Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-25 / 274. szám
4 I KÜLFÖLD 2019. november 25. I www.ujszo.com Karácsony előtt a brit parlament elé kerülhet a brexit RÖVIDEN Ferenc pápa az atomfegyverek ellen Hirosima. Az atomfegyverek leszerelését sürgette Ferenc pápa tegnap a két japán városban, amely ellen a második világháború végén atomfegyvert vetettek be. A katolikus egyházfő védhetetlenül perverznek és erkölcstelennek nevezte az atomfegyverek birtoklását, bevetésüket az emberiség és a természet elleni bűncselekménynek. A katolikus egyházfő meglátogatta Hirosimában és Nagaszakiban a második világháború végén, 1945. augusztus 6-án, illetve 9-én ledobott atombomba robbanásának központjában felállított emlékhelyeket. (MTI) Meg kell fékezni a nők elleni erőszakot Párizs. Több mint harminc francia városban tízezrek követeltek hétvégén kormányzati intézkedéseket a nők elleni erőszak megfékezésére. A nők szexuális bántalmazása és a családon belüli erőszak példátlan tiltakozási hullámot váltottak ki az elmúlt hetekben Franciaországban, ahol idén 116 nőt ölt meg a páija. A legjelentősebb tiltakozó menet délután indult a párizsi Opéra elől, át a belvároson. (MTI) Az USA újra támad az IÁ ellen El-Manáma. Az amerikai erők mintegy 500 fővel napokon belül felújítják hadműveleteiket Kelet- Szíriában az Iszlám Állam (IÁ) dzsihádista szervezet ellen - jelentette be Kenneth McKenzie tábornok, a Középső Parancsnokság vezetője Bahrainben, a Manama Dialogue nevű biztonságpolitikai konferencia zárónapján. Az IÁ 2014-től Szíria és Irak jelentős részét ellenőrzése alá vonta, de mára csaknem az egész területet elveszítette az ellene összeállt nemzetközi katonai koalíció hadműveleteinek következtében. Abu Bakr al-Bagdadit, aki kezdettől a dzsihádisták „kalifátusának” élén állt, októberben ölték meg az amerikai erők. Ám még mindig veszélyesnek tartják a szervezetet. (MTI) Kijárási tilalom Bogotában Bogotá. Éjszakai kijárási tilalmat rendelt el a kolumbiai főváros polgármestere péntek este, miután országszerte kormányellenes zavargások és fosztogatások voltak, sok helyen a tüntetők összecsaptak a rendfenntartókkal. Csütörtökön még békés tüntetések zajlottak Iván Duque jobboldali elnök gazdasági és szociálpolitikája ellen, 207 ezren vonultak utcára. A tiltakozások péntek reggelre erőszakos cselekményekbe torkolltak, randalírozók megbénították a tömegközlekedést, 79 buszt megrongáltak, üzleteket fosztogattak, összecsaptak a rendőrökkel, akik vízágyúk és könnygáz bevetésével, valamint gumilövedékekkel próbálták megfékezni a demonstrálókat. (MTI) MTI-TUDÓSÍTÁS London. Boris Johnson közölte, a konzervatívok választási programja a brexit végrehajtása, hogy végre véget vessenek a bizonytalanságnak. Boris Johnson brit miniszterelnök szerint még karácsony előtt ismét a parlament elé kerül a brit EU-tagság megszűnésének (brexit) feltételeit rögzítő megállapodás, ha a kormányzó Konzervatív Párt megnyeri a december 12-ére kiírt előre hozott választást. A Konzervatív Párt hivatalosan tegnap délután mutatta be választási programját, de szombat éjjel közzétett nyilatkozatában Bászra/ Erbíl. Legalább öt embert megöltek, és több mint százat megsebesítettek az iraki biztonsági erők hét végén a Bagdadban és több dél-iraki városban lezajlott kormányellenes tüntetéseken. A fővárosban a biztonsági erők éleslőszert és könnygázt vetettek be az oszlatáshoz. Három tüntető meghalt, mintegy