Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-18 / 268. szám
www.ujszo.com | 2019. november 18. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Harminc év múltán Jobban élünk, mint 89 előtt - aki nem hiszi, tekintsen kelet felé N ovember 17-e táján óhatatlanul előkerülnek az összehasonlítások arról, hogyan éltünk a rendszerváltás előtt, és hogyan élünk ma. A közvélemény-kutatások jól mutatják, hogy a lakosság egy része még ma is nosztalgiával gondol a rendszerváltás előtti „régi szép időkre”. Nem meglepő, hogy a nosztalgiafaktor különösen az idősebb korosztályoknál magas, ugyanis a fiatal éveire mindenki pozitívan emlékszik vissza, és az elme jóindulatúan elhomályosítja a múlt hiányosságait. A kétkoronás tej és az állami lakásépítés megmarad az emlékezetben, az üres polcok és az elnyomás emléke elmosódik. Tény viszont az is, hogy Csehszlovákia szlovák részének a szocializmus évei gazdaságilag sokat segítettek. Az addigi, főleg agrárgazdaságot a szocialista iparosítás modernizálta, és ez megjelent a lakosság életében is. Sokan költöztek vidékről frissen épített panelházakba, és olyan vívmányokkal találkoztak, mint a színes tévé, a meleg csapvíz vagy a mosógép. A lakosság iskolázottsága is folyamatosan javult, egyre több fiatal mehetett egyetemre. A szocialista tervgazdaság azonban nem volt fenntartható, és a hetvenes évektől egyre több repedés jelent meg a rend-szer struktúrájában. Az innováció és a motiváció hiánya fokozatosan a rendszer kifulladásához vezetett, és miután a Szovjetunió 1989-ben elengedte Közép-Európát, kártyavárként omlott össze a szocializmus. A bársonyos forradalom napjai optimizmussal voltak tele, gazdasági szempontból is. Hittünk benne, hogy Ausztriát legkésőbb egy évtized alatt utol tudjuk érni. Most már tudjuk, hogy ez mennyire naiv elképzelés volt, és az ausztriai életszínvonaltól ma is messze vagyunk. A rendszerváltás első éveiben a csehszlovák gazdaság összeomlott, ugyanis a vállalatok egy része nem tudott alkalmazkodni a piaci versenyhez, és nem élte túl a szocialista exportpiacok eltűnését. Ez gyorsan növekvő munkanélküliséghez vezetett, ami a növekvő árakkal együtt jelentősen lerontotta a lakosság egy részének életszínvonalát. A 90-es évek közepére azonban sikerült a szlovák gazdaságot stabilizálni, és a meciari évek kisiklása után növekedési pályára terelni. A tátrai tigris dinamikus évei ugyan már elmúltak, de a globális gazdasági válság óta eltelt évtized is folyamatos gazdasági növekedést hozott. Minden nosztalgiafaktor ellenére az igazság az, hogy ma a lakosság jobban él, mint a rendszerváltás előtt. Több mint öt évvel tovább élünk, mint 1989-ben, és az egészségben leélt éveink száma is magasabb. Nem elhanyagolható az sem, hogy tisztább a környezet, ami a szocialista nehézipar bukásának és a környezetvédelmi előírások szigorodásának köszönhető. Az átlagbér vásárlóereje mintegy harmadával magasabb, mint 1989-ben, és a legtöbb termékért ma kevesebbet kell dolgozni, mint 30 éve. Igaz azonban az is, hogy ma sokkal több hitelünk van, főleg a lakásárak emelkedéséből következő lakáshitelek miatt. De nem szabad elfelejteni, hogy az átlag mögött emberi sorsok rejtőznek. Az elmúlt 30 évet ezért másképpen ítéli meg az, aki sikeres vállalkozást épített, mint aki évek óta nem tud munkát szerezni leszakadó régiójában. Mást hozott a rendszerváltás a külföldön tanuló egyetemistának, és mást a többletkiadásokkal küszködő