Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-20 / 270. szám
www.ujszo.com | 2019. november 20. DUNA, VÁG, GARAM ÉS IPOLY MENTE 113 Lajkó Félix: Nem tudok a Balkán nélkül élni, nem megyek el, mint Bartók Béla VATAŐClN PÉTER Lajkó Félix (1974) vajdasági hegedűművész szólókoncertet adott november közepén a komáromi Tiszti Pavilon dísztermáben. Kihasználva, hogy ismát Szlovákiában járt, identitásról, a táj (ak) hoz való kötődéséről, s a Szlovákia mai területéhez fűződő, a régmúltba vesző kapcsolatairól kérdeztük. És persze a zenéről. Egy korábbi interjúdban egyszer kihangsúlyoztad a New Yorkban adott koncerted kapcsán, hogy te kelet-európai vagy. Mit jelent ez számodra pontosan? A nyugat-európainak szólt ez a kijelentés. A nyugat-európai ember az egy másik faj. Szerintem azért, mert nem igazán érti a kelet-európait. És minden olyan kelet-európait, akit befogadtak Nyugat-Európába, azt valamilyen szinten elnyugatosították, és ez nem filozófia, hanem ezt láttam embereken. Maga az életforma, az, hogy kelet-európai módon élni lazán és sallangmentesen valamilyen szinten, azt ma már nem tudják megcsinálni Nyugat-Európában, és most már igen kevesen tudják megcsinálni keleten is. Vajdaságban élsz. Valamilyen értelemben azt lehet mondani, hogy határontúli vagy külhoni magyar vagy. Jelentenek számodra bármit ezek a címkék? Én magyarnak érzem magam, tehát nincs ezzel semmi gond. Bárki megkérdezi, oké, magyar. De nyilván vannak ebben nüanszok. Túlvilági magyarnak lenni, az azért jár olyan dolgokkal, hogy az ember tényleg ragaszkodik a saját kultúrájához, és ez nem csak magyart, hanem helyit is jelent. Magyart is jelent, meg sok minden mást... Vajdaságit? Ebben az esetben? Én úgy látom, hogy ez megvan Szlovákiában meg Erdélyben is. Tehát a kisebbség általában kultúrában tart össze, ott találja meg a lényeget, ott történnek meg az igazi nagy dolgok, mint a szerelem, a kaja, ezek. Most a Szabadkához tartozó Palicson laksz. Számíthatjuk ezt régebbről is, de az elmúlt 8-9 év egyik fő témája a vajdasági közbeszédben az elvándorlás. Folyamatosan mennek el az emberek. Nemcsak a magyarok, hanem minden más vajdasági náció is. Te maradtál, maradsz. Miért? Egy: nem tudok a Balkán nélkül élni. Nem akarok úgy járni, mint Bartók Béla, hogy elmegyek New Yorkba, hanem igyekszem maradni. Nyilván ő sem saját szándékából vagy a örömében vándorolt ki. De én tudom, mert végigutaztam a világot, hogy az a hely egyáltalán nem rossz. Az, hogy az emberek úgy mennek el onnan, hogy még nem próbáltak világot, hanem egyszerűen elindulnak, és ott akarnak valahol maradni életvitelszerűen, annak semmi értelme nincs, biztos vagyok benne. Említetted most a Balkánt. Bele tudunk még mélyebben menni, mit is jelent ez? A Balkán az otthonom. Ennyi. Amikor Szabadkára kerültem több évre, először nehéz volt számomra bármit is kezdeni a bácskai síkkal, az alföldi síksággal. Az alkalmazkodásomban aztán a te zenéd is segített, nevezetesen az „Eper” és a „Szellő” című darabjaid. Emlegeted, hogy a természet fontos inspirációs forrás számodra, és a hallgató úgy érezheti, nagyon szorosan kapcsolódik a