Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-25 / 274. szám
2 I KÖZÉLET 2019. november 25. I www.ujszo.com Vörös Péter nem indul Komárom. Nem indul a februárban esedékes parlamenti választáson Vörös Péter jelenlegi hidas parlamenti képviselő. Vörös a közösségi oldalán azt úja, szerinte a magyar érdekeket képviselni kívánó politikusoknak és erőknek meg kell találniuk egymással a közös hangot. „Sajnos, ez már 2012-ben sem sikerült, és szomorúan kell tudomásul vennünk, hogy 2020- ban sem fog” - fogalmaz Vörös. Hozzáteszi, hogy ezzel a helyzettel nem lehetünk elégedettek, hiszen óriási a veszély, hogy a szlovákiai magyaroknak a következő parlamentben nem lesz képviseletük. „Ezért én úgy döntöttem, hogy a 2020-as parlamenti választáson nem indulok” - teszi hozzá indoklásként Vörös. (czg) RÖVIDEN RaSi Ficóról és Marián K.-ról Pozsony. Richard Rasi, a Smer alelnöke kijelentette, meggyőződése, hogy semmilyen kommunikáció nem volt Robert Fico volt kormányfő és Marian K. vád alá helyezett üzletember között, és nem kötöttek titkos megállapodásokat. Rasi erről a köztévé politikai vitaműsorában beszélt tegnap. Azt is kijelentette, hogy Marian K. és Michal Suchoba nyilvánosságra került hangfelvétele nem bizonyít semmit. „Semmilyen hatóság nem erősítette meg, hogy hiteles a hangfelvétel, és nem csupán egyes részleteit hozták nyilvánosságra, célzatosan” - mondta Rasi. A felvételen Suchoba közli Marian K.-val, hogy ha el akaija kerülni az adóellenőrzést, akkor azért csúszópénzt kell adnia. K. erre azt válaszolja, valamennyit hajlandó fizetni, de nem sokat, mert már megegyezett Ficóval, hogy békén hagyják őt a hatóságok, és ha nem lesz nyugta, akkor Fico sem lesz miniszterelnök. „Azt gondolom, Marian K. telefonjában rengeteg hanganyag van, rengeteg politikussal, olyanokkal is, akik most ellenzékben vannak” - mondta Rasi. (tasr, ú) 3 ezren írták alá a komáromi petíciót Komárom. Háromezren írták alá azt a petíciót, melyben Komárom lakosai a Vág-híd azonnali megjavítását követelik, továbbá azt, hogy minél hamarabb építsenek körforgalmat az Izsa és Hetény felé vezető útra is. A petíciót a város is támogatja. „Minden segítséget megadunk, hogy a kezdeményezőknek sikerüljön felhívni az illetékesek figyelmét a helyzet súlyosságára. Érsek Árpád közlekedési miniszter kerüli a találkozást a régióbeliekkel, és a Komáromi járás fejlesztése minden szempontból elhanyagolt” - állítja Keszegh Béla, Komárom polgármestere. A Vág-híd felújítási munkái miatt az elmúlt napokban óriási dugók alakultak ki az oda vezető útszakaszokon, (tasr) Uj korszakot nyitna • • a politikában az MKO Miniszterek a Híd listájának elején CZÍMER GÁBOR Pozsony. A hétvégén az MKP, a Magyar Fórum és az Összefogás is bemutatta, kiket indít az utóbbi szubjektumból létrehozott választési párt listáján, melyet Bárdos Gyula, a Csemadok országos elnöke, az MKP elnökségi tagja vezet. Az MKP szombaton tartotta Országos Tanácsát. A testület jóváhagyta, hogy a Magyar Közösségi Összefogás nevű választási párt listáján induljanak, és egyben a jelöltjeik névsorát is megszavazták. Az MKP összesen 90 helyet kapott a listán. Bárdos kiemelte, olyan hiteles személyek indulnak, akik a régiókban már bizonyítottak. „Nem árulunk zsákbamacskát. Elvtelen összefogást nem lehet elképzelni. Mi változtatni akarunk, mi ezt a kormányt le akarjuk cserélni. Ezért kértük a tárgyaló felektől mindig, mondják ki azt, amit a felvidéki magyarság akar: hogy a Smérrel, az SNS-szel és Kotleba pártjával nem alakítanak kormányt. Két párt ezt nem tette meg. Nem örülünk neki, de tiszteletben tartjuk” - kommentálta