Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-15 / 266. szám

www.ujszo.com I 2019. november 15. KULTÚRA I 9 A Last Blues Band: Tóth Marian Manó, Sárközi Imre, Gőgh Ákos, Dómján Ádám és Tornóczi Tibor (Fotó: Ethey Katz) „Élvezzük a stíluskavalkádot" A Last Blues Band fődíjas lett egy zenei fesztiválon, újabban főleg verseket ad elő PUHAJÓZSEF A 2001-es Várlak nálam 7-kor című dal a szlovákiai magyar zenetörténet egyik alapműve. Előadója, az 1991-ben alakult, Ekecsről indult Last Blues Band - az énekes­­szájharmonikás Tornóczi Tiborral az élen - új arany­korát éli. A frontember meg­találta azt a zenei világot, amelyet mindig is keresett. Vele beszélgettünk. A Last Blues Band időközben megszűnt, vagy csak szüneteltette a működését? Közös megegyezéssel én váltam ki belőle, annak ellenére, hogy a frontembere voltam. A többiek az­tán nevet változtattak. Kellett ez az időszak: pihentem, feltöltődtem, jobban odafigyeltem magamra. Persze közben is zenéltem, például a Históriában és Vadkerti Imre nagyzenekarában. Ez három-négy évig tartott, amiben már benne van az új együttes felkészülése is. Meg­kerestem az alapítótársakat, és megegyeztem velük, hogy vissza­veszem a Last Blues Band nevet. Úgy érzem, mostanra értem meg zeneileg, megtaláltam a saját stílu­somat, hangomat. Most tartok ott, ahol mindig is szerettem volna. Honnan jöttek az új zenészek? Meghívott a Frees zenekar, volt egy blokkunk, amelyben szájhar­monikáztam, énekeltem. Két tagjá­val, Sárközi Imre billentyűssel és Dómján Ádám basszusgitárossal rögtön egy hullámhosszra kerül­tem. Ismertettem velük az elképze­léseimet, s rábólintottak az új kihí­vásokra. Tóth Marian Manóval, a gitárosunkkal a Históriában zenél­tem egy ideig. A dobos Szűcs Zsolt lett. Hoztam a vezérdallamot, s mindenki hozzátette a saját zenei világát. Zsoltnak adódott egy új munkája, ezért nem tudta vállalni a folytatást. Gőgh Ákos váltotta őt, aki szintén játszik a Frees zenekar­ban. Korábban nem akartam őt fel­kérni, mert további két együttesben dobol. O ajánlotta fel, hogy csatla­kozik hozzánk. Három zenésztársad jóval fia­talabb nálad. Nincsenek vitáitok ebből adódóan? Hát igen, ha a fotónkat nézem, olyan, mintha Imrével az apukáik vagy a bácsikáik lennénk. Viták elő­fordulnak, ám az elején leszögez­tük, hogy ezeket egyből oldjuk, megbeszéljük, s nem fogjuk ma­gunk előtt görgetni, mert mamuto­kat elásni már nagyon nehéz. Más­más zenei közegből érkeztünk, eb­ből kifolyólag nem ortodox blues­­zenét játszunk, mint régebben, van­nak benne más beütések, beköszön a rock, a jazz, a szving, egy kis funky, még a rockabilly is. Élvezzük ezt a stíluskavalkádot. Korábban saját szerzemények adták a repertoárotok gerincét, most főleg megzenésített verseket adtok elő. Mi hozta ezt a változást? Az interneten találtam rá Székely- Máté László győri kortársköltő ver­seire. Melódiát hallok bennük. Ő pedig felajánlotta megzenésítésre. Már tíz felett járunk. Továbbra is társadalomkritikusak vagyunk, csak már nem direkt módon mondjuk el a véleményünket, hanem költemé­nyekbe ágyazva. A zenénk kiforrot­tabb, érettebb, nyugodtabb. Nem fé­lünk a nyolcperces daloktól sem, mert nem akarok trendi lenni sem a