Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)

2020-01-16 / 12. szám

181 SPORT 2020. január 16. lwww.ujszo.com Liu Shaolin megvédheti címét Budapest. A Nemzeti Színházban ma este sorra kerülő M4 Sport-Az Év sportolója 2019 gálán hirdetik ki a Magyar Sportújságírók Szövetsége 62. alkalommal kiírt szavazásának győzteseit, és a 11 kategória díjazottjai is itt veszik át az elismerést. A férfiaknál a gyorskorcsolyá­zó Liu Shaolin Sándor, az autó­­versenyző Michelisz Norbert és a hosszútávúszó Milák Kristóf, a nőknél pedig a kajakos Csipes Ta­mara, és két úszó, Hosszú Katinka és Kapás Boglárka került a leg­jobb három közé. Hosszú Katin­kának így lehetősége van hetedik elsősége megszerzésére, amivel utolérheti a rekorder Egerszegi Krisztinát. A férfiaknál Liu Sha­olin Sándor megvédheti címét. A végső sorrend 399 voks alap­ján alakult ki. Carl Lewis tavalyi látogatása után idén ismét egy kilencszeres olimpiai bajnok amerikai legenda lesz a gála sztárvendége az úszó Mark Spitz személyében. Az év fütballgóljáról döntő sza­vazáson a szakmai zsűri által összeállított tízes listáról a szur­kolók voksolása után Gazdag Dá­niel (Honvéd), Tokmac Nguen (Ferencváros), illetve Zsóri Dáni­el (Debrecen) Puskás-díjas talála­ta maradt versenyben. Újításként a legjobb háromból ezúttal a szak­mai testület választja ki a győz­test. (MTI) Stanislav Lobotka a Napoliba igazolt A szlovák labdarúgó-válogatott középpályása, Stanislav Lobotka az olasz Serie A-ban szereplő Napoli csapatába igazolt. A Sky Italia Sport újságírója, az átigazolási hírekben általában jól értesült Gianlucu Di Marzio szerint Lobotkáért 20 mil­lió eurót fizetett a Napoli a spanyol Celta Vigónak, az összeg további 4 millióval nőhet, ha különböző fel­tételek teljesülnek. A 25 éves játé­kos 2017-ben négymillió euróért igazolt a dán Nordsjaellandtól a spanyol csapatba, ahol 90 meccset játszott, gólt nem lőtt. Stanislav Lo­botka már szombaton, a Fiorentina elleni mérkőzésen bemutatkozhat az új csapatában. (TÁSR) Henderson az év játékosa Angliában Lobotka már edzésbe is állt az új csapatában (Fotó: Facebook) Nagy Dominik: Panathinaikosz Jordan Henderson, az FC Li­verpool csapatkapitánya, a nők­nél pedig Lucy Bronze lett a 2019- es év labdarúgója Angliában, kö­zölte a helyi szövetség. A 29 éves, válogatott Hender­son tavaly Bajnokok Ligáját és klubvilágbajnokságot nyert a Vörösökkel, a Premier League­­ben pedig másodikként zárt. A nemzeti együttessel kijutott az Európa-bajnokságra és harma­dikként végzett a Nemzetek Li­gájában. A futballista Raheem Sterlinget (Manchester City) és Harry Kane-t (Tottenham Hot­spur) megelőzve szerezte meg az elismerést. (MTI) LÉGIÓSOK ANGLIA, 21. forduló: Newcastle United-Leicester City 0:3, Mar­tin Dúbravka (N) - 90 perc. 22. forduló: Wolverhampton- Newcastle 1:1, Martin Dúbrav­ka (N)-90 perc. ANGLIA, II. liga, 26. forduló: Bristol City-Brentford 0:4, Nagy Ádám (BC) - a 73. perctől; Ful­­ham-Reading 1:2, Marek Rodák (F) - 90 perc. 27. forduló: Hull City-Fulham 0:1, Marek Rodák (F) - 90 perc; Nagy Dominik, a Legia War­­szava magyar válogatott labda­rúgója fél évre kölcsönbe a Pa­­nathinakoszhoz került. A 24 éves futballista a mostani