Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-23 / 298. szám
12 KARÁCSONY ■ 2019. DECEMBER 23. www.ujszo.com Az igazi SZERETET ünnepe Sokat halljuk azt a szót, hogy szeretet, de vajon elgondolkodtunk-e már azon, hogy mit jelent számunkra? Költők, írók és tudós emberek próbálták már megfogalmazni, és érdekes, de sosem született két egyforma válasz. Ez is azt mutatja nekünk, hogy mindenkinek mást jelent a szeretet. Az éppen éhezőnek talán egy tányér étellel, a fázónak a szoba melegével, a magányosnak az odafigyelő otdétünkkel, az elveszettnek az útbaigazítással, a szenvedőnek a fájdalmak enyhítésével, a boldogságban úszónak pedig az együtt örülésünkkel fejezhetnénk ki szeretetünket. Nemcsak egy érzés ez tehát, hanem cselekvő jelenlét, mely különböző pillanatokban más-más alakot ölt - mégsem ütközik határokba. Gárdonyi Géza így foglalta ezt össze: ,A szeretetnek melege van a természet hidegében, világossága van az élet sötétségeiben, és a szeretetnek ajkai vannak, amik mosolyognak velünk az örömben, és lecsókolják könynyeinket a fájdalomban. ” Természetes emberi tulajdonságunk tehát, hogy szeretni és szeretve lenni vágyunk. Talán hatványozottan tör ez elő belőlünk így decemberben... A hosszabbodó éjszakák sötétsége, az átdolgozott hétköznapok fáradtsága és szürkesége mind hozzájárul ahhoz, hogy valami mást óhajtunk ilyenkor, más után vágyakozunk. Minden külsőség - az adventi koszorúk gyertyái, a települések ünnepi díszeinek fényei, a sokat ismételt zeneszámok vagy évenként felidézett filmjelenetek - is arra irányítja a figyelmünket, hogy mekkora szüksége van a folyton rohanó embernek a megállásra, az elcsendesedésre, a töltekezésre, a békességre és mindezt öszszefoglalóan az imént már érintett mély érzésre minden hozadékával együtt, mégpedig a szeretette. Nem csoda, ha ilyentájt Juhász Gyulával együtt mi is azt érezzük, hogy „Szép TúndérorszÁg támad fól szívemben / Ilyenkor decemberben. IA szeretetnek csillagára nézek, / Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet, / Ilyenkor decemberben.” (Karácsony felé) Azonban hogy. mindez ne csupán igézet maradjon számunkra, ahhoz meg kell értenünk a szeretet igazi titkát, vagyis a karácsony üzenetét. Lehet minden eddig leírtat egyszerre teljesíteni? Létezik bárki, aki a felvetettekben egyszerre helyt tudna állni? Emberileg mindez lehetetlen, de Isten más választ adott erre, mikor az első karácsonyon elküldte egyszülött fiát a földre emberi testet öltve. A Bedehem egy istállójában világra jövő gyermek lett annak jelévé, hogy mennyire szered Isten az embert. Jel ő számunkra, ahogyan ezt a mindennapi munkájukat végző pásztoroknak egy küldött -az angyal - is kijelentette (Lukács evangéliuma 2,12). így hallhatták meg az akkori társadalom peremén, szinte kitaszítottságában élő pásztorok, hogy Isten őket is menynyire szereti és törődik velük. Nem voltak ők semmiben különlegesek, csak végezték munkájukat - őrizték a nyájat -, ami mégis másokká tette őket, hogy nemcsak hallgatták, de meg is hallották a hozzájuk az angyalok által szóló isteni üzenetet, hogy Üdvözítő született ma nektek (Lukács evangéliuma 2,11). Ennek hallatán elindultak, láttak és hittek. Vissza pedig már egész más emberekként tépek: találkozva ezzel a hatalmas és fel nem fogható szeretettel nem lehetett más reakciójuk, mint hogy dicsérték és dicsőítették az Istent mindezért. Ez tehát az igazi karácsony: így találkozni Isten szeretetével, ami nemcsak mozgásba hozza, de teljesen át is alakítja az ember életét. Ekkor zendülhet fel boldog szívvel, ami a mennyei sereg sokaságának ajkáról is hangzott ott az első karácsony éjszakán: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!” {Lukács evangéliuma 2,14)Ebben a karácsonykor főidre tért kisgyermekben rejlik tehát a szeretet igazi titka, hiszen „úgy szerette Isten a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta érte” (János evangéliuma 3,16). Aki pedig ezt megérti és Ot szívébe fogadja, az Tőle tanulhatja meg, mi az igazi szeretet. Mikor nagymamáink vagy a körülöttünk élő idősebb emberek könnyes szemmel emlékeznek vissza a talán tárgyi ajándékokban és külsőségekben szegényesebb, ám szívükben sokkal gazdagabb gyermekkori