Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-23 / 298. szám
www.ujszo.com Egészség ■ 2019. december 23. GYÓGYHÍREK ISI Az év orvosa Dr. Ivan Vulev „Nagyon jó érzés életet menteni” Csaknem lehetetlen dolgot hajtott végre. Rekordidő alatt alapította meg a csúcsminőségű pozsonyi Intervenciós Neuroradiológiai és Endovaszkuláris Kezelési Központot (CINRE). A betegek szerint Szlovákiában ez a központ a legjobb, évente 4500 beteget műtenek itt. A legjobb radiológiai orvos lett, és megkapta a Kristályszárny életműdíját. Nemzetközileg ismert és elismert szakember, akinek minden egyes beteg új kihívást jelent. Ő dr. Ivan Vulev, a CINRE igazgatója. • A 2017-18-as év fordulóján csapatával megalakította a csúcsminőségű CINRE-t. Utólag hogy érzi: helyes volt ez a lépés? A kérdés nem ez. Akkor válaszút előtt álltunk: vagy nem megfelelő körülmények között folytatjuk a neurointervenciós kezelést a Mickiewicz utcai kórházban, vagy lépünk. Közölték velünk, hogy az intézetnek mások a prioritásai, ezért a csapat több tagja külföldre kacsingatott. A magánszektor nagy előnye, hogy összehasonlíthatatlanul rugalmasabb, mint az állami. Folytatni akartuk a munkát, és a 21. századnak megfelelő szintre emelni. Jobb nem is történhetett volna betegeinkkel, mint az, hogy olyan körülményeket teremtettünk nekik, amelyek között magasabb szinten kezelhettük őket. • • Hogy került kapcsolatba az intervenciós radiológiával, ami Szlovákiában széles körben még nem elterjedt szakterület? Már orvostanhallgatóként a kardiológiát és az intervenciós kardiológiát választottam. Elvarázsolt a rendkívül hatékony mini invazív kezelés, aminek lényege, hogy a testet nem kell műtéti sebbel elcsúfítani, szövődménye alig van, a vérveszteség alacsony, lerövidül a kezelés ideje, s olyan betegségek kezelésére is van lehetőség, amelyeket eddig nem tudtunk gyógyítani. Az intervenciós radiológia akkor még gyerekcipőben járt, és elmaradt az intervenciós kardiológia mögött. Összefüggést fedeztem fel a szervezet erei, főleg az agy erei között. A számítógépes ábrázoló technológiák és az új gyógyászati anyagok teljesen új távlatokat nyitottak a kezelésben. Az intervenciós radiológia ma a leginnovatívabb orvosi szakterület, és örülök, hogy úgy döntöttem, ahogy döntöttem. • Halálos betegségeket - agyi érkatasztrófát, aneurizmát, vagyis érkiboltosulást, szívinfarktust stb. - kezel. Melyikből van a legtöbb? A modern orvostudomány hogyan tud velük megbirkózni? A kardio- és a neurovaszkuláris betegségből van a legtöbb, többségük halálos, de ez mind felesleges halál, amit hosszabb ideje szemünkre vet az Európai Bizottság. E betegségek többségét legeredményesebben épp az intervenciós kardiológia és radiológia módszereivel tudjuk kezelni. Az intervenciós medicina napról napra fejlődik, mi pedig erre szakosodunk. Úgy döntöttünk, hogy ezt a kezelést mind a három programunkba, vagyis a kardio, a neuro és az angio programunkba beépítjük nonstop, vagyis hetente 7 napon, naponta 24 órán át biztosítjuk. Ez sikerült is. A CINRE kórháznak 58 férőhelye és 200 alkalmazottja van. Azt hiszem, hogy betegeink tudják legjobban értékelni azt, amit megteremtettünk: a kezelés elérhetőségét és magas színvonalát. A CINRE- ben évente 4500, közvetlen életveszélyben lévő beteget műtünk meg Szlovákia minden részéről. Munkánkat legjobban a műtétek száma és az minősíti, hogy a betegek érdeklődnek módszereink iránt. • A CINRE egyik kitüntetést kapja a másik után. Minek