Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-23 / 273. szám

www.ujszo.com | 2019. november 23. KÖZÉLET I 3 Milliók úsznak el az útdíjrendszerben NAGY ROLAND Pozsony. ISbb százmillió euró landol az elektronikus útdíjat üzemeltető SkyToll társaság számláján ahelyett, hogy a pénzt útfelújításra használák fel - figyelmeztetett az Állami Számvevőszék (NKÚ). A közlekedési minisztérium egyelőre hallgat az ügyben. Az Állami Számvevőszék (NKÚ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az út­díjas rendszer bevezetésének első­sorban az volt a célja, hogy az abból befolyt bevételt útépítésre, valamint a karbantartásra használja fel a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS). A rendszer az utóbbi 9 évben 1,5 milliárd eurós bevételt hozott, vi­szont ennek csaknem fele az útdíj­rendszert működtető Skytoll nevű céghez került. A maradék pénzből az NDS mindössze- 97 millió eurót használt fel útépítésre, valamint karbantartásra. Eubomír Andrássy, az NKÚ munkatársa elmondta, hogy ebből a pénzből legfeljebb 6 kilo­méternyi autópályát volt képes megépíteni az NDS. „Az ellenőrzést végző szakemberek véleménye sze­rint a rendszer nem hatékony és egy­általán nem gazdaságos, ezért rend­2010-től fizetnek a 3,5 tonnánál ne­hezebb gépkocsik elektronikus útdí­jat, a rendszert üzemeltető SkyToll azóta több százmillió eurót keresett az Útdíjból (TASR-felvétel) kívüli intézkedések bevezetésére lesz szükség” - fogalmazott Andrá­­ssy. Az NKÚ azt is kifogásolja, hogy az útdíjrendszer kiépítéséért 2010-ben csaknem 256 millió eurót fizetett az állam a SkyToll cégnek, ennek elle­nére mégsem birtokolja a rendszert. Ennek következtében a bevétel csaknem fele a magáncéghez ván­dorol. Az NKÚ szerint ez az állapot ellentmond a gazdaságosság alapel­vének, így jogosan merül fel a kér­dés, hogy a szerződés megkötésekor mekkorát hibázott az NDS vezető­sége, vagy éppen a közlekedési tár­ca. Eubomír Andrássy hozzátette, hogy az ellenőrzés eredményéről készült összefoglalót az NKÚ eljut­tatja a kormány következő ülésére, valamint tájékoztatni fogják a rend­őrséget is a gyanús szerződésről. Az NDS és a SkyToll szerződése 2022-ig szól. Az NKÚ felszólította a közlekedési minisztériumot és az NDS-t, hogy a következő szerződés megkötésekor felelősségteljesen jáijanak el. Az NDS az elhangzott vádakkal kapcsolatban úgy reagált, hogy már a következő szerződés feltételeinek előkészítésén dolgoznak. „Az új út­díjjal kapcsolatos közbeszerzést az Európai Unió által kitűzött célokkal próbáljuk összehangolni. Az NDS ezzel együtt tárgyal az útdíjrendszer üzemeltetőivel a szerződés feltéte­leiről, melyek kedvezőbbek lesznek az NDS számára” - reagált Mi­chaela Michalová, a szervezet szó­vivője. Az üggyel kapcsolatban kerestük a közlekedési tárcát is, de lapzártán­kig nem kaptunk választ kérdésünk­re. Megelőzés terén még van hova fejlődni SZALAY HAJNALKA Pozsony. A nők elleni erőszak megelőzése a jelenlegi törvénye­ink szerint nehézkes. Feltételezé­sek alapján senki ellen sem indít­ható eljárás, ezért sok esetben csak akkor kezdenek el foglalkozni az egyes ügyekkel, ha bűncselekmény történik. Both Péter dunaszerdahelyi járá­si rendőrkapitány lapunknak el­mondta, mivel előre senkiről sem lehet megállapítani, hogy erősza­kos bűncselekményt követne el, a rendőrség csak akkor tud fellépni valaki ellen, ha az elkövető már konkrét lépéseket tesz az elkövetés felé. Zaklatás esetén, ha vannak ar­ra utaló jelek, hogy ez erőszakba torkollhat, előzetes letartóztatásba helyezik az illetőt, esetenként azonban a zaklató szabadlábon ma­rad. „Az ilyen ügyekben nem ma­gas a büntetés, általában pénzbír­sággal vagy távoltartási végzéssel zárják le az eseteket” - nyilatkozta Both. Egy öt évvel