Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-14 / 265. szám

www.ujszo.com | 2019. november 14. SPORT 117 Gerivel megtáltosodtak a nyitraiak BŐDTITANILLA Geri Gergely vezetésével eddig mindhárom tétmeccsét megnyerte a nyitrai labdarúgécsapat. A 42 éves tréner a liptószentmiklésiak elleni kupamérkőzés előtt vette át az együttest, és a továbbjutást jelentő 3:2-es győzelem után a következő két bajnokin is győzött a gárda: a nagyszombatiakat és a szeredieket egyaránt l:0-ra verte. Erről is beszélgettünk a szakvezetővel. A nyitraiak sorozatban öt baj­nokit elvesztettek, amikor me­nesztették Marián Siittő vezető­edzőt, és ideiglenesen önt bízták meg az együttes irányításával. Min próbált változtatni? Hullámvölgyben volt a csapat, bár a játékunk nem volt rossz. Ki­egyenlített meccseket játszottunk, kivéve a Slovan elleni és a Senica elleni második félidőket, amikor nagy zakóba szaladtunk bele. A többi mérkőzésen viszont vagy va­lami szerencsétlen góllal vesztet­tünk, vagy nagy egyéni hibából kaptunk gólt. A sok vereség meg­törte a csapatot, a rossz sorozat mentálisan is rányomta a bélyegét a fiúkra. Az aranyosmarótiak elleni idegenbeli 1:0-s vereség után jött az edzőváltás. Szeretném hangsú­lyozni, hogy az előző edző is nagyszerű munkát végzett, és min­dent megtett azért, hogy a Nitra si­keres legyen, csak nem volt szeren­csénk, nem jöttek az eredmények. Sajnos, ilyen a foci. A kinevezésem után sok időm nem volt, mert szer­dán már jött a kupa, hétvégén pedig a Tmava elleni derbi. Nem foglal­koztunk azzal, hogy ideiglenes megbízást kaptunk, a meccsekre kellett koncentrálni. Ez a két mér­kőzés jól sikerült, és a vezetőség úgy döntött, folytathatjuk a munkát a csapatnál. Örülünk, hogy a kezdet ilyen jól alakult, de ezek még csak részeredmények, ezért két lábbal állunk a földön. Több ilyen ered­ményre és teljesítményre van szük­ségünk, hogy feljebb kerüljünk a táblázaton. (Fotó: fcnitra.sk) Gerinek sikerült jól megszerveznie új csapata védekezését Egyszer már Podbrezován is volt hasonló helyzetben, amikor a vezetőedző menesztése után két mérkőzésen ön irányította a csa­patot, de aztán érkezett egy új szakember. Most a jó eredmé­nyeknek köszönhetően megerősí­tették a posztján. Ezt ön is egy esélynek érzi, hogy a Fortuna Li­gában is bizonyíthat vezetőedző­ként? . Mindenképpen. Örülök a megbí­zásnak, a Nitra egy nagyszerű klub. Óriási lehetőség, hogy kollégám­mal, Henrich Benőikkel az első osz­tályban is bemutatkozhatunk. Sze­retnénk minél jobb eredményeket elérni. A liptóiak elleni kupameccs kapcsán a győzelem ellenére még kritikusan írtak a nyitraiak telje­sítményéről, az utána következő két bajnokin viszont már teljesen pozitív visszhangot kapott a csa­pat. Két-három nap alatt nem lehet csodát csinálni, mi sem vagyunk csodatévők. Amikor átvettük a csa­patot, kisebb módosításokkal foly­tattuk azt, amit addig csináltunk. A liptóiak elleni meccs nagyon gör­csösre sikeredett, tudtuk, hogy mu­száj nyernünk, meg akartuk szakí­tani ezt a negatív szériát. A srácok is érezték, hogy ez most komoly hely­zet, menesztették az edzőt, bármi lehet. Ezért is voltunk görcsösek. De szerencsére nyertünk 3:2-re, ez erőt adott. A Tmava ellen már felszaba­dultabban játszottunk, bíztunk ma­gunkban, pozitív energia volt a csa­patban, mindenki hajtott. Nagyon jól szervezett csapatjátékkal meg tudtuk lepni a nagyszombatiakat. A szerediek