Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-23 / 298. szám
10 KARÁCSONY ■ 2019. DECEMBER 23. www.ujszo.com Bevallom, ha karácsony táján azt láttam a tévében, hogyan vacsoráztatják meg a hajléktalanokat, ajándékot visznek a szegényeknek, mindig megjelent a kétség, vajon nekik jelent-e az ünnep valami mást, valami többet, mint a megszaporodó adományokat. Minden korábbi előítéletemet átírta az advent második hetében a rozsnyói egyházi hajléktalanszállón tett látogatásom, és különösen az járult hozzá, amit csupaszív vezetőjétől, Katona Ilonától hallottam. A katolikus egyházmegyei karitász székhelyén dobozhegyek között vár a segélyközpont vezetője, ezeket mind a németországi Samaritan Pursei segélyszervezettől kapták. Minden ajándékdobozt egy-egy család küld a szlovákiai elesetteknek, megjelölve, milyen korú gyermeknek és fiúnak vagy lánynak szánja. „Sok családban ez az egyeden karácsonyi ajándék, ami a gyerekeknek jut” - mondja Katona Ilona. Nemcsak rászoruló családokkal, de a gondozószolgálat keretében magányos idős emberekkel és hajléktalanokkal is foglalkozik. Az épület, amelyben találkozunk, krízisközpontként és hajléktalanszállóként működik. A krízisközpont megnevezés, főleg a nyitrai buszbaleset és az eperjesi gázrobbanás kapcsán sokaknak tragédiákat juttat eszébe. De vannak, akik folyamatosan krízishelyzetben élnek, mert nincs mit enniük, nem tudnak mivel fűteni, nem telik ruhára, tanszerre. „Négyszázötven rászoruló családot segítünk Rozsnyón és környékén, közülük mintegy százharmincnak hetente viszünk élelmiszercsomagot, főleg pékárut, zöldséget, gyümölcsöt. Többen is igényelnék, de sajnos nem kapunk többet az üzledáncoktól. Ruhaneműt is sokan kérnek, de azt tapasztaltuk, ha ingyen adjuk, zsákszámra viszik és eldobják Most 20 centet kérünk minden darabért, így legalább kiválogatják, mire van valóban szükségük.” Sokan kérni sem tudnak Aki nem tud otthon mosni, tisztálkodni, az a segélyközpontban ezt is megtelten, akkor is csak 50 centet kérnek tőle, ha nem visz mosóport, vagy ha nem hajléktalan. Emellett lelki támasszal, tanácsadással is szolgálnak az elesetteknek a központ munkatársai, és ez a munkájuk legnehezebb része. „Az adósságok Akit embernek néznek, az magát is embernek kezdi látni rendezésétől a betegellátáson, alkoholelvonón, pszichiátriai és egyéb gyógykezelések intézésén keresztül a segélyek kérvényezéséig minden hivatalos ügyben hozzánk fordulhatnak. Sokan azt gondolják, majd mindent megoldunk helyettük, és komoly erőfeszítésünkbe kerül meggyőzni őket, hogy valamit nekik is tenniük kell. Sajnos, ezeket az embereket az egészségügyi intézmények is szeretik lerázni, azt mondják, ők nem szociális intézmény, de tőlünk elvárják, hogy egészségügyi intézmény is legyünk. Az alapellátást követően ide küldik a betegeket, hogy adjuk be a gyógyszert, kötözzük a sebeiket. Megtesszük, mert az emberség ezt diktálja, volt, akit már el is temettünk, mert nem volt kinek” - mondja Katona Ilona, hozzátéve, hogy segíteni sem könynyű, mert vannak, akiknek a büszkesége nem engedi, hogy elfogadják, ne adj’ isten, kérjék. „Ez abból a szempontból jó, hogy még van bennük tartás, igyekeznek magukról gondoskodni, de a túlzott szégyenlősség oda is vezethet, hogy nem tudunk segíteni