Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)

2019-12-12 / 289. szám

241 ISKOLA UTCA 2019. december 12.1 www.ujszo.com Pirosba borult a Duna utcai gimi Pirosba öltözött diákok és tanárok serege lepte el az iskolaudvart, hogy megalkossanak egy élő piros szalagot (Fotó mtag) 32 millió halott, hozzávető­legesen 38 millió fertőzött világszerte - ezek az Egészségügyi Világszervezet 2018-as adatai egy sokszor még mindig tabuizált betegségről, az AI DS-ről. December 1-jét 1988-ban nyil­vánították az AIDS elleni küzde­lem világnapjává, szimbóluma a piros szalag, melyet iskolánk diák­jai november 18-tól viseltek, ezzel is kifejezve támogatásukat és szo­lidaritásukat, 2019 őszén ugyanis tizenharmadik alkalommal szerve­­ezték meg az országos méretű kam­pányt, a Piros Szalagokat (Cervené stuzky), melybe mi is bekapcsolód­tunk. Vágjunk bele! Miután alaposan áttanulmányoz­tuk a szervező zsolnai Assisi Szent Ferenc Gimnázium által küldött fel­hívást, megújult diákönkormányza­tunk elé terjesztettük a programot, és rögtön kattogni kezdtek a kerekek, születtek a jobbnál jobb ötletek, me­lyek már csak megvalósításra vár­tak. Művészekben sincs hiány Két végzős és rendkívül tehetsé­ges diákunk, Horváth Edina és Rovensky Emma a kampány szim­bólumát, a piros szalagot és a be­tegséget értelmezték újra és jelení­tették meg. Képzeletüknek mind­össze az elkészítendő munka mé­rete szabott gátat, de a lányok ezzel is könnyen megbirkóztak, olyan­nyira, hogy Horváth Edinát orszá­gos elismerésben részesítette a munkákat értékelő szakmai zsűri. Le a stigmákkal! Bár a 21. század fiatal generáci­ója sokkal befogadóbb és liberáli­sabb, mégis fontos, hogy hiteles forrásokból szerezze az informáci­ót, az pedig legyen teljes és pontos. Ezzel a feladattal egy volt Duna ut­­cás diákot, Andics Anikót bíztuk meg, aki mára sikeres és lelkiisme­retes orvos lett. Kimerítő (a szó po­zitív értelmében) előadásában nemcsak a fogalmakat, illetve a be­tegség lefolyását tisztázta, hanem beszélt a megelőzésről, a felelőtlen viselkedéssel járó következmé­nyekről is, és hangsúlyozta annak a tényezőnek a fontosságát, hogy nem szabad megbélyegeznünk az ebben a betegségben szenvedő embere­ket. Készítsünk piros szalagot November 18-án, míg a tanári kar konferencián értékelte a tanév első három hónapjának eredményeit, gimnazistáink osztálytermeikben gyártották a piros szalagokat; ki-ki a magáét, melyet egészen december 1 - jéig viseltek. Sporttal a Piros Szalagért Diákönkormányzatunk lelkes és lelkiismeretes képviselői kitolták a kampány határait, ugyanis novem­ber 21 -én mosonmagyaróvári test­vériskolánkkal is ismertették a programot, és közös sportnapon „izzadtak” a jó célért. A mozgásnak azonban közel sem lett vége, november 22-én ugyanis felélesztettük a régmúlt diáknapok szellemét, és DÖK-ös csapatunk fe­lejthetetlen élménnyel gazdagította Duna utcásaink hétköznapjait. A hi­vatalos megnyitót követően pirosba öltözött diákok és tanárok serege lepte el az iskolaudvart, hogy meg­alkossanak egy élő piros szalagot, majd elkezdődött a sport kifülladá­­sig, illetve a rekeszizmokat is ala­posan megdolgoztató móka és ka­cagás a diákok által szervezett ve­télkedőn, illetve a tanároknak tartott „fordított” órákon. Irány Zsolna November 27-én, hajnali ébredés és 200 km megtétele után iskolánk lelkes kis csapata megérkezett Zsolnára, ahol a kampányban aktí­van tevékenykedő iskolák talál­koztak. Megtudtuk, hogy több mint 450 oktatási intézmény kapcsoló­dott be a kampányba, köztük mind­össze néhány magyar tannyelvű. Két értékes és felejthetetlen elő­adást követően jutalmat kaptak a rajzversenybe sikeresen bekapcso­lódó diákok, valamint kisorsolták a Sporttal a Piros Szalagokért ver­seny győzteseit, köztük iskolánkat is. A lelki egészség erősítése A programnak a szervezők által megjelölt választható aktivitásai között megragadta figyelmünket a lelki egészség erősítése érdekében ajánlott előadás, illetve tréning. Is­kolapszichológusunk, Horák Kata­lin vállalta, hogy a 2. és a 3. évfo­lyam diákjai számára előkészíti és megtartj a ezt a tréninget, amely meg is valósult december első hetében. Szíwel-lélekkel Bár a kampány december 1-jén, az AIDS elleni küzdelem világnap­jának 31. évfordulóján befejező­dött, fontos, hogy lélekben egész évben kitűzve viseljük a szalagot, tájékozódjunk és