ellen is szervezetten fo­ciztunk, és sikerült újra győznünk. Mind a kétszer Risztovszki szerezte a győztes gólt, és a liptószentmik­­lósiaknak is rúgott kettőt, de nagyszerű csapatmunka áll az ered­mény mögött. A nagyszombatiak és a szeredi­ek ellen is l:0-ra győztek, vagyis sikerült kapott gól nélkül lehozni a meccseket, és a tabellán hat ponttal elléptek a sereghajtó Poh­­roniétól. Nagy hangsúlyt fektettünk a vé­dekezésre. Ha ránézünk a táblázat­ra, láthatjuk, hogy nem rúgunk sok gólt (15 meccsen 13-at), úgyhogy ha egyszer-kétszer betalálunk, azzal kell megnyernünk a meccseket. Igyekeztünk úgy megszervezni a védekezést, hogy stabilabbak le­gyünk. A srácok is jól érezték ma­gukat ebben az új játékrendszerben, David Villa januárban befejezi pályafutását SPORT ATV’BEN 13.30 - SPORT 2 (magyar): Ló­verseny, Kincsem+ Tuti 1134 15.00 és 21.00 - DIGISPORT 1 (magyar), DIGISPORT 3 (szlo­vák): Tenisz, ATP-világbaj­nokság, London 16.15 és 17.30 - M4 SPORT: A magyar és az uruguayi labdarúgó­válogatott edzése 17.30 - SPORT 1 (cseh): CSZKA Moszkva-Ufa jégkorong KHL- meccs 17.45- SPORT 2 (magyar, cseh): Törökország-Izland labdarúgó- Eb-selejtező 18.00 - STV 2: Szlovákia- Fehéroroszország labdarúgó U21- es Eb-selejtező 18.00 - CT SPORT: Csehország— San Marino labdarúgó U21-es Eb-RPlpitP70 18.45 - M4 SPORT: Ferenc­­város-UVSE magyar női bajnoki vízilabda-mérkőzés 20.15 - M4 SPORT: Mexikó- Hollandia labdarúgó U17-es vb­­mérkőzés, elődöntő 20.45- SPORT 1 (magyar, cseh): Anglia-Montenegró labdarúgó- Eb-selejtező 20.45 - SPORT 2 (cseh): Fran­­ciaország-Moldova labdarúgó- Eb-selejtező 20.45 - SPORT 2 (magyar): Portugália-Litvánia labdarúgó- Eb-selejtező 20.45-CT SPORT: Csehország- Koszovó labdarúgó-Eb-selejtező 21.00 - ORANGE SPORT 1: Re­al Madrid-Barcelona férfikosár­labda Euroliga-mérkőzés 23.50 - ÖT SPORT: Francia­­ország-Brazília labdarúgó U17-es vb-mérkőzés, elődöntő 1.05 (csütörtök) - NOVA SPORT 1: Tampa Bay-New York Rangers jégkorong NHL- mérkőzés 2.05 (csütörtök) - NOVA SPORT 2: New York Knicks- Dallas Mavericks kosárlabda NBA-mérkőzés 2.15 (csütörtök) - SPORT 2 (cseh): Cleveland-Pittsburgh amerikaifoci NFL-mérkőzés 4.35 (csütörtök) - NOVA SPORT 1: Los Angeles-Detroit jégkorong NHL-mérkőzés A japán bajnokság januári zárá­sát követően befejezi pályafutását David Villa világ- és Európa­­bajnok spanyol labdarúgó. A spanyol válogatott történeté­nek legeredményesebb gólszerzője (a nemzeti csapatban összesen 59 gólt szerzett 98 mérkőzésen) teg­nap, egy sajtótájékoztatón jelentet­te be döntését. „Jobb, ha én hagyom el a futballt, mielőtt az hagy el engem” - fogal­mazott a Vissel Kobe 37 éves csa­tára, hozzátéve: már évek óta tisz­tában volt azzal, hogy bármikor el­jöhet az idő, amikor abba kell hagy­nia a játékot, a mostani elhatározá­sa előtt pedig alaposan átgondolta a helyzetét. David Villa a nemzeti csapattal 2008-ban nyert Európa-bajnok­­ságot, két évvel később pedig vi­lágbajnokságot. Előbbi tornán négyszer, utóbbin ötször volt ered­ményes. Klubszinten a Sporting Gijón együttesében kezdte karrier­jét, majd aZaragozában szerepelt. A Valenciával érte el első komoly si­kereit, 2008-ban Király-kupa­győzelmet ünnepelhetett az együt­tessel, majd 2010 nyarától három szezont az FC Barcelonában töltött, mellyel többek között egyszer Baj­nokok Ligáját és kétszer bajnoksá­got nyert. A 2013/14-es idényben az Atlético Madridot