Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-12 / 263. szám
www.ujszo.com | 2019. november 12. VÉLEMÉNY ÉS HÁTTÉR 7 Kulturális veszteségeink 62. Tessék, kezdődhet a slágergyártás tudományos alapon • • römhírt hozok: megfejtet-Oték a jó dalok írásának titkát. Akiknek mindeddig nem jött össze egyetlen sláger sem, pedig hosszú évek óta makacsul próbálkoznak, figyeljenek, mert írom a receptet. Nos, a siker titka a változékonyság és a meglepetés megfelelő kombinációja. Erre egy kutatócsoport jött rá az amerikai Billboard-listán szereplő popslágerek akkordhangzását elemezve. Statisztikákat készítettek és azzal a bevezetővel adták közre eredményeiket, hogy most aztán vége a sötétben tapogatózásnak, a dalszerzők segítséget kapnak. A csoport vezetője Vincent Cheung volt a lipcsei Max Planck Intézetből, aki bámulatosnak tartja, hogy az emberek örömüket lelhetik egy zenedarabban csak attól függően, hogy a hangok miként vannak sorrendbe állítva. Szerinte a dalszerzők ösztönösen tudják, hogy a kiszámíthatóság nagy szerepet játszik abban, mennyi élvezetet kap a hallgató a daltól, de a közvetlen kapcsolat eddig zavaros volt. De most mindent tisztáztak. A tanulmány készítői 745 sláger akkordjait vizsgálták az 1958 és 1991 közötti időszakból. (Vajon miért pont ezt választották?) Egy úgynevezett gépi tanulási modell segítségével matematikailag meghatározták a változékonyság és a meglepetés mértékét 80 ezer, egymáshoz hasonló hangsorban. Ezután lejátszottak egy kis szakaszt a tesztalanyoknak, akiknek agyáról eközben mágneses rezonanciatomográffal készítettek felvételeket. Arra jutottak, hogy ha az alanyok viszonylag biztosak lehettek abban, milyen hang következik, sokkal élvezetesebbnek tartották, ha ehelyett meglepték őket. Fordított esetben, ha bizonytalanok voltak abban, mi következik, élvezetesebbnek tartották, ha a következő hang nem okozott meglepetést számukra. A korábbi kutatásokkal ellentétben Cheung professzor csapata arra jutott, hogy az agy „jutalmazási központja” csak a bizonytalanságra reflektál. Azért döntöttek úgy, hogy a zenét hangokra csupaszítják le, mert a dallam és a szöveg az adott dalokhoz kapcsolódó asszociációkat ébreszthetne a hallgatóban, ami megmásíthatja az eredményeket. Szégyellem, de nekem erről a Holt költők társasága című film sokat elemzett jelenete jut eszembe, amikor Robin Williams, az új irodalomtanár kitépeti az osztállyal a tankönyv azon fejezeteit, amelyekben a szerző az egyes költemények jelentőségét egy koordináta-rendszeren kívánja mérni. Hadd idézzem, mert egyrészt gyönyörű (a forgatókönyvíró Oscart kapott), másrészt anno sokan hitték, valódi tankönyvről van szó, és Pritchard professzor létező személy, mert 1989-ben még nem volt internet. „I la a formai tökélyt a grafikon vízszintes tengelyén méljük, a jelentőségét pedig a függőlegesen, akkor e koordináták világosan láthatóvá teszik, mennyire értékes az adott vers. Például egy Byron-szonett magas értéket érhet el függőlegesen, ám vízszintesen csupán közepeset. Egy Shakespeare-szonett ellenben vitathatatlanul magas értéket ér el mind vízszintesen, mind függőlegesen. A kettő által összefogott terület nagysága bizonyítja a költői mű nagyságát.” A tanár ezen a ponton kifakad. „Ezt nem lehet rőfre mérni, ez költészet!” Hát valahogy így vagyok én a fentiekben vázolt kutatással, de