bácskai miliőhöz és természethez, ahonnan származol és ahol élsz. Meg tudod fogalmazni ezt a bácskai tájjal való kapcsolatodat? Igazából tényekben lehet róla beszélni. Van a balkáni szürke gerle. Ami nincs máshol. Jellegzetes hangja van. Magyarán azt akarom neked elmesélni, hogy ezt nem én találtam ki. Annak a helynek van egy varázsa, amit nem biztos, hogy minLajkó Félix denki ért. Én értem, mert ott születtem, s én ezt élvezem. Mindenkinek azt kívánom igazából, hogy azt élvezze, ahol született. Élvezhet mást is, de az az alapvető. Nem vagyok lokálpatrióta, hanem tudom azt, hogy mivel érzelmekből élek, abból élek, hogy érzelmekből csinálok akár zenét, akár... még a pénzről is beszélhetünk. És ez eddig fajul el. Tehát muszáj annak lenni, aki vagy, muszáj azt megbecsülnöd, mert másképp nem lesznek meg az érzelmi alapjaid arra, hogy esetleg más dolgokat, akár nagyon nagyokat is ráépíts. A vajdasági tájon kívül hatott már rád másfajta természeti közeg is? Hát pont emiatt bármelyik közeget tudom élvezni. Föl tudom fedezni, látom az embereken rögtön, hogy mit miért szeretnek a helyi lakosok. Én is fel tudom benne fedezni, de nem utánozva és nem sznobságból, turista-módon. Most például végigjöttünk Komárom egy-két sötét utcáján. Nagyon élvezem, nem először csinálom. Szabadkán is van pár ilyen. Persze. De nem csak azért, mert emlékeztet rá, vagy hogy otthonosnak érzem, hanem értem azt, hogy ha valaki itt lakik, akkor esetleg mit élvezhet ebben a dologban. Lehet nem is élvezi, hanem azt gondolja, hogy ez egy hülyeség, de szerintem meg egy jó dolog. Tehát úgy is meg lehet ezt fogalmazni, hogy a saját vidékedet szeretni egyet jelent azzal, hogy ezáltal a másét is jobban tudod? Ez ugyanaz, mint amikor saját magadat szereted. Akkor valószínűleg mást is szerethetsz. Vagy legalábbis tudod, hogy hogyan kell csinálni (nevet). A Balkán felé visszakanyarodva. Rendszeresen fellépsz Szerbiában, nemrég volt egy belgrádi koncerted, együtt is muzsikálsz zenészekkel, pl. régebben Boban Markovictyal. Mennyire fontos neked a szerbiai, sőt, az exjugoszláv zenei élet teljessége, annak zenei nyelve? Az belém van ivódva. De zenészekkel igazából annyira nem haverkodok, mindenféle más művésszel viszont igen, például szobrászokkal. Ahhoz, hogy valaki mondjuk haver legyen, meg lehessen vele dolgozni, nem muszáj zenésznek lennie. Van egy rakás olyan ember, aki nem biztos, hogy zenész, de legalább annyira fontosak, mintha azok lennének... Igen, ez a furcsa a Balkánban, hogy nincs az a fajta „stanc-dolog”, amit nem rossz értelemben mondok, mint amilyen például Ausztria, ahol van egy rakás tehetséges, de általában középszinten maradó ember. Na most a Balkánon nincs semmi, meg van pár kiugró. Ez a különbség. Az elmúlt időszakban nagyon sokat játszottál különböző együttesekkel, ma itt Komáromban viszont egyedül lépsz fel. Milyen egy ilyen időszakban szólózni, improvizálni? Szerintem jó (nevet). Ezt én állandóan csinálom, már 30 éve szólózok. Azt sem tudom igazából, hogy mit csinálok, csak megy. (Pézman Zoltán felvétele) Az utóbbi évtizedben, ha jól számolom, 9 lemezt adtál ki. Elég komoly tempót diktálsz. Mennyire szoktál megfáradni? Van olyan, hogy egyszerűen nem jön a zene? Nincs olyan, hogy néha megfáradni. Egyszer megfáradtál, és vége. Végig fáradt maradsz. Vagyis a zenében sosem fáradtál el? Nem, fordítva. Állandóan fáradt vagyok. És abból jön az erő (nevet). Mennyire szoktál még nem formálisan, bulikon zenélni? Mint a palicsi erdőben... Szoktam. Régen sokat, most kevesebbet. De ez nyilván nem is a bulis társaságtól függ, hanem... nem is tudom... Még mindig szeretek bulizni, meg a zenekarok, akikkel játszok, általában bulis zenét játszanak. Lehet, kiélem magam ebben, s amikor hazamegyek - ami elég ritka, hogy egyfolytában otthon vagyok -, akkor nem az van, hogy gyerünk szórakozni. Imádom, hogy csönd van, és nem zúg semmi. Tudvalevő, hogy a zenei ízlésed spektruma széles. Sokfajta zenét hallgattál mindig is, de pontosan hogyan? Csak zenehallgatóként, vagy hagyod azt, hogy beleivakodjon a saját zenédbe? Az mindig belemegy. Ezt képtelenség kibekkelni, sőt, akarom, hogy hasson rám valami. Érzelmileg akarom, hogy hasson, s nem dallamilag vagy a zene felépítésében, amik nem rossz dolgok, de érzelmileg... Kikerülhetetlen a divat... Meg vannak divatos számok, amik nekem tetszenek. Szeretem magát a zenét. Egyszerűen zenét kell hallgatni, és azt kell elfogadni, ami tetszik. Mi volt az utolsó, ami hatott rád, s ami teljesen más zenei műfaj, mint a tiéd? Esküszöm, hogy lövésem sincs, tényleg nem tudom. Alapvetően nagyon sok klasszikust hallgatok, és egy idő után beleszerettem ebbe a Joseph Haydn nevű alakba. És ott fedeztem fel annyira egyszerű dolgokat, amelyek százszor többet érnek nekem, mint valamilyen nagy találmányok. A hegedűre írt darabjai? Nem, a szimfóniák inkább. Ha valaki nagy vonalakban tisztában van a zenéddel, akkor tudhatja, hogy a magyar népzene egyes dialektusai is hatottak rád, és... Igen, de ez beleivódik az emberbe. Meg az is, hogy ha ki akarod magadból vágni, az mekkora hülyeség. Miért kéne ezt kivágni? Arra gondoltam, hogy van-e olyan népzene a mai Szlovákia területéről - akár magyar, szlovák vagy ruszin, ami ezeken a tájakon megtalálható -, ami fontos a számodra? Azt vágod, ugye, hogy az egész társaság ott lent, az idevalósi? Miről beszélünk? Ugyanaz a melódia, öreganyám még ezen az á-s nyelven beszélt. Én ez vagyok. Én is ide tartozók, csak én már ott születtem. Tudsz-e esetleg konkrét helyről, ahonnan a felmenőid jöttek? Mondom, szinte az összes vajdasági magyar innen jött. Persze ki lehet deríteni bármit. Nyilván megálltak Magyarországon, és akkor mentek tovább. Tehát ez nem így ment, Hogy felszálltak a buszra, és hirtelen átröppentek oda, hanem pár év alatt jutottak el odáig. De alapvetően a vajdasági magyar népzene is palóc, meg idevalósi. Vannak-e olyan szlovákiai és csehországi művészek, akikkel jóban vagy, akiket szívesen hallgatsz, szívesen nézel meg? Szlovák nincs, szlovákiai magyar van, lengyelek vannak. Csehek... Talán volt régen, szerintem az már nincs. Annyira nem. Románok vannak, meg Balkán. Én ilyen magányos farkas vagyok, meg ezekkel a lengyelekkel, a Vöt ősi együttessel nyomtam az utóbbi időben.
