Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-18 / 14. szám
20 SZALON ■ 2020. JANUAR 18. www.ujszo.com HAT lehetetlen dolog TUDASTER A kvantummechanikával kapcsolatos talán legtöbbet idézett állítás a zseniális Richard Feynmantől származik, aki így fogalmaz A fizikai törvények jellege című közepesen nehéz gondolatmenetében: „Azt hiszem, nyugodtan állíthatom, hogy senki sem érti a kvantummechanikát. .. Hacsak tudják, próbálják elkerülni, hogy folytonosan kérdezgessék önmagukat: »De hát miképp lehetséges ez?«, mert akkor lezuhannak egy sötét szakadékba, ahonnan még senkinek sem sikerült kijutnia. Kérdésükre a választ senki sem tudja.” Valóban így van, sokat tudunk a kvantummechanika működéséről, de nem igazán értjük a kvantumvilág működéséért felelős szabályokat. Tudni valamiről, és azt elnevezni valahogyan, nem ugyanaz, mint ismerni azt, és érteni a viselkedését. Ezért is van szükség az olyan tudománynépszerűsítő könyvekre, mint John Gribbin Hat lehetetlen dolog című könnyen befogadható, díjnyertes munkája (Science Book Prize 2019), mely arra tesz kísérletet, hogy érthetően bemutassa azt, amit nem lehet maradéktalanul megérteni. Gribbin a tudományos ismeretterjesztés mestereként a kvantummechanika hat értelmezésén keresztül mutatja be az olvasónak a szubatomi világ rejtelmeit. Vezérfonalként a híres kétréses kísérletet és az összefonódás jelenségét használja fel, melyek rövid leírásával indul a kvantumszabályok furcsaságait azonnal érzékeltető, két „rohamból” álló bevezető rész. Mielőtt a hat elképzelést felsorolnánk, érdemes kövemi ezt az eljárást, nézzük, miért alkalmas a probléma megragadására a jelzett kísérlet és mechanizmus. A kétrészes kísérletet rengetegszer elvégezték, különféle jelenségek vizsgálatára alkalmazták (elektronok, fotonok, röntgensugarak stb.), módosították a detektorokat, finomították a műszereket, újabb és újabb változatait dolgozták ki, de az eredmény nem változott. Lényege a következő: egy falon lévő két nyíláson át egy energiaforrás kibocsát valamilyen tárgyat vagy közeget, amely egy megfelelő távolságban elhelyezett másik falon landol. Ha egyenként haladnak át a részecskék a réseken, a detektornál ugyanolyan interferenciamintázat alakul ki, mint amikor egyszerre sokukat nyalábként bocsátjuk ki. Viszont ha az egyik rést lezárjuk, nem jön létre a mintázat. Egy konkrét kísérletben például másodpercenként egy elektron haladt át a berendezésen, és amikor mindkét rés nyitva volt, a létrejövő mintázat interferenciát mutatott, ami azonban nem jött létre, ha csak az egyik rés volt nyitva. Gribbinnek mindezzel kapcsolatban van egy rendkívül lényeges közbevetése, hosszabban idézem: „Nem arról van szó, hogy az elektronokat és a hasonló objektumokat egyidejűleg látjuk hullámként és részecskeként viselkedni. Ügy tűnik, mintha a kísérleti berendezésen úgy haladnának át, mint a hullámok, de az érzékelő eszközhöz (a detektorhoz) mint részecskék érkeznek meg. Néha úgy viselkednek, mintha hullámok lennének, néha viszont úgy, mintha részecskék lennének. A»mintha« nagyon fontos. Nincs mód arra, hogy megtudjuk, milyenek »valójában« a kvantumfizikai objektumok, mert mi magunk nem kvantumfizikai entitások vagyunk. Mi csak párhuzamot vonhatunk azokkal a dolgokkal, amelyekről közveden tapasztalatokat tudunk szerezni, vagyis a hullámokkal és a részecskékkel.” A szubatomi világ másik felfoghatadan jelensége a kvantum-összefonódás. Egy kvantummechanikai objektumnak (elektron, proton, neutron) kétszer kell körbefordulnia, hogy a kezdeti állapotába térjen vissza. Ezt a tulajdonságot spinnek nevezik, de nem azonos a hétköznapi értelemben felfogott forgással. Mindenesetre a spin lehetővé teszi a kvantumjelenségek leírását, mert egy „fel” és egy „le” állapota létezik. Ha két elektron ellenkező irányba távozik, akkor egy megmaradási törvény kimondja, hogy a két elektron spinjének ellentétesnek kell lennie. Viszont ez azt is kimondja, hogy amikor a forrásuk kibocsátja őket, akkor nincs határozott spinjük. Mindkettő a „fel” és a „le” szuperpozíciójában van, a spinjük pedig akkor áll be, amikor kölcsönhatásba lépnek valamivel. Legyenek bármennyire távol egymástól az elektronok (az egyik a Földön, a másik a Jupiteren), ha az egyik spinjét