Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-27 / 276. szám
Duna, Vág, Garam és Ipoly mente 2019. november 27., szerda, 12-14. oldal A Szentlélek-plébániatemplom a lévai Halastavak lakótelepen áll. A lakóházak közti téren 2002. június 22-én adták át az új katolikus templomot, így a járási székhelyen három katolikus, egy református és két evangélikus templom található. Hagyományos karácsonyi vásár helyett idén először rendeznek adventi börzét a plébánián. A következő két hétben téli ruhát, karácsonyi díszeket, tartós élelmiszert és játékokat gyűjtenek a rászoruló családoknak. (Száz Ildikó felvétele) Épül az új élménymedence Interaktív elemeket is tartalmaz majd az új medence (Forrás: vadas.sk, illusztrációs felvétel) Környezetbarát parkolók Udvardon BUCHLOVICS PÉTER A Vadas városi kft. a cég felügyelőtanácsának és cégközgyűlésének jóváhagyása alapján új élménymedencét épít, amit a tervek szerint jövő májusban avatnak fel. A beruházás összértéke 1 millió 600 ezer euró. EEidimv 1600 négyzetméter alapterületű, szórakoztató elemeket tartalmazó új élménymedencét építenek a párkányi Vadas fürdőben. Az új létesítményben kosárlabdapálya és röplabdapálya is lesz, lassúfolyó, sodrófolyosó, sziget és egyéb attrakciók is a medence részét képezik. A beruházás összértéke 1 millió 600 ezer euró, ebből 1 millió eurót a cég a saját költségvetéséből különít el, a többit kedvezményes bankhitelből fedezi. „December végéig körülbelül 1 millió eurót költünk a fejlesztésre, a munkákkal ütemterv szerint haladunk” - közölte az Új Szóval Hogenbuch Endre, a fürdő igazgatója. November 23-ig lebetonozták a medence külső falait, most már csak a lassúfolyó egy belső falának kialakítása van hátra és három lábmosó- belépőt kell lebetonozni. A vízgépészeti épület elkészült, a födémet lebetonozták, és bevezették a villanyt, most már a benti munkákat folytatják. A vízgépészeti épület és a medence közti cső„December végéig körülbelül 1 millió eurót költünk a fejlesztésre, a munkákkal ütemterv szerint haladunk." Hogenbuch Endre vezetékrendszert is lefektették, továbbá a gépházat rákötötték a termálvízre és a csatornahálózatra is. A csöveket szigetelték, betakarták, a földrétegeket tömörítették. A végső makadámréteget 50-60 centiméteres vastagságban tavasszal terítik le a parkosítás, tereprendezés keretében, és akkor szerelik máj d be a nagy teljesítményű szivattyúkat is. A legújabb műszaki, higiéniai és biztonsági szempontoknak is megfelelő létesítményt főképp a nagyobb gyerekekkel érkező családoknak szánják. A Vadas igazgatója úgy véli, az új medence javítani fogja a strand versenyképességét, főidényben pedig a zsúfoltságot is csökkenti. Eugen Szabó, Párkány polgármestere szerint a fejlesztés azért fontos, hogy a Vadas fürdő hosszú távon is erős piaci szolgáltató legyen az idegenforgalomban és a turizmusban. SZÁZ ILDIKÓ UDVARD Bioretenciós, úgynevezett környezetbarát övezeteket alakítottak ki a parkolóhelyek közelében az Érsekújvári járás egyik legnagyobb községében a Falufelújítási program keretében. Az ötezer eurós támogatásból gyepfűvel borították, virágágyásokkal, cserjékkel és fákkal ültették be a parkolók melletti területeket, így ezeknek a kis zöld szigeteknek esővízgyűjtő és újrahasznosító szerepük is van. A szakszerűen megépített, zajszűrő hatással is bíró bioretenciós övezetek jövőre már árnyékot adnak, meggátolják a térkő porosodását és átmelegedését. A mesterségesen kialakított területeken az őszi és téli hónapokban komoly gondot okoz, hogy a csapadék nagy része lefolyik a betonnal burkolt területekről. A környező talaj vízmegtartó képessége is csökken, mivel az esővíz nem tud beszivárogni a talajba. A több mint ötezer lakosú Udvardon az utóbbi években teljesen megújult a község központja, felújították a községházát, illetve annak környékét. A felújítási munkálatok során újabb kerítéseket bontottak, hogy növeljék a teret, és új parkolókat nyitottak a községháza és az orvosi rendelő közelében. A Gyere játszani projekt jóvoltából a kormány nyolcezer eurós támogatásából új, biztonságosabb játszóteret is nyitottak a községben. A mintegy ötezer lakosú Udvard központjában biztonságos a közlekedés éskényelmesa parkolás (A szerző felvétele)