Új Szó, 2020. január (73. évfolyam, 1-25. szám)
2020-01-08 / 5. szám
JANUAR 9., CSÜTÖRTÖK MÉG LÁTOGATHATÓ FÜLEK A mézeskalács szív titka A Kassai Kelet-szlovákiai Múzeum Füleken látható A mézeskalács szív titka című kiállítása bemutatja a kassai mézeskalács-készítés történetét és kiemelkedő személyiségeit, valamint a Leiter család - az utolsó kassai mézeskalácsos családok egyikének — műhelyét. A kiállított tárgyak között megtalálhatók 18. és 19. századi, fából és lemezből gyártott kalácsformák, a mézeskalács készítésénél használt eszközök. • Helyszín: Városi Honismereti Múzeum • A kiállítás március 6-ig tekinthető meg. POZSONY Mezőben — Nagy Zoltán képei Nagy Zoltán az egyik legfontosabb kortárs hazai magyar festő és grafikus. A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeumában látható Mezőben című tárlata, amely azért is érdekes, mert egy fiatal magyarországi kurátor, a Szentendrén dolgozó Bedi Kata esztéta állította össze, aki csak nemrég ismerkedett meg ezzel a gazdag életművel. A tárlat anyagát ezért is nem a kezdetekig visszamenően válogatta össze: a legrégebbi alkotás 2008-ban készült, a legújabbak pedig tavaly. • Helyszín: A Szlovák Nemzeti Múzeum - A Szlovákiai Magyar Kultúra Múzeuma • A tárlat január 31-ig látogatható. ÉRSEKÚJVÁR A család ezüstkészlete Az érsekújvári Zmeták-galéria A család ezüstkészlete - a galéria új szerzeményei 2005-2019 című kiállítása betekintést nyújt a gyűjteményfejlesztés folyamatába, egyúttal számvetést ad arról, amit a galériának az elmúlt évek során sikerült elérnie. Nem a „top” művek hagyományos bemutatójáról van szó, mert a család valódi ezüstkészlete nemcsak a csúcsteljesítményekről szól, hanem a meglepő mélyáramlatokról és ritkaságszámba menő elágazásokról is. • Helyszín: EmestZmeták Művészeti Galéria • A kiállítás január 25-ig látogatható. FELHÍVÁS Küldjék el időben szerkesztőségünkbe a készülő kulturális rendezvényeikről a legfontosabb információkat: mi, hol, mikor (belépőjegyes rendezvény esetében jegyár feltüntetésével)! A szerdánként megjelenő Programtár melléklet továbbítja olvasóinknak. A Programtár melléklet e-mail-címe: programtar@ujszo.com DUNASZERDAHELY Vándor Láss EST A VándorLáss EST vendége Suhajda Szilárd lesz. Suhajda Szilárd 2019. július 25-én elérte az egyik legnehezebb és legveszélyesebb hegynek tartott K2 csúcsát oxigénpalack és teherhordók nélkül, ezzel megszületett a Hegyek Hegyének első magyar megmászása. Minden érdeklődőt nagy szeretettel várnak a páratlan, fantasztikus felvételekkel színesített előadásra. Az előadás után lehetőség lesz kérdéseket feltenni az expedícióval kapcsolatban, illetve közös fotózásra. • Vendég: Suhajda Szilárd, Klein Dávid • Házigazda: Kovács-Kovi Zoltán • Belépés: tetszőleges felajánlás szerint • Helyszín: Csapiár Benedek Városi Művelődési Központ • Időpont: 19.00 JANUAR 10., PENTEK TORNAIJA Újévi koncert A rimaszombati tánczenekar újévi koncerttel szórakoztatja a közönséget a Tompa Mihály Városi Művelődési Központban. A koncerten a legismertebb, bigbandekre írt dzsesszsztenderdek hangzanak el. • A belépő elővételben 4 euró, a koncert napján 6 euró • Helyszín: Tompa Mihály Városi Művelődési Központ • Időpont: 18.00 KOMÁROM V4 kerámia art címmel nyílik a Limes Galéria következő kiállítása. A kiállítás kurátora Farkas Veronika művészettörténész. A tárlatot megnyitja Pannonhalmi Zsuzsa Ferenczy Noémi-díjas keramikus, érdemes művész, a Wartha Vince Kerámiaművészeti Alapítvány elnöke, valamint Németh Bozó Andrea művészettörténész. • Helyszín: Limes Galéria • Időpont: 17.00 A HÉT MESEELŐADÁSA ÓZ, A CSODÁK CSODÁJA Dorkát, a kansasi lányt hatalmas tornádó ragadja el. Egy csodás, ismeretlen helyen, Manóföldön ébred fel. A kansasi házukat is odapottyantotta a tornádó, egyenesen a gonosz keleti boszorkány feje tetejére, csak a piros cipős lába látszik ki alóla. A manók ujjongva fogadják a kislányt, aki végre megszabadította őket, Glinda, a jótündér pedig