szezonban kevés lehetőséget kapott lengyel klubjában, melynek első csapa­tában szeptember óta nem ját­szott, így már korábban szóba került, hogy eligazol „A Panat­hinaikosz egy kiváló lehetőség a számomra, kipróbálhatom ma­gam egy más stílusú bajnokság­ban. Ez egy nagyszerű klub, ko­moly múlttal rendelkezik és mindenki ismeri”- mondta a tíz­szeres válogatott Nagy Domi­nik. (MTI) Wigan—Bristol City 0:2, Nagy Ádám (B)-a 60. perctől. SPANYOLORSZÁG, 19. forduló: Granada-Mallorca 1:0, Martin Valjent (M) - 90 perc. OLASZORSZÁG, 18. forduló: Brescia-Lazio 1:2, Nikolas Spalek (B) - a 46. percig; Atalanta-Parma 5:0, Juraj Kucka (P) - a 67. per­cig; Napoli-Intemazionale 1:3, Milan Skriniar (I) - 90 perc. 19. forduló^ Sampdoria-Brescia 5:1, Nikolas Spalek (B) - a 69. per­cig; Parma-Lecce 2:0, Juraj Kuc­ka (P)—90 perc. Vlhová újra győzött Vlhová 70 ezer eurót kapott a győzelemért (TASR-felvétel) A szlovák Petra Vlhová sorozatban második alkalommal győzte le az amerikai Mikaela Shiffrint műlesiklásban a női alpesi sízők világkupa-sorozatában. A szlovák versenyző másfél hete Zágrábban nyert közel egy év után először újra az amerikai sztár ellen, aki azt megelőzően 2019, január 8- án Flachauban szorult Vlhová mö­gé. Az osztrák pálya minden bi­zonnyal nem tartozik Shiffrin ked­venc lejtői közé, ugyanis kedden este a villanyfényes versenyen is­mét ott kapott ki, ráadásul ezúttal nem csupán első számú riválisa, ha­nem a szenzációs második futamot produkáló svéd Anna-Swenn Lars­­son is megelőzte és a harmadik helyre szorult. Á 24 éves Vlhová az első futam­ban alapozta meg sikerét, amelyet hat tized előnnyel nyert meg Shiff­rin előtt. A második futamban már csak ötödik lett, de ezzel együtt is megőrzött egy tizedet az előnyéből. „Nagy érzelmek kerítettek hatal­mukba. Tudatában voltam annak, hogy a második futamban gyűlnek a hibák. Amikor a célban meglát­tam a zöld számokat (az összesített időeredmény színe, ha valaki az él­re állt vagy továbbra is vezet - szerk. megj.), nagyon megörültem, azért is, mert a szurkolóim fantasztikus hangulatot teremtettek. Ezt a napot sem fogom elfelejteni - nyilatkozta Vlhová. - Az első kör döntött a ja­vamra. A másodikban majdnem minden előnyöm odalett, de végül nyerni tudtam.” Vlhovának ez volt a 31. dobogós helyezése a világkupa-sorozatban, ebből a tizenkettedik elsősége, Fla­chauban a második. Pályafutása so­rán először duplázott egy helyszí­nen. Ennek köszönhetően a szakági rangsorban és összetettben is csök­kentette a második helyen hátrányát Shiffrin mögött: műlesiklásban 80 ponttal van lemaradva, összetettben 273-mal (a győzelemért 100 pont jár). Érdekesség, hogy szlalomban utoljára 2017 januárjában volt pél­da arra, hogy ne ő kettejük közül nyerje valaki a viadalt. „Minden győzelem különleges, de Flachauban megismételni a ta­valyi sikert szinte hihetetlen. Na­gyon nehéz volt koncentrálni, de mindent beleadtam, miközben pró­báltam nyugodt és figyelmes ma­radni. Érztem, hogy jó formában vagyok, örülök, hogy sikerült bizo­nyítanom” -tette hozzá Vlhová. A világkupa-sorozatban legkö­zelebb az óriás-műlesiklás lesz műsoron, klasszikus szlalomra csak egy hónap múlva kerül sor. Mari­borban. (TASR) EREDMÉNYEK ■ Jégkorong NHL: Buffalo-Vegas 4:2, Columbus-Boston 3:0- Jaroslav Há­lák (B) 27-ből 24 lövést védett ki: New York Islanders-Detroit 8:2, Pittsburgh-Minnesota 7:3, Toronto-New Jersey 7:4, Tampa Bay-Los Angeles 4:3 - rávezetések után, Ottawa- Chicago 2:3 - hosszabbítás után, Winnipeg-Vancouver 4:0, Arizona-San Jose 6:3, Edmonton-Nashville 4:2, Colorado- Dallas 2:3-h.u. TIPSPORT LIGA, 41. forduló: MAC Újbuda-Nové Zámky 3:4 - hosszabbítás után (0:0,3:2,0:1 - 0:1), g.: Terbócs (26.), Mc­Nally (37.), Orbán (38.), ill. Hatala (30.), Ordzovensky (40.), Stupka (59.), Pospísil (64.). 47. forduló, előrehozott mérkőzés: Slovan Bratislava- Kosice 6:1 (0:0, 3:1, 3:0), g.: Bacik (23.), Urbánek (28.), Matouéek (37.), Kytnár (55.), Bondra (56.), Basaraba (59.), ill. Skokan (31.). ■ Kézilabda FÉRFI EB, B csoport (Becs): Ausztria-Észak-Macedónia 32:28 (18:12), Ukrajna-Csehország 19:23 (10:9). 1. Ausztria 3 3 0 0 98:87 6 2. Csehország 3 2 0 1 79:76 4 3. Észak-Macedónia 3 1 0 2 79:84 2 4. Ukrajna 3 0 0 3 74:83 0 D csoport (Trondheim): Bosznia-Hercegovina-Franciaország 23:31 (13:14), Portugália-Norvégia 28:34 (14:16). 1. Norvégia 3 3 0 0 94:80 6 2. Portugália 3 2 0 1 83:83 4 3. Franciaorzság 3 1 0 2 82:79 2 4. Bosznia-Herc. 3 0 0 3 73:90 0 F csoport (Göteborg): Svájc-Szlovénia 25:29 (10:16), Lengyelország-Svédország 26:28 (13:14). 1. Szlovénia 3 3 0 0 76:67 6 2. Svédország 3 2 0 1 81:68 4 3. Svájc 3 1 0 2 77:87 2 4. Lengyelország 3 0 0 3 73:85 0 ■ Vízilabda FÉRFI EB, 1. forduló, A csoport: Szlovákia-Montenegró 4:15 (2:1,0:6,1:4,1:4), szlovák gólok: Marek Tkáö, Kolárik, Maros Tkáő, Zafovií: Németország-Horvátország 9:17 (2:1,2:6,1:6, 4:4). B csoport: Románia-Hollandia 8:9 (2:2, 2:3, 4:1, 0:3), Szerbia-Ororszország 13:9 (3:1,4:3,2:3,4:2). C csoport: Málta-Spanyolország 7:23 (3:4, 2:6, 0:7, 2:6), Törökország-Magyarország 5:19 (4:4,0:4,1:3,0:8), magyar gólok: Manhercz 4, Erdélyi 3, Vámos, Hosnyánszki, Angyal, Za­­lánki 2-2, Varga D„ Pohl, Mezei, Jansik 1-1. D csoport: Franoiaország-Grúzia 7:9 (3:2, 2:3, 1:2, 1:2), Olaszország-Gőrögország 10:6 (1:2,3:2,3:1,3:1). I1UI CD, O. IUIUUIU, n ■iwi lu, ij. luiuuiu, n ooufjun. uuiuyuioz.ciy uziuvama iu.z. (4:0, 4:2, 6:0, 4:0), Szerbia-Horvátország 8:9 (1:2, 3:2, 3:3, 1:2). A Magyarország-Oroszország meccs lapzárta után ért véget. 1. Görögország 3 3 0 0 62:12 9 2. Oroszország 2 2 0 0 58:4 6 3. Magyarország 2 2 0 0 45:8 6 4. Horvátország 3 1 0 2 18:51 3 5. Szerbia 3 0 0 3 17:62 0 6. Szlovákia 3 0 0 3 6:69 0 B csoport: Franciaország-Németország 17:5 (7:1,3:1,3:1, 4:2); Spanyolország-lzrael 18:2 (3:0, 4:1, 7:1, 4:0). A Hollandia-Olaszország meccs lapzárta után ért véget. 1. Spanyolország 3 3 0 0 49:18 9 2. Hollandia 2 2 0 0 45:6 6 3. Franciaország 3 2 0 1 33:26 6 4. Olaszország 2 1 0 1 23:20 3 5. Izrael 3 0 0 3 11:50 0 6. Németország 3 0 0 3 1 2:53 0 ■ Kosárlabda NBA: Atlanta-Phoenix 123:110, Brooklyn-Utah 107:118, Memphis-Houston 121:110, Milwaukee-New York Knicks 128:102, Golden State-Dallas 97:124, Los Angeles Clippers- Cleveland 128:103. ■ Tenisz AUSTRALIAN OPEN, nők, 1. lorduló: Kurumi Narao (japán. 27.)-Jana Cepelová (szlovák) 6:4,3:0-nál Cepelová feladta; Barbara Haas (osztrák, 32.)