olyankor, amikor még megállítható a végleges lecsúszás. Aztán itt van a másik véglet, azok, akik mindent akarnak, mert jár nekik. Őket arra kell megtanítani, hogy csak azt kérjék, amire tényleg szükségük van, de ez nem egyszerű, mert a rászorulók közön kialakult egy réteg, amelyik úgy véli, hogy minden segítségre jogosult, és semmit nem kell tennie a helyzete javulásáért.” Adósság, végrehajtó, utca Katona Hona szerint nem lehet megmondani, hány év mélyszegénység vagy hajléktalan lét után már leheteden a visszatérés a normális életbe. „Ez nagyon egyedi. Van, akinek évekig segítünk, már-már azt hisszük, túl van a nehezén, aztán megint visszazuhan. Van itt minden, alkolholfiiggőség, szipuzás, j átékfiiggőség, sokan odáig jutottak, hogy már a munkanélküli- vagy a szociális segélyt sem képesek kérvényezni. Őket a legnehezebb meggyőzni, hogy változtassanak, mert már megszokták, hogy nincs semmi kötelezettségük és felelősségük. Igaz, hogy éhesek, koszosak, faznak, de szabadok, és már nem is akarják betartani a társadalmi szabályokat. Csak akkor eszmélnek rá, milyen komoly bajban vannak, amikor például egy fogyás miatti lábamputálást követően kiteszik őket a kórházból, és nem jogosultak utókezelésre. A rendezetlen tartozásaik egyre halmozódnak, aztán jön a végrehajtó, majd az utca. Sajnos, gyakran kerülnek ilyen helyzetbe olyan családok is, ahol megbetegszik a családfenntartó, és elveszik az egyetlen jövedelem. Ilyenkor kölcsönnel próbálják megoldani a helyzetüket, de ha ezt nem tudják törleszteni, még mélyebbre zuhannak.” Szerencsére akadnak jó példák is, vannak családok, amelyeknek sikerül visszakapaszkodniuk. „Volt itt egy egyedülálló nyugdíjas férfi, aki erősen ivott, miután meghalt az anyja. A testvére nem adta fel, elingukért tenni. Ezért mindig elmondom, hogy a segítség sem jár alanyi jogon, ki kell érdemelni igyekezettel, hogy tisztességes, önmagához méltó ember maradjon, aki kapja.” Hiányzik a jó példa Azok a rozsnyói rászoruló családok, amelyek megbecsülik a segítséget és igyekeznek talpon maradni, karácsony előtt a Don Bosco Alapítvány támogatásával nagyobb értékű háztartási eszközt - mosógépet, tévékészüléket, hűtőszekrényt - is kaphatnak. Ilyenkor jönnek a többiek, hogy ők miért nem, de azt kell nekik mondani, hogy a nagyot csak az érdemli, aki a kicsit megbecsüli. „Sokan a szemembe nevetnek, hogy bolondok lennének dolgozni, hiszen több szociális segélyt kapnak, mint amennyi a minimálbér. Ilyenkor csak annyit mondok nekik, hogy ha én nem dolgoznék, és nem adóznék, nem kaphatnák azt a szociális segélyt. Sajnos, felnőtt egy generáció, amely a jogainak nagyon tudatában van, de a kötelességeiről hallani sem akar. Az ötvenen felüli korosztály, amelyik még megtanult egy szakmát, iparkodik és a gyerekeit is viszi magával. A többiek, akik soha nem látták, hogy munkával kell megkeresni a napi betevőre valót, nehezen tudatosítják, hogy nekik is tenniük kell a boldogulásukért. A tapasztalat azt mondatja (Somogyi Tibor felvételei) tézte neki az elvonót, a szociális lakást, és harmadik éve tartja magát. Van olyan családunk is, amelyet a tartozások húztak le, és miután az apának sikerült munkát találni, képesek fenntartani magukat. De sokkal többen vannak, akik már nem tudnak és nem is akarnak ma