segítette bajnoki diadalhoz, majd egy rövid ausztrá­liai kitérőt követően 2015-től az észak-amerikai MLS-ben szereplő New York City FC-hez szerződött, onnan pedig tavaly decemberben Japánba. A sajtóeseményen a játékos a jö­vőre vonatkozó terveiről is mesélt. Elmondta, hogy befektetőként sze­retne a sportágban maradni, és sze­repet vállalna a New York-i Que­­ensboro FC néven alakuló új klub­ban, mely az amerikai másodosz­tályban szerepelne. (MTI) magabiztosabbak voltak. Minden jó eredménnyel fokozódik az önbiza­lom, de csínján kell vele bánni, mert még három nagyon nehéz meccs vár ránk az ősz végéig (Zilina otthon, DAC idegenben, Trencín otthon), a tavaszról nem is beszélve. Az elmúlt napokban a klubve­zetés is kicserélődött Nyitrán... Mi a munka sportszakmai részét irányítjuk, úgyhogy nem szeretnék a klub hátterével foglalkozni. Min­denki tisztában volt vele, milyen helyzetbe érkezik Nyitrára, amikor aláírta a szerződését, és én tisztelem a játékosokat, hogy szeretnének se­gíteni a csapaton, teljes szívvel küz­denek a nyitrai mezért. Ez is össze­kovácsolja a csapatot. Remélem, hogy az ősz végéig teljesen stabili­zálódik a klub háttere, és ez is egy pluszt jelent majd tavasszal. Nyitrán nagy hagyományai vannak a futballnak, de az idei szezonban egy meccset kivéve mindig ezer alatti volt a nézőszám, csak a DAC elleni találkozón volt 2155 ember. Miért nem járnak a drukkerek a stadionba? Nehéz ehhez hozzászólnom, mert csak rövid ideje vagyok itt. Én is lá­tom, hogy a lelátó nincs tele, de nem tudom, hogy mi lehet ennek az oka. Remélem, hogy ez a mostani csapat vissza tudja csábítani a közönséget. Nagyon fiatal a keret, a 37 éves Mar­tin Kuciak és a 34 éves Pavol Farkas a rangidős, rajtuk kívül van két­­három 27 éves játékos, a többiek mind fiatalok, ráadásul a keret fele hazai nevelés. Ez a tény is vissza­csalogathatja a nézőket a lelátóra. A kinevezése után nem volt sok ideje, mert gyors egymásutánban következtek a mérkőzések. A vá­logatottmeccsek miatt most szü­netel a bajnokság, mik a tervei er­re az időszakra? Öt válogatott futballistánk van, négy játékosunk szerepel a szlovák U21-es nemzeti csapatban, Risz­tovszki pedig a macedón U21 -es vá­logatottal tart. A keret negyede így nem lesz velünk, de azokkal, akik itt maradtak, keményen fogunk dol­gozni, hogy a hátralévő három őszi meccsen is pontokat szerezzünk. SPORTMENÜ ■ Labdarúgás EB-SELEJTEZÖK - A csoport. Anglia-Montenegró. Csehország-Koszovó. 20.45: 1. Anglia 6 5 0 1 26:6 1 5 2. Csehország 6 4 0 2 11:9 12 3. Koszovó 6 3 2 1 12:10 11 4. Montenegró 7 0 3 4 3:15 3 5. Bulgária 7 0 3 4 5:17 3 B csoport, 20.45: Szerbia-Luxemburg, Portugália- Litvánia. 1. Ukrajna 7 6 10 15:2 19 2. Portugália 6 3 2 1 14:6 11 3. Szerbia 6 3 12 12:13 10 4. Luxemburg 6 1 1 4 5:11 4 5. Litvánia 7 0 1 6 5:19 1 H csoport, 18.00: Törökország-lzland; 20.45: Francia­­ország-Moldova, Albánia-Andorra. 1. Törökország 8 6 11 16:3 19 2. Franciaország 8 6 1 1 21:5 19 3. Izland 8 5 0 3 12:10 15 4. Albánia 8 4 0 4 14:10 12 5. Andorra 8 1 0 7 1:16 3 6. Moldova 8 1 0 7 2:22 3 FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK -18.00: Szlovákia U21- Fehéroroszország U21 (Szene), Bulgária-Paraguay, Ukrajna-Észtország; 20.45: írország-Üj-Zéland. SLOVNAFT CUP, nyolcaddöntő -17.00: FK Pohronie- Zlaté Moravce. ■ Röplabda FÉRFIEXTRALIGA, 9. forduló - 19.00: Komárno- Presov.

Next

/
Thumbnails
Contents