bemérjük, azonnal tudjuk a másik spinjét is. Gribbin könyve úgy közelíti meg ezeket a rejtélyeket, hogy bemutatja, mit kezdenek velük a kvantummechanika különböző modelljei. Ugyanakkor világossá válik az is, hogy az egyes értelmezések miben különböznek egymástól, és mely pontokon vezetnek hasonló megoldásokhoz (esedeg egymás változatai). A koppenhágai, a vezérhullám-, a sokvilág-, a dekoherencia-, a statisztikai és a tranzakciós értelmezés mind-mind egy-egy elképzelés arról, mivel magyarázható a kvantumvilág működése. Merthogy a kvantummechanika bizony működik. Annak ellenére is, hogy nem látjuk a miértek és a hogyanok némelyikére adható válaszokat. Egyelőre a döntéseinken múlik, hogy melyik értelmezéssel számolunk, melyiket tekintjük relevánsabbnak a többinél (matematikailag viszont egyenrangúak). Minden furcsaság (pl. a világ nem létezik, csak ha megnézzük; minden, ami megtörténhet, meg is történik a párhuzamos valóságokban; a jövő befolyásolja a múltat stb.) ugyanakkor egy szép napon talán magyarázatot nyer. Ki tudja? Gribbin könyve után mindenesetre másképpen térünk vissza az indító kérdéshez, és megértjük, hogy miért nem értjük kristálytisztán a kvantummechanikát. H. Nagy Péter Trónkövetelőt kapott a Csupasz pisztoly Nem mondhatjuk, hogy a jó paródiák korát élnénk, így amikor mégis kapunk egyet, arra érdemes odafigyelni. A Harc a vírus ellen (borzalmas magyar cím) ilyen próbálkozás. eredetileg Medical Police (szabad fordításban Dokizsaruk) címre hallgató Netflix-széria nem a semmiből érkezett. A tízrészes sorozat a Childrens Hospital című, felénk kevésbé ismert vígjátéksorozat spin offja, vagyis annak a szériának a szereplőit használják egy alapvetően más típusú történethez. Ettől azonban nem kell megijedni: a Harc a vírus ellen (leírni is fáj ezt a címet) önállóan is teljesen élvezhető show, egyáltalán nem szükséges hozzá a Childrens Hospital ismerete. A sorozat elsősorban a kertévék esti műsorsávjában fiitó procedurális krimik (pl. Helyszínelők) és a tipikus kórházsorozatok (pl. >oktor House) paródiája. A paídiát ez esetben leginkább úgy ell elképzelni, hogy az alkotókra ginkább a ZAZ csapatként híssé vált kreatívok olyan filmjei látottak, mint az Airplane, a Top iecret vagy a Csupasz pisztolytrilógia. A színészek itt is teljesen vérkomoly arccal mondják fel a létező legnagyobb marhaságokat is, a történet pedig úgy alapvetően komoly, hogy közben teli van szórva teljesen abszurd csavarokkal (szinte minden epizódban kiderül valakiről, hogy áruló) és totálisan agyament történésekkel. Például egy fél epizód elmegy arra, hogy mintát vegyenek egy férfi arcáról, hogy aztán 3D-s nyomtatóval nagy nehezen egy maszkot készítsenek róla, aminek segítségével feloldhatnak egy telefont, és igen, a hosszadalmas folyamat helyett elég lett volna az alvó férfi arca elé tartani a telót... A poénsűrűség azért nem olyan masszív, mint a ZAZ filmjeiben, és a Harc a vírus ellen (mentsetek meg ettől a címtől) a háttérben, mintegy mellékesen zajló poénokban sem olyan jó, mint a nagy előd, ennek ellenére a showban van kraft, és a meglepően erős és szellemes poénok váltakoznak benne a laposabbakkal. A paródiák hőskorában ez talán kevés lett volna, de mivel ez a fajta szórakoztatás kihalófélben van, a sorozat így is frissnek hat. A sztori szerint egy terrorista vírustámadással akarja leigázni a bolygót, és az ügybe csak véledenül belekeveredő két gyerekorvos (a ragyogóan jó Erinn Hayes és Rob Huebel alakításában) mentheti meg a világot, miközben beállnak dolgozni a titkosszolgálat soraiba. A show pazarul használja és parodizálja a hasonló történetek paneljeit, már-már gúnyt űzve abból is, hogy a karakterek minden részben (vagy akár egy részen belül többször) más és más országban fordulnak meg, amiket a szereplők Wikipédia szócikkfelolvasás-szerűen be is mutatnak a nézőknek. A Medical Police (csak azért is az eredetit használom) hiánypódó széria, épp ezért a hibái is megbocsáthatok annak, aki szereti a műfajt, és bár sokszor nagyon szórakoztató, ahhoz kevés, hogy új klasszikus váljék belőle. Fogyasztása inkább kisebb, egy-két epizódos dózisokban ajánlott, mert darálva a humora pár rész után igen fárasztóvá válik. Tóth Csaba Amit a kvantummechanikáról tudhatunk
