Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-15 / 266. szám
www.ujszo.com I 2019. november 15. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Van mit tanulni Önbizalom terén a lányoknak van mit ellesni a fiúktól F llítólag a férfiak önbizalma A határtalan. Bár vannak kivételek. Állítólag. Én még nem találkoztam velük. Fiatal koromban riportot akartam írni arról, hogyan működik az apróhirdetéses ismerkedés. Az volt a terv, hogy egy barátnőm fog ismerkedni, én pedig egy közeli asztaltól figyelek, de mivel az első alkalomkor csak egy távolabbi asztal jutott és az egész akcióból szinte semmit nem láttam, hallottam, eldöntöttem, hogy majd én. Egy szlovák lapban hirdettem, az ismerős szerkesztő gyűjtötte össze a hirdetőirodájukba nekem érkező leveleket. Beismerem, hamis nevet adtam meg, s magamról csak annyit írtam, hogy egyetemet végeztem, dolgozom, és nincs időm másképp ismerkedni. Képet nem mellékeltem, de kértem. Nos, nagyon érdekes válaszok érkeztek. Többen írták, hogy biztosan nagyon ronda lehetek, ha főiskolai végzettséggel sem tudok férjet fogni. Mások meg azt, hogy biztosan beképzelt vagyok, azért nem kellek senkinek. Persze nekik se, csupán ki akarták fejezni a véleményüket, amelyből áradt az önbizalom. A képek? A legemlékezetesebb egy fess fiút ábrázolt. Vőlegényruhában, merthogy az esküvői képéről volt lazán letépve. Végül találomra kiválasztottam egy jelentkezőt és megegyeztünk, hogy találkozunk. Azt terveztem, rögtön az elején megmondom, hogy újságíró vagyok, és megkérem, vállalja az apróhirdetéses ismerkedésről szóló beszélgetést. Negyedórát szobroztam a kávéház előtt, mire bentről kijött egy férfi, aki egy cseppet sem hasonlított az elküldött fotóra, és nevetve mondta: „már húsz perce itt vagyok, láttam bentről, hogy te vagy az egyetlen, aki vár valakit, hát gondoltam, csakis engem, és jókat szórakoztam azon, hogy mennyire izgulsz, vajon eljövök-e”. Ezek után elment a kedvem a beszédtől, de bementem vele, mert éreztem, hogy ezt a tapasztalatot nem lehet elszalasztani. A nálam legalább 20 évvel idősebb, kissé ápolatlan férfi szólt, hogy rendeljek magamnak. De csak valami vizet. Aztán legalább tíz percig arról monologizált, hogy ő milyen okos, sikeres, egyszóval főnyeremény egy nőnek. Közben feltűnően odafordult az összes nőhöz, aki belépett, sőt kommentálta is, hogy jó pipik. Nekem annyit mondott, hogy több vizet ne rendeljek. Riport ide vagy oda, ekkor hagytam ott. S a férfiönbizalom legújabb esete? Fellépés volt kicsi unokám óvodájában. A kislányok majd megszakadtak a dalolástól, a kisfiúk, unokámmal egyetemben, úgy álltak ott szótlanul lecövekelve, mintha akkor pottyantak volna oda egy másik bolygóról. Utána az unokám megkérdezte tőlem, hogy miért voltam ott az ovikában. Hát meg akartam nézni, hogyan szerepelsz! Ezen kicsit elgondolkodott, majd büszkén megszólalt. És ugye, milyenjói szerepeltem?! Ellenünk fordulnak az okostelefonjaink SZABÓ LACI Talán ezekben a percekben is csörög valaki telefonja, a kijelzőn egy egzotikus ország (Gabon, Guyana, Zimbabwe, Nauru, Cook-szigetek, Bosznia-Hercegovina, és az országok listája folyamatosan bővül) hívószáma - a cél a hívott fél átverése. Eddig csak csörgött a telefon, majd két kicsengés után megszakadt a hívás, általában még az előtt, hogy a hívott fél fogadni tudta volna, a csalók ugyanis arra számítottak, hogy visszahívják őket. Sokan meg is tették. Mára finomítottak a módszeren, a