Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-18 / 268. szám
www.ujszo.com | 2019. november 18. GAZDASÁG ÉS FOGYASZTÓK I 5 Már a 0%-os hitelkamat sem elképzelhetetlen Az Európai Központi Bank az elmúlt időszakban hozott döntéseivel a feje tetejére állította a hitelpiacot (TASR/AP-felvétel) Pozsony. Az Európai Központi Bank kamatpolitikájának ás a pénzintézetek közötti konkurenciaharcnak köszönhetően meredek lejtőre kerültek a hitelkamatok. Az elemzők egy része már hónapokkal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy további csökkenés elképzelhetetlen, mára azonban többen már a 0%-os hitelkamatot sem tartják lázálomnak. Szlovákiában elsőként a Szlovák Takarékpénztár faragta le a hitelkamatát az 1 százalékos lélektani határ alá még június végén, amit később a Tatra banka, az Unicredit, a CSOB, az Általános Hitelbank (VÚB) és nemrég a Prima banka is követett. „Az 1 százalékos lélektani határ átlépése a bankoknak több hónapot vett igénybe, amikor azonban ezt sikerült áttörni, akkor sem állt le a csökkenés. Épp ellenkezőleg, már júliusban két látványos kamatvágásra is sor került” - nyilatkozta Marián Búlik, az OVB Allfinanz elemzője. Jegybanki ösztönzés Búlik szerint a hitelkamatok csökkenése mögött egyértelműen az Európai Központi Bank kamatpolitikája áll, amely az eurózónás alapkamatot 0 százalékra csökkentette, a kereskedelmi bankoknak pedig már fizetniük kell azért, ha a pénzt az Európai Központi Banknál szeretnék elhelyezni, ugyanis a betéti rendelkezésre állás kamatlába, vagyis az a kamat, amelyet a bankok a központi banknál elhelyezett forrásaik után kapnak, már mínuszban van. „A bankoknak ezért megéri minél nagyobb összeget fordítani a hitelfolyósításra, a hitelpiacon azonban emiatt egyre kiélezettebb a konkurenciaharc, ami a hitelkamatok folyamatos csökkenéséhez vezet. Az elkövetkező időszakban így további esésre számíthatunk, és ma már azt sem tartom kizártnak, hogy a jelzáloghitelek kamatszintje elérheti akár a 0 százalékot is” - tette hozzá Búlik. „A csökkenő kamatok miatt a bankoknak folyamatosan zsugorodnak a bevételeik, amit a hitelezés felfuttatásával szeretnének kompenzálni. Ráadásul, a pénzintézeteknek még az ilyen alacsony kamatokkal is jobban megéri kölcsönözni, mint ha az Európai Központi Banknál helyeznék el a pénzüket, hiszen a negatív kamatok miatt ez esetben hatalmas összegeket veszítenének” — mondta Marós Ovcarik, a Financny kompas pénzügyi portál elemzője. Szerinte az sem kizárt, hogy az elkövetkező időszakban még több bank közelíti majd a jelzáloghitelek kamatait a fél százalékos szinthez. „A bankok természetesen igyekeznek a kamatcsökkentésből is kihozni a maximumot. Míg egyesek az alacsonyabb kamatot nem kötik feltételekhez, másoknál ehhez olyan járulékos szolgáltatásokat is igénybe kell vennie az ügyfélnek, amelyek busás bevételt jelentenek a pénzintézeteknek” - vallja Ovcarik. Történelmi mélypont Amiben az elemzők többsége egyetért, az az, hogy a jelzáloghitelek ilyen látványos kamatcsökkenésére, mint amilyennek az elmúlt időszakban lehettünk tanúi, Csökkenő kamatok ► Elsőként a Szlovák Takarékpénztár faragta le a hitelkamatát az 196-os lélektani határaié még június végén, amit a Tatra banka, az Unicredit, aCSOB, aVÚBés a Prima banka is követett. ► A hitelkamatok