Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-20 / 270. szám
KÖNYVESPOLC ■ 2019, NOVEMBER 20. mert a fehérek már azt is csodának tartják, hogy nyakkendőt visel. Aztán ahogy az lenni szokott, egymásba szeretnek. Innen kezdve azonban nem romantikus lányregény Michelle Obama története, hanem nagyon is kemény küzdelem. Kezdetben a férje ambícióival, aztán a maga prioritásaival, majd arra a kérdésre is meg kell keresnie a választ, hogyan egyeztethető össze az elnöki hivatás a családi élettel. Michelle őszintén leírja, hogy a család összetartása és a sok hétköznapi teendő elsősorban az ő dolga volt, akkor is, amikor nem volt körülötte stáb és személyzet. Kezdve onnan, hogy már a hormonserkentő injekciókat is magának adta be, miközben a férje valahol az ország túlsó felében kampányok, majd miután sok nehézség árán sikerült teherbe esnie és megszülettek a lányok, egyedül pelenkázta, hordta játszótérre, iskolába, edzésre őket. Barack jó és szerető apa volt, csak épp soha nem volt otthon, de Michelle elfogadta, hogy a férje nemcsak a családé, hanem egész Amerikáé, és támogatni is tudta ebben. Úgy, hogy first ladyként semcsak az elnök felesége, afféle díszes kiegészítő volt, hanem megtalálta a saját helyét és szerepét. Nemzetközi projektet indított a lányok taníttatásának elősegítésére, mozgásra, egészséges táplálkozásra ösztönözte a fiatalokat, veteményeskertet hozott létre a Fehér Ház parkjában. Igazi amerikai optimizmussal hitt abban, hogy mindent meg lehet csinálni, ha igazán akarjuk, és ez többnyire sikerült is neki. Hogy a könyv mégsem egy giccses amerikai sikersztori, az Michelle Obama őszinteségének és okosságának köszönhető. Számomra a legtanulságosabb részek azok, amelyekben arról mesél, mennyire szigorúan szabályozott az amerikai elnöki család élete. Hogy még a Fehér Ház teraszára sem ülhetett ki, mert akkor le kellett volna zárni az egész környéket. Hogy ha a lányai házibuliba mentek, a rendőrség előtte átkutatta a vendéglátó házát. Mégis, mindennek ellenére arra ügyelt a legjobban, hogy a lányai, amennyire csak lehet, normális életet éljenek, legyenek barátaik, ne szerepeljenek folyton a nyilvánosság előtt. A stáb kérését, hogy egy kicsit mutassanak a népnek a magánéletükből is, rá jellemző humorral és bölcsességgel intézte el: ,A gyerekek magánszférájának védelme azt jelentette, hogy más témákat kellett találni a közvélemény kíváncsiságának kielégítésére... A kommunikációs stáb - tudván, hogy Malia és Sasha alapvetően tabu — a kutyákat kérte el hivatalos megjelenésekhez. Esténként a mappámban feljegyzéseket találtam, hogy hagyjam jóvá »Bo és Sunny beugrását«, azaz engedélyezzem, hogy a kutyák elvegyüljenek a sajtó képviselői vagy az idelátogató gyerekcsoportok között... Kitűnő nagyköveteink voltak - nem fogott rajtuk a kritika, és fogalmuk sem volt, mekkora a hímevük."Sok, ma a gyerekét közösségi oldalakon mutogató szülő tanulhatna a volt first ladytől. Michelle Obama könyve annak a mondásnak az igazolása, hogy minden sikeres férfi mögött ott áll egy erős nő. Aki nem feltédenül attól erős, hogy az egekig ért az önbizalma, hanem attól, hogy kételkedik magában, de nem adja fel, és miközben megvalósítja az álmait, másokra is tekintettel van. Kár, hogy ez a nő nem akar amerikai elnök lenni. Vrabec Mária A szerző a Vasárnap munkatársa ARCOK ES TÖRTÉNETEK A Nobel-békedíjas Maiak Yousafzai már gyerekként belső menekült lett a hazájában, Pakisztánban. Később, nemzetközi aktivistaként, a világ bármely pontjára eljuthatott, egy helyet kivéve: a saját hazáját. Fiataloknak és felnőtteknek szóló könyvében nemcsak saját, megrázó élettörténetét meséli el, hanem más lányokét is, akik a világ különböző pontjairól menekültek el az erőszak, a háború és a bűnözés elől. Menekültek ők is, akik a hozzájuk hasonló milliókkal együtt gyakran láthatadanok maradnak a statisztikák és hírek közönyös tengerében. A Nincs más út című könyv felnyitja a szemünket: a világ 68,5 millió menekültje semmiben sem különbözik tőlünk. Hétköznapi emberek ők is, akiknek nem volt más választásuk, mint elhagyni az otthonukat. Mert ez a választás életről és halálról szól. Malala Yousafzai: Nincs más út Bookline Könyvek, 2019 228 oldal Ég a házunk, közben mi ülünk az asztalnál és veszekszünk. Egyesek szerint nem is ég. Mások szerint nem teljesen biztos, ezért várjunk, amíg több bizonyítékunk lesz. Néhányan azt mondják, igenis ég, azonnal tennünk kell valamit. A füst egyre fojtogatóbb, a meleg elviselheteden: ki tudja, kijutunk-e élve? És akkor felpattan az asztaltól valaki: „tűz van!”. Egyesek szerint ez botrány, hiszen még hátra van a desszert és a szivar, és nincs az az isten, hogy ők erről lemondjanak. A többiek hőbörögnek: miért pont ő beszél, hiszen az iskolában a helye, nem szaktekintélye a témának, és különben is, biztosan áll valaki a háta mögött. Néhányan viszont elkezdik kiabálni: „tűz van, ég a házunk!”