Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-14 / 265. szám
www.ujszo.com | 2019. november 14. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Kínai kémvádak A nyelvoktatás mellett a tanár beszervezi a diákokat Egyre látványosabban változik a kínai befolyásszerzés nyugateurópai megítélése. Október utolsó napján robbant ki a botrány a brüsszeli Konfuciusz Intézet vezetője körül. Ezeket a hivatalosan nyelvoktatást szolgáló intézeteket egyre gyakrabban éri az a vád, hogy kémtevékenységet is folytatnak - főleg az Egyesült Államokban és Ausztráliában. Most Belgium tiltotta ki nyolc évre a schengeni övezetből az ottani kínai intézet vezetőjét, holott öt évvel ezelőtt maga a belga miniszterelnök adta át boldogan az új oktatási központot. A Konfuciusz igazgatója megerősítette egy kínai lapnak, hogy kémkedéssel vádolják. A kiszivárgott információk szerint a hallgatói közül próbált többet beszervezni, illetve többször felmerült, hogy az intézetek dezinformációs tevékenységet is folytatnak. Persze keskeny mezsgye választhatja el a kulturális diplomáciát és a szándékos, állami segítséggel végrehajtott dezinformációt. A kitiltott igazgató azt állítja, éppen fordított a helyzet, egy amerikai beszervezési kísérlet áldozata lett. Mivel nem adta be a derekát, a belgák „büntetésből” kitiltották, hogy Washington kedvében járja-Keskeny mezsgye választhatja el a kulturális diplomáciát és a szándékos, állami segítséggel végrehajtott dezinformációt. nak. Az olvasóra van bízva, hogy melyik történetet gondolja életszerűbbnek. Az mindenesetre látható, hogy mostanában élénkebb lett a kínai befolyás visszaszorítására tett igyekezet. A prágai Károly Egyetemen egy helyi oktató bukott le, aki a vád szerint több tízezer eurót fogadott el azért, hogy tanfolyamokat szervezzen például az „Egy út - egy övezet”, vagyis az új selyemút-koncepció népszerűsítésére. Még aggályosabb, hogy éppen ez a kutatóintézet kapott a cseh belügyminisztériumtól több fontos megbízást a propaganda elleni harcra. Mindenesetre már a rektor lemondását követelik. Andrej Babis miniszterelnök több területen igyekszik csendben, de határozottan visszaszorítani az ázsiai nagyhatalom befolyását, és a cseh titkosszolgálat éves jelentése részletesen kitér a kínaiak fedett tevékenységére az országban. Mióta Donald Trump az amerikai elnök, a szövetségesek e területen minden támogatást megkapnak - akik pedig nem így látják a dolgokat, azokra erős diplomáciai nyomás nehezedik Washington részéről. A Fehér Ház egyértelmű szándéka, hogy ahol lehet, kizárja a globális versenyből a kínaiakat, kezdve a telekommunikációs szektortól a beruházásokig. Európa pedig szokás szerint úgy lett áldozata két nagyhatalom versengésének, hogy mi magunk alig tudunk ebbe beleszólni. NYOLCVANKILENCBEN * VOLT KULCSCSOMÓM (Lubomfr Kotrha karikatúrája) „Ideológiai" hazafiasság BÖCSKEI BALÁZS Valószínűleg nincs olyan Új Szó-olvasó, aki ne hallotta volna, hogy Donáth Anna, a Momentum EP-képviselője a PS-Spolu komáromi rendezvényén így fogalmazott: „lehetünk úgy felvidéki magyarok, hogy közben büszke szlovákok vagyunk”. A magyarországi kormánypárti nyilvánosságban rögtön elindult a gondolattalanság generátora, ennek jegyében az egymásra hivatkozó és ugyanazt író fideszes portálok nem kevesebbel nyitottak, mint „hazaárulás”, „magyar párt-e a Momentum”, és hasonló erőtlen szellemi keménykedések. Donáth később belátta, nem Budapesten és nem zárt körben beszélt a határon túli magyarságról, hanem nyilvánosan és Komáromban, így ott ugyanaz a nyelv minden mondattani egyezés ellenére más(féle) jelentéssel bír. A liberális politikus ugyanis csak arra gondolt, hogy ha a korrupció és a szélsőségek ellen is fellépő PS-Spolu magyar tagozata révén intézményesen is felmutatja, hogy a politikai gondolkodást megújítani akaró szlovákiai magyarokkal partnerségben képzeli el a jövőt, már lesz is ok a büszkeség másként, egyúttal magyarként megélésére. Feltéve, hogy ebben a keretben gondolkodnának a szlovákiai magyarok, ha a büszkeség ilyetén megélésére vágynának. Ez azért kétséges. Mindenesetre ha végigolvassuk Donáth Facebook-posztját, úgy tűnik, nemcsak őszintén követi meg a szlovákiai magyarokat, de át is érzi annak súlyát, hogy a nyelv politikailag konstituálódik. A nagyobb baj, hogy határon túli ügyekben a magyar politika ezt az egyszerű szabályt általában utólag látja be. Ami ennél is kényesebb, hogy milyen úton jáijon egy magyarországi párt a határon túli magyar politikában: támogassa az adott ország etnikai pártját/politikusát Lauert magyar”) akkor is, ha egy másik pártcsaládhoz tartozik, vagy maradjon az ideológiai következetességnél („mert liberális”). A Momentum Szlovákiában és Romániában (ahol a liberális USR-PLUS államfojelöltje mellett kampányolt) az utóbbit választotta. Meg kell jegyezni, Romániában a magyarok 76%-a Kelemen Hunorra szavazott. A Momentum döntésében nyilván szerepet játszott, hogy a határon túli etnikai pártok jellemzően a Fidesz szövetségesei és szintén a Néppárt tagjai. Vagyis nem osztják a kortárs politikai és gazdasági liberalizmus programját. Á Momentum tehát konzekvens, ha külpolitikai logika szerint jár el: liberális liberálist, zöld zöldet, neofasiszta neofasisztát támogat. Kérdés persze, hogy a külpolitika hogyan fordítható le nemzetpolitikára. Élesebben: egy magyarországi pártnak annak kell-e lennie a céljának, hogy megmutassa a helyes utat a határon túliaknak („legyetek liberálisok és sokasodjatok”), vagy az, hogy támogassa a határon túli magyar közösséget abban, hogy a saját etnikai pártját válassza. A gond ugyanis az, hogy a szlovákiai vagy romániai magyarok érzékenysége nem homogén, és lehet, hogy többségüknek a hetvenkettedik kérdés az európai liberális pártcsalád dolga. Ennek jegyében nem hamisnak hallják magukra nézve a fenti büszkeségzenét, hanem azt is gondolják: a Momentum egy olyan politikai környezetben ideologizál, amelynek megértéséhez az empátia és a helyismeret is hiányzik. Ebben a helyzetben - tekintettel az érintettek problématérképének bonyolultságára - akár ki is lehet(ne) maradni a kampányból. Könnyen lehet, hogy ellenzéki politikus számára ma nincs igazán jó választás, ha kelet felé lépi át a határt. Az is tény persze, hogy a politikához a döntéshozatal képessége nagyon is hozzátartozik. Lehet azt is gondolni, nem népszerűnek kell lenni egy adott szavazói körben, hanem bátornak - és e bátor kiállás mögé építeni, ha többséget nem is, de támogatókat. A Momentumnak mindezért Budapesten az antiorbánista, liberális közösség piros pontot, a fideszes nyilvánosság trashmédia része papírlyukasztó fekete pontot ír be. Nyilván vannak szlovákiai/romániai magyarok, akik nem kémek (már) a transzgenerációs politikai traumából. Ők nem bezáiják szívüket vagy kilúgozzák lelkűket, csak éppen nem vesznek el a történelem fájdalmas és tanulságos fejezeteiben, politikai identitásukat nem etnikai alapon definiálják. A határon túli magyarok többsége azonban máig úgy látja, hogy amíg a többségi felhatalmazással bíró szlovák/román politikusok jogaikat, jelképeiket, nyelvhasználatukat stb. igyekeznek elvenni, addig a magyar közösségek magukban és az önálló képviseletben látják a jövőt. Elismerendő tehát, hogy a momentumos politikusok az ideológiai következetesség jegyében gondolkodnak és cselekszenek, de ahogyan senki nem örül annak, hogy Orbán exportálja a politikát a határon túli közösségekbe, úgy abba is bele kell gondolni, hogy milyen érzékenységekbe „gázolhatunk” akkor, amikor „csak” ideológiai jót akarunk. A szerző az IDEA Intézet politikai elemzője Nyolcvankilences emlékfoszlányok Harminc éve, november 16-án diákok tömege vonult a városon át. „Sajtászabadságot!", „Demokráciát" - skandálták a fiatalok. A pozsonyi régi Aviontól az Sznf térig kísértem őket, kíváncsi voltam, mi lesz ebből. A pár héttel korábbi események jutottak eszembe, amikor a színház előtt vízágyúkkal oszlatták fel a szocializmus rendőrei a gyertyás felvonulást. Kolléganőnk csuromvizesen, átfázva jött vissza a szerkesztőségbe, de lelkesen látott hozzá a híranyag megírásához. Valami megmozdult - éreztük. Figyeltük, mit mond a tévé, a rádió, mi történik az utcán, mit mondanak az emberek, lesz-e végre szabadság. Egyfajta 68- as déjá vu-ként éltem meg e napokat - akkor a szüleim figyelték az eseményeket, én ifi regényt olvastam, s 89- ben, harmincvalahány évesen elért a politikai események szele engem is, míg pici, ötéves lányom még a mesék világában élt. Teltek a novemberi napok, peregtek az események, egyre többen jártak a térre kulcsot csörgetni. Hihetetlen, mekkora, talán 100 ezres tömeg gyűlt össze az Sznf téren nap mint nap, fegyelmezett volt és szabadságéhes, leste, mit mondanak a szónokok: Milan Knazko, Ján Budaj (a budajkájában), Ján Camogursky, akit a diákok követelésére engedtek ki a börtönből. Rohadt hideg volt, de boldogan fáztunk, és hallgattuk a fellépőket, köztük Karel Krylt, a legendás cseh énekest, aki dalaival üzent és bátorított. Megalakult a Független Magyar Kezdeményezés, a Nyilvánosság az Erőszak Ellen, megalapították a Napot, melyhez jobb jövő reményében több kollégánk átpártolt. December közepéig aztán elcsendesedett a bársonyos forradalom. ' Elhalványultak az emlékek, miként éltük meg a forradalmi napokat a szerkesztőségben. Más volt a hangulat, a munkamenet. A Presscentrum, amelyben akkor az Új Szó is helyet kapott, méhkasra hasonlított, soha azelőtt nem nyüzsgött annyi ember a lenti hallban, soha nem volt olyan jövés-menés az épületben. Gyűlésekre, tanácskozásokra emlékszem és föszerkesztőcserére. Ment Husák és jött Havel, az Új Szóban hasonló váltást élünk meg „kicsiben”: távozott Kiss Jóska és jött Szilvássy Jóska. Nem is az itteni bársonyos események maradtak meg mélyen az emlékezetemben, hanem a véres romániai forradalom. Ott összecsapások voltak, harcok, az utcákon halottak hevertek. Nagy izgalommal követtük a megrázó eseményeket a tévében, féltettük az ottani magyarokat. Megrázó volt egyenes adásban nézni Nicolae és Elena Ceausescu kivégzését. Még arra is emlékszem, milyen kabát volt a román diktátoron. Urbán Gabriella, az Új Szó Panoráma rovatának vezetője FELEDY BOTOND