karácsonyaikra, az azért lehet, mert akkor talán - a családi közös éneklésben, beszélgetésekben, egymásra figyelésben és meghittségben - jobban oda tudtak figyelni és meg tudták élni azt a csodát, amit Jézus hozott el erre a földre; az igazi szeretetet. Ám ez számunkra az idei évben is el van készítve, fogadjuk el boldogan! így teljesülhetne az ilyenkor sokat idézett Ady Endre versének kívánsága is: „Ha ez a szép rege / Igaz hitté válna, / Óh, de nagy boHogság / Szállna a vibígra. I Ez a gyarló ember / Ember lenne újra, / Talizmánja lenne / A szomorú útra. // Golgota nem volna I Ez a földi élet, / Egy erő hatná át / A nagy mindenséget. /Nem volna más vallás, /Nem volna csak ennyi: / Imádni az Istent / És egymást szeretni... / Karácsonyi rege / Ha valóra válna, / Igazi boldogág / Szállna a világra. ” (Karácsony) Legyen hát mindannyiunknak ilyen szeretetben megélt, békés, boldog karácsonyi ünnepünk! Takács Klaudia dunaszerdahelyi református beosztott lelkész Pisti karácsonyi története N evezhetjük megszépítő messzeségnek vagy az emlékek jótékony szelektálásának: a gyermekkor karácsonyaira mindenki szívesen emlékezi^ vissza. Nincs ez másként a 88 éves Erzsi néninél sem, aki a mai napig enyhe szomorúsággal, de szeretettel és szívesen mesél az 1935 és 1945 közötti csallóközi, amadékarcsai karácsonyokról. „Négyen voltunk testvérek, nem nélkülöztünk, de a szüleim nagyon meggondolták, mire költsék a pénzt. A karácsonynak azonban mindig megadták a módját. Amikor egyszer édesapánk elmesélte gyerekkori történetét, akkor értettük meg, miért volt számára annyira fontos, hogy nekünk gyerekeknek a karácsony varázslatos legyen” - emlékezik vissza Erzsi néni, és belefog a történetbe. Az árva Pisti karácsonyi története „Apai nagyapánk felesége halála után másodszor nősült, elvette az akkori Sólymos Karcsa állítólag legszebb fiatal lányát, Orsolyát. Nagyapánk nemesi családból származott, mindenhova lóháton járt, azt beszélték, hogy amikor Orsolyának udvarolt, mindig a kapun át ugratott be a lovával a lányos házhoz. A fiatal feleség egyidős volt nagyapánk elsőszülött fiával, amit természetesen sem ő, sem a többi testvér nem nézett jó szemmel. Megszületett egyeden fiuk, apánk, Pisti, de hároméves sem volt, amikor édesapja meghalt, és ötéves amikor az édesanyja, Orsolya. Pisti árva maradt, kiszolgáltatva legidősebb féltestvére kénye-kedvének. Nem sok jóban volt része, de a karácsonynak mindig örült, mert olyankor a falu többi árva gyerekével házról házra jártak karácsonyi énekeket énekelve, és mindenkinek jutott valamiféle ajándék, édesség. Ádám, Éva napján azonban belázasodott, kiütések lepték el a testét, a nagy testvére, Ignác pedig félve attól, hogy megfertőzi az ő gyerekeit, egy lópokrócot nyomott a kezébe, és kidobta az istállóba. Az istálló ablakából csak nézhette, hogyan járnak a barátai házról házra és szedik össze a cukorkákat, míg ő a szalmán didergett” - meséli elérzékenyülten Erzsi néni. Varázslatos karácsonyok „Ezt a történetet csak egyedenegyszer mesélte el apánk. Akkor is olyan szenvtelen, tárgyilagos hangon. Mégis emlékszem a hosszú Ü* „De minket nem lehetett megtéveszteni, tudtuk, nemsokára itt a Jézuskai ” néma csendre, ami azután következett, hogy elhallgatott” - idézi fel a másik testvér, István. Valószínűleg ez a karácsonyeste is hozzájárult ahhoz, hogy Pisti eltökélte, mindenkinek bebizonyítja, ő is viszi valamire. Kitanulta a kovácsmesterséget, amíg mostohatestvérei elherdálták az örökölt vagyont, ő saját erejéből földbirtokos lett. Szófukar, igazi zárkózott csallóközi emberként nem szokott érzésekről beszélni, szeretetét tetteivel mutatta ki. „Szenteste előtti héten mi mind a négyen földre szállt angyalokká változtunk” - kezdi nevetve a harmadik testvér, Kati néni. „Rojtosra horzsoltuk a térdünket a sok imádkozástól, az égvilágon mindent megtettünk, csak hogy kivívjuk a Jézuska tetszését, levelet írtunk arról, mennyi jócselekedet volt. Édesanyánk titokban megvette a helyi boltban a csillogó papírba csomagolt töltött csokikat, máig érzem a számban az ízét, azóta sem ettem finomabbat, a szaloncukrot azonban mindenhol otthon főzték, mindenki a saját receptje szerint” - folytatja Kati néni. Mikor közeledett