Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)

2019-11-11 / 262. szám

2 I KÖZÉLET 2019. november 11.1 www.ujszo.com Háromszor kifizették, még sincs festék az úton ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. Közel 2,5 millió euró elköltéeét nem tudja megfelelően indokolni a Pozsony Megyei Közút­kezelő Vállalat. A megyei cóg vezetője a tisztsógóből távozni kényszerült smeres parlamenti alelnökhöz, Martin Glváőhoz állhat közel. Pozsony megye főellenőre, Stefan Marusák által készített átvilágítás során kiderült, hogy 2017-ben és 2018-ban 2 488 000 eurónyi szám­láról nem teljesen világos, hogy mi­re fizették ki. A főellenőr jelentését pénteken már tárgyalta a megyei képviselő-testület, de elképzelhető, hogy rendkívüli ülést is összehívnak az ügyben. A dokumentumból kide­rült, hogy az egyik regionális út fel­festéséért háromszor is számláztak, Milan ValaSík, a Pozsony Megyei Közútkezelő Vállalat igazgatója (Forrás: Fiickr) az aszfalton azonban semmilyen ki. Azért a felfestést vizsgálták, mert festés sincs. Más munkáknál is azt sok munka, például a téli útkarban­­találták, hogy többször számlázták tartás, nehezebben ellenőrizhető. A közútkezelő cég 68 százalék­ban megyei tulajdonban van, me­gyei költségvetésből finanszíroz­zák. Az igazgatója Milan Valasík, aki Glváőhoz állhat közel. Még a Kuciak-gyilkossággal vádolt Mari­án Kocner Threema-üzeneteiben is felbukkan Valasík neve. Glvác és Kocner közti kommunikációban egy Feketevíz (Cierna Voda) község kataszterében lévő telek kapcsán került elő a személye. „Valasík egy jó jelölt” - írta Glvác Kocnemek. Valasík visszautasította a váda­kat, hogy az általa vezetett cégből 2,5 millió euró tűnt volna el. A Sme napilap azt kérte az igazgatótól, ha valóban nem tűnt el a pénz, akkor adja ki az útkezelői munkákat vég­ző beszállító cégek listáját. Ezt azonban Valasík megtagadta, arra hivatkozott, nem ismeri az ellenőr által készített jelentést. A napilap szerint az egyik beszállító például az adócsalásért elítélt Ladislav Bastemák vállalata volt. Az ellen­őrzést a megye vezetése hiányos­nak tarja és újabb könyvvizsgálatot kezdeményezett. A múltban egyébként a Számvevőszék (Národny kontrolny úrad) is java­solta a közútkezelő ellenőrzését. Az ügyben kerestük a megye közutakért felelős alelnökét, Ozs­­vald Erzsébetet, aki elmondta, sze­rinte a mostani egy részellenőrzés volt, és további könyvvizsgálatot kezdeményeznek. Ozsvald egyéb­ként a megyei útkezelő vállalat fel­ügyelőtanácsának elnöke is egy­ben. Mária Hudáková független me­gyei képviselő azonban arra figyel­meztetett, a főellenőr által végzett vizsgálat eredményét tényként kell kezelni. A képviselőnő elmondta, az ellenőr hivatala a számlákat az uta­kon valóban meglévő felfestéssel vetette össze és ebből derült ki a 2,5 milliós hiány. (Sme, czg) Kilencpárti parlament, magyar párt nélkül ÖSSZEFOGLALÓ A Focus friss közválemóny­­kutatása szerint a Híd ós az MKP sem jutna a parla­mentbe, a választást pedig a Smer nyerná. Nagy lemara­dással ugyan, de a második a PS/Spolu-koalíció lenne. Pozsony. Az október legvégén és november elején készített felmérés azt mutatja, hogy még mindig a kor­mánykoalíció egyik tagja, a Smer a legerősebb párt. Ez annak ellenére is így van ez, hogy egy hónap alatt két százalékpontot gyengültek. A no­vemberi 20 százalékos eredményük 36 parlamenti mandátumot érne. A második helyezett, a PS/Spolu-RÖVIDEN Elhunyt Ján Oravec egykori polgármester Párkány. Tragikus hirtelenséggel szombat délután elhunyt Ján Oravec, Párkány korábbi polgár­­mestere, aki a rendszerváltás után a leghosszabb ideig hivatal­ban levő településvezetők egyike volt. Mindig is a nemzetiségek, a szlovákok és a magyarok békés egymás mellett éléséért dolgozott és állt ki. Pótolhatatlan érdemei voltak abban, hogy 2001 -ben újjáépült a Mária Valéria híd. Az 1953-as születésű Oravec a Szlovákiai Városok és Falvak Társulásában (ZMOS) is komoly tisztségeket töltöttbe. (buch) A Smer a titkosítást támogatja Pozsony. A Smer az államfői vétó ellenére is támogatni fogja a par­lamentben a közvélemény­kutatásokra vonatkozó 50 napos moratóriumot, mondta vasárnap Erik Tomás, a Smer parlamenti képviselője. Az államfő, Zuzana