tájékoztassunk, legyünk segítőkészek és megértők! Szabó Andrea Tájra fel! Dunán innen, Dunán túl! November 22-én a győri Szé­chenyi István Egyetemen zajlott a Tájra fel! Dunán innen, Dunán túl! turisztikai és honismereti vetélke­dő döntője, amelyen iskolánk, a Nagymegyeri Kereskedelmi Aka­démia hattagú csapata is részt vett. Az OAVM Harcosai csapatát a II. C tanulói (Bagin Fruzsina, Be­­ke Noémi, Nagy Vivien, Puzsér Fanny, Simon Barna László, Tóth Júlia Anna) alkották. A csapatok olyan témakörökben mérték össze erejüket, mint a turizmus és ven­déglátás, rajz és vizuális nevelés, irodalom-néprajz-ének és a termé­szettudomány. A verseny része­ként a csapatok egy-egy kiselő­adáson ismertették értékgyűjtő ki­rándulásaik tapasztalatait, ame­lyekben Győr-Moson-Sopron megyei, illetve felvidéki települé­sek történelmi és kulturális neve­zetességeit, természeti szépségeit, turistacsalogató vonzerejét mutat­ták be. Ezután került sor a verseny különdíjáért zajló ügyességi ve­télkedőre és az ezt követő táncház­ra. Diákjaink a megmérettetésen az előkelő 2. helyezést érték el. Az ünnepélyes eredményhirdetésre és díjátadóra a Hotel Famulus okta­tószálloda Panoráma éttermében került sor egy díszvacsorán. Gra­tulálunk a csapatnak a sikeres sze­repléshez! Baranyai Angéla, az iskola tanára A nagy megyeri diákok az előkelő 2. helyet szerezték meg (Fotó nka) Tudásmegosztás - szakmai találkozók óvodapedagógusoknak A Comenius Pedagógiai Intézet a borús, esős őszi napokat szakmai találkozók­kal színesítette az óvoda­­pedagógusok rószóre. A tudásmegosztás és az egymás­sal való szakmai kapcsolat megerő­sítéseként kistérségi szakmai talál­kozók voltak a dunaszerdahelyi és komáromi régió több helyszínén (Dunamocs, Nyárasd, Felsőpatony, Apácaszakállas, Komárom), ame­lyeken az óvodások zeneszeretetére és a korhoz mért zeneértésére való nevelés kapott központi szerepet. Dudás Ildikó, a komáromi Bóbita Óvoda óvónője, a szakmai napok ve­zetője a gyermekek rendkívül érdek­lődő hozzáállása miatt kezdett el fog­lalkozni a relatív szolmizációval és annak óvodai bevezetésének lehető­ségeivel. Mivel a szolmizációs han­goknak nincs állandósult hangma­gasságuk, tökéletesen tudnak alkal­mazkodni a gyerekek hangkészleté­hez. Kodály Zoltán tanítására alapoz­va, Stifán Órsolya és Orsovics Yvette könyveiből ihletet merítve olyan já­téktárat alkotott meg, amelyben a ze­nei nevelés mellett számos nevelési területet érint. A szivárványszínű re­latív szolmizáció segít abban, hogy a gyermekek számára sikerélményt je­lentsen a tisztán éneklés és a melodi­kus hangszerek megszólaltatása, va­lamint a zenei rátermettség, esetleg a tehetség felismerésében. A képzése­ken az óvodapedagógusok megbizo­nyosodtak arról, hogy mindenki ké­pes két-három hangból álló gyerek­Pedagógiai tudástárukat gazdagíthatták a találkozók résztvevői (Fotó: CPi) dalt énekelni, szolmizálni és külön­böző melodikus hangszeren el is ját­szani őket. Az őszi tudásmegosztás másik fontos területe a néphagyomány volt A hagyományközvetítés formái az óvodai munkában címmel, amelyre a nyugati régió három helyszínén (Martos, Nagyszarva, Szene) került sor. Dóczé Mónika, a nagyszarvai óvoda óvónője a Csali néptánc­együttes egyik vezetőjeként évtize­dek óta szoros kapcsolatban áll a néphagyományokkal. A kolléganők az ő hiteles előadása és gyakorlati be­mutatója által ízelítőt kaptak abból, mit és hogyan érdemes közvetíteni a gyerekeknek. A szakmai nap aktua­litását az adja, hogy meg kell érte­nünk, a magyar óvodának nemcsak az egyén, hanem a közösség fejlesztését is szolgálnia kell. A hagyományok közvetítésével, a népi játékok és népi kézművesség megfelelő módszertani használatával az óvónő a gyermek teljes személyiségét fejleszti az él­mény alapú tanulás által, és megala­pozza magyar identitását. A Köbölkúti Óvodában a minden­napok része az érzelmekkel való munka. Balogh Renáta igazgatónő és kolléganői megismertetik a gyer­mekeket a hála, az optimizmus, a megbocsátás fogalmával, közösen keresik a boldogsághoz szükséges apró örömöket. Ebből nyújtottak ízelítőt a környék óvónőinek. A szakmai napok résztvevői hálá­san fogadták a tanácsokat, ötleteket, és megerősítést kaptak, hogy a nem­zetiségi óvodákban folyó igényes szakmai munka a rájuk bízott gene­rációk megmaradásának záloga. Markovics Tímea, Comenius Pl

Next

/
Thumbnails
Contents