Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-21 / 271. szám
www.ujszo.com | 2019. november 21. PANORÁMA 131 Előadás közben késelték meg a volt német elnök fiát NAPTÁR ÖSSZEFOGLALÓ Berlin. Megkéseltók kedden este Richard von Weizsäcker volt német államfő fiát egy berlini kórházban. Fritz von Weizsäcker a helyszínen életét vesztette - írta a Deutsche Welle. Az áldozat orvosként dolgozott abban az intézményben, ahol a támadás idején egy nyilvános, de regisztrációhoz kötött előadást tartott. Beszéde alatt egy férfi egyszer csak felállt a helyéről, áthatolt a mintegy 20 néző között, és halálra késelte az orvost. Egy szolgálaton kívüli rendőr, aki véletlenül a közönség soraiban ült, megpróbálta feltartóztatni a támadót, s eközben maga is súlyosan megsérült. Végül több embernek sikerült a késelőt letepemi a földre, és átadták őt a rendőröknek. A mentők már nem tudtak segíteni az áldozaton, Fritz von Weizsäckert nem sikerült újraéleszteni. A támadót őrizetbe vették és kihallgatták, az illetőt korábban nem ismerték. Tegnap reggeli rendőrségi jelentések szerint a gyanúsított egy 57 éves német férfi, aki nem volt a kórház páciense, ám sajtóértesülések szerint akut pszichés megbetegedésben szenved, és az áldozat családjával szem-Elvezetik a tettest beni ellenérzései indíttatták a bűncselekményre. A Der Spiegel című magazin szerint a támadó főleg a néhai államfőt, Richard von Weizsäckert gyűlölte, és rajta akart bosszút állni fia meggyilkolásával. A támadó azzal indokolta tettét, hogy Richard von Weizsäckert a Boehringer nevű vegyipari társaságnál a hatvanas években betöltött vezető tisztsége révén felelősség terheli azért, hogy a cég alapanyagot szállított az Agent Orange nevű gyomirtó szerhez, amelyet az amerikai hadsereg több millió ember halálát okozó fegyverként használt a vietnámi háborúban. Richard von Weizsäcker 1984 és 1994 között volt a Német Szövetségi (TASR/AP-felvétel) Köztársaság elnöke, hivatali ideje alatt egyesült újra Németország, korábban három évig Nyugat-Berlin főpolgármestere volt. A politikus 2015- ben halt meg. Fritz von Weizsäcker Freiburgban, Bostonban és Zürichben dolgozott, mielőtt 2005-ben a berlini Schlosspark Klinikán vállat munkát. (index, OFR, MTI) Picasso-képet lehet nyerni sorsjeggyel Párizs. Értékes Picasso-képet lehet nyerni sorsjegyekkel Franciaországban. A jótékony célú játékban a résztvevők Pablo Picasso egymillió euró értékű alkotását nyerhetik meg. Az érdeklődők január 6-ig 100 euróért megvásárolhatják a 200 ezer darab sorsjegy egyikét - közölték a szervezők. A szerencsés nyertes a Csendélet (Natura morte) című 1921-es kép tulajdonosa lesz. A jelenleg a párizsi Picasso Múzeumban kiállított festmény egy újság és egy abszintos üveg geometriai kompozícióját ábrázolja. A szervezők a projekttel öszszesen 20 millió eurót akarnak összegyűjteni. A festmény tulajdonosa, David Nahmad műgyűjtő egymillió eurót megtart, a bevétel többi része pedig a Care in Africa nevű segélyszervezethez kerül. (MTI) Megérkezett tegnap Thaiföldre Ferenc pápa, aki vallási toleranciára és a menedékkérők befogadására is buzdít majd látogatása során - közölték vatikáni források. A pápát érkezésekor többek közt másod-unokatestvére, Ana Rosa Sivori nővér fogadta, aki a hatvanas évek óta végez misszionáriusi munkát Thaiföldön, a háromnapos látogatás idején pedig tolmácsolni fog. A bangkoki stadionban tartandó mise mellett a pápa felkeresi majd az ország katolikus mártírjainak a sírjait is. A katolikus egyházfők közül először II. János Pál látogatott el a délkelet-ázsiai országba.Thaiföldről a pápa Japánba indul tovább. (TASR/ap) Vádat emeltek Jeffrey Epstein börtönőrei ellen Washington. Vádat emeltek a zárkájában halálát lelő pedofil Jeffrey Epstein börtönőrei ellen - jelentette az amerikai média. A 66 éves Jeffrey Epsteint augusztus 10-én találták holtan egy manhattani börtön cellájában. A boncolás után kiadott jelentés szerint öngyilkos lett, és két börtönőre ellen most azért emeltek vádat, mert elmulasztották a szokásos ellenőrzést. A pedofíliáért 