kisnyugdíjasnak. Nem róhatjuk ezért fel a rendszerváltás veszteseinek, hogy visszasírják a régi időket, inkább a politikai és gazdasági elitnek kell felrónunk, hogy nem tett többet ezekért az emberekért. De minden gondunk ellenére ne feledjük, hogy Szlovákia lakossága még sosem élt olyan jól és szabadon, mint ma, és a rendszerváltás turbulens első évtizede után következő húsz év egyértelmű sikertörténet. Aki ebben kételkedik, annak elég egy pillantást vetnie a tőlünk keletebbre fekvő országokra. (Lubomlr Kotrha karikatúrája) Szabadság, egyenlőség, nővér iség! BOLEMANT LILLA A forradalmak és a háborúk résztvevői között minden korban ott találjuk a nőket. Ugyanúgy jelen voltak, gondolkodtak, alkottak, dolgoztak, szerveztek, mint a férfiak. Valahogy azonban utólag mindig kimaradtak a történelmi feljegyzésekből, visszaemlékezésekből. így volt ez a francia forradalom idején is, amikor Olympe de Gouges megírta a Női és polgárjogi nyilatkozatot (1791), mivel a Polgárjogi nyilatkozat csupán a férfiak jogait szavatolta. Olympe aktívan fellépett a nők jogai és a rabszolgák felszabadítása érdekében. Pamfleteket, színműveket, irodalmi müveket írt. Végül guillotine alatt végezte. Hogy miért? Pierre-Gaspard Chaumette ügyésznek, a forradalmi kormány tagjának kijelentése magáért beszél: „Emlékezzetek arra a férfias némberre, az arcátlan Olympe de Gouges-ra, aki nőtársaságokat alapított, elhanyagolta a háztartását, politizálni akart, és gaztetteket követett el. A törvény megbosszulta, és a nyaktiló vasa alatt pusztította el ezt az erkölcstelen személyt! Követni akarjátok őt? Nem, mert éreznétek, hogy nem lennétek vonzó és tiszteletre méltó nők, ha nem felelnétek meg annak, amire a természet teremtett benneteket. Azt akarjuk, hogy a nők tiszteljék önmagukat, s ezért alkalmazunk kényszert”. A magyar történelemből is fel tudnánk sorolni hasonló példákat. Sok nő vett részt például az 1848-as forradalomban, és utána sok nő kényszerült arra, hogy bebörtönzött, megölt vagy megbetegített férje helyett ő tartsa el a családot. A világháborúk idején a férfiak a fronton, a nők a gyárakban álltak helyt, ahogy a haza, vagyis a „hatalmasok” háborúzási vágya megkövetelte. A háborúk után pedig a haza valahogy mindig azt követelte meg, hogy a nők menjenek vissza a fakanálhoz, szüljenek sok gyereket, és teljesítsék „természettől adott” feladataikat. Az 1989-es forradalom éppen egy olyan életszakaszomban ért, amikor „természettől adott feladatomat teljesitettem”. Augusztusban megszületett a kisfiam, aki azóta is a legnagyobb csoda az életemben, és nagyon vártam őt. Leírhatatlan érzés és boldogság volt számomra a születése pillanata. Persze egészen természetes, hogy minden nő számára mást jelent a gyermekvállalás vagy akár a szülés. Hiszen nem vagyunk egyformák, és nem várhatjuk el senkitől, hogy a mi elképzeléseink szerint éljen. A gyermekvállalás nem egy projekt, amit kitűzök, megvalósítok, elszámolom, és megyek tovább. A gyermekvállalás és maga a gyermek születése egy csodálatos esemény, élmény, egy életre szóló összetartozást jelent, amit semmi más nem pótol. De ez csak annak igaz, aki valóban vágyik rá, aki tényleg akar gyereket. Ez legyen a nő döntése, merthogy az ő életéről és testéről van szó. Jogában áll eldönteni, milyen életet szeretne élni. Gyerekkel vagy gyerek nélkül. Számomra életem legnagyobb ajándéka volt, hogy lett egy fiam, akire büszke vagyok, és az 1989-es forradalommal kapcsolatos