Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-09 / 6. szám
UTAZÁS ■ 2020. JANUÁR 9. A Thomas Cook csődje nemcsak a légi közlekedési ágazatot, de a teljes utazási piacot is megrázta (Fotó: Shutetrstock) Sok légitársaság ment csődbe a múlt évben Nagyon sok légitársaság maradt végleg a földön 2019-ben, a csődhullámok az európai légipiacot is megrázták. Sőt, várhatóan az idei év sem múlik el csődök nélkül, akár nagymúltú cégek is befejezhetik a tevékenységüket. 2019-ben az első légitársaság, amely csődbe ment, az a Germania, a német cég februárban volt kénytelen leállítani a járatait. Ezt követően egy kisebb fuvarozó jelentette be a fizetésképtelenséget, és szüntette be tevékenységét, ez a brit flybmi. A hosszú távú fapados modell nem bizonyult sikeresnek, mivel a Wow Air sem bírta a versenyt, az izlandi légitársaságnak márciusban szűntek meg a járatai. Nyáron folytatódott a csődhullám, a földön maradtak az indiai Jet Airways, a brazil Avianca, a francia Aigle Azur és a szintén francia XL Airways gépei is. A legnagyobb csőd egyértelműen a Thomas Cook utazási iroda csődjével járó, azonos nevű légitársaság bedőlése volt, 2019. szeptember 23-án. A cég egyik leányvállalatát, a Condort állami áthidaló hitellel sikerült megmenteni. A Thomas Cook csődje nemcsak a légi közlekedési ágazatot, de az teljes utazási piacot is megrázta, sok célállomás nehéz helyzetbe került a kieső turisták miatt. A szlovén Adria Airways sem bírta a versenyt, ahogy a görög Astra Airlines is hasonló sorsra jutott. De ezen kívül még számos, elsősorban latin-amerikai és ázsiai kisebb, pár gépes flottával működő fuvarozó is leállította a tevékenységét (Insel Air, Fly Jamaica, ADA, Air Philip, California Pacific Airlines, A1 Naser Wings, Peruvian Airlines Taron-Avia). Szinte biztos, hogy a 2020-as év sem múlik el csődök nélkül, egyelőre csak találgatások vannak, mely légitársaságok kerülhetnek bajba. Annyi bizonyos, hogy nehéz anyagi helyzetben van az olasz Alitalia, amely akár az év közepén csődbe mehet, bizonytalan a thai Thai Airways jövője is, és nehéz anyagi helyzetben van a román Tarom, az Air Serbia és a Croatia Airlines is, így ezek jövője sem biztos. De ahogy eddig is, most is lehetnek meglepetések, és akár olyan légitársaságok is bedőlhetnek, amelyre még a szakemberek sem számítanak (szí) www.ujszo.com A Forbes és a CNN is összegyűjtötte azokat a trendeket, amelyek várhatóan jellemezni fogják az idei utazási szokásokat, így ezekből kiderül, mi várható 2020-ban, merre, hogyan változnak az utazási szokásaink. A két listából kiválogattuk a 10 legizgalmasabbat. 1 Fenntarthatóság. Az idei ■ évben még nagyobb szerepet fog játszani a fentarthatóság, a környezetvédelem. Mind több légitársaság váltja le az eddigi műanyagot újrahasznosítható evőeszközre, megjelennek az alternatív üzemanyagok, és fontos szempont lesz a környezettudatosság is. De nemcsak a légitársaságok, a szállodaláncok és a repülőterek is csadakoznak a zöld projektekhez, eltűnnek a műanyag szívószálak, igyekeznek csökkenteni a szemét mennyiségét. Idén a jól ismert desztinációk tarolni fognak, de egyre több turista keresi fel a kevésbé népszerű helyszíneket is - így elkerülve a tömegturizmust és annak káros hatásait (Fotó: Shutetrstock) 8 új utazási trend 2020-ban 2 Új célállomások. Idén a jól ■ ismert desztinációk tarolni fognak, de egyre több turista keresi fel a kevésbé népszerű helyszíneket is - így elkerülve a tömegturizmust és annak káros hatásait. Új utazási módszerek. A ta■ valy indult „repülés szégyene” kampány hatására egyre többen választanak alternatív utazási formát, elsősorban az olyan rövidebb szakaszokon, ahova vonattal is el lehet jutni. Ennek első jele már tapasztalható, ugyanis néhány európai országban már csökkent a belföldi point to point, azaz a nem átszálló utasok forgalma. 