hívás fogadása után egy kellemes női hang cseh nyelven mondja el, hogy egy rokonunk, barátunk kérte ezt a hívást és most kapcsolja, de semmiképpen ne tegyük le a telefont. Igen ám, de közben a hívás megszakad, pontosan azért, hogy visszahívjuk. Hiszen ki ne igyekezne azonnal segítséget nyújtani bajbajutott szeretteinknek. Ha felvesszük a hívást, az még ingyenes, de ha visszahívjuk a számot, azért már fizetni kell - percenként akár 4 eurót. És a trükkös késleltetés miatt több percig is eltart egy ilyen visszahívás, hogy csilingeljen a csalók kasszája. Nem nagy összeg, mondhatnánk, nem egy élet megtakarításai vesznek oda, de ez még csak a kezdet. A trükk ugyanaz, mint az unokázós módszernél, amikor a hívó azt állítja, hogy egy közeli családtag, barát bajba került és azonnal segítségre van szüksége. A nagymamák pedig előkapják a pámacihából a megtakarított pénzüket, hogy azt átadják a csalónak. Most is ezzel próbálkoznak, csak a telefonunkat használva ellenünk, „okosba”. Az okostelefonunk, az okoseszközeink sokat segítenek, megkönnyítik mindennapjainkat, már el sem tudjuk képzelni nélkülük az életünket. A digitális bűnözők eddig elsősorban a számítógépeinket, laptopjainkat támadták, de fel kell készülnünk, hogy egyre gyakoribbak lesznek a telefonos támadások, egyre kifinomultabb módszerekkel találjuk szembe magunkat, szinte lehetetlen lesz a védekezés. Okostelefonunk az egyik legnagyobb veszélyforrássá válik. Elég egy rosszindulatú app (amely akár egy megfertőzött alkalmazás frissítéseként is megjelenhet), és máris nyitott könyv lesz az életünk a bűnözők, zsarolók előtt. Hiszen kinek ne lennének a telefonjában olyan titkok, üzenetek, képek, videók, amelyeket nem szeretné, ha mások is látnának. Amelyekkel a digitális bűnözők zsarolhatnak bennünket. És ez még nem minden: a készülék mikrofonja, kamerája is veszélyforrás, ehhez nem is kell rosszindulatú alkalmazás. Éppen a napokban derült ki a Facebook Messenger appjáról, hogy titokban bekapcsolta a kamerát és felvételeket készített a telefon tulajdonosáról. Mark Zuckerberg, a Facebook alapítója azt állítja, ez csak egy hiba, amit hamarosan kijavítanak, ám ne legyenek kétségeink afelől, hogy a kiberbűnözők már készítik az olyan támadásokat, amikor a kamera, a mikrofon titkos felvételeket készít mindennapjainkról. Hogy a közeli jövőben már a négy fal között se érezzük magunkat biztonságban. Egyre nehezebb lesz a védekezés, az okostelefonunk, amely eddig titkaink őrzője volt, hamarosan ellenünk fordulhat. Mi még csak-csak megküzdünk a veszéllyel, vagy legalábbis megpróbáljuk minimalizálni a kockázatokat, ám az idősebb okostelefon-használók, az eddigieknél még nagyobb veszélynek vannak kitéve. Ok lehetnek a támadók ideális célpontjai, mint ahogy nem véletlen, hogy az „unokázós” átverések is elsősorban az idősebbeket célozzák meg, hiszen ők nehezebben ismerik fel az ilyen veszélyeket. Éppen ezért nagy kihívás, hogy megtanítsuk őket a veszélyforrások felismerésére. És afelől se legyen kétségünk, hogy a támadások egyre nagyobb kárt fognak okozni. Most még csak néhány eurójába kerül a támadás annak, aki bedől a csalóknak, és visszahívja az egzotikus telefonszámot, ám a bűnözők hamarosan emelik a tétet. Mi pedig nem tehetünk mást, mint megpróbáljuk a lehetetlent, védekezünk, és küzdünk a növekvő paranoiánk ellen. A sötét jövő elkezdődött... Nyolcvankilences emlékfoszlányok Klinikai halálközelban, avagy oroszkai Pityu jóslata. Emlékek villannak fel bennem azokról a drámai napokról. 