ezelőtt, a nők el­leni erőszak feltérképezése céljá­ból készített európai uniós felmé­rés rámutatott, hogy a nemek kö­zötti egyenlőség magasabb fokát mutató társadalmakban nagyobb az esélye annak, hogy a nőkkel szembeni erőszak eseteivel nyíl­tabban foglalkozzanak. Bár Szlo­vákia még a Radicová-kormány idején írta alá a nemi alapú erő­szak megelőzősét és felszámolá­sát, valamint a nemek közötti egyenlőséget biztositó Isztambuli Egyezményt, az év első felében az SNS-es honatyák javaslatára megszavazták az egyezmény ra­tifikálásának megállítását. Sőt, az Aliancia za rodinu petícióban fordult Gál Gábor (Híd) igazság­ügyi miniszterhez, hogy az érte­sítse az Európai Bíróságot arról, hogy a szlovák parlament meg­szavazta a ratifikálás leállítását. „A büntetés általában pénzbírság vagy távoltartási végzés". Both Péther dunaszerdahelyi rendőrkapitány Az egyezményt ellenző képvise­lők szerint a törvény már gondos­kodik a nők ellen irányuló erő­szak büntetéséről. Az egyezmény további fontos részei például a megfelelő szakemberképzés, a megelőzéssel kapcsolatos infor­mációk terjesztése. A ratifikálá­sának köszönhetően olyan témák épülhetnének be az oktatásba, mint a sztereotípiamentes nemi szerepek vagy a nők ellen irányu­ló erőszak. „A szlovákiai magyar pártok vitája elvette a választók kedvét” NAGY ROLAND A jövő évi parlamenti válasz­tás közeladtável egyre aktuá­lisabbá válik a pártok válasz­tási listájának összeállítása. A PS/Spolu magyar platform­jának helyzetáröl, valamint a szlovákiai magyar pártokról kérdeztük Váradi Krisztiánt, a PS/Spolu magyar platformjának alelnökét. Miért döntött úgy, hogy belép a PS/Spolu magyar platformjába? A Progresszív Szlovákiából en­gem idén májusban kerestek meg, hogy lépjek be a párt dunaszerda­­helyi alapszervezetébe. Örültem a lehetőségnek, hiszen már előtte is aktívabban részt szerettem volna venni a közéletben. Egyszerűen ele­gem lett a tudomány és a civil szer­vezetek elleni támadásokból, vala­mint abból, hogy a jelenlegi politi­kusaink nem törődnek a fiatalok sor­sával. A magyar platform pedig mondhatni spontán módon alakult, ugyanis a komáromi, a dunaszerda­helyi és a gútai alapszervezet tagjai is jelezték, hogy a párton belül sze­retnének létrehozni egy magyar képviseletet. Ezt az igényt továbbí­tottuk a párt vezetőségének is, mely nyitottan viszonyult a kérésünkhöz. Mondhatni, hogy a magyar platform alulról építkező szervezetként ala­kult meg. Ön szerint egy szlovákiai ma­gyarválasztónak miért kellene egy alapvetően szlovák pártra szavaz­nia? Hangsúlyoznám, hogy a PS nem­csak szlovák párt, hanem mindenki pártja, aki progresszíven gondolko­dik és változást akar. Még az is kér­déses, hogy a szlovákiai magyar pártok egyáltalán bejutnak-e a par­lamentbe, míg a közvélemény­kutatások szerint a PS/Spolu parla­menti pozíciója elég biztosnak tűnik. Pártunk választási listáján kilencen indulnak a magyar platformból, és a dolgok jelenlegi állása szerint ők a legesélyesebbek arra, hogy reális magyar érdekképviseletet biztosít­sanak a parlamentben. Az még egyelőre kérdéses, hogy a magyar platform képviselői hányadik he­lyen indulnak a párt listáján, de arra fogunk törekedni, hogy minél elő­nyösebb pozíciót sikerüljön kihar­colni. Ön is indul a listán? Én személy szerint nem leszek rajta a listán. Úgy gondolom, hogy vannak nálam sokkal nagyobb poli­tikai tapasztalattal rendelkező sze­mélyek is a magyar platformban, akik jelenleg alkalmasabbak erre a feladatra. A közeljövőben azonban már elképzelhetőnek tartom, hogy elindulok akár az európai parlamen­ti választáson is. Milyen reális lehetőségeket tud kínálni a PS/Spolu a magyar vá­lasztónak, amennyiben bejut a parlamentbe? Arra törekszünk, hogy a déli régi­ók nagyobb