megajándékozza Dorkát a gonosz keleti boszorkány varázserejű cipellőjével. A kislány szeretne hazajutni a családjához, de ehhez végig kell mennie a sárga köves úton. Útja során találkozik a Madárijesztővel, a Bádogemberrel és az Oroszlánnal. A Madárijesztő egy kis észre, a Bádogember szívre, az Oroszlán pedig bátorságra vágyik. Dorka és új barátai együtt mennek tovább a sárga köves úton, hogy eljussanak Smaragdvárosba, és megkeressék Őzt, a nagy varázslót, mert azt remélik, segít rajtuk, és teljesíti mindenkinek a kívánságát. Az előadás szereplői: Horváth Csenge e. h., Culka Ottó, Szabó Viktor, Majorfalvi Bálint, Fabó Tibor, Skronka Tibor, Holocsy Krisztina, Cs. Tóth Erzsébet. Az előadást rendezte: Méhes László. • Helyszín: Komáromi Jókai Színház • Időpont: január 15., 11.00 AZ ÚJ SZÓ AJÁNLJA FÉNNYEL ÍRVA- ITT MARADNI VAGY ELMENNI Felvidéki utazásra invitál Benedek László Fénnyel írva című fotókiállítása, mely a Csemadok Rákosi Ernő-nagytermében látható. A fotóanyag bemutatja a Felvidék megmaradt vagy már csak megörökített kincseit, Gömörből indulva, keresztül az Ipolyon, a Szádelői-völgyben megpihenve egészen fel a Magas-Tátráig vezet az út. Megcsodálhatjuk a Murányi fennsík páratlan növényzetét. A kiállítás fő kérdésköre az itt maradni vagy elmenni. A kiállító annak ellenére, hogy számos felkérése lett volna, a Felvidéken maradás mellett döntött, képeivel és előadásaival pedig igyekszik megmutatni, miért érdemes a mai fiataloknak is ezt az utat követniük. Benedek László a Gömöri Fotóklub elnöke, a magyar kultúra lovagja. Első szakmája szerint barlangkutató. A fotózás iránti szeretetének hála olyan képeket is láthatunk a barlangokról, melyeket másként nem volna lehetőségünk látni. Szeretettel várják az érdeklődőket a csemadok@csemadok.hu e-mail-címen vagy a +421 951 126 813-as telefonszámon bejelentkezve. • Helyszín: Pozsony, a Csemadok Rákosi Ernő-nagyterme (Május 1 tér 10-12.) • A kiállítás január 30-ig látogatható. JANUAR 11., SZOMBAT SOMORJA Hangverseny Újévi harmóniák címmel tartja újévi hangversenyét a Harmonia Classica Kamerazenekar. Többek közt Dvorák, Brahms és Sosztakovics műveiből csendülnek fel a koncerten. • A belépés díjtalan • Helyszín: Németh-Samorínsky István Művészeti Alapiskola koncertterme • Időpont: 18.00 DIÓSZEG Újévi Operettgála A diószegi Újévi Operettgála idei sztárvendége Kállay Bori, aki több mint ötven éve van a pályán. Rajongói ének- és tánctudása mellett prózai színészként is nagyra tartják. Sikeres szubrettszerepek után Debrecen ünnepelt és sikeres vezető énekes-színésznője lett. Időközben a televízió is felfedezte, és a Lili bárónő címszerepében debütált. A ^zubrettévek után váltott, és átképezte magát a szoprán, primadonnái szerepkörre. A 2008-2009-es évadban Anhilte szerepében lépett először színre a Budapesti Operettszínházban, A Csárdáskirálynőben, amelyet hatalmas sikerrel játszik. Németországban, Angliában, Olaszországban, Ausztriában, Hollandiában és Ausztráliában vendégszerepeit nagy sikerrel. 2005-ben érdemes művész lett, 2008-ban pedig életműdíjat kapott. A gálaműsort a Magyar Zenés Színház énekesei és tánckara teszi teljessé. • Belépő: 14 euró • Helyszín: Inovatech épülete • Időpont: 19.00 RIMASZOMBAT T áncdalfesztivál-gála Nosztalgikus szórakozás az operettek és a táncdalfesztiválok legismertebb dalaival - ezt kínálja a rimaszombati közönségnek az Újévi operett- és retró táncdalfesztivál-gála. Fellép Zalay Lídia, Egri József és Keszler Éva, a zenei kíséret a Harmónia Trió biztosítja. Műsoron a legnépszerűbb operettslágerek és az egykori táncdalfesztiválok ismert slágerei. A másfél órás műsorban az örökzöld slágerek közül olyanok csendülnek fel, mint a Jöjj vissza hozzám, Kár összeveszni velem, Homokóra, Almát eszem, Szóljon hangosan az ének, Isten véled édes Piroskám, Karolina, Tölcsért csinálok a kezemből, Próbálj meg lazítani, Nem csak a húszéveseké a világ, a Hétre ma várom a Nemzetinél, Éjjel az omni-