-Kristina Kuőová (szlovák) 2:6,6:4, 6:4; Aliié Kiick (amerikai, 28.)-Jani Réka (magyar) 7:5,6:3. HOBARTI NŐI TORNA, 2. lorduló: Elise Mertens (belga. 1.)­­Viktoría Kuzmová (szlovák) 6:1,6:0. ADELAIDE-! FÉRFITORNA, negyeddöntő: Ivan Dódig, Filip Polááek (horvát, szlovák, 4.)-Christian Garin, Juan Londero (chilei, argentin) 6:4,6:3. ■ Alpesi sí VK, Flacbau - női műlesiklás: 1. Petra Vlhová (szlovák) 1:53,65; 2. Anna Swenn-Larsson (svéd) +0,1; 3. Mikaela Shiff­­rin (amerikai) +0,43. A szakági vk állása 5 futam után (még 4 van hátra): 1. Shiff­­rin 440 pont, 2. Vlhová 360,3. Swenn-Larsson 235. Az összetett vk állása 16 verseny után (még 24 van hátra): 1. Shiffrin 886 pont, 2. Vlhová 613,3. Federica Brignone (olasz) 565. ■ Sílövészet VK, Ruhpolding - női 7,5 km sprint: 1. Tiril Eckhoff (norvég) 18:55,5 (0); 2. Hanna öberg (svéd) +29,7 (0); 3. Dorothea Wie­rer (olasz) +36,8 (0)... 5. Paulina Fialková (szlovák) +51,2 (0), ... 44. Ivona Fialková+2:05,0(1). A szakági vk állása 5 futam után (még 4 van hátra): 1. Wierer 230 pont, 2. Eckhoff 195.3. Marte Röiseland (norvég) 188,... 7. Fialková 152. Az összetett vk állása 10 verseny után (még 14 van hátra): f. Eckhoff 441 pont, 2. Wierer 438,3. Julia Simon (francia) 321, ...9. Fialková 271. ■ Autósport DAKAR, 10. szakasz (Haradh-Subajtah, 233 km) - motoro­sok: 1. Joan Barreda Bort (spanyol, Honda) 2:11:42,2. Ricky Brabec (USA, Honda) +1:07, 3. Kevin Benavides (argentin, Honda) +2:31,... 29. Stefan Svitko (szlovák, KTM) +32:42. Összetett: 1 Brabec 34:12:18 h, 2. Pablo Quintanilla (chilei, Husqvarna) +25:44, 3. Barreda Bort +27:09, ... 10. Svitko +2:02:10. Autósok: f. Carlos Sainz (spanyol, X-Raid) 2:03:43,2. Jakub Przygonski (lengyel, X-Raid) +3:05,3. Giniel De Villiers (dél­afrikai, Toyota) +4:26. Összetett: 1. Sainz 37:15:37,2. Nasszer al-Attijah (katari, To­yota) +18:10,3. Stephane Peterhansel (francia, X-Raid). Ouadok: 1. Kamil Wisniewski (lengyel, Orlen) 3:04:11; 2. Zde­­nek Túrna (cseh, Barth); 3. Rafael Sonik (lengyel, Sonik Te­am). összetett: 1. Ingacio Casale (Chilei, Casale Racing) 44:41:33; 2. Simon Vitse (francia, Mercier) +16:18; 3. Sonik +1:06:16. Kamionok: 1. Anton Sibalov (orosz, Kamaz) 2:12:12,2. Dmit­­rij Szotnyikov (orosz, Kamaz) +1:08, 3. Eduard Nyikolajev (orosz, Kamaz)+1:30. Összetett: 1. Karginov (orosz, Kamaz) 40:20:04, 2. Sibalov +36:08,3. Szerge) Vjazovics (fehérorosz, Máz) +1:40:00. ■ Sportfogadás EUROMILLIÚK, 3. játékhét (kedd): 2,3,13,23,25,31,33-4. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 1467,30 euró (2 nyertes); 4. díj: 684,70 euró (5); 5. díj: 97,80 euró (40); 6. dl): 15,60 euró (250); 7. díj: 13,30 euró (477); 8. díj: 6,40 eu­ró (2671); 9. díj: 4,60 euró (2846); 10. díj: 3,30 euró (7321). EUROMILLIÚK JOKER: 713334. NYEREMÉNYEK: 1. díj: nincs nyertes; 2. díj: 500 euró (1); 3. díj: 100 euró (8); 4. díj: 10 euró (32); 5. dij: 3,50 euró (324); 6. díj: 2 euró (3225). KENŐ - kedd: 3, 4,5,10,13,19,22,23,25,30,32,34, 46, 49,50,52,60,61,62,68. Kenő Plusz-szám: 10. KENŐ JOKER - kedd: 136818. NYEREMÉNYEK: 1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (13); 5. díj: 2,50 euró (95); 6. dg: 0,50 (1006).

Next

/
Thumbnails
Contents