figyelmet kapj anak, mint korábban. Gondolok itt elsősorban az egészségügy, az oktatás, az infra­­strukúra és a kultúra fejlesztésére. Ami az egészségügyet illeti, a ma­gyar platform egyik célja, hogy a dé­li régiókban minél több orvossal le­hessen magyarul kommunikálni, és a nyelvi akadály ne álljon a beteg gyó­gyulásának útjába. Áz iskolaügyben azt szeretnénk kiharcolni, hogy a magyarul tanulni vágyó gyerek va­lóban járhasson magyar iskolába. Ennek érdekében szeretnénk tágítani a közlekedési lehetőségeket, hogy a diák könnyebben juthasson el olyan régiókba, ahol található magyar is­kola. Egyéb alternatíva lehet a szlo­vák tannyelvű iskolákban a fakulta­tív magyamyelv-oktatás is, de hang­súlyoznám, hogy csakis azokban a régiókban, ahol nincsen magyar nyelvű iskola. Ezzel nem az asszi­milációt szeretnénk felerősíteni, pusztán az a célunk, hogy a szlovák gyerekek is találkozhassanak a ma­gyar nyelvvel. A koalíció program­jában egyébként magyarul is el lehet olvasni a konkrét intézkedéseket. Néhány szlovákiai magyar párt viszont azzal érvel, hogy egy alapvetően szlovák mozgalom nem képes olyan hatékonyan ke­zelni a magyarok problémáit, mint egy valódi magyar párt. Többen is hangoztatták, hogy a PS/Spolu csak a magyar szavaza­tokra hajt, majd a választás után megfeledkezik a kisebbségekről. A magyar platformot a PS/Spoluban úgy kell elképzelni, mint egy párton belüli párt, melynek az a feladata, hogy tolmácsolják a magyarok érdekeit a vezetőség felé. Igaz, hogy egy szlovák ember nem tudja olyan jól átlátni a déli régiók problémáit, viszont a magyar plat­form tagjai Dél-Szlovákiából szár­maznak, sokunk itt nőtt fel, így pon­tosan tudjuk, hogy milyen gondok sújtják ezeket a területeket. A plat­form képviselőinek tulajdonképpen szabad kezük van, a párt vezetőségé­nek tagjai pedig támogatnak bennün­ket. Kérdés, hogy a vezetőség mennyire veszi komolyan a plat­formot. Zuzana Caputová államfő esetében például azt láthattuk, hogy a kampány során a magyar szavazókat is megszólította, de a győzelme óta nem tűnik túl aktív­nak a kisebbségek védelme terén. Mi a garancia arra, hogy a PS/Spolu esetében ez nem így lesz? Természetesen sok függ attól, hogy a magyar platformból hány képviselőnk jut be a parlamentbe, de azt azért hozzátenném, hogy nem csak a magyar platform tagjainak ér­deke, hogy kisebbségek problémái­val foglalkozzunk. Említhetném példának Martin Dubécit is, aki a PS/Spolu elnökségének tagja és fé­lig magyar családból származik, ne­ki is szívügye ez a téma. Vélemé­nyem szerint a jövő évi parlamenti választás előtt az egyik legnagyobb kihívás, hogy ne vesszenek el a ma­gyar szavazatok. Erre pedig az egyetlen garancia jelen pillanatban a PS/Spolu magyar platformja. Mi a véleménye a szlovákiai ma­gyar pártok jelenlegi helyzetéről? Felmerült esetleg, hogy a magyar platform bármilyen formában együttműködjön valamelyik szlo­vákiai magyar párttal? Mint egy potenciális szlovákiai magyar szavazó úgy látom, hogy ez a választás előtti huzavona rengeteg embernek elvette a kedvét, hogy egy szlovákiai magyar pártra szavazzon. Mégis miért szavazna egy fiatal ma­gyar személy olyan pártokra, ame­lyek még arról sem tudnak meg­egyezni, hogy együtt induljanak-e vagy sem? Az együttműködéssel kapcsolatban elmondhatom, hogy a PS/Spolu magyar platformja nyitot­tan viszonyul a szlovákiai magyar pártokhoz. A választás előtti együttműködés már csak azért sem jöhetett szóba, mert a megalakulá­sunk után elég sok negatív visszajel­zést kapunk a magyar pártok képvi­selőitől. A választás utáni esetleges együttműködés viszont továbbra is nyitott, de biztosat természetesen csak jövő márciusban tudok mondani. WHmtKMKtKmSmm- wmS Vára Hi Kris7tián

Next

/
Thumbnails
Contents