zenében, sem az öltözködésben. So­kan kérdezik, hogy mire jók a hosszú szólórészek. Azért játsszuk, mert szeretjük ezeket, és így tudjuk ma­gunkat kifejezni. Angolul sem aka­rok énekelni, mert mi elsősorban a magyar nyelvű közönségnek zené­lünk. Szeretünk együtt próbálni, de mivel nem tudunk annyi időt rá­szánni, amennyit kellene, úgy old­juk meg, hogy a dalokat sávonként rögzítjük, mindenki kap egy olyan kópiát, amelyről az ő zenéje hiány­zik, s otthon tovább kísérletezge­tünk vele. Havi két próbánk azért mindig van. Az új Last Blues Band bemu­tatkozása pompásan sikerült, megnyertetek egy fesztivált. Me­sélnél erről? A budapesti József Attila V ers-Dal Fesztiválon lettünk fődíjasok. Nem szeretem a zenei versenyeket, de ez kiemelkedik közülük. Székely-Máté László idén a választható költők kö­zé került az Indul című versével, amelyet mi a zászlóshajónknak tar­tunk. Ezt égi jelnek fogtuk fel, és be­neveztünk. Kellett még két vers. Megzenésítettük gyerekkori ked­vencemet, Ady Endre Őrizem a sze­med című költeményét. Harmadik­nak Szoó Virág szintén győri kor­társköltő bokaszalag-szakadásról szóló Bokafordultával című versét választottuk. Nagy sikert arattunk velük. A szlovákiai debütálásunk a dunaszerdahelyi NFG klubban volt. Ott is azt éreztük, hogy a közönség befogadta az új zenénket. Nemrég a somotjai Mozi clubban volt remek hangulatú koncertünk.. A Gútai Jazzbarátok Köre által szervezett fellépésünkre pedig elővételben el­fogyott az összes belépőjegy. Már az induláskor európai viszonylatban is NÉVJEGY Last Blues Band ► A megalakulás éve: 1991 ► Központ: korábban Ekecs, jelenleg Gúta ► Alapítók: Tornóczi Tibor, Öllé Gyula, Kulcsár László ► Jelenlegi tagok: Tornóczi Tibor, Tóth Marian Manó, Dómján Ádám, Sárközi Imre, Gőgh Ákos ► Nagylemezek: L.B.B. (1999), Várlak nálam 7-kor (2001) ► Mostani húzódalok: Indul..., Csúzli, Éjszaka, Őrizem a szemed komolynak számító hangosításunk volt. Drága cucc, de eldöntöttük, hogy mostantól világszínvonalúak lesznek a hangszereink, a technika és a megszólalás is. De ugyanolyan fontos a hangmérnök, Gergely Csa­ba is, akivel a dalokat rögzítettük. Régóta ismerem, lenyűgöz a hozzá­állása, a lelkesedése, a profizmusa. Az alatt az idő alatt, amig a stúdió­ban dolgoztunk, a hatodik tagja volt az együttesnek. Sínen vagy, ez látszik rajtad. Igyekszünk minél többet kihozni ebből a felállásból. Mindannyian dolgozunk, hiszen zenélésből mife­lénk - úgy tűnik - nem lehet meg­élni. De ha továbbra is az lesz, ami jelenleg, hogy ebbe menekülünk bele, s itt nyugszunk meg, már ak­kor is megéri. A zenekar olyan, mint egy vállalkozás, mindent előre kell tervezni. Ütemtervet dolgozok ki nagyjából egy évre, hogy mikor megyünk stúdióba, mikor lépünk fel. Semmit sem bízunk a véletlen­re, ugyanakkor kihasználunk min­den lehetőséget, hogy népszerű­sítsük a jó zenét, a verset, a magyar dalokat. A szervezést a jövőben szeretném átadni valakinek, mert sok időt, energiát igényel. Ügyelek arra is, nehogy bedaráljon a gépe­zet. Régóta benne vagyok már, ezért tudom, miről beszélek. Most Győr­be készülünk, ahol meglepetésven­dégek is lesznek a színpadon. Fon­tosnak tartom ezt a koncertet, a két győri költő előtt is szeretnénk tisz­telegni ezzel. Év végén visszavonu­lunk, új dalokat írunk. 