ötvenen megsebesültek - közölték rendőrségi és egészségügyi források. Umm-Kaszr stratégiai fontosságú kikötője közelében további két ember halt meg, és több mint hetvenen megsebesültek, amikor a biztonságiak éleslőszerrel oszlattak. A tüntetők a kikötőhöz vezető utat akarták eltorlaszolni, hétfő óta harmadszor. A biztonsági erők pénteken tisztították meg a Bagdadtól mintegy 550 kilométerre délre fekvő kikötőhöz vezető utat a tüntetőktől. Kórházi vezetők szerint a haláleseteket éleslőszer okozta, a sebesültek között néhánynak súlyos az állapota. Szemtanúk szerint nagy létszámban vonultak ki a biztonsági erők a helyszínre. Nászírijában, ahol tegnap is Johnson néhány részletet ismertetett. A brit kormányfő közölte: a konzervatívok választási programja a brexit végrehajtása, véget vetve a bizonytalanságnak és lehetővé téve az e bizonytalanság miatt visszafogott beruházások megvalósítását a brit gazdaságban. Johnson hozzátette: ha a konzervatívok a decemberi választáson többségbe kerülnének, az azt jelentené, hogy a brexitfolyamat január végéig, vagyis a brexit jelenleg érvényes határidejéig lezajlana. „Az én előzetes karácsonyi ajándékom a nemzetnek az lesz, hogy a brexit-törvénytervezet még az ünnepi szünet előtt a parlament elé kerül, és akkor az emberek végre e látszólag soha véget nem érő brexitfolytatódtak a tüntetések, egy kórházból gyermekeket kellett kimenteni, mert a biztonságiak könnygázt vetettek be az épület udvarán. A síiták szent városában, Kerbelában a biztonsági erők legalább 24 embert megsebesítettek, amikor tüzet nyitottak a helyi kormányzati épületek felé tartó tüntetőkre. Á tiltakozók a kormány lemondását, a parlament feloszlatását és az Irak elleni 2003- as amerikai invázió után hatalomra került, korruptnak tartott politikai osztály távozását követelik. Washington azt szeretné, ha a bagdadi vezetés visszafogottságot tanúsítana az országban zajló korrupcióellenes tüntetésekkel szemben, miután az elmúlt két hónap tiltakozásaiban több mint 320 ember halt meg - mondta a be nem jelentett látogatásra Irakba érkező Mike Pence amerikai alelnök szombaton telefonon Ádil Abdel Mahdi iraki miniszterelnöknek. Az al-Aszad légitámaszpontról kezdeményezett beszélgetésben Pence az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint támogatását fejezte ki egy szabad, szuverén és független Iraknak. (MTI) drámasorozattól megszabadulva élvezhetik az ünnepeket” - mondta a brit miniszterelnök. A konzervatívok választási programjában szerepel a bevándorlás mérséklése és a bevándorlási kérelmek pontozásos rendszeren alapuló elbírálásának bevezetése. A program megerősíti azt az ígéretet, hogy a konzervatív kormány 20 ezerrel növeli a rendőrség létszámát, a 75 éven felülieket mentesíti a televíziós előfizetési díj alól, a nyugdíjakat pedig vagy az aktuális éves inflációval, vagy a bérnövekedés ütemével azonos mértékben, vagy 2,5 százalékkal emeli, attól függően, hogy a három közül melyik a legmagasabb. A tanárok kezdő éves alapfizetése legalább 30 ezer font Heves harcok Ain-íszánál Bejrút. Kurd harcosok hétvégén heves összecsapásokba bocsátkoztak Szíria északi részén, hogy feltartóztassák törökbarát lázadó erők Ain-ísza ellen indított támadását - jelentette az Emberi Jogok Szíriái Megfigyelőközpontja (OSDH). A kurd vezetésű, Szíriái Demokratikus Erők (SDF) nevű koalíció a Twitteren számolt be róla, hogy páncélos és tüzérségi támadás indult