Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-20 / 270. szám
A komáromi Vág-torkolatnál, a folyó jobb partján 2001 óta áll egy kereszt és képoszlop ötvözésénektekinthető szakrális kisemlék, amelynek közepén egy fülkébe süllyesztett Mária-szobor látható. L. Juhász Ilona friss monográfiájában (Komárom emlékjelei az államfordulatok és rendszerváltások tükrében. Fórum Kisebbségkutató Intézet, 2018) egy korabeli Dunatáj-cikket is közöl, melyben az áll, hogy az objektumot egy bizonyos Németh család állíttatta. 2017-ben emellé a Szlovák Vízgazdálkodási Vállalat az 1965-ös pusztító árvíz emlékére emléktáblát helyezett el. A szobor pozíciójából a szemlélő nem pusztán magát a torkolatot és a Dunát magát láthatja, hanem a túlparti Gerecse hegység nyugati vonulatait is. (VatáSíin Péter felvételei) Tilos lesz kampányolni a vásárokban Eddig csak a szabad ég alatt tartottak vásárokat és börzéket az érsekújváriak, mostantól kezdve a lovardában is lesz rá lehetőség (A szerző felvétele) SZÁZ ILDIKÓ Alkalmi vásárokat rendeznek decembertől a császári-királyi lovardában ás az Anton Bernolák tári parkban. A közelmúltban elfogadott városi rendelet azonban azt is kimondja, hogy tilos a vásár teriiletán bármiféle pártpolitikai tevákenyság vagy kampányolás. Az első rendezvényt, a karácsonyi kézműves vásárt december 1-jén nyitják meg a császári-királyi lovardában. Az épület az egykori orosz laktanya területén áll, és 2,4 milliós európai uniós támogatásból újították fel. Azon kevés épületek egyike, amelyek épségben maradtak a várost sújtó bombázások után. A csarnokban koncertezett már Koncz Zsuzsa, Presser Gábor, Rúzsa Magdi, a KultúrKorzó Polgári Társulás itt rendezi meg a hagyományos magyar bált, számos képzőművészeti szimpózium, jótékonysági rendezvény és énekverseny helyszíne volt már. A lovarda csarnokának egyedülálló, 22 méteres fa tetőszerkezete van, az első feljegyzések az épületről az 1870-es évekből valók. Az új városi rendeletben az áll, hogy évente négyszer tartanak majd vásárokat a lovardában, az Anton Bemolák parkban az alkalmi vásárok évente legfeljebb hat napig tarthatnak. A park területén már korábban is rendeztek kézműves vásárokat, ám legutóbb elmosta az eső a rendezvényt, ezért döntött úgy a város vezetése, hogy megnyitja a lovardát az alkotók és a hazai kistermelők előtt. „Tilos minden olyan pártpolitikai tevékenység, amely nemi, faji, nyelvi, illetve vallási meggyőződés szempontjából hátrányos megkülönböztetéshez vezethet. Tilos a szekták vagy hasonló közösségek népszerűsítése. Tilos nyomtatványok, szórólapok, politikai pártok vagy szekták gyülekezése” - olvasható a közzétett rendeletben. Az árusoktól a város nem kér bérleti díjat. Elég, ha beküldik a kérvényt a városi hivatalba maria.ficza@novezamky.sk címre, de leadhatják személyesen is a városházán a 113-as irodában. Juhász Zsuzsa, a Czuczor Gergely Alapiskola fónevelője, aki egyúttal selyemfestő is, elmondta, örömmel fogadta a hírt. Kendőket, díszpámákat kínál majd az ünnepváró vásárban. Akadnak, akik mézből készült termékeket hoznak, vagy kerámiaalkotásokat. Bolhapiacot és börzét korábban a városi piactéren tartottak, nagy sikere volt például annak a jótékonysági börzének, melyet Jana Kreskóciová, a Food Revolution érsekújvári szervezetének koordinátora tartott. Különféle, jó állapotban lévő tanszereket árultak a városi alapiskolásokkal, és a bevételt Pakisztánba küldték Asma Rehman tanítónőnek, hogy élelmet vásároljon az árvaház lakóinak. A megmaradt portékát Ugandába továbbították a szegény gyerekeknek, és a játékok egy részét szlovákiai gyerekotthonokba vitték a szervezők. Az új rendelet alapján bármilyen kézműves terméket, csomagolt élelmiszert, frissítőt, valamint különféle házi készítésű ajándéktárgyakat kínálhatnak az árusok. Hozhatnak saját termesztésű zöldséget, gyümölcsöt vagy más terméket. Hírek az erdőből és a vizek mentéről VATAáŐIN PÉTER 132013315011 Megjelent Száz Ildikó, lapunk munkatársának könyve, a Futónapló. A kötetet az érsekújvári Anton Bemolák Könyvtárban mutatták be. A helyi könyvtár olvasótermének kijelölt része csaknem teljesen megtelt a rendhagyó kötet iránti érdeklődőkkel. A jelenlevőket Kecskés Ildikó, az intézmény munkatársa köszöntötte, aki az est házigazdájának teendőit Bolemant Lillával, a könyv kiadójával osztotta meg. Száz Ildikó, aki többek közt lapunk olvasóit tudósítja az Érsekújvári, a Lévai és a Vágsellyei járás történéseiről immáron hosszú évek óta, szenvedélyes futó és állatbarát. Élményeit több éven keresztül blogbejegyzésekben örökítette meg, s ezek a szövegek öltöttek mára könyv alakot. „Tulajdonképpen híreket küldtem az erdőből, de később kezdtem el bővebben megírni. Úgy éreztem, hogy olyan ajándékban van részem méltatlanul, érdemtelenül, amit nem azért kap az ember az égiektől, hogy ne adja tovább”, állította határozottan, hozzátette, „nagyon szép és megható leveleket kaptam olyan emberektől, akik mennének, futnának, elindulnának, de különböző okok miatt nem teszik, és megköszönték, hogy hajnalban kint lehetnek a réten”. Beszélt arról is, hogy úgy érzi, a napilapba való írás szigorú szabályrendszerét és az újságírói munkából fakadó stresszt sikeresen ellenpontozza a szabadban folytatott sportolás és az erről írt szövegek - amelyek Bolemant Lilla meggyőződése szerint irodalmi szövegek. Maga a kötet időrendi sorrendben követi a szerző bejegyzéseit 2012- től kezdődően, illusztrációként pedig az általa készített természetképek szolgálnak. Mint elmondta, készül egy „Hajónapló” is, ugyanis egy ideje már nemcsak a vizek mellett fut, hanem hajókapitányi vizsga birtokában közlekedik is rajtuk. Őszinte gondolatokat hallhattak a jelenlevők (A szerző felvétele)