Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-20 / 270. szám

10| CSALLÓKÖZ ÉS MÁTYUSFÖLD 2019. november 20. | www.ujszo.com A tanítványainál csupán tíz évvel idősebb tanító néni toborozta össze hatvan év elteltével néhai ötödikes diákjait. HODOS „Kedveseim, mint tudjátok, vele­tek kezdtem tanítói pályafutásom. Mivel a Jóisten megadta, hogy ilyen magas kort megértem, szeretnék ve­letek még találkozni” - kezdi kézzel írott levelét Szabó Magdolna tanító néni, amelyet nem volt rest minden egyes diákjának külön-külön megcí­mezni. Tóth Irma, az 1959-ben ötö­dikesként végzett osztály egyik diák­ja pedig biciklire pattant, vette a fá­radságot, és minden egyes osztálytár­sának személyesen kézbesítette. „Először körbejártam mindenkit, aki elérhető volt, hogy lenne-e egyálta­lán érdeklődés egy ilyen találkozó iránt. Az ötletet mindenki lelkesen tá­mogatta, így már csak az volt a kér­dés, hol és mikor találkozunk. A ta­nító néni még arra is hajlandó lett vol­na, hogy mindnyájunkat meghív az otthonába, de nem várhatjuk el, hogy egy 81 éves tanár néni ugráljon a het­venéves fiatalok körül” - kuncog Tóth Inna, aki óvónőként ment nyug­díjba. így született meg a döntés, hogy a hodosi kultúrházban találkoznak. Mostantól tegeződiink Délután két órára már mindenki megérkezett, a tanító néni is, akit a „fiúk” virágcsokrokkal üdvözöltek. hogy visszatért tanítani, elbocsátot­ták tanári állásából, mert kulák csa­ládból származott. Nem volt egye­dül, ezzel az indokkal több mint öt­ven tanárt bocsátottak el abban az évben. Csak pár hónapos volt a lá­nyuk, amikor a félj megbetegedett, és leukémiában meghalt. Ezután tér­hetett vissza Magdi néni a tanító­sághoz, hiszen családfenntartó lett. Hazaköltözött Vízkeletre, és a ko­súti, majd harminc éven át a tallósi iskola tanára volt. „Az 1965-ös ár­víz idején éjjeli-nappali ügyelő szolgálatokra voltunk többen is be­osztva, ekkor ismertem meg a má­sodik férjemet. Sajnos, 15 évvel ez­előtt már ő is meghalt. A Hódosban töltött pár évhez viszont kellemes emlékek fűznek, aktív évek voltak, mindig készültünk valamilyen műsorral, és szeretettel idézem vissza a tanítványaimat is, akik na­gyon ügyesek voltak. Emlékszem, amikor egy ünnepi előadásra ké­szülődtünk, és egy dal szövegét senki sem ismerte, csak az egyik di­áklányom. O tanította meg mind­nyájunkkal. Nemcsak a diákokkal, hanem velem is” - emlékezik vissza elérzékenyülve a tanító néni. Magdolna, nem Magdaléna Szabó Magdolna már több mint húsz éve Dióspatonyban él, családi házban a lányával. A helyi énekkar oszlopos tagja, állandó tudósítója a Vasárnap hetilap Koperta rovatának, valamint a helyi Patonyfold újság­nak. Erélyes tanári mivoltát mi sem bizonyítja jobban, mint a pár évvel ezelőtti történet, amikor új személy­azonossági igazolványt csináltatott, ami csak a harmadik próbálkozásra sikerült. „Először azt írták be, hogy Szabó Magdaléna. Reklamáltam, én Magdolna vagyok. Másodszorra si­került a Magdolna, de Szabóová let­tem. Csak a harmadik nekifutásra jött össze a Szabó Magdolna. Mondtam a hivatalnoknak, hogy harmadszor va­gyok itt egy nyavalyás név miatt, amit már harmadik osztályban tudni kell a gyerekeknek. Meg is jegyezték, hogy milyen nagyszájú vagyok! Azt vála­szoltam, hát ezért vagyok tanító” - nevet Magdi néni, akinek legköze­lebbi terve az, hogy összehoz egy ta­lálkozót az 1938-ban született, kürti alapiskola nyolcadik osztályának né­hai diákjaival. Osztálytalálkozó hatvan év után SOMOGYI KATALIN A „fiúk" virágcsokrokkal érkeztek Az 1958-ban készült osztálykáp a hodosi alapiskola 5. osztályáról (A szerző felvételei) Amikor a diák tanítja a tanárt 1957-ben, amikor Szabó Magdol­na elvégezte a főiskolát, még működtek az úgynevezett elhelyezé­sek, amelyek szerint az akkori kor­mányhivatalnokok eldöntötték, hol, mely régiókban, milyen szakembe­rekre van szükség. így került a víz­keleti születésű, tanári végzettséget szerzett fiatal nő Hódosba, a helyi alapiskolába. Azokban az években a Minden egykori kisdiák apró ajándé­kot kapott a tanító nénitől tanár afféle mindenes is volt, rá há­rult minden kulturális dolog, még egy színdarab betanítása is. Ennek hála ismerte meg a férjét, Csiba Istvánt, aki az előadás súgója volt. 1959-ben megszületett a lányuk, és ugyanazon év decemberében, pár héttel azután, (Képarchívum) Szabó Magdi néni pedig nemes egyszerűséggel azzal indított: „Szi­asztok, mostantól mindenkivel tege­­ződiink, ha még esetleg van köztetek olyasvalaki, akivel nem.” Utána, nem tagadva meg tanári mivoltát, min­denkitől elkérte a nevét, a lánykorit és a férjezettet is, felíratta az aktuális el­érhetőségeket, postai címmel, tele­fonszámmal, és mindenkinek átadta saját kezűleg készített apró ajándé­kát. Noha akadtak, akiket hatvan év után látott viszont, szinte minden egykori diákját felismerte. Az áveket nem számokban mérjük „Mindenkinek annyit ér az élete, amennyi örömet szerzett másoknak, hiszen az éveket nem számokban mérjük, hanem örömökben” - mond­ta köszöntőbeszédében Zöld Magda, a találkozó egyik szervezője. Min­denki járta a maga útját, több­kevesebb sikerrel, de a jó kezdést Szabó Magdi tanító nénitől kapták a diákok. Egyperces néma csenddel adóztak azoknak az osztálytársaik­nak az emlékére, akik már nem érték meg ezt a találkozót. Öt társaság érdeklődik a Pozsony-Komárom szakasz iránt KISS BARTALOS ÉVA Év végéig kiderülhet, hogy marad-e a RegioJet a déli vasútvonalon. POZSONY/ ■■■ DUNASZERDAHELY/ KOMÁROM Ot társaság, köztük a Szlovák Vas­úttársaság, és a RegioJet is pályázik a Pozsony-Dunaszerdahely-Komárom vasúti vonal üzemeltetésére. A kiírás nyertese 2020 végétől indíthat vona­tokat a déli pályán. 2020 decemberében lejár a Regio­Jet közlekedési magántársaság szer­ződése. A közlekedésügyi miniszté­rium november 15-én zárta le a sza­kasz üzemeltetésére meghirdetett pá­lyázatot. A sikeres versenyzővel tíz­éves szerződést kötnek. Karolina Ducká a minisztérium szóvivője kö­zölte, hogy több mint egy éve közzé­tették a pályázatot az EU hivatalos közlönyében. Ez a második olyan szakasz, amelyre a vasúti liberalizá­ciója keretében átlátható versenypá­lyázatot hirdetnek. Érsek Árpád köz­lekedésügyi miniszter elmondta, örül a szolgáltatók érdeklődésének. „Na­gyon frekventált vonalról beszélünk, ezért bízom benne, hogy a verseny hozzájárul a céljaink teljesítéséhez, a kényelmesebb utazás és az utasok elégedettségének eléréséhez” - fo­galmazott a tárcavezető. A pályáza­tokat független bizottság értékeli a minisztériumban. Csak azokat a tár­saságokat tájékoztatják a versenyki­írás részletes tartalmáról, amelyek az első körben teljesítik az üzemeltetés­hez szükséges műszaki feltételeket. A továbbjutókkal közük a menetrendet, a pénzügyi feltételeket és a vonatok számát. Ducká szerint év végére ki­derülhet, ki veszi át 2020 végén a vo­nalat. Az öt pályázó egyike a RegioJet, amelynek sárga vonatai 2012-től jár­nak Pozsony és Komárom között. Ales Ondrűj, a társaság szóvivője ki­emelte, hogy európai sikertörténet­nek számít a vállaíat hétéves jelen­léte. „2011-ben mintegy 800 ezren utaztak a vonalon, ma már több mint 4 millió utasunk van” - mutatott rá Ondrűj, hozzátéve, hogy ez a szlo­vákiai vasúti utasforgalom 5-7 szá­zalékát teszi ki. A szóvivő arra a kér­désre, hogy miként tennék kényel­mesebbé az utazást a műszakilag korlátozott, egyvágányos szakaszon, nem válaszolt. A közlekedésügyi minisztérium is megjegyezte, hogy rendkívül kihasznált a 95 kilométer hosszú vasúti szakasz. A főváros vonzáskörzetében egyre inkább sza­porodó lakóövezetekből vonattal le­het a leggyorsabban eljutni a mun­kahelyre vagy az iskolába. A Szlo­vák Vasúttársaság (ZSSK) is meg­erősítette, hogy érdeklődik a szakasz üzemeltetése iránt. „A ZSSK nem­zeti személyszállítóként bekapcso­lódott a versenybe. Az összes meg­hirdetett vonalon effektiv megoldá­sokat akarunk kínálni a nyilvános­ságnak” - nyilatkozta Tomás Kovác szóvivő. A társaságtól megkérdez­tük, hogy milyen lehetőségeket lát­nak a vonal fejlesztésére, de a folya­matban lévő pályázat miatt nem részletezték a terveiket. Azt azonban közölték, hogy 10 éven belül 100 millió utast akarnak szállítani a szlo­vákiai vasúton, hogy továbbra is a társaság legyen a hazai tömegközle­kedés gerince. „Népszerűsíteni akaijuk a környezetbarát utazást és támogatni a vasúti infrastruktúra masszív modernizációját” - fogal­mazott Kovác. Emeletes vonatokkal próbálják enyhíteni a vonal zsúfoltságát (A szerző felvétele)

Next

/
Thumbnails
Contents