4 Aktív kikapcsolódás. Idén ■ várhatóan népszerűbb lesz az aktív kikapcsolódás. Egyre többen választanak olyan utazásokat (vagy olyat is), amelyek nemcsak a pihenésről, de a túrázásról, biciklizésről, gyalogos felfedezésekről szólnak. Űrturizmus. Bár még a va■ lódi űrutazás messze van, kétségtelen, hogy egyre közelebb kerülünk ahhoz, hogy megkezdődjenek ennek előkészületei. Tavaly már bemutatták azt a központot, ahol az űrturistákat készítik fel, és az Amazon alapítója, Jeff Bezos is idénre ígéri az első tesztrepülést. 6 Emeletes ágyak. Idén újra ■ megjelennek az emeletes ágyak, most már nemcsak a nagy hostelek, de a nevesebb hotelek szobáiban is. A szállodaláncok az ilyen szobákat elsősorban családok, baráti társaságok számára kínálják. Az elsők között a Hilton Motto nevű almárkája hoteljeiben találkozhatunk ezekkel a szobatípusokkal. 7 Mint otthon. Az Airbnb ■ népszerűsége a szállodákat is lépésre kényszeríti, így egyre több olyan hotel lesz, amely lobbijának, szobáinak berendezése inkább egy nappalihoz, az otthoni szobához hasonlít, hogy a vendégek mind inkább otthonosan érezzék magukat. 8 Ősök kutatása. Az új tech■ nológiáknak köszönhetően egyre több embert hoz lázba annak lehetősége, hogy a különböző DNS-minták alapján a lehető legpontosabban összeállítsa, felkutassa a családfáját, az őseik lakhelyét. Az Airbnb éppen a napokban kötött megállapodást egy DNS-laborral, és a lakáskiadó platform egyre inkább bátorítani fogja ügyfeleit az e fajta kutatós utazásokra. Szabó Laci Trendfordulót jeleznek előre a német repterek utóbbi évek növekedése után idén az utasok és a járatok száma is csökkenhet a német repülőterek szövetségének előrejelzése szerint. A 22 nemzetközi és 9 regionális németországi repülőteret összefogó szervezet (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Verkehrsflughäfen - ADV) prognózisa szerint az utasok száma 0,7 százalékkal, a járatok száma 2,9 százalékkal maradhat el az egy évvel korábbihoz képest. Az utasok és a járatok számának csökkenése már a tavalyi második félévben elkezdődön. Az ADV legutóbbi, novemberi kimutatása szerint az utasok száma az egy évvel korábbihoz képest 3,7 százalékkal 17,4 millióra, a járatok száma 7,2 százalékkal 161 ezerre süllyedt. A legutóbbi teljes évben, 2018- ban 244,7 millió utas fordult meg a németországi repülőtereken, és 2019 elején még azzal számoltak, hogy a növekedés folytatódik, és 99 A járatok száma azért is csökken, mert a fuvarozók nagyobb gépekkel repülnek. az induló és érkező utasok száma átlépi a 250 milliós határt. Azonban míg az utóbbi éveket a kínálat bővülése és a légitársaságok közötti árverseny jellemezte, addig tavaly nyár vége óta egyre inkább változik a piac, így az idén a kínálat csökkenése és a repülőjegyek drágulása lesz a jellemző.Több légitársaság radikálisan szűkítette a téli és a következő nyárra tervezett menetrendjét, és az üzemeltetett repülőgépek számát is csökkentik. Az ágazat legnagyobb német szereplője, a Lufthansa azt tervezi, hogy 2022-ig 20 százalékkal csökkenti diszkont-légitársasága, az Eurowings jelenleg 140 repülőből álló flottáját - írta a Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap az ADV előrejelzése alapján készített összeállításában. Az utasok és a járatok számának visszaesése legfőképpen a kőolaj drágulásának, a gazdasági konjunktúra gyengülésének és a nemzetközi kereskedelmi konfliktu-A frankfurti repülőtéren is csökkenhet az utasok száma (Fotó: Shutterstock) soknak tulajdonítható. A járatok száma azért is csökken, mert a légitársaságok egyre nagyobb repülőgépeket használnak, így kevesebb gépre van szükségük. További fontos tényező, hogy a kormány klímavédelmi csomagjának részeként az eddigi 17 százalékról 9 százalékra csökkentik a távolsági járatokra szóló vonatjegyek után fizetendő általános forgalmi adó (áfa) kulcsát, hogy ösztönözzék a klímabarátként számon tartott vasúti közlekedést. Ezzel együtt csaknem a duplájára, 7,50 euróról 13,03 euróra emelik a belföldi és az Európán belüli utakra szóló repülőjegyek után fizetendő különadót, és ennek következtében számos járat működtetése gazdaságtalanná válhat. (MTI) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcim: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3