Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-23 / 273. szám
www.ujszo.com | 2019. november 23. SZOMBATI VENDÉG 9 Romantikus komédiával debütál Angolul még nem merek regényt írni, de stand-up komikusként már bátrabb vagyok.. Martina Formanová: SZABÓ G. LÁSZLÓ Huszonhat éve él Amerikában, de mint mondja: első New York-i útja során, 1989-ben még ő maga sem sejtette, hogy élete legizgalmasabb fejezetét ott kezdi majd el. Martina Formanová a prágai filmművészeti főiskolán dramaturg szakon szerzett diplomát, azóta sikeres íré, és két forgatókönyve vár megfilmesítésre. Első regényével, a 2002-ben megjelent Illatos fehérneműk hajtogatójával a magyar olvasók körében is sikert aratott. Azóta hat könyve jelent meg a cseh könyvpiacon, és már stand-up komikusként is hallat magáról. Élete tele van nagy fordulatokkal. Manökenként és háttérénekesnőként kezdett Prágában, de volt táncosnő is, nem éppen első osztályú bárokban, szállodákban. Első híres szerelme Karel Gott volt, de mert a felesége nem lehetett, útjaik szétváltak. Diplomamunkáját írta a filmművészeti főiskolán, ahol Jan Hfebejk csoporttársa volt, amikor megismerkedett Milos Formánnál. O kereste fel New Yorkban az akkor már Oscar-díjas cseh filmrendezőt, aki mellett előbb asszisztensi állást töltött be, majd nem éppen zökkenőmentesen a magánéletük is egybefonódott. Házasságkötésük előtt Milos Formánnak előbb el kellett válnia itthoni feleségétől, VéraKresadlovától, akihez hosszú évtizedek óta már csak a papír kötötte. Martina Formanová, akárcsak a korábbi feleség, ikerfiúkat szült a rendezőnek, aki 2018-ban, nyolcvanhat évesen halt meg Connecticutben. Együtt töltött éveikről előbb-utóbb könyv születik, ez nem kérdéses, csak ki kell vámunk. Folytatta volna az írást, ha az első könyvéből nem lett volna bestseller? Ahogy ismerem magamat, igen. Nem szoktam feladni az álmaimat. Az írás ma már elválaszthatatlan része az életemnek. Ha nem lett volna olyan nagy visszhangja a könyvnek, lehet, hogy korábban kezdtem volna el forgatókönyveket írni. Milos mindig biztatott. O nemcsak a féljem volt. A példaképem, a tanácsadóm, a támaszom is. Sokszor mondta, ha elmeséltem neki egy történetet, hogy: „Ezt mindenképpen meg kell írnod!” Bizonyára annak is eljön az ideje, amikor az együtt töltött éveiket írja meg. Milos már gimnazista koromban jelen volt az életemben. Brünnben laktam egészen az érettségiig, ott kezdtem el moziba járni. Az Egy szöszi szerelmei láttán lettem filmklubos, és akkor kezdtem vásárolni mindenféle filmes lapot. Nem is érdekelt más, csak a filmművészeti főiskola. Ott találkoztam először Milossal. Eljött hozzánk egy kötetlen beszélgetésre. Nagyon nagy hatással volt ránk. Ittuk minden szavát. Aztán amikor kiutaztam New Yorkba, a nővéremhez, eldöntöttem, hogy felkeresem. Nem volt könnyű megszereznem a telefonszámát, de ha én egyszer a fejembe veszek valamit, addig megyek, míg célba nem érek. Gondoltam, segítséget kérek tőle a diplomamunkám megírásához, és ha készséges lesz, újra felkeresem. Érdekelt, hogyan él, mivel telnek a napjai, ha nem dolgozik, meg akartam ismerni őt. Nem tudom, igazat mondott-e, de kitartóan bizonygatta, hogy emlékszik rám a főiskoláról. Annak mindenesetre örültem, hogy nem akkor ismerkedtünk meg, mert azokban az években eléggé fenn hordtam az orromat, bárkivel nem is álltam szóba, sokszor flegmán viselkedtem, ami aligha tetszett volna neki. Több mint húsz év távlatából hogyan emlékszik vissza első New York-i találkozásukra? Ott ült előtte megszeppenve, teljesen meghatódva? Elég szuverén voltam. Nem is ő faggatott engem, hanem én kérdezgettem őt. Persze az ő kérdései sokkal lényegre hatóbbak voltak, mint az én kíváncsiskodásom. Tetszett