csökkenése mögött az Európai Központi Bank kamatpolitikája áll. ► Az elemzők azt sem zárják ki, hogy a jelzáloghitelek kamatszintje elérheti a 0 százalékot is. Szlovákia történetében még soha nem volt példa. „A jelenlegi helyzetben már szinte minden banki ügyfélnek megéri átgondolnia, hogy a korábban, magasabb kamatozással felvett hitelét nem éri-e meg kiváltani egy új, lényegesen alacsonyabb kamatozású adósságrendező kölcsönnel. Banki ügyfelek ezreinek érné meg a váltás, amivel a pénzintézetek is tisztában vannak, így egyre kedvezőbb ajánlatokkal próbálják magukhoz csalogatni a versenytársaik ügyfeleit. Ez pedig oda vezethet, hogy az elkövetkező időszakban a nullához közelíthet a jelzáloghitelek kamatszintje” - mondta el Búlik. Szerinte a nagy kérdés azonban az, hogy a szlovákiai bankok meddig hajlandók elmenni, vagyis mi számít annak a határnak, amely alatt már nem éri meg számukra a hitelnyújtás. Banki különadó A kamatok jövőbeni alakulását befolyásolhatják a kormány banki különadóval kapcsolatos tervei is. A különadó a bankok nyereségének már most a 20 százalékát viszi el, a kormány ugyanakkor már jövőre megduplázná a különadó kulcsát, ami hatalmas érvágást jelentene a pénzintézeteknek. Búlik szerint a bankok ugyan azzal fenyegetnek, hogy az Alkotmánybírósághoz fordulnak a kormány döntése miatt, kérdéses azonban, hogy sikerrel jámak-e. Márpedig, ha a bankadó még több forrást vesz majd el a pénzintézetektől, ezek ezt a banki díjak további növelésével lesznek kénytelenek pótolni. (mi.TASR) AKTUÁLIS KÖZÉPÁRFOLYAMOK Angol font 0,8566 H Lengyel zloty 4,2785 Cseh korona 25,583 Hl Magyar forint 334,80 Horvát kuna 7,4380 Román lej 4,7686 Japán jen 119,95 BB Svájci frank 1,0924 Kanadai dollár 1,4608 Q USA-dollár 1,1034 Q Privatbank« 1,13-1,07 26,20-24,92 OTP Bank 1,15-1,05 26,72-24,47 349,31-319,87 Poatabank 1,13-1,07 26,31-24,78 347,37-320,65 Szí. Takarékpénztár 1,14-1,06 26,27-24,81 348,89-318,85 Tatra banka 1,14-1,07 26,37-24,74 347,89-320,17 ÉSOB 1,13-1,07 26,21-24,90 Aftalánca HHalbank 1,14-1,07 26,40-24,76 348,85-318,80 Az első adat a valuta vételére, a második adat a valuta eladására vonatkozik. (Forrás: banki honlapok) Moody's: nem lesz globális recesszió London. A világgazdaság várhatóan nem süllyed recesszióba a következő két évben - áll a Moody’s friss előrejelzésében. A nemzetközi hitelminősítő prognózisa szerint a globális hazai össztermék (GDP) 80 százalékát előállító húsz legnagyobb fejlett és feltörekvő gazdasági erőcentrumban (G20) - amelynek tagja az Európai Unió is - 2020-ban átlagosan 2,6 százalékos lesz a gazdasági növekedés. Ez megfelel a Moody’s által a G20-csoportban 2019 egészére várt GDP- növekedésnek. A cég közölte, hogy sem 2020-ban, sem 2021-ben nem számít világgazdasági recesszióra, de a folyamatosan gyenge adatsorok öngerjesztő módon ronthatják az üzleti hangulatot, és ezzel a növekedési kilátásokat is. (MTI, TASR) Cervené jablká • odroda FUJI KIKU Cucoriedky 725 g balenie * -35% 129 ■ • OOO g = 1,03) Ponuka tovaru platí od 18.11. do 24.11.2019 alebo do vypredania zásob. Chyby v tlaci vyhradené. Ceny sú bez dekorácie. Firma IIDL si vyhradzuje právo zmien v baleniach a variantoch ponúkaného tovaru. Odber mozny len v obvyktom mnoístve. DP 190626 platí od 7.11. ekvica Hokkaido