. Az emberiség önképe szerint az első két csoportba tartoznak a „normálisak”, a harmadikba a vában. Közvetlenül a halála előtt fejezte be mellbevágó feljegyzéseit a putyini Oroszország erőszakos, korrupt valóságáról. A szerző szenvedélyes, mégis tárgyilagos krónikáját nyújtja a szabadság elvesztésének, a 2003. decemberi parlamenti választástól 2005 zord nyaráig, amikor az ország még nem ocsúdott föl egészen a beszláni iskolai túszdráma sokkjából. Lépésről lépésre követi nyomon az új önkényuralom kiépülésének folyamatát, amelynek működtetésében a meggyilkolt újságírók, összevert és bebörtönzött ellenzékiek mellett legalább ekkora szerep jut a demokratikus díszleteknek, a Kreml által finanszírozott álellenzéknek és az elvtelen, profitéhes oligarcháknak. Az Orosz napló ugyanakkor több a közelmúlt történelmének egyszerű elbeszélésénél. Figyelmeztetésül és intésül is szolgál a populizmus és az álhírek világában, amelyben a szabadság új ellenségei szor„szélsőségesek”. Törvényszerű hát, hogy egy „nem normális” kislány legyen a globális környezetvédelmi küzdelem vezéralakja. A Thunberg-Ernman család életrajzából kiderül, hogyan nőtt fel az aspergeres Greta, milyen hatalmas áldozatokat kellett vállalnia szüleinek, valamint hogyan alakult az életük és a klímavédelem ügye az elmúlt években. Greta Thunberg, Svante Thunberg, Beata Emmán, Malena Emmán: Eg a házunk Corvina Kiadó, 2019 284 oldal Anna Politkovszkaját, az egyik legbátrabb orosz újságírót 2006 őszén bérgyilkos lőtte le Moszkgalmasan tanulnak egymástól. Politkovszkaja könyve nem orosz történet, hanem egyetemes lecke a szabadság törékenységéről - igazságát pedig saját tragikus halála nyomatékosítja. Anna Politkovszkaja: Orosz napló Athenaeum Kiadó, 2019 413 oldal Ajándékozzon könyvet karácsonyra! www.ujszo.com Michelle Obama: így lettem HVG Könyvek, 2018, 440 oldal Soha nem szerettem az ismert személyiségek önéletrajzait, visszaemlékezéseit, főleg azért nem, mert sikerereik túlzott hangsúlyozását, kudarcaik utólagos megmagyarázását éreztem bennük. Sok önigazolást és reklámot, annál kevesebb őszinteséget. E zért volt számomra üdítő meglepetés Michelle Obama így lettem című könyve, amelyből nemcsak az derül, ki, hogy a volt amerikai first lady nagyon jó író - vagy ha mégsem ő írta volna a könyvet, akkor nagyon jól választott szellemírót hozzá -, hanem az is, hogy a siker, pompa és csillogás ellenére meg tudta őrizni a józanságát. Ennek a leírtak alapján az lehetett a legfőbb oka, amit kisebbségiként mi is érthetünk: hogy folyton bizonyítania kellett. Fekete kislányként Chicago lecsúszó negyedében, ahonnan egymás után költöznek el a fehérek, a tanítás színvonala egyre csökken, és az egész miliő inkább lehúz, mint hogy kiemelkedésre ösztönözne. Szerencsére Michelle szülei tudják, milyen fontos a műveltség, és kiharcolják, hogy a jó előmenetelű, tehetséges gyerekeket külön osztályba sorolják. A kiemelkedő intelligenciájú és rendkívül figyelmes Michelle Robinson története azonban nem itt kezdődik, már a családban is sokat tanul. Tehetséges nagyapjától, aki feketeként még nem tanulhatott, apjától, aki a testét emésztő sclerosis multiplex ellenére is megőrzi méltóságát és humorát, valamint édesanyjától, aki bölcs nyugalommal neveli önállóságra és felelősségre a gyermekeit. Michelle ennek a szilárd alapnak köszönhetően állja meg a helyét a Princetonon, majd a Harvard Egyetemen, később pedig a jogász szakmában is. A könyv legfőbb gondolata, hogy milyen gyakran tette fel magának a kérdést: „Elég jó vagyok hozzá? Meg tudom csinálni?” És a legfőbb üzenete az, hogy igen, sikerülhet, ha van, aki bízik benned, megadja a kezdő lökést. Mint annak az egykori chicagói kislánynak, akit házuk földszintjén a nagynénje tanított zongorázni, egy régi hangszeren, amelyen a középső „C” billentyű csorba volt. Michellenek ez a kopott billentyű lett a viszonyítási pontja. Élete első koncertjén, a versenyzongorához ülve nem tudta, hol van a kezdőhang az ép hangszeren. Zongoratanára szinte észrevétlenül megmutatta neki, és Michelle ezután már gond nélkül elzongorázta a darabot. Később, fiatalok projektjeit támogató ügyvédként, majd elnökfeleségként is sokszor hangsúlyozta, hogy a hátrányos környezetben nevelkedett fiatalok számára milyen fontos a biztatás és a támogatás. A könyvnek az a része sem hamis, amelyben Michelle Obama már a Barackkal való kapcsolatáról és házasságáról ír, mert nem próbál idilli képet festeni. Későbbi férjét az ügyvédi irodában ismeri meg: ő a mentora, és mivel a kiemelkedően tehetséges fiatalembert mindenki agyondicséri, ehatározza, hogy nem fog elájulni egy feketétől csak azért, Egy first lady aki írni is tud DPI 90676