tulajdonítja ezt a sikert? A betegellátást szolgáltatásnak tartom, a szolgáltatás pedig mindig a szakképzett emberekről szól. Természetes, hogy ezeknek a szakembereknek a legmodernebb műszereket és egészségügyi segédanyagot kell biztosítani. Személyi és anyagitechnológiai bázisunkat úgy építettük ki, hogy az első helyen mindig a beteg áll, hogy hűek maradjunk filozófiánkhoz: Állandó haladás és innováció, orvosi csúcsminőség. • Tapasztalatai szerint milyen a dél-szlovákiai emberek egészségi állapota? Sok a páciense erről a vidékről? A dél-szlovákiai lakosság egészségi állapota semmiben sem különbözik az országos ádagtól. Igaz, a CINRE hozzáférhetővé tette a délszlovákiai akut betegek számára a magas színvonalú betegellátást, hiszen a mentők erről a vidékről az infarktusos vagy agyi érkatasztrófában szenvedő betegeket automatikusan hozzánk szállítják. Ráadásul a kórház személyzetének egy része Dél-Szlovákiából származik, így tud magyarul, akárcsak én. A délszlovákiai páciensek előszeretettel választanak minket egyrészt a magas szintű ellátás, másrészt a már említett okok miatt. • A karácsonyhoz és az új évhez közeledvén mindenki leltárt készít. Önnek mit jelentett 2019? Az Általános Egészségbiztosító ügyfeleinek értékelése alapján a legjobb kórház a miénk lett. Nagy hírnevet szereztünk külföldön is. A világ több országából érkezett szakemberek-orvosok nálunk sajátították el a legmodernebb intervenciós eljárásokat. Sokat tettünk azért, hogy Szlovákiában egyre kevesebben haljanak meg feleslegesen, ezenkívül a szlovákiai egészségügy jó hírét keltjük a világban. Azt hiszem, 2019 sikeres év volt számomra. • Több ezer beteget gyógyított meg, mentette meg az életüket. Milyen érzés ez? Szeretem ezt a munkát, kielégít. Minden jó érzést meg lehet szokni, és az életmentés jó érzés. A műtéten kívül az is örömmel tölt el, hogy irányításom alatt fejlődik a kórház, egyre jobban ismerik és keresik a betegek. • Mi tart eddigi legnagyobb sikerének? Az orvos munkája küldetés, és ez nem frázis. Orvosként végzett munkámat csak a betegeim tudják értékelni. Legnagyobb sikernek a CINRE megalapítását és az eredményeimet tartom. • Mivel tölti szabadidejét? Mi az életfilozófiája? Kevés szabadidőm van, azt viszont szívesen töltöm a családommal és a barátaimmal. Életfilozófiám: az légy, aki vagy. • Mit kíván 2020-ra Szlovákiának és egészségügyének? Azt kívánom, hogy szabaduljon meg a politikától. Ez nemcsak az egészségügynek, az egészségügyi dolgozóknak, hanem főleg a pácienseknek segítene. Dobroslava Krajacicová Sztárok életmódja Ünnepek alatt is már az olimpiára gondol Legnagyobb kincs az egészség. Tudatában van ennek a legjobb szlovák atléta, Ján Voiko is. A 60 méteres vágta idei glasgow-i fedett pályás Európa-bajnoka az őszi katari világbajnokságra néhány hónapja tartó makacs izomsérülése miatt nem jutott el. Akkor a jobb combja okozott gondot, később pedig a bal. Az izomszakadás másfél centiből tízcentisre nőtt. Mivel jövőre olimpia lesz, ő és edzői tisztában voltak vele, hogy rendbe kell jönnie, csak úgy tud százszázalékosan felkészülni. „Többféle kezelést kaptam - hiperbarikus kamra, ózon- és lézerterápia, vitaminok -, és érzem, hogy lassan rendbe jövök - mondta el Volko, aki az Európajátékokon ezüstérmes lett. A sérülést követő rövidebb pihenő után nekiláttak a felkészülésnek, ami karácsonykor sem fog szünetelni. Az eddigi legnehezebb idény elé néznek, a tokiói olimpia minden eddiginél keményebb