neki például, hogy bevallottam, takarítónőként dolgoztam jól szituált családoknál. Ezen remekül szórakozott. Nem tartott attól, hogy ezek után nem találkoznak többé? Nem, mert nagyon kellemes estét töltöttünk együtt, és azzal búcsúzott tőlem, hogy legközelebb együtt vacsorázunk. Hogy én mit rendeltem azon az estén, arra nem emlékszem, de hogy ő galambhúst evett, az megmaradt bennem. A vacsora után, gondolom, már el sem váltak. Akkor még nem költöztem hozzá. Találkoztunk még párszor, majd pár hónapra hazarepültem államvizsgázni. De akkor már tudtam, hogy amint átveszem a diplomámat, utazom vissza New Yorkba. Milos ugyanis felajánlotta, hogy legyek az asszisztense. Már készült a Larry Flynt, a provokátor forgatására. Azt akarta, az első naptól az utolsóig ott legyek mellette. Óriási lehetőség volt ez számomra. A főiskolai gyakorlatokon kívül, amelyek a legtöbbször műteremben zajlottak, jobb esetben egyetlen kamerával valamilyen külső helyszínen, ezt a nagyszabású forgatást, ráadásul Milossal, Amerikában, a legizgalmasabb szakmai kihívásként éltem meg. Óriási élmény volt munka közben figyelni őt. Mindenki tisztelte, és örömmel dolgozott vele. Tudásával, emberi hozzáállásával, lelkesültségével valósággal magához láncolta a stábtagokat. S önhöz hogyan viszonyultak a többiek? Elfogadtak. Látták, hogy meg tudom teremteni a nyugalmat Milos körül, s lehet, hogy az is imponáló volt számukra, hogy nem hangoztattam, én is ugyanott végeztem, ahol ő, tehát közöm van a filmhez. Voltak olyan helyzetek a forgatáson, amikor Milos Forman kikelt magából, mert nem úgy sikerült valami, ahogyan azt elképzelte? Ki tudott borulni, de nem kiabált akkor sem. Igyekezett mindent csendben megoldani. Nagyon erős jellem volt. Hogyan élték meg azt a napot, amikor kiderült, hogy egypetéjű ikreik lesznek? És két fiú! Milos Forman életében a második ikerpár. Én örültem is, meg féltem is. Az ikerterhességnél ugyanis gyakran fennáll a veszély, hogy az egyik magzat elnyomja a másikat, akadályozza a fejlődésben. Az iker-iker transzfúziós szindróma náluk is megjelent, de aztán minden jól végződött. Milos legalább annyira meglepődött a híren, hogy ikreink lesznek, mint én, a kapcsolatunk elején viszont megbeszéltük, hogy két gyermeket szeretnénk. Kettő is lett, csak azzal nem számoltunk, hogy egyszerre jönnek. Később felvetődött köztünk a gondolat, hogy jöhetne még egy gyerek, egy kislány, csak aztán Milos újabb filmbe kezdett, és tudtam, hogy sokat lennék egyedül, és megint az édesanyámat kellene segítségül hívni. És abban sem lehettünk biztosak, hogy a harmadik gyerekünk lány lesz. Még újabb ikrek is jöhettek volna. Ki tudja? Apás szülés volt Andy és Jim világrajövetele? Mivel Milos épp az Ember a Holdon című filmjét forgatta, a producer arra kért, hogy lehetőleg hétvégén szüljek, ne borítsam fel a munkálatok menetét. Ilyen erős befolyás alatt nem tehettem mást, szombat reggel jöttek az első fájások. Milos éppen helyszínszemlét tartott valahol, de az eredeti tervétől eltérően ott lehetett a közelemben, mert időben értesítettem őt. Délután négykor, amikor a fiúk megszülettek, ott állt mellettem. A producer pedig többször is elismerően szólt a felelősségtudatomról, hogy mennyire megbízható nő vagyok. Leosztották egymás között az otthoni feladatokat, hogy kinek mi a dolga a két gyerek körül? Erre nem volt szükség. Az édesanyám kiköltözött hozzánk, Connecticutbe, ő segített mindenben. Milos nem csinált mást, csak dicsérgetett bennünket. Andy és Jim már huszonegy _évesek. Hol tartanak az életben? Az egyik még tanul, a másik most kezdi újra. Jim a kaliforniai egyetem hallgatója. Sok minden érdekli, de még nem döntötte el, mi akar lenni. Andy