Bárdos a Hídra és az MKDSZ-re utalva a nyár eleje óta tartó tárgyalások végkimenetelét. Hozzátette, reméli, az új embereknek köszönhetően új korszak kezdődik a hazai magyar politizálásban. Az MKP a korábbi elnökein kívül további tisztségviselőit is a 150-es lista végére tette. A 145. helyen Auxt Ferenc, az MKP Besztercebánya megyei képviselője, a 146. Csúsz Péter, a 147. helyen pedig Németh Gabriella, az MKP szociális, családpolitikai és egészségügyi alelnöke szerepel. A Magyar Fórum Országos Tanácsa vasárnap ülésezett, jóváhagyta a választási pártban való indulást, és nyilvánosságra hozta, kik lesznek a jelöltjei. A Simon Zsolt vezette párt 30 jelöltet ad a listára. Az Összefogás közgyűlése ugyancsak vasárnap ült össze. Ezen jóváhagyták a közös indulást, és szintén bemutatták a lista élmezőnyében induló jelöltjeiket. A párt elfogadta, hogy a Magyar Közösségi Összefogás választási párt listáját Bárdos vezesse. Az első 20-ban Mózes Szabolcs, a Pozsonyi Magyar Szakkollégium igazgatója közvetlenül a listavezető mögött kapott helyet. Orosz Örs, a Sine Metu vezetője a hatodik, Nagy József volt hidas EP-képviselő a kilencedik, Zachar Pál ipolysági városi képviselő pedig a 17. helyen indul. A három párt egységes kampányt folytat majd, amelyet Forró Krisztián fog irányítani, aki korábban már volt az MKP kampányfőnöke. A három párt közös listájáról csak mindhárom pártvezető egyhangú döntésével vehetnek le bárkit. CZÍMER GÁBOR Pozsony. A Híd szombaton bemutatta, kiket állít az Érsek Árpád közlekedési miniszter vezette jelöltlista élmezőnyébe. Bugár Béla a választási jelöltlistáról elmondta, a Híd most is az együttműködés elvét érvényesíti, hiszen több párt és szervezet tagjai is szerepelnek a listán. A Híd felvette listájára a Sanca, az MKDSZ és a Szlovákiai Roma Kezdeményezés (Rómska iniciatíva Slovenska, RIS) pártot, valamint a Szlovákiai Siketek és Nagyothallók Szövetségének (Asociácia nepocujúcich Slovenska) a jelöltjeit is. Az MKDSZ vezetője, Fehér Csaba a 10., míg a Sanca elnöke, egykori SDKU-s parlamenti képviselő, Viliam Novotny a lista 13. helyén vághat neki a választásnak. A nem hivatalos változat 15. helyén még szerepelt Peter Antal parlamenti képviselő, a Híd alelnöke, Garamszentkereszt polgármestere, a hivatalosan bemutatott listán azonban nincs rajta. Úgy tudjuk, Antal nem indul a választáson. A pártvezetés által bemutatott névsor 15. helyére Vavrek István, a Híd parlamenti képviselője ugrott előre a nem hivatalos változat 16. helyéről. Vavrek nem titkolja, hogy nem teljesen elégedett ezzel a hellyel sem. „Nem az számít, hogy hányadikként indulok, de a szlovákiai magyar romák nevében azt mondom, egy kicsit jobb helyre számítottunk” - nyilatkozta lapunknak a Híd roma politikusa. A szombati sajtótájékoztatón Ravasz Ábel romaügyi kormánybiztos és egyben a párt alelnöke azonban arról beszélt, szerinte a roma kisebbségnek erős képviselete van a listájukon. Vavreken kívül további roma nemzetiségű jelölteket is felsorolt. „Ugyancsak a listánkon lesz Nagymagyar polgármestere, Marek Rigó, aki a 30. helyet kapta” - mondta Ravasz, és hozzátette, a RIS jelöltjei a lista 60- tól 70-ig terjedő részén vannak. Ravasz, aki a párt kampányát vezeti, elmondta, biztos benne, hogy a Híd a választás során sikert ér el. Hangsúlyozta, hogy az ország sokat vesztett volna, ha a Híd nem létezne. A választásra összeállítottprogramjukról elmondta, ez a 2016-ra összeállított Polgári Vízió című programjuk átértékelése. Kiemelte a kisebbségek, a környezetvédelem és a régiófejlesztés témákat, amelyekre nagy hangsúlyt helyeznek. Ä