1989. november 18-án, szombaton szerkesztőségi fórumra hívtak Oroszkára. Útközben Koller Turbó Rudi, lapunk legendás soföije azt mondta: „Tegnap Prágában nagy tüntetés volt, a zsaruk egyetemistát vertek agyon.” Később a teremben a Pityuként bemutatkozó fiatalember kijelentette: „Bedöglik ez a rezsim, maguknak is befellegzik!” Kedden Marián LeSkóval Prágában jártunk, a zsúfolásig megtelt Vencel térnél az újságíró kolléga azt mondta: „Ez már forradalom...” November 24-én este pezsgőt bontottunk Kiss Józseffel, miután a tévéhíradóban bemondták, hogy Milos Jakes párfőtitkár lemondott. Akkor úgy gondoltuk, nála ostobább politikus csak nem kerülhet hatalomra. December 15-én este lementem a nyomdába, ahol a független Nap első példányait ontották a szalagok. Gratuláltam Huncík Péter főszerkesztőnek, aki így válaszolt: „Majd én is elmegyek az Új Szó temetésére”. Nem sok túlzás volt a szavaiban, akkortájt sokan úgy vélték, hogy a bukott rezsim egyik szócsöve, az Új Szó is a klinikai halál állapotába került. De nem mindenki. Szerkesztőségünkben főleg a középnemzedék nézett szembe a lap dicstelen múltjával. És önmaga újságírói bizonyítványával. December elején Bodnár Gyula behozta a Cselekvési platformunk tervezetét, amelyet némi módosítással közöltünk. Szolgálni szeretnénk a szlovákiai magyarságot, nem pedig pártokat kiszolgálni. Kikértük olvasóink véleményét: adjunk-e más nevet az újságnak, vagy maradjon az eddigi. Kevés kivétellel az utóbbit javasolták. Valójában ők élesztették újra az Új Szót, mert elismerték, hogy mindig akadtak olyan gerinces újságírók, akik nemcsak hamis dicshimnuszokat zengtek, hanem olykor a sorok között, máskor szókimondó riportokban vetették fel közösségünk gondjait, lerántva a leplet főleg az anyanyelvi oktatásra leselkedő veszélyekről. Jellemző a három évtizeddel ezelőtti állapotokra, hogy amit a sofőrünk és Pityu már azon a szombaton tudott, arról egészen hétfőig az állami hírügynökség, a ÚTK hallgatott, aztán még hetekig hazudott. Mihail Gorbacsov színre lépése óta már a szovjet hírügynökség anyagait is cenzúrázták nálunk. Szerkesztőségünk a nyolcvanas évek elejétől nem kapta meg a Magyar Távirati Iroda, az MTI híreit, mert az akkori főnökeink attól tartottak, hogy még Kádárék is megfertőznek bennünket... Történelmi napok köszöntöttek ránk. Megszűntek az ukázok, csak a saját lelkiismeretűnkre kellett hallgatnunk, szakmai értékrendünk alapján tettük a dolgunkat. H. Mészáros Erzsébet naponta megtöltötte a 4. oldalt szókimondó olvasói levelekkel, Görföl Zsuzsa és Urbán Gabriella egyre több hírt vett át főleg a magyar és osztrák híradókból. Dusza Pista és mások is szinte megtáltosodtak, csaknem naponta adtak le kiváló írásokat. Megszólalt Tóth Mihály is, aki saját bevallása szerint amolyan csatalóként meghallotta a trombitaszót és azonnal harcba indult. Megkövettük és visszahelyeztük korábbi pozíciójába Zsilka Lászlót, Miklósi Pétert és Szűcs Bélát, akiket 1968-as bátor kiállásuk miatt menesztettek felsőbb parancsra. Amikor az általunk alapított Vox Nova Részvénytársaság megszerezte a lapkiadói jogot, ötven fillérről 2,50 koronára emeltük az újság árát. Mégsem zuhant napi 60 ezer alá a példányszám. Akkor örömmel nyugtáztam, hogy az oroszkai Pityu jóslata nem egészen vált valóra. Szilvássy József, az Új Szó volt főszerkesztője LAMPL ZSUZSANNA (Lubomír Kotrha karikatúrája)