élményeim is érthető módon ehhez az érzéshez is kapcsolódnak. Amikor világossá vált, hogy az egész rendszer megdől, a fiamra gondolva abban bíztam, hogy mire eléri az iskolás kort, különféle jó iskolák közül választhatunk neki megfelelőt. Ez a vágyam sajnos nem teljesült, és ahogy a mai oktatási rendszert nézem, még egy darabig nem is fog, pedig sok remek pedagógus és oktatási szakember dolgozik rajta. A forradalom nagy eredménye volt számomra, hogy a szabad információáramlásnak köszönhetően eljutottak hozzánk a feminizmus eszméi, vagyis annak elismerése, hogy a nő is ember, és ugyanolyan jogok és szabadságok illetik meg, mint a férfiakat! Szabadon beszélhetünk az egyenrangúságról, harcolhatunk érte, bár a harc helyett jobban szeretem a konstruktív párbeszédet, amely sokkal eredményesebb lehet. Mivel ilyenkor az ember nem legyőzni akarja a másikat, hanem meggyőzni - és ez óriási különbség! Szabadság, egyenlőség, testvériség volt a francia forradalom jelszava, csakhogy a magyar fordítás félrevezető, mert a testvériség francia eredetije a férfi testvériség: fratemité. Legfőbb ideje, hogy ezt valóban kiegészítsük a női testvériséggel is, hiszen van még mit tenni az egyenrangúság megvalósítása terén! Háborús bűnösöknek adott kegyelmet az amerikai elnök Az amerikai elnök döntésével a védelmi minisztérium sem ért egyet. Donald Trump a hadsereg két olyan katonájának adott kegyelmet, akiket Afganisztánban elkövetett háborús bűnökkel vádoltak, és visszaadta a katonai rangját egy harmadiknak, aki ellen azért folyt hadbírósági per, mert az Iszlám Állam egyik dzsihádistájának holtteste mellett készített szelfit. Kegyelmet kapott Mathew L. Goldteyn őrnagy és Clint Lorance főhadnagy, emellett Trump elrendelte, hogy adják vissza Edward Gallagher haditengerészeti kommandós katonai rangját, amelytől az idén tartott hadbírósági tárgyaláson fosztották meg. „Több mint kétszáz esztendőn keresztül az elnökök éltek a felhatalmazásukkal, hogy új esélyt adjanak azoknak, akik kiérdemelték, köztük azoknak is, akik egyenruhában szolgálják hazánkat. A döntés e hosszú történelmi hagyományhoz illeszkedik” - hangsúlyozta a Fehér Ház közleménye. A Pentagon, vagyis a védelmi minisztérium szóvivője közölte, a tárca bízik a katonai igazságszolgáltatási rendszerben, de az elnöknek van felhatalmazása, hogy ilyen ügyekben mérlegeljen. A kegyelemmel kapcsolatban a The Washington Post című lap azt írta, hogy a Pentagon sem ért egyet Donald Trump álláspontjával. Clint Lorance főhadnagy ellen a katonai ügyészség még 2013-ban emelt vádat, mert katonáit arra utasította, hogy lőjenek le két kerékpározó afgán férfit. Ezért kétrendbeli gyilkosságban bűnösnek találták őt. Mathew Golsteynt egy afgán férfi meggyilkolásával vádolták meg 2010-ben. Edward Gallagher pedig egy kommandós csapat vezetője volt, őt több háborús bűncselekmény vádjával állították bíróság elé, de felmentették az egyik vád, az Iszlám Állam egyik tagjának megkéselése alól. Bűnösnek találták viszont abban a vádpontban, hogy a holttest mellett pózolva készíttetett fotót magáról, emiatt lefokozták. Donald Trump már május óta többször nyilvánosan beszélt arról, hogy kegyelemben fog részesíteni háborús bűnök elkövetésével vádolt amerikai katonákat. Elismerte, hogy lépését ellentmondásosnak tarthatják, de azt állította, hogy indokolt, mivel olyan katonáknak akar kegyelmet adni, akikkel megfogalmazása szerint „nem bántak tisztességesen”. (MTI)
