Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-25 / 274. szám
www.ujszo.com | 2019. november 25. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR I 7 A többismeretlenes törvényhozás A szlovák ellenzék Is képtelen az összefogásra, tömbösödésre SÁNTA SZILÁRD Három hónappal a parlamenti választás előtt minden bizonytalan, ugyanúgy előfordulhat, hogy csak kisebbségi kormány alakítására lesz esély, mint ahogy az is, hogy törékeny, sokpárti, a jelenlegi ellenzéki pártokból álló kormány alakul. Andrej Kiska próbálkozása, hogy létrehozzon egy széles körű ellenzéki koalíciót, a Változás blokkját, meghiúsult. Ez a kudarc akár azt is előre jelezheti, milyen hatékonysággal és kockázattal dolgozik majd egy sok pártból álló kormány. 2010-ben Iveta Radicová négypárti (SDKÚ, SaS, KDH és Híd) kormányát például az eltérő érdekek és nézeteltérések viszonylag gyorsan megroppantották. A következő parlament összetétele hasonlóképpen bizonytalan. Előfordulhat, hogy hét, de az is, hogy tíz párt képviselői foglalnak helyet a törvényhozásban. Érdekes jelenség, hogy a pártok tömbösödése, koncentrációja helyett folyamatos ffagmentálódás zajlik az ellenzéki térfélen. Egyrészt létezik olyan logika, amely alapján az erők koncentrációjával megnő a kormányváltás esélye. Másrészt a sokszereplős versengés jót tehet a demokráciának, nem kényelmesednek el a pártok, a választóknak is van döntési lehetőségük stb. Sorra jelennek meg a pártok jelöltlistái, utolsó hetéhez érkezett a listák összeállításának folyamata, december elsejéig nyilvános lesz az összes képviselőjelölt neve. Össze lehet majd hasonlítani a pártok szelekciós mechanizmusát, a rendezőelvet, az egyéni teljesítmények jutalmazását, a régiók, fiatalok, nemek képviseleti arányát, be lehet árazni a húzóneveket stb. El lehet játszani a gondolattal és a tolómércével, hogy a listáról hány képviselőnek van esélye mandátumot szerezni, s ki az, akit a választó akarat - „karikázással”- előretolhat. Érdemes lesz néhány új nevet megtanulni, ugyanakkor működésbe lép a rapid politikai amnézia, ismert arcok és nevek tűnnek el a politikai közéletből. Szombaton a Híd és az MKP Országos Tanácsa is jóváhagyta a listát, amellyel a február 29-ei parlamenti választáson indul. Az MKP- nak a Magyar Közösségi Összefogás (MKÖ) listáján van 90 helye. Első ránézésre a Hídban - a több távozó és visszalépő után - a lojalitást értékelték. Az MKÖ-listát böngészve a két kisebb párt és a politikai „renegátok” dörzsölhetik a tenyerüket. Szinte teljesen elképzelhetetlen, hogy a Híd és az MKÖ is eléri az öt százalékot: a mértékadó közvélemény-kutatások alapján— jelenleg-egyik sem. Feltehetően már olyan forgatókönyvek is készülnek, hogy ki fog építkezni a romokon és a politikai hullákon. Listák mámorában HEGEDŰS NORBERT Nem kell tovább várni, lehullt a lepel, hétvégén a Híd és az MKP Országos Tanácsa is ülésezett, így elmerülhetünk a listák tanulmányozásában. Umberto Eco egyik írásában hosszasan értekezik a listákról és az örömről, melyet az embereknek szereznek. A jeles olasz irodalomtudós nem a politikusokra gondolt a tanulmány írása közben, pedig a listázási mámor sehol nem csap olyan magasra, mint a pártszékházakban. Miután végleg eldőlt, hogy nem lesz egységes magyar párt, a két tábor visszavonulót fújt és magára zárta a tárgyalótermeket. Az átláthatóságra szemmel láthatóan csak addig volt igény, amíg a politikai ellenfeleik is az asztalnál ültek. Szombaton viszont a Híd és az MKP is felfedte lapjait, és kaptunk két névsort. Egy jó kis