edzéstervet igényel. S ezt csak akkor tudja teljesíteni, ha egészséges lesz. „Öt év közös munka után két éve tudjuk, hogy a siker mellett a sérülés veszélye is fennáll, mert elértük az emberi szervezet fiziológiai képességének a csúcsát - vázolta edzője, Nadá Bendová. - A legfontosabb az volt, hogy az edzésmennyiséget ne növeljük, de a teljesítményszintet megtartsuk.” Azt gondolná az ember, hogy ez nem lehet gond, mert hogy a legjobb hazai adéta körül biztosan egész orvoscsapat forog. Mint kiderült, ez nálunk intézményesített formában még mindig nem biztosított. Nincsenek körülötte sportorvosok, akik arról gondoskodnának, hogy megelőzzék a sérülést. Volko edzői most azt próbálják kideríteni, mi zajlik a kitűnő sprinter szervezetében. Több szakemberrel is konzultáltak, s kizárásos alapon próbálnak választ keresni a kérdésre. Eddig arra jöttek rá, hogy a szervezet belső környezetének állandóságát kell biztosítani mindazzal, ami ebbe beletartozik, az étkezéstől a táplálék-kiegészítőkön át az immunrendszer megfelelő működéséig, vagyis hogy semmit ne hagyjanak figyelmen kívül, ami az ízületek és az izmok működésére hat. A törökországi edzőtáborból december 16-án érkezett haza Volko és kis csapata, és bár az ünnepeket itthon töltik, a karácsony is az olimpiai felkészülés jegyében zajlik. Az edzés ekkor sem szünetel. Január 2-ig a pozsonyi csarnokban edzenek, utána pedig újra melegebb vidékre költöznek, (urbán) EGY HÉT A SZÉPASSZONNYAL December 23. - a Hold a Skorpió jegyében van Még az ágyban mindkét kezével először a jobb, majd a bal térdét húzza a mellkasához, utána pedig mindkét térdét egyszerre. Enyhe nyomást gyakorol vele a vastagbélre, ezzel segíti a megemésztett étel természetes haladását. December 24-25. - a Hold a Nyilas jegyében van A Nyilas a combot, a csípőt, a keresztcsontot és a mozgékonyságot befolyásolja. Simogassa meg a lábát, egész életében cipeli önt. Egész évben boldog akar lenni? Keresse meg a szenteste reggelén felszeletelt kalácsba sütött borsószemet. Szeretné, ha mindenki kedvelné? Szentestén kenje be az arcát mézzel. Szeretné házát megvédeni a rossz erőktől? Szentestén legyen az asztalon fokhagyma, méz és fekete kömény. Sok pénzt szeretne? Tegyen a pénztárcájába egy pikkelyt, amit a szentestén elkészített halról vett le. December 26-28. - a Hold a Bak jegyében van A Bak befolyásolja a csontokat, a térdet, a testtartást, a mozgást és a bőrt. A járás és a testtartás jellemzi az embert. Ha egyenesen áll, jobban aktivizálódnak és feszesebbé válnak a hasizmok. Ügyeljen arra, hogy elegendő mésszel lássa el szervezetét. Ezzel erősíti az ideg- és izomrendszert, a szív működését, befolyásolja a vér alvadékonyságát. A tejtermékeken kívül természetes forrása a mák, a szezámmag és a mandula. Az ízületek merevségét a torna és a meleg fürdő oldja. Házi recept ízületi fájdalom ellen: pakolás reszelt krumpliból és tormából. Ha holdtöltekor böjtöl, egyen grépfrútot — flavonoidokat (felerősítik a C-vitamin hatását), folsavat (elengedheteden a sejtek növekedéséhez), keserű glikoszid naringint (serkenti az emésztést) és enzimeket (serkentik az anyagcserét) tartalmaz. (wwwJkrasnapani.cz) A mellékletet szerkeszti: Kovács Ilona, helena.kovac5ovaMiujszo.com; Reklámmenedzser: Mierka Dóra, mobil: +421 903 241 317, E-mail: dóra.mterkovafa'duelpress.sk; Fotók: Shutterstock, képarchívum; Levélcím: DUEL PRESS, s.r.o., Új Szó - Egészség, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3