Híd-lista élén két miniszter, egy kormánybiztos, három államtitkár és hét parlamenti képviselő, köztük a törvényhozás alelnöke kapott helyet. AZ MKÖ LISTÁJA 1. Bárdos Gyula Csemadok-elnök, MKP 11. Farkas Iván, MKP 2. Mózes Szabolcs, Összefogás 12. Gál Zsolt, Magyar Fórum 3. Őry Péter, MKP 13. Furik Csaba, MKP 4. Simon Zsolt, Magyar Fórum 14. Zupkó Tamás, MKP 5. Menyhárt József, MKP-elnök 15. Gergely Papp Adrianna, MKP 6. Orosz Örs, Összefogás 16. Bindics László, Magyar Fórum 7. Domin István, MKP 17. Zachar Pál, Összefogás 8. Janits Erzsébet, Magyar Fórum 18. Kiss Beáta, MKP 9. Nagy József, Összefogás 19. Nagy Dávid, MKP 10. Cziprusz Zoltán, MKP 20. Iván Tamás, MKP A HÍD LISTÁJA 1. Érsek Árpád 11. Agócs Attila 2. Bugár Béla, a Híd elnöke 12. Csicsai Gábor 3. Sólymos László 13. Viliam Novotny, a Sanca elnöke 4. Ravasz Ábel 14. Sárközylrén 5. Bastrnák Tibor 15. Vavrek István 6. Jakab Elemér 16. Rigó Konrád 7. Andrej Hrnóiar 17. Balódi László 8. Oívald Erzsébet (párton kívüli) 18. Michal Goriééák 9. Peter Krajflák 19. Csady Zsuzsa 10. Fehér Csaba, az MKDSZ elnöke 20. Pataky Károly Bárdos: hiszek abban, amit vállalok SZALAY HAJNALKA Bárdos Gyula Csemadok-elnökként, MPK elnökségi tagként vezeti az MKÖ-listát. Hogyan fogadta, hogy ön lett a listavezető? Nem voltak ilyen ambícióim, a hárompárti egyeztetés során merült fel ez. Valószínűleg azért, mert öt éve az államfoválasztáson több műit 5 százalékot értem el. Komoly kihívás ez, kemény három hónap áll előttünk. Három olyan tömörülés indul egy választási pártban, amelynek nincs olyan mediális megjelenése, múlt egy parlamenti pártnak. Nem valaki ellen, hanem valami érdekében vezetem a csapatot, minden energiámmal. Az MKP elnöke csak az 5. helyen indul, két korábbi elnök az utolsó két helyről. Ez a saját döntésűk? Igen, mindenkinek a saját döntése, csapatban gondolkodunk. Most végre eljutunk oda, hogy arról beszéljünk, amiről a választó hallani szeretne: mit akarunk tenni és hogyan. Az MKÖ a magyar közösséget akaija képviselni, de a velünk együtt élőket is, hiszen a régió, ahol élünk, nem nyertese a rendszerváltásnak. Mindenkivel együttműködünk, aki a felvidéki magyarságot, Dél-Szlovákiát akaija képviselni. Nyár óta ötpárti megegyezésről volt szó, végül hárompárti lett. A folyamatosan felszínre kerülő események miatt, amikor egyesek ál-Bárdos Gyula lamnak képzelték magukat az államban, és gátlástalanul működhettek, szerettük volna, ha mind az öt magyar érdekeltségű párt kimondja, hogy a Smerrel, az SNS-szel és Kotlebával nem lehet együttműködni. Ezen bukott meg az egész. Mi a nehezebb utat választottuk, de felemelt fejjel mehetünk, mert nem elvtelen egyezséget kötöttünk. A program pedig olyan lesz, amilyenre a felvidéki magyarok vágynak. Biztos vagyok benne, hogy pozitív visszhangja lesz. (TASR-felvétel) Szó volt már arról, hogyan mobilizálnák a választókat? Az a legfontosabb, hogy a déli járásokban többen menjenek el szavazni. A listánkkal, a programunkkal szeretnénk motiválni az embereket, valamint a kampánytechnikánkkal, amelyről még egyeztetünk. Milyen lesz a kampány? Egy csapatban gondolkozunk, egységes kampány lesz, de lehetőség lesz az egyéni kampányolásra is. Ennek a csapatnak nagyon kemény karikázási kampánya lesz. Optimista? Egyértelműen. Nem vállalok olyat, amiben nem hiszek. Az államfőválasztáskor is azt mondták, 2-3 százalékot kapok, de én többet akartam: akkor sem pártban gondolkoztam, hanem közösségben, hiszen a párt nem cél, csak eszköz. Az 5 százalék elérése nem könnyű, de vállalható feladat, és fiatal, hiteles emberekkel ötvözve a tapasztalatot, elérhető.