2008- ban egyszer már elítélt milliárdost azzal vádolták, hogy szexuálisan kizsákmányolt kiskorú lányokat, akiket élettársa, Ghisiaine Maxwell - a néhai sajtómágnás, Robert Maxwell lánya - segítségével „kiközvetített” befolyásos barátaihoz is. Villáinak, vagy a karibi szigetén lévő házának vendégei között volt például András herceg és Bili Clinton amerikai exelnök is. (MTI) November 21 ► NÉVNAP Olivér Az Olivér férfinév a latin olivarius szóból származik, a jelentése: olajfát ültető, de más feltevés szerint germán eredetű, jelentése: tü ndér, manó + sereg. ► ESEMÉNY Budapesten felavatták az újjáépített Erzsébet hidat. (55 éve) ► MAI ÉVFORDULÓINK 325 éve született Voltaire francia író, történetíró és filozófus. 185 éve született Henrietta Howland Green, a 19. század végének egyik leghíresebb és leggazdagabb pénzügyi befektetője, a „Wall Street boszorkánya". 95 éve született Balogh István Munkácsy Mihály-díjas grafikus, érdemes és kiváló művész. 75 éves Farkas Ádám Kossuth- és Munkácsy Mihálydíjas szobrász. ► NAPI VICC-Tudod, haver, mindig is milliomos szerettem volna lenni, akárcsak az apám!- Ezt még eddig nem is mondtad. Apád milliomos?!- Nem, de ő is mindig az akart lenni. ► ORVOSMETEOROLÓGIA A frontérzékenyek nehéz nap előtt állnak. Sokaknál idegesség, nyugtalanság, depresszió léphettél. Romlik a koncentrációs készségünk, csökken a fizikai és a szellemi teljesítőképesség. •füzetek 2019/12. ^Melleidet a '"Vasárnapban! Á Novemberi menü, őszi főételek és vacsorák, édességek a nagyvilágból, mogyorós, diós desszertek, olvasói receptek 1 NAGY ZSÓFIA LEGFRISSEBB ÍNYENCSÉGEIVEL MEGKORONÁZVA ÚJ SZÓ szlovákiai magyar napilap www.ujszo.com www.facebook.com/uj8zo I Levélcím: DUEL - PRESS, s.r.o„ Új Szó szerkesztősége, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3 I E-mail: ujszo@ujszo.com . I Szerkesztőség: Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava I Terjesztési panaszbejelentés: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk I Főszerkesztő: Nyerges Csaba I Titkárság: 02/32153313 I Főszerkesztő-helyettes: Sidó H. Zoltán, Bőd Titanilla. I Rovatvezetők: Demecs Péter - belpolitika, Ibos Emese - régió, Holop Zsolt - vélemény, Tallósi Béla - kultúra, Orosky Tamás - sport, Urbán Gabriella - panoráma. Művészeti vezető: Toronyi Xénia. IA szerkesztőbizottság elnöke: Szigeti László. I Kiadja a Duel - Press Kft, Bajkalská 19/B, 82101 Bratislava. I IÓO: 35 722 517 I Ügyvezető igazgató: Michal Teplica. I Lapigazgató: Slezákné Kovács Edit. I Hirdetési osztály: 02/32153123, e-mail: reklama@ujszo.com . I Marketing: 02/32153125. I Nyomja a PETIT PRESS, Bratislava. I Belföldi megrendelések: minden postahivatalban, postai kézbesítőnél, a News and Media Holdingnál: 02/32153 221,02/32153 316, predplatne@newsandmedia.sk . I Külföldi megrendelések: Slovenská poéta, a. s. Stredisko preplatného tlaőe, Uzbecká 4., P.O.BOX 164,82014 Bratislava. I Terjeszti: a Szlovák Posta Rt és a Mediaprint Kapa Rt I Az újságküldemény feladását engedélyezte: RPP Bratislava Poéta 12. Index: 48271.1 Engedélyszám: 5/2. ISSN 1335-7050.1 Nyilvántartási szám: EV 110/08.1 Minden szerzői jog fenntartva. Az írások, fotók és grafikonok terjesztése, beleértve azok elektronikus formáját csak a kiadó írásos jóváhagyásával lehetséges. Kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. I Az Új Szó a lapok eladott példányszámát ellenőrző ABC SR tagja, az ellenőrzés eredménye a www.abcsr.sk honlapon található. I ©Copyright DUEL - PRESS KFT. A szerzői jogokkal a kiadó rendelkezik. A kiadó fenntartja magának az ©ÚJSZÓ megjelöléssel ellátott írások terjesztésének jogát és a szerzői jogi törvény (33. § la és d cikkely) értelmében kizárólag ő jogosult engedélyezni a szövegek nyilvános terjesztését IA sajtófigyelést a kiadó megbízásából a Newton Media, a Slovakia Online és a Sita végzi. I Lapunk megjelenését a Kisebbségi Kulturális Alap támogatja. Realizované s finanónou podporou Fondu na podporu kultúiy národnostnych ménéin. m ELFOGADJUK AZ ÚJSÁGÍRÓK ETIKAI KÓDEXET •J® KULT •«•MINOR