lista rendet hozhat az életünkbe, de ha helytelenül állítják össze, káoszba is taszíthatja azt. Ezért tehát tisztelettel kell hozzá közelednünk — írja Eco. Lássuk, hogy a politikusainkhoz eljutott-e ez a tanács. A Híd listáján az egyetlen meglepetést Bugár Béla okozta, aki személyes döntést hozva távozott a vezető pozícióból, Érsek Árpád közlekedési miniszter javára. A Híd elnöke levonta a konzekvenciát, és hátralépett (még akkor is, ha ez elég kis lépés) a párt érdekében. Szép gesztus, bár ebben a témában tarthatott volna egy előadást néhány kollégájának, akik máig nem vették az adást. Érsek Árpád jelölése a lista élére azért is érdekes, mert korábban Sólymos László környezetvédelmi minisztert tartották Bugár lehetséges utódjának. Csakhogy Sólymos már korábban lemondott minden pártbeli tisztségéről az összefogós násztánc során. Közlekedési miniszterként Érsek a Híd egyik legismertebb arca, és tényleges eredmények is állnak mögötte (még akkor is, ha ez a tárca mindig is elátkozottnak számított, és ezen Érsek sem tudott változtatni). Jelölése a lista élére azt jelzi, hogy a párt az eddig elért eredmények hangsúlyozására fogja építeni a kampányát, és nem nagyon számíthatunk radikális újításokra. Ezt jelzi a program is, melynek alapja a 2016-os Polgári Vízió átértékelése^ és az, hogy a fiatalítást sem vitték túlzásba: az első tízbe csak Ravasz Ábel fért be az újabb generáció tagjai közül. Biztonsági játék: talán ezzel a két szóval lehet a legjobban jellemezni a Híd listaállítását, ami végül is illik a mindig higgadtan, józanul mérlegelő párt profiljához. Kérdés, hogy mire lesz ez elég jövőre, amikor a többség az érzelmektől vezérelve fog karikázni. Az MKP Országos Tanácsa sem tartogatott túl sok izgalmat. Mivel az MKP jelöltjei a Magyar Közösségi Összefogás listáján indulnak, itt még csakjavaslatok születtek. Ami biztos: az MKP 90, az Összefogás és a Magyar Fórum 30-30 helyet kap a 150-es listán, a top 10-be pedig 5-3-2 arányban jelölhetnek képviselőket, ami messze nem felel meg a valós erőviszonyoknak, de ez már az MKP problémája. Bárdos Gyula indítása a közös lista vezetőjeként kompromisszumos megoldás. Nem egy megosztó politikus, öt évvel ezelőtt ő hozta az MKP utolsó mérhető sikerét az elnökválasztáson, ráadásul (a hírek szerint) már a megalakulása előtt is gyűjtötte az aláírásokat az Összefogásnak, tehát mindenképp integráló jellegű személyiség. Menyhárt József csak az ötödik helyről vág neki a megmérettetésnek, megelőzi őt Óry Péter, egy összefogó (Mózes vagy Orosz?) és egy magyar fórumos (feltehetően Simon Zsolt) is. Szimbolikus lépés vagy a hatalmi harc eredménye? Elsakkozta magát az MKP elnöke? A Magyar Fórumnak egyáltalán van 30 jelölhető embere? Kérdések, melyekre később tudjuk meg a választ. Fiatalítás terén az MKP sem szuperál, de ez nagyrészt annak tudható be, hogy a párt fiataljai alapították az Összefogás mozgalmat, amely aztán - megpuccsolva őket - végül „befutó” helyhez juttatta a hangadókat. Más kérdés, hogy egy 3 százalékos párt esetében mennyire beszélhetünk befutó helyekről. Berényi és Csáky Matovicra vette a formák és az utolsó helyekről várják a februári választást. A szimbólumok kutatói e helyezkedés mögött is számos rejtett jelentést találhatnak. A listák készek, a kockákat elvetették, ajelöltek magabiztosak. Azt már mindenki maga döntse el, hogy a rend vagy a káosz nőtt-e. Egy biztos: hosszú három hónap áll előttünk. Bénázó szlovák ellenzék, bolondos, furcsa dallamok SZILVÁSSY JÓZSEF Egyáltalán nem túlzás az elmúlt