számítógépes játékokat tervez, de még tanulni szeretne. Mindketten sokat utaznak a világban, egyformán érdekli őket a politika és az ökológia. Nagy élvezettel hallgatom a beszélgetéseiket. Okosak, olvasottak, szellemesek. Mindkettőjükben nagyon erősen ott van az édesapjuk jelleme. Milos Forman halála mennyit változtatott a család életén? Szorosabbra fűzte a kapcsolatomat a fiúkkal. Pontosabban: ők ketten lettek figyelmesebbek. Felnőtt férfiként viselkednek. Rajtam tartják a szemüket. Nem telik el nap, hogy ne beszélnénk, akárhol vannak is. Hogyan viselte a férje, hogy évről évre romlott a látása, s mozgásszervi problémái voltak? Sosem panaszkodott. Nem mondta, hogy itt fáj, ott sajog, pedig komoly fájdalmak gyötörték. Kemény fából faragták. Zokszó nélkül viselte a testi kínokat. Mindig elütötte valamivel, a humora sosem hagyta el. Feszültebb pillanataiban felemelte a hangját? Látni lehetett rajta, ha dühös volt, de ahogy mondtam, kiabálni nem szokott. Egyszer New Yorkból, a Central Park-beli lakásunkból indultunk el Tokióba. Már becsuktuk magunk mögött az ajtót, amikor azt kérdezte tőlem:„Megvan az útleveled?” Persze hogy nem volt. Connecticutben felejtettem. Milos a legnagyobb nyugalommal csak annyit mondott: „Akkor majd holnap utánam jössz.” Nem dühöngött, nem piszkált, nem jött azzal, hogy tudtam, biztosra vettem, hogy megint otthon hagysz valamit! De én sem estem pánikba. Azonnal felhívtam a gondnokunkat, hogy fogja az útlevelemet, azonnal üljön kocsiba, és hozza utánunk a repülőtérre. Perceken múlott, de időben érkezett. Majdnem negyven év korkülönbség volt kettőjük között. Sok mindenben különbözött a gondolkodásuk? A mi kapcsolatunkban nem játszott szerepet, hogy Milos jóval idősebb volt nálam. Bölcs ember volt, nem foglalkozott századrangú dolgokkal. Nem érdekelte őt, hogy mások mit gondolnak, ő a munkájával volt elfoglalva. Amikor pedig eldöntötte, hogy nem forgat több filmet, már csak a családjára koncentrált, semmi másra. Nem érzi magát egyedül a Connecticut! házban? Már nem. Az első hónapok voltak irtózatosan nehezek, Milos halála után. Nem találtam a helyemet. Ültem a tévé előtt, s órákon át szörnyű valóságshow-kat néztem. A fiaim meg engem bámultak értetlenül, hiszen korábban alig láttak a tévé közelében. Aztán felhívott a prágai kiadóm, hogy újra megjelentetnék az Illatos fehérneműk hajtogatóját, és kémének hozzá néhány családi fotót. Az volt az első dolog, ami kirángatott a letargiából. És most mivel telnek a napjai? Egy újabb könyvön dolgozik? Ha a fiúk közül valamelyik hazalátogat, teszünk-veszünk a ház körül. Mindig akad valamilyen munka. Ha egyedül vagyok, gyakran jönnek hozzám a barátaink. Ha meg nem jön senki, írok. Stand-upos lettem, és nagyon élvezem. A nővérem beszélt rá, hogy vágjak bele. Elvégeztem egy tanfolyamot, és pár héttel később már közönség előtt álltam. Az első percekben még most is óriási lámpalázzal küzdők, de attól a pillanattól, hogy a nézők elkezdenek nevetni, minden izgalom elillan belőlem. Szeretem szórakoztatni az embereket. A könyveimmel is ez a célom. Angolul még nincs bátorságom regényt írni, de stand-up komikusként a nyelvtani hibákra is építhetek, amelyeket hébe-hóba elkövetek. A közönség ezt is viccesnek találja, és meg is tapsol érte. Amint felújítják a lakásunkat New Yorkban, két életem lesz. Connecticutben írni fogok, New Yorkban fellépni. S forgatókönyvíróként mikor mutatkozik be? Ha minden igaz, jövőre. Petr Jarchovsky lesz a dramaturgom, Jan Hrebejk pedig rendezőként jegyzi majd az anyagot. Romantikus komédia lesz. Ok ketten felsőfokon művelik ezt a zsánerű A legjobb kezekben vagyok. A szerző a Vasárnap munkatársa „Szeretem szórakoztatni az embereket..."