az este, a gyerekeket a szülők átküldték „látogatóba” a rokonokhoz, „de minket nem lehetett megtéveszteni, tudtuk, nemsokára itt a Jézuska!” - veszi át a szót ismét Erzsi néni. Ez idő alatt a szülők feldíszítették a karácsonyfát. „Tűkön ülve ugyan, de kivártuk azt a pár órát, amíg értünk jött édesanyánk. Vele indultunk haza, betértünk az udvarba, és az ablakok alatt elénekeltük a Mennyből az angyalt. Az üvegajtón át megláttuk a feldíszített karácsonyfát a szobában, édesapánk, aki elbújt a fa mögött, megszólaltatta a csengettyűt, úgyhogy mi azt gondoltuk, most repült be az angyalka, mert a szüléink még arra is vigyáztak, hogy egy ablak résnyire nyitva maradjon. Meggyújtották a csillagszórókat, mi pedig letérdeltünk a fa előtt, kórusban elmondtuk a miatyánkat és megint elénekeltük a Mennyből az angyalt. Szüléink ott álltak és velünk örültek. Édesapánk - gondolom - ezzel pótolta mindazt, amit ő nem kapott meg a gyerekkorában” - teszi hozzá Erzsi néni. Az ajándékok általában apApa, anya és három a négy testvérből róságok voltak, egy baba, egy kisautó, egy bicska: valóban nem az ajándék volt a lényeg. Az egész évi hajtás után volt pár nap, amikor lecsendesült minden és mindenki, és csak az együttlét, a másik öröme volt fontos. Csallóközi menü és szokások A menüsor azóta sem változott a Csallóközben. Ádám, Éva napján, böjt lévén, ebédre tejszínes, savanyú lencseleves dukál, mákos vagy diós tésztával és lekváros barátfíilével, este pedig rántott ponty krumplisalátával. Az ünnepi asztal közepén szentestétől kezdve fehér posztókendővel letakart kenyér és kalács volt, amihez Újév napjáig nem volt szabad hozzányúlni. Az asztal alatt pedig egy fonott kosárban széna, szalma és árpa vagy más gabona. A háziak Újév napjáig egyikhez sem nyúltak. Úgy tartották, ezeket a földi javakat a Jézuska a jövő évi bőség reményében ember és állat számára, megszenteli. Vacsora után elindultak először a gyerekek, később a felnőttek is mendikálni. Házról házra jártak, karácsonyi énekeket énekelve az ablakok alatt. A gyerekek már hetek óta készülődtek, gyakorolták az énekeket. Mindenkinek külön tarisznyája volt a szerzeményekre, amely általában alma, dió, szaloncukor, nagy ritkán pár fillér pénzjutalom volt. Utánuk mendikáltak a felnőttek, akiket minden portán egy-egy pohár borral köszöntöttek a háziak. Végül mindenki, gyerek, felnőtt az éjféli misén találkozott a templomban. Disznótor és szilveszter Karácsony előtt elengedheteden volt a disznóölés, hiszen ez volt az ünnepi menü része a csirke és kacsasült mellett. „Újév hajnalán mindig arra ébredtünk, hogy zeng a férfiak kórusa az ablak alatt: új esztendőt hirdetünk, hirdetünk kis karácsony nagy napján. Hogy ez új esztendőben vigadjunk, vigadjunk. Istennek hálát adjunk, dícsértessék a Jézus Krisztus, boldog új évet kívánunk” - folytatja az emlékezést Kati néni. Ma este indulunk... Egy karácsonyi időszak különösen megmaradt a testvérek emlékeiben. A faluban magyar leventék állomásoztak. fiatal főiskolások, akik várták a parancsot, hogy induljanak a frontra. Röviddel karácsony után meg is kapták, kivezényelték őket is. Indulás előtt felsorakoztak a templomdombra a templom elé, és az összegyűlt falu népének elénekelték az akkor divatos „Ma este indulunk a frontra, búcsúzom tőled kis Kató...” kezdetű dalt. „A mai napig libabőrös leszek, valahányszor eszembe jut ez az emlék. Gyerekek voltunk, de mi is tudtuk, hogy ez már nem csak egy dal” - fejezi be csendesen a visszaemlékezést Erzsi néni. Karácsony tájékán sokkal erőteljesebben törnek fel a gyerekkori emlékek. A múlt század harmincas, negyvenes évek karácsonyainak olyan felfokozott érzelmi töltete volt, amit most már hiába keresnénk. A háború jelenléte a halál állandó közelsége minden élményt, minden érzést hatványozottan közvetített. Az ajándékozás szerénysége nem mindig jelentette a szegénységet is, mert bármennyire elcsépeltnek hangzik is, de nem az ajándék volt a fontos, hanem az öröm, amit a család együtt élt meg. Somogyi Katalin A mellékletet szerkesztette: Sánta Szilárd (szilard.santa@ujszo.com ). Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Uj Szó, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 (Családi archívum)