Caputová szerdán nem írta alá az 50 napos moratórium­koalíció gyakorlatilag megőrizte az előző havi eredményét, hiszen csak 0,7 százalékpontot erősödött. Ezzel 21 helyet szereznének a törvényho­zásban. A korábbi államfő, Andrej Kiska nevével fémjelzett Za l’udí párt 1,5 százalékpontos javulással november elején felállhatott a dobogó harmadik helyére, és így 19 képviselőt küld­hetné a parlamentbe. A bronzérmes helyet októberben még a szélsőjobb­­oldali Kotleba-féle ESNS foglalta el. Az utóbbi szélsőséges pártnak gya­korlatilag nem változott a támoga­tottsága, szorosan Kiskáék mögött haladnak, de ez novemberben csak a negyedik helyre volt elég. A szélső­­jobboldali formáció így is 19 parla­menti helyet kapna. A sorban az ötödik a Boris Kollár vezette Sme rodina, amelynek szi­lárd, 7 százalék körüli támogatottsá­ga 13 képviselői mandátumot ér. A hatodik helyezett a szintén kormány­zó Szlovák Nemzeti Párt (SNS), amelynek ugyancsak nem nagyon változott a támogatottsága, és Kollá­­rékhoz hasonlóan 13 képviselőt küldhetné a parlamentbe. Több párt is az ötszázalékos küszöbhöz közel: az OEaNO és a KDH egyaránt 5,7 szá­zalékos eredményt ért el, ami tíz-tíz mandátumot jelentene. Az utolsó, aki még átlépné az 5 százalékos küszö­böt és ezzel a törvényhozásbaj utna, az SaS lenne, amely 9 széket kapna a törvényhozásban. Ezzel kilencpárti parlament alakulna. A törvényhozásból 4,1 százalékos eredménnyel kimaradna a Híd, amely októberhez képest néhány tized szá­ról szóló törvényt. Mint mondta, ha szükséges, maga küldi a mó­dosítást az Alkotmánybíróságra. A moratóriumról szóló törvény értelmében 50 nappal a válasz­tás előtt tilos lenne a köz­vélemény-kutató intézetek párt­­preferenciákra vonatkozó adatai­nak közzététele'. (rtvs) Meciar ismét visszatért Pozsony. A háromszoros exmi­­niszterelnök, Vladimír Meciar a Szlovák Liga Mozgalom (Hnutie Slovenská liga) élén vág neki a jövő évi parlamenti választásnak. A párt szombati közgyűlésén 151 -en szavaztak arra, hogy a mozgalom elnöke az egykori kormányfő, a 77 éves Meciar le­gyen. „Az országban uralkodó ál­lapot arra kényszerít bennünket, hogy visszatérjünk” - mondta Vladimír Meciar. „A változásért fogunk harcolni. Amíg azt nem érjük el, nem adjuk fel, függetle­nül a választási eredményektől. Nem adjuk fel, és nem félünk” - tette hozzá az exkormányfő. A Szlovák Liga Mozgalom gyor­san, a Novy parlament nevű párt átnevezésével jött létre. (JASR) Harabin Kotlebával találkozna Pozsony. A Legfelsőbb Bíróság bírája, Stefan Harabin, aki egyben a szélsőséges Vlasf párt vezetője, egy videóüzenetben csütörtök délutánra találkozóra hívta a szélsőjobboldali ESNS elnökét, Marian Kotlebát. Korábban pont Kotleba ajánlotta fel Harabinnak, hogy fogjanak össze és induljanak együtt a jövő február 29-én ese­dékes parlamenti választáson. Harabin kiemeli, a Legfelsőbb Bíróság nem oszlatta fel az ESNS- t, ezért legitim pártnak tarja. (czg) Donáth Anna bocsánatot kért Komárom. Donáth Anna, a ma­gyarországi Momentum EP- kép­viselője elnézést kért a szlovákiai magyaroktól azért, mert a múlt héten Komáromban, a PS/Spolu­­koalíció magyar platformjának bemutatóján úgy fogalmazott, a szlovákiai magyarok büszke szlo­vákok lehetnek. „Nemzeti trau­mákról szólva a lehető legponto­sabban kell fogalmazni” - írta kö­zösségi oldalán Donáth. (czg) zalékpontot javított. A parlamenten kívül maradna a 3,5 százalékos MKP, amely a Hídhoz hasonlóan, néhány tized százalékponttal tudott az októ­berinél jobb eredményt mutatni. Az új pártok is erősödtek a korábbi felmérések eredményeihez képest. A parlamenten kívül maradna a Legfel­sőbb Bíróság ellentmondásos bírája, Stefan Harabin által vezetett Vlasf is, amely azonban a novemberi 3 száza­lékos eredményével közel megdup­lázta az előző havi támogatottságát (1,8%). A Tomás Drucker nevével fémjelzett Dobrá vol’ba csak fél szá­zalékpontot erősödött, míg az elége­detlen gazdák által alapított Mámé toho dost’! enyhén rontott az eredmé­nyén. A reprezentatív felmérést 1020 válaszadó megkérdezésével készí­tették. (czg) Tiltakoznak ÖSSZEFOGLALÓ Pozsony. A szlovákiai méhészeteket is rengeteg veszély fenyegeti. A mezőgazdasági termelők, méhészek ás cukorgyárták szakmai szervezetei ