Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-21 / 271. szám

^ Portré ^

anyagilag épp nem álltunk túl jól. Három gyereket taníttattunk, majd házasítottunk ki. Utazni mindig is szerettem, a férjemmel bejártuk a szocialista tábor országait, hisz máshova nem mehettünk. Voltunk Szocsiban, Bulgáriában, Lengyelországban, Jugoszláviában. Berlinben kicsit eltévedtünk, elkeveredtünk a hírhedt falig, ahonnan géppisztolyos katonák tereltek vissza bennünket a »helyes útra«. Amerikából repülőjegyet is küldtek nekem, így nagy várakozásokkal nekivágtam az útnak. Egy évre szólt a szerződésem. Hétközben a magyar családnál dolgoztam, a hétvégéket a rokonaimnál töltöttem. Kiterjedt magyar baráti körük volt, így nem is tanultam meg túl jól angolul. Az egy évből végül csak kilenc hónap lett, mert közben itthon megbetegedett a férjem, és hazajöttem hozzá. Sajnos a következő évben meg is halt. A halála után fél évre újra kimentem Amerikába. Ekkor már nem bébiszitterként, hanem a rokonaimnál

Amerikai pillanatkép

voltam, beutaztuk az egész keleti partot, Maine államtól egészen le Miamiig. Ezeknek az ott töltött hónapoknak az alapján született meg a Túl az Óperencián. Nem teljes mértékben az én életemről szól, kicsit szabadjára engedtem a fantáziámat. A Férfihűség szerelmi történet, a hetvenes években játszódik, s a szerelmi szál mellett a hetvenes évekről is szerettem volna egy kis korrajzot adni, női szemszögből megörökíteni, milyen volt itt akkoriban élet. Mi, idősebbek még emlékszünk rá, hogy

azokban az években sok mindent csak pult alól lehetett kapni. Erről eszembe jutott egy anekdotaszerű sztori is. Volt egy nagyon helyes

kolléganőm a fogászaton, ő mindig mindent be tudott szerezni. Egy reggel feketében jött dolgozni. Úristen, hát mi történt? - kérdeztük tőle. Meghalt a nagyapám, mondta, de ne féljetek, olyan koporsót vettem neki, hogy csak na, igazi fából,

Amerika, ez igaz, és nagy tisztaság van. Ha leesik 2-3 centi hó, már jönnek is feltakarítani. Amikor ott voltam, egyetlen faágat is egy legalább háromfős csapat fűrészelt le az utcában, űrhajósruha-szerű ezüstoverallban. Az egészségügytől viszont

nem présekből, szépen ki van díszítve. Ámulva hallgattuk, aztán megkérdeztem tőle: Hol tudtál ilyet szerezni? »Hát mit gondolsz? Pult alól!« - válaszolta."

AMERIKAI ANZIKSZ

„Szép, gazdag ország

nem voltam elragadtatva. Egyszer egy előkelő kórházban az unokatestvéremmel meglátogattuk a haldokló barátnőjét, aki valamikor katonaorvosként dolgozott. A nővérkék hófehér ruhában, kikeményített fityulában jártak, a haldokló betegek,

így az unokatestvérem ba rátnője is egy szál lepedc alatt didergett, mert nyitv; hagyták a betegszobábar az ablakot. A vacsorát ugyar ezüsttálcát kapták a bete gek, de azzal senki nem törődött, hogy egyedül nem képesek megenni... Voltak kellemesebb élményeim is: az unokanővérem tudta, hogy imádok szépen öltözködni, szeretek varrni, ezért elvitt egy méteráruboltba, akkora volt, mint itt nálunk a Csemadok, és plafonmagasságból lógtak le a szebbnél szebb anyagok. Az ember úgy járhatott köztük, mintha erdőben sétálna. Mondtam is az unokanővéremnek: Te Zsuzsa, én ettől elájulok! Erre megszólalt mellettem egy nő magyarul: »Te is bámészkodsz, ugye?« Az ismerősök felajánlották, elintézik, hogy végleg kint maradhassak. Eléggé el is csodálkoztak azon, hogy nem ragadtam meg a nagy lehetőséget. De én nem tudtam volna a világ másik végén élni, nekem itt van a szülőföldem, itt élnek a gyerekeim, az unokáim."

Mislay Edit