlovák) +8:02,8. Az összetett vk állása: 1. Johaug 1409 pont, 2. Weng 952,3. Nyeprjajeva 939. Férfi 15 km: 1. Alekszander Bolsunov (orosz) 33:45,0,2. livo Niskanen (finn) +24,3,3. Sjur Röthe (norvég) +40,0;... 52. Ján Koristek (szlovák) +3:47,2. Férti üldözéses: 1. Bolsunov 37:01,3, 2. Johannes Hösllot Klábo +46,7,3. Simen Hegstgd Krüger (norvégok) +47,2;... 53. Koristek+6:57,5. Az összetett vk állása: 1. Bolsunov 1281 pont, 2. Klábo 1122, 3. Szergej Usztyugov (orosz) 845:... 120. Koristek 5. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, a 3. játékhét (szombat) nyerőszámai: 6,7, 12,14,15, 21, 26, pótszám: 6. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 3441,10 euró (1); 4. díj: 1338,20 euró (3); 5. díj: 158,20 euró (29); 6. díj: 29,20 euró (157); 7. díj: 16,30 euró (457); 8. díj: 7,70 euró (2557); 9, díj: 5,50 euró (2779); 10. díj: 3,90 euró (7261). EUROMILLIÓK JOKER: 315556. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. dip nincs nyertes; 3. díj: 100 euró (4); 4. díj: 10 euró (35), 5, díj: 3,50 euró (356), 6. díj: 2,00 euró (3701). KENŐ - szombat: 1,3,5,8,20,28,30,31,36,38,45,53,54, 58,65,67,71,72,75,79. Kenő Plusz-szám: 72. KENŐ JOKER - szombat: 611803. Nyeremények -1., 2. és 3. díj: nincs nyertes: 4. díj: 30 euró (9), 5. díj: 2,50 euró (100), 6. díj: 0,50 euró (1022). EUROJACKPOT, a 3. játékhét (péntek) nyerőszámai: 1. 23, 32,45,49, pótszámok: 5,10. NYEREMÉNYEK: 1., 2., 3. és 4. díj: nincs szlovákiai nyertes; 5. díj: 288,40 euró (11); 6. díj: 125,90 euró (15); 7. díj: 70,40 euró (29); 8. díj: 25,50 euró (462); 9. díj: 21,20 euró (493), 10. díj: 16,00 euró (951); 11. díj: 11,60 euró (2693); 12. díj: 9,10 euró (7863). EUR0JACKP0T JOKER: 028177. Nyeremények-1. díj: nincs nyertes: 2. díj: 5000 euró (1); 3. díj: 500 euró (11), 4. díj: 50 euró (100), 5. díj: 5,00 (1062), 6. díj: 3,00 euró (10 761). ÖTOSLOTTÚ: 18,23,56,57, 73. Telitalálatos szelvény nem voll, a négyesek 528 295, a hármasok 11 725, a kettesek 1465 forintot érnek. HATOSLOTTÓ: 3,6,15,24,27,35, Telitalálatos szelvény nem volt, az ötösökre 247 005, a négyesekre 6065, a hármasokra pedig 1780 forintot fizetnek.