a kurdok számára stratégiai jelentőségű „Ain-ísza elfoglalására”. A laza arab-kurd koalíciót alkotó SDF, amelynek katonai bázisai és közigazgatási hivatalai vannak a Tell-Abjadtól mintegy 40 kilométerre délre lévő Ain-Iszában, „megpróbálja feltartóztatni a török erők és Szíriái csatlósaik előrenyomulását” a város irányába - számolt be róla a Szíriái polgárháború fejleményeit nyomon követő, nagy-britanniai központú emigráns csoport, az OSDH. A törökbarát lázadók, akik a török tüzérség és az Ankara által biztosított felfegyverzett drónok támogatásával támadnak, mindössze egy kilométerre vannak Ain-íszától - mondta el Rámi Abder-Rahmán, az OSDH igazgatója a francia hírügynökségnek. (MTI/AFP) lesz, és az állami egészségügyi szolgálat (NHS) finanszírozása a 2023-2024-es pénzügyi évig 33,9 milliárd fonttal emelkedik. A brit Munkáspárt vezetője közölte, semleges álláspontot képviselne a pártja által tervezett újabb EU-népszavazás kampányában. Jeremy Corbyn a BBC televízió választási műsorában először válaszolt arra a kérdésre, hogyan szavazna egy esetleges újabb EU-népszavazáson. A Munkáspárt - a legnagyobb brit ellenzéki erő - választási programjában leszögezte: ha a december 12-i parlamenti választáson kormányra kerül, új megállapodást kíván kötni az EU-val a brexit feltételrendszeréről, és ezt az egyezményt hat hónapon belül népszavazásra bocsátja. Összefogást és optimizmust Lipcse. A belső viták lezárására, összefogásra és optimizmusra biztatta a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) Markus Söder, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke hétvégén Lipcsében, a CDU kongresszusán. A bajor tartományi kormányfő hangsúlyozta, hogy a választók szeretnének ismét bízni a CDU- ban, és úgy érzik, szükség van a pártra, de ehhez optimizmust kell sugározni. Az egyre gyengülő és „állandóan depressziós” Német Szociáldemokrata Pártnak (SPD - a CDU/CSU koalíciós társa a szövetségi kormányban) a példája azt mutatja, hogy a választók elfordulnak a folyton csak saját magukkal foglalkozó pártoktól - tette hozzá Markus Söder. A testvérpártok közötti feszültségek is csak eltántorítják a szavazókat, ezért a CDU és a CSU kapcsolatában is harmóniára van szükség. A CSU mindent megtesz ezért, és nem fordul elő többé olyan viszály, mint 2018-ban, amikor a menekültügyi kérdések körüli viták a testvérpárti kapcsolat felszámolásával fenyegető konfliktusba torkolltak - fejtette ki a CSU vezetője, aláhúzva: „közös családot alkotunk, és csak együtt lehetünk erősek”. (MTI) r Érdektelen elnökválasztás Bukarest. A negatív részvételi rekordot hozó első fordulóhoz hasonló arányban járultak az urnákhoz Romániában a szavazók tegnap az első órákban az elnökválasztás második fordulójában: délelőtt 10 óráig belföldön a jogosultak 6,87%-a adta le voksát. Most is a magyar többségű székelyföldi megyék a sereghajtók: ezekben a részvétel alig haladja meg a két héttel korábbi első fordulóban mért adat 50%-át. Hargita megyében a névjegyzékben szereplők 2,66%-a, Kovászna megyében 3%-uk járult az urnákhoz. Szatmár (5,2%) és Maros megye is (5,5%) az utolsók között van a részvételi rangsorban. (MTI) Több mint 140 menekültet mentett ki a tengerből a parti őrség a dél-olaszországi Lampedusa vizein szombat délután, miután az őket szállítón hajó felborult. A migránsok szerint mintegy 170-en utaztak a hajón (TASR/AP-feivétei) Halálos áldozatok és váratlan látogató Irakban