2020 elején rögzítjük, hogy a következő évadot új szerzeményekkel kezdhessük. Örülnék, ha ez a csapat sokáig együtt maradna, tíz évre előre megvettem a Last Blues Band doménnevet. Egy­re több szájharmonikás, japán, bra­zil, norvég zenész jelölget be a kö­zösségi oldalakon, még ebből is ki­sülhet valami jó. Fontosnak tartjuk az egészséges szelektálást. Igyek­szünk a jövőben is igényesek ma­radni, és a színpadon továbbra is mellőzzük a politizálást. Magyar rockkincsek bakeliten Budapest. A magyar rock ed­dig kiadatlan kincsei jelennek meg november 22-én vinylleme­­zen. Az egyiken Mészáros Márta 1970-es filmje, a másik kettőn a V'Moto-Rock-előd V’73, vala­mint az etnorockot játszó Barba­ra koncertfelvétele hallható. A Moiras Records gondozásá­ban megjelenő három korong kö­zül a legkorábbi felvételek az Il­lés, a Kex, a Metro, a Tolcsvayék és a Trió, valamint Zalatnay Sa­rolta dalait tartalmazó Kívánj szép álmokat című bakeliten sze­repelnek - ezek Mészáros Márta 1970-es Szép lányok, ne sírjatok! cimű filmjéből valók. Mészáros Márta egy beatfilmet szeretett volna rendezni, az eredeti elkép­zelések szerint az Illés együttes adta volna a zenei aláfestést. Idő­közben azonban az Illést letiltot­ták egy szerencsétlen londoni rá­dióinterjú miatt, amelyben Bródy János arról beszélt, milyen nevet­séges, ha valakinek a hosszú haja miatt esetleg baja eshet. „A filmzene projektet 1970- ben az Illés kiválása miatt újra kellett tervezni, de a beatzene megmaradt a szerelmi három­szög történet mellett-alatt. Hall­juk az Illés dalait is, de a letiltás miatt a tagok nem tűnnek fel a filmben, szerepelnek viszont a Kex, a Metro tagjai, Tolcsvayék és Zalatnay Cini is. A filmben ti­zenhat dal hangzik el, sajnos a mozihoz használt eredeti hang­­felvételek nem maradtak meg, megjelent viszont több kislemez a filmhez kapcsolódva, néhány dal pedig az előadók nagylemezeire került” - mondta Kovács László, a Moiras Records vezetője. A filmben elhangzik a Syrius együttes egyik száma is, de az nem jelent meg később sem hanghordozón. (MTI, k) Magyarország rendezné a színházi olimpiát Budapest. Magyarország szeremé megrendezni a Nem­zetközi Színházi Olimpiát 2023- ban - közölte tegnap a budapesti Nemzeti Színház. Á közlemény szerint Szentpéterváron, az idei olimpiát záró sajtótájékoztatón Fekete Péter, az Émberi Erőfor­rások Minisztériumának kultú­ráért felelős államtitkára és Vid­­nyánszky Attila, a Nemzeti Színház vezérigazgatója jelen­tette be Magyarország rendezési szándékát. Madách Imre születésének kétszázadik évfordulója 2023- ban lesz, és a Nemzeti Színház abban az évben rendezi meg ti­zedik alkalommal a drámaíróról elnevezett nemzetközi színházi fesztiválját, a MITEM-et. A Nemzeti Színház reményei sze­rint ez a MITEM lehet a tizedik Nemzetközi Színházi Olimpia is egyben. Mint a közleményben írják, az olimpia alapítói és ta­nácsadó bizottságának tagjai - köztük Valerij Fokin, Teodorosz Terzopulosz és Szuzuki Tadasi - támogatják kandidálási szándé­kunkat, de végleges döntés csak a hivatalos ügymenet végén, a következő néhány hónapban várható. (MTI, k)

Next

/
Thumbnails
Contents