Új Szó, 2019. december (72. évfolyam, 280-302. szám)
2019-12-12 / 289. szám
HIRDETÉS • OPI 90726 Portré Van valamilyen rítusod a koncertek előtt? Egy pici rítus az, hogy koncert előtt általában megöleljük egymást a kollégákkal. Nagyon jó nevű zenész kollégákkal lépsz fel. Már fél szavakból is értitek egymást? A finom rezdülések is nagyon fontosak. Minél többször adunk elő egy műsort vagy egy dalösszeállítást, annál jobban ismerjük egymást. Egyfajta bensőséges viszony születik a pódiumon. Múlt tavasszal Balogh Kálmán cimbalomművészszel léptem fel, hatalmas élmény volt. Ő mondta a koncert elején, hogy kölcsönösen bízunk egymásban, és ha bármi van, az úgy jó lesz. Alkalmazkodunk egymáshoz, megyünk egyik a másik után. Költőként saját magadnak írod a dalaidat. Azt szoktam mondani, az az egyetlen szerencsém, hogy mindig alkotok valamiből valamit. Bármi történik velem vagy körülöttem, abból valamilyen alkotás lesz. A dalaim is egyszer csak elkezdtek születni. Úgy jönnek. Ha éppen „kiénekeletlen" állapotban vagyok, még éjszaka vagy hajnalban is felkelek valamilyen dalra. Vannak kifejezetten hajnali művek. A legmélyebb érzésekből születő dalok, zeneművek hajnalban formálódnak meg. Tehát „zaklat" az ihlet? Igen. A huncutja. De azért nem mindenki kezd el énekelni, aki költőként indul. Nálad hogyan, miért jött az éneklés? Egy barátom szerint az én egyik szerencsém az alkotás, a másik, hogy ezt énekkel ki is adom magamból. Az ének nagy energiáramlás, ezt tudja mindenki, nekem is jó, és remélem, a közönségnek is. Emlékszel arra, amikor először énekeltél közönség előtt? Már kislánykoromtól rengeteget énekeltem, énekkarba, iskolai énekversenyekre dzsesszzenészeket kértem meg, hogy játsszanak ezen az esten. A további folyománya ennek az lett, hogy elkezdtem koncertekre járni, és nagyon intenzív éltem meg a zenei élményeket. Van bennem némi koreográfusi 'hajlam is, ebből született meg pár éve az Álomgyár című, zenés-táncos szerzői estem, amelyet néhány helyen bemutattam, és abban már feltűntek a dalok. Akkor tehát már pici korodtól énekesnő voltál, csak eleinte eltérített az élet? Hiszen magyar-angol szakon végeztél. Amikor az egyetemi felvételin megkérdezték, miért ezt a szakot választottam, azt mondtam, a kíváncsiság, a tudásvágy vezérelt. Nem az, mennyi pénzt fogok vele keresni. A diplomám megszerzése után tanítottam is nagyon intenzíven, jól kijöttünk a gyerekekkel. Közben írtam is, megjelentek a könyveim is. Miután a főiskolai diákjaim is arra biztattak, csináljam már végre azt, amit igazán szeretnék, a dalszerzés-előadóművészet mellett döntöttem, szabadúszó lettem. Nehéz döntés volt? Maga a döntés nem volt jártam. Később mondták is nekem, hogy ezzel kellene foglalkoznom, mert folyamatosan éneklek. Aztán odáig „fajult" a dolog, hogy tényleg közönség elé álltam. Úgy kezdődött, hogy egy felolvasóestet szerettem volna összehozni, és jó nevű NŐI SZEMMEL 2019. December Egyetemistaként a pozsonyi Duna-parton nehéz. A polgári foglalkozást sokan biztosabbnak, stabilabbnak tartják, viszont alkotóként szabad vagyok, mint a madár. Persze nem könynyű ez a szakma. Nemhiába mondják, hogy szabadon úszni sokszor azt jelenti: szabadon fuldokolni. De nem bántam meg. Akkor vagyok boldog, amikor dalszerzek-éneklek-előadok, akkor érzem úgy, hogy önmagam vagyok. Hogy nem herdálom el az adottságot, amivel születtem. Tartozom ennyivel, hogy kamatoztatom. Szereted a kihívásokat? Hogyne! Persze a túl sok kihívásba bele is tudok fáradni. De aztán jön egy zenemű, például egy hallgató, egy keserves, és kiadom vele magamból az összes keservem. Melyik részét szereted a legjobban a munkádnak? Amikor mondjuk egy nagyon mély érzésből egy keserves megszületik. Mert az olyan kínlódás. Mint a születés. Persze a munka többi részét is nagyon élvezem, a próbáktól az előadásig. Reggeltől estig csinálnám. Gyorsan megtaláltad a zenei hangod, stílusod? Amit leginkább művelek, azok a folkvariációk, tehát UJSZO.COM ■ UJSZO(®UJSZO.COM Gyerekműsorokkal is járod az országot. Nagy öröm az is. A gyerekkoncerteken más a kapcsolatteremtés, mint a felnőtteknél. A gyerek nagyon ösztönösen reagál. Nemrég is történt egy nagyon aranyos dolog. Egy csallóközi falucskában léptünk fel, zajlott a műsor, az egyik gyerek odajött, és elkezdte simogatni a lábszáramat. Múltkor Gömörben jártunk egy miniturnén, Kalász Gyuri volt a kísérőm, ő még nem élt meg olyat, amikor egy lelkes gyerekcsapat néz és figyel, s végigtapsolja az egész műsort. Hatalmas élmény nekem is, pedig már többször volt benne valamilyen népdalból kiinduló dalok. Vannak olyanok, amelyekben dzsesszes vagy komolyzenei elemek is megjelennek. Stíluskeveredés jellemzi a dalaimat, átmenetek, de ez a jó benne, ez is egyfajta szabadság, amit szeretek. A másik vonal a színházi dalok vonala. Miből táplálkoznak a dalaid? Az érzéseimből. Minden dalban benne vagyok. Nem biztos, hogy mindent személyesen élek meg, de a különböző élményeket, tapasztalatokat átszűröm a lelkemen. Sokszor éneklek kislányokról, nőkről, édesanyákról. Volt egy kicsit szomorú, nagyon szép élményem. Amikor az Árva madarat megírtam, két kislány lebegett a szemem előtt: az egyik jó pár évvel ezelőtt egy iskola előtt álldogált, táskával a hátán, a másik egy képzeletbeli fekete kislány valahol messzi tájakon, és az ő anyja. A múltkor az interneten láttam egy képet: egy fekete kislány volt rajta, a háttérben egy fekete hölgy, valamelyik menekülttáborban. Rögtön éreztem, ő az Árva madárban a másik kislány. A legújabb dalomat a Most viszik, most viszik Danikáné lányát kezdetű népdal ihlette, a Bíborban, bársonyban címet adtam neki. Egy gyermeki tisztaságú szerelmet énekel meg. Azoknak a fiatal nőknek is éneklem, akiknek az utóbbi időkben túl sok volt az élet.