kíváncsian várom, milyen slágerek születnek tudományos alapon... Mindennapi gyűlöletünk HEGEDŰS NORBERT M ivel az események pillanatnyilag lelassultak, lépjünk hátra egy kicsit és próbáljunk a végére járni, miért nem vagyunk képesek összefogni egymással, még akkor sem, ha a közösség érdeke úgy kívánná. Nagyon úgy néz ki, hogy jövő februárban két nagyobb csoportosulás küzd a magyar szavazatokért a parlamenti választáson. Az egyik oldalon, a Híd (az MKDSZ-szel), a másikon pedig a Magyar Közösségi Összefogás (MKP+Összefogás+Magyar Fórum). A felmérések nagyjából egybehangzóak azt illetően, hogy ez így a magyar parlamenti képviselet végét jelenti, mivel egyik formáció sem tudja megugrani az ötszázalékos küszöböt. Ennek jelentőségét egyesek próbálják elbagatellizálni, holott mindenki számára nyilvánvaló, hogy a nemzetiségi feszültségek látványos csökkenésével jár, ha egy magyar párt is része a kormánynak - nem beszélve a további eredményekről. Ez látványos volt a Híd esetében, de akkor is, amikor az MKP volt kormányon. A tárgyalások megszakadását a felek a saját szájuk íze szerint megindokolták, de a valóság sokkal prózaibb: nem tudtunk átlépni az árnyékunkon, nem tudtuk és talán nem is akartuk betemetni az árkokat. Nyilván van, aki nagyobb mértékben hibás ezért, van, aki kevésbé, de az elmúlt napok reakciói azt mutatják, közösségünkben elég mély gyökeret eresztett a másik gyűlölete. A vélemények sokfélesége igazából természetes állapot, valójában az lenne furcsa, ha egy több százezres népességben csak egyféle hangot hallanánk. A probléma az, hogy a különböző csoportok nem képesek kiegyezni egymással a közösség érdekében. És itt talán meg kell adnunk az elismerést az MKP és a Híd vezetőinek, akik minden odds ellenére a tárgyalások egy pontján képesek voltak lenyelni a békát, és majdnem megegyeztek egy közös párt létrehozásában. Ez pragmatikus és józan döntés volt mindkét fél részéről, amiből talán még a szlovákiai magyar közösség is profitálhatott volna. Túl egyszerű lett volna, ha minden így marad. A kiegyezés gyorsan léket kapott, a „miért ne” kérdésére ugyanis mindig sokkal könnyebb válaszolni, mint engedni kicsit a saját véleményünkből és kompromisszumot kötni. Ez látványosan kiütközött, miután a pillanatnyi békét követően mindenki a másikat kezdte okolni a szakítás miatt. Az sem segített, hogy vannak köztünk olyan emberek, akik úgy vannak vele, hogy ha már nekem nem lehet, dögöljön meg a szomszéd tehene is. Ha nem lesz úgy, ahogy én mondom, ne legyen sehogy. És ha ezek az emberek meg tudják lovagolni azt a gyűlölethullámot, ami az évek alatt felhalmozódott mindkét oldalon, akkor a Józan ész” és „pragmatizmus” szavakat nagyon gyorsan kukázhatjuk. Ha az érzelmek veszik át az ész helyét, mindig az fog nyerni, aki a legszélsőségesebb. Márpedig akinek se programja, se struktúrái, se kötöttségei, az nem is nagyon veszíthet semmit: azt mond, amit akar. Jól hangzó ígéretek és apokaliptikus jóslatok terén elmehet a falig. Az „árulózást” felváltotta a „megosztó személyiség” mantrázása, de a lényeg ugyanaz maradt: olcsó politikai pontok szerzése a választók negatív érzéseit meglovagolva. „A Két Perc Gyűlöletben nem az volt a borzasztó, hogy mindenki köteles volt részt venni benne, hanem az, hogy lehetetlen volt elkerülni a bekapcsolódást” - ezt George Orwell