hetek történései alapján azt állítani, hogy a szlovák ellenzéki politikusok leginkább félig dilettáns, akamok muzsikusokra hasonlítanak, akik szeremének zenekarrá összeállni. Bőszen hirdetik is, milyen kottából játszanak (együttműködés, kormányváltás), ám képtelenek összehangolódni, mert harsány, olykor hamis szólamokkal igyekeznek magukra irányítani a reflektorfényt, így azonban gyengítik a közös produkció létrejöttének esélyét. Néhány hónapja a PS/Spolu felajánlotta Andrej Kiska Za l’udí pártjának, hogy lépjenek koalícióra, ezt a volt államfő visszautasította, majd hatpárti ellenzéki választási lista felállítását indítványozta. Indoklása szerint azért, hogy lehetőleg egyetlen olyan voks se vesszen el, melyet az ellenzékre adnának. Nem elég a választást megnyerni, kellő programmal felvértezett koalícióként parlamenti többséget kell szerezni. Ehhez pedig minden szavazatra szükségünk lesz - érvelt Kiska. Múlt csütörtökön viszont ő jelentette be, hogy hamvába holt a terve, mert a KDH nem hajlandó beállni a sorba. Ez érthető is, hiszen vezetőjét, Alojz Hlinát már eddig is sok bírálat érte amiatt, hogy konzervatív pártja a liberális ellenzékkel szövetkezik. Pedig az érintettek kezdettől fogva hangsúlyozták: egymás értékrendjét tiszteletben tartva igyekeznek megkeresni a közös nevezőt, amely akár a remélt közös kormányzás alapját is képezheti. Nemcsak egyik ádáz ellenfelük, Stefan Harabin igyekszik riogatni a nyilvánosság hiszékeny, meglehetősen népes részét e közeledés állítólagos következményeivel, hanem lehetséges partnerük, Igor Matovic is harsány magánszámokat ad elő, a Smert és az ellenzéket egyaránt szidva. Richard Sulik egy ideig magabiztosan hangoztatta, hogy az általa vezetett SaS egyedül indul a februári választáson, viszont a belső viszályok miatt megcsappant a párt támogatottsága. Nyilván emiatt hirtelen négypárti (PS/Spolu, Za l’udí, SaS) közös listát javasolt, amit Kiska csípőből kilőtt, azt állítva: csak a hasonló világnézetű pártok együttműködésének van értelme és szavazatokat gyarapító hatása, vagy pedig egy hatpárti ellenzéki blokk összegründolásának. Ezzel persze saját állítását is megcáfolta, hiszen ezt a tákolmányt heterogén társaság alkotná, vagyis nem hasonlítható össze a több mint egy évtizede létrejött SDKÚ modelljével, amelybe jobbközép pártok tömörültek. Boris Kollár kivár a mostani sokféle, gyakran egymásnak ellentmondó ellenzéki nyilatkozatok és önző törekvések dzsungelében. Feltehetően abban bízik, hogy a Sme rodina a voksolás után a mérleg nyelve lehet az új kormánykoalíció összetákolásakor, ami a jelenlegi állás szerint nem lesz egyszerű feladat. Mindeközben felmérések szerint a Smer szilárdan tartja vezető pozícióját. Jórészt azért, mert hívei még mindig inkább Robert Ficónak hisznek, mint a döbbenetes tényeknek, melyek a Gorilla- és a Kocner-ügyből zúdulnak a baloldali tömörülés több vezetőjére és a párt holdudvarára. Mások meg inkább Peter Pellegrinit támogatják, de ők is a táboron belül. Minden számottevő felmérés alapján alig száz nappal a voksolás előtt a jelenlegi legerősebb kormánypártnak áll a zászló. így maradhat ez február után is, ha a gyámoltalan és önző ellenzékiek nem tudatosítják, valójában kiket kell legyőzni. Sok idejük már nincs arra, hogy ennek megfelelően cselekedjenek. Pedig csak így szerezhetnék meg az egyelőre bizonytalan polgárok bizalmát. Ha ez nem sikerül, akkor mindannyian felelősök lesznek a nacionalista és populista pártok térhódításáért. Alátámasztás (Lubomír Kotrha karikatúrája)