Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-05 / 283. szám
www.ujszo.com UTAZAS ■ 2019. DECEMBER 5. 13! itteni adatok csak a külföldi turisták számát vette figyelembe, azokét, akik minimum 24 órát tartózkodtak az adott városban (azaz megszálltak legalább egy éjszakára) - legyen szó turistáról, üzleti utasról, családi, baráti látogatóról. Idén tovább nő a világ turizmusa, 1,5 milliárdan látogatnak külföldre, ez 4,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ezen belül is a legnépszerűbb városok még több turistát várhatnak, hiszen a top 100-as listán szereplő célállomások esetében nagyobb, 6,2 százalékos növekedés várható. Ha a globális listára tekintünk, akkor jól látszik az ázsiai fölény, a 100 legnépszerűbb városból 43 található ezen a földrészen. Az első helyen Hongkong áll, ahol idén jelentősen csökken a turisták száma a helyi zavargások miatt. Igaz, még a csaknem 9 százalékos visszaesés is elegendő ahhoz, hogy a megőrizze vezető helyét. A második helyen Bangkok áll, a thai fővárosba csaknem 26 millióan utaznak idén, ez 6,9 százalékos növekedést jelent. A dobogó harmadik fokán pedig London áll, 19,56 millió turistával, itt már mérsékeltebb a növekedés, csupán 1,7 százalékos. A listán Prága a 22. helyen szerepel 9,15 millió turistával, Bécs a 37. (6,63 millió utas), míg Budapest a 62. helyen áll, több mint 4 millió turistás eredménnyel. Ha kontinensek alapján nézzük a sorrendet, akkor Európában az első tízes helyezett London, Párizs, Isztambul, Antalya, Róma, Prága, Amszterdam, Barcelona, Milánó és Velence. Amerikában New York, Miami, Los Angeles, Cancún, Orlando, Toronto, Vancouver, San Francisco és Honolulu a sorrend. Ázsiában a legnépszerű tíz város (sorrendben) Hongkong, Bangkok, Makaó, Szingapúr, Kuala Lumpur, Delhi, Shenzen, Mumbai, Phuket és Tokió. A jelentés Közel-Keletet és Afrikát egy listán összegezte, itt az alábbiak szerint alakult a sorrend: Dubaj, Mekka, Medina, Kairó, Rijád, Johannesburg, Jeruzsálem, Dammam, Marrakés és Tel-Aviv. Szabó Laci Ha a globális listára tekintünk, akkor jól látszik az ázsiai fölény, a 100 legnépszerűbb városból 43 található ezen a földrészen (Fotó: Shutterstock) Ázsia a legnépszerűbb a turisták körében Az Euromonitor International idén is összeállította a világ leglátogatottabb városainak listáját. A 2018-as adatok és a 2019-es becsült eredmények alapján idén is Hongkongba utaztak a legtöbben, igaz, az ottani zavargások miatt jelentős visszaesés várható. A VILÁG LEGLÁTOGATOTTABB VÁROSAI __1. Hongkong Kína 27 880 29 263 26 717 -8,7% 2. Bangkok Thaiföld 22454 24 177~ 25 847 6^9% 3. London Egyesült Királyság 19 828 19 233 19 560 1,7% _4. Makaó l<ína _ ____ 17 337 ___ 18 931 20 637 9,0%" __5^ Szingapúr Szingapúr 17 619 18 551 19 761 6,5% 6. Párizs Franciaország 15 834 17 560 19 088 8,7% 7. Duhaj Egyesült Arab Emírségek 15 790 15 921 16 328 2,6% 8. New York Amerikai Egyesült Államok -13 100 13 600 14 010 3,0% 9. Kuala Lumpur Malajzia 12 843 13 434 14 072 4,8% 10. Isztambul Törökország 10 730 13 433 14 716 9,6% 11. Delhi____________India______________________ 10 157 12 645 15 197 20,2% 12. Antalya Törökország __ 9 482 12 439 13 332 13. Shenzhen Kína ~ 12 075 12 202 12 324 ~ 1,0% 14. Mumbai India 8 985 10 590 12 442 ^ 17,5% ~ 15. Phuket__________Thaiföld_______________________10 109 10 551 10 965 3,9% 16. Róma____________Olaszország________________ 9 532 " 10 065 ~ 10 317 2,5% ...22. Prága Csehország 8 807 8 949 9 151 2,3% ...25. Amszterdam ___Hollandia 7 848 8^54 8 835 5^8% ...33. Barcelona Spanyolország 6 289 6 715 7 017 | 4,5% ZSK Bécs Ausztria _ 6 186 6 410 6 635 3,5% ...62. Budapest_________Magyarország_______________ 3 654 3 822 4 025 5,3% • Forrás: Euromonitor International A légi közlekedés lehet a jövő megoldása a dugókra a világ nagyvárosaiban A légi közlekedés, a helikopteres, drónos utazás jelenthet megoldást - a nem túl közeli - jövőben a világ nagyvárosainak közlekedésében a forgalmi dugók mérséklésére - mondta Zsótér Márton közlekedési, infrastuktúra és energetikai tanácsadó. Hozzátette, hogy a technológiai feltételek már adottak, de a közlekedés szabályozására még nincs terv, és az első járművek is csak 5-10 év múlva jelenhetnek meg, bár yannak olyan startupok, amelyek öt éven belül ígérik termékeik piacra dobását. Biztonságos és olcsó megoldásra, az önvezető technológia alkalmazására és nagyfokú automatizálásra lesz szükség a rendszerben - mondta, és megjegyezte, hogy a stabilabb működés érdekében a prototípusokat több rotorral látták el, az árcsökkenést pedig elektromos hajtás beépítésével érték el. Elsősorban'a 10 millió lakos körüli nagyvárosokban, Dél-Amerikában, Ázsiában jelenhet meg elsőként ez a közlekedési forma - ismertette, és példaként említette, hogy Sao Paulóban már most is napi több ezer helikopteres utazás van a repülőtér és a belváros között, tíz percre csökkentve az autóval másfél órás közlekedési időt. A szolgáltatás egyelőre a tehetősek kiváltsága, egy út 200-300 dollárba kerül, de egy új cég azt tervezi, hogy öt éven belül New Yorkban 70 dollárból és 6 percen belül lesz lehetséges eljutni a belvárosból a repülőtérre - mondta Zsótér Márton. (MTI) Ingyen lehet parkolni december 24-étől Budapesten udapest közterületi várakozási övezeteiben a december 23-ai üzemzárástól 2020. január 2-án reggel 8 óráig díjmentesen lehet parkolni - tájékoztatta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az MTI-t. Néhány várakozóhelyen azonban abban az időszakban is kell fizetni parkolási díjat — hívták fel a figyelmet a közleményben. A szokásos rend szerint kell fizetni a Várban lévő és a Citadella alatti, a Flórián üzletközpont melletti és a Margitsziget északi részén található parkolóban, valamint a VIII. kerületi Rákóczi tér alatti mélygarázsban. A díjmentesség nem vonatkozik az őrzött, fizetős P+R parkolókra sem, ezek: a Hűvösvölgy végállomásnál, a Pillangó utcai metróállomásnál, az Örs vezér tere metróvégállomás mellett, az Újpest-Városkapu metróállomásnál, a Kőbánya- Kispest metróvégállomás mellett, valamint a KÖKI Terminálnál lévő parkolók. (MTI) Szinte mindenütt ingyenes a parkolás a magyar fővárosban (Fotó: Shutterstock) Veszélyeztetik a repülés biztonságát a drónok Eurocontrol kiadta legfrissebb összefoglalóját a légi forgalmi irányítást érintő eseményekről. Eszerint a lézeres zavarások száma csökkent, de egyre több veszélyes drónmegközelítés történt. A dokumentum a 2013 és 2017 közötti időszak eseményeit dolgozza fel. Összesen 28 ezer jelentés adatait tartalmazza, elkészítése során a IATA repülésbiztonsági trendjeit is figyelembe vették - írja az Airportál. A drónokkal történő találkozások száma négy-ötszörösére nőtt a vizsgált időszakban. Ezek főleg akkor történnek, amikor a repülőgépek a futópálya végső megközelítését végzik, de magasabban is előfordultak esetek. A lézeres zavarások még mindig problémát jelentenek, azonban közel harmadára csökkentek a vizsgált időszak végére. Ebben az is közrejátszott, hogy időközben a legtöbb országban bűncselekménnyé nyilvánították. A jelentés alapján a pilóták és a földi személyzet közötti kommunikációs zavarok immár második éve a légi forgalmi események bekövetkezésének vezető oka. A GPS-jelek kimaradása a politikailag instabil területek felett okozott problémát. Ez főleg a Fekete- és Kaszpi-tenger környékét, illetve a kelet-mediterrán térséget jelentette az elmúlt időszakban. (Airportal) A drónokkal történő találkozások száma négy-ötszörösére nőtt a vizsgált időszakban (Fotó: Shutterstock) A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222,830 00 Bratislava 3