írja, de nincs szükség az 1984 poklára, hogy rájöjjünk: a gyűlöletspirál ellen nagy tömegben tehetetlenek vagyunk. Bizonyos politikusok számára ez persze aranybánya: nyájként terelgetik a kiszámítható és manipulálható választókat, mindössze a gyűlölt ellenség képét kell mutogatni. Ez jusson eszünkbe, mikor valaki legközelebb megpróbál felhúzni bennünket. Barack Obama volt amerikai elnök épp a napokban beszélt arról, hogy az még nem igazi politikai aktivizmus, ha mindenki mással szemben a lehető legelítélőbbek vagyunk. Obama az Amerikában népszerű „woke” mozgalom aktivistáit kritizálta, de üzenete talán a magyar ugaron is rezonál. A világ rendetlen hely, a jó embereknek is vannak hibáik, és valószínűleg az ellenségeink is szeretik a gyerekeiket: ha mást sem csinálunk, csak köveket dobálunk, nem fogunk változást elérni, erre nem lehet építeni - mondta a volt elnök. Egyszerű tanácsok, de lehet, érdemes lenne megfogadni őket. Lehet, hogy ha itt kezdődött volna a megújulás, mostanra az összefogás is meglenne. után mattolták magukat a spanyolok Patthelyzet A választás megismátlése felesleges volt és csak súlyosbítja a belpolitikai patthelyzetet - értékelték az országos spanyol napilapok a voksolás eredményét. Az ABC konzervatív újság Pedro Sánchez ügyvezető szocialista kormányfőt okolja, „miatta vált Spanyolország jövője még bizonytalanabbá”. Azt is neki rója fel, hogy a szeparatista nacionalizmus megerősödött, mivel a katalán és baszk pártok több mandátumot nyertek, mint legutóbb. így a baloldal most még inkább tőlük függ - mutatott rá a lap. A lap az eredményt a győzelme ellenére kudarcnak tartja a három mandátumot vesztő Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) számára, amiért Sáncheznek vállalnia kell a felelősséget. A konzervatív lap kiemeli: Pablo Casado, a konzervatív Néppárt (PP) elnökének helye megszilárdult nemcsak pártjában, hanem a jobbközép élén is, de a bevándorlásellenes VOX sikere reflexióra kell, hogy késztesse őt is. „Ugyanott vagyunk, ahol voltunk” - írta a La Vanguardia katalán napilap, a helyzet nem sokban különbözik attól, ami az április választás után kialakult. Ahogy akkor, most is elengedhetetlen, hogy a pártok elfogadják: a politikai spektrum töredezett, párbeszédre vannak kötelezve, illetve arra, hogy olyan megállapodásra jussanak, amely lehetővé teszi az ország kormányzását. Az El País baloldali újság szerint a bénultság leküzdéséhez fel kell tárni egy olyan minimumprogram lehetőségeit, amely lehetővé teszi a kormányzati ciklus megkezdését. A tárgyalási készség ehhez elengedhetetlen, hogy a parlament haladéktalanul teljesítse alkotmányos kötelességét egy kormányfojelölt megválasztásával. Noha pártja három mandátumot veszített, továbbra is Pedro Sánchez, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE) főtitkára az egyetlen vezető, aki egyáltalán többséget tud kialakítani - írta a lap, amely az Állampolgárok (Ciudadanos) liberális középpártot okolta, amiért az előző parlamenti ciklusban elutasította a kormányzati együttműködést a szocialistákkal. Értékelése szerint a szigorú büntetés, amelyet a választók szabtak ki erre a pártra, nem kompenzálja a stratégiájuk okozta károkat, amellyel lerombolták a politikai közepet, és az intézményekben szélesre tárultak az ajtók egy olyan erő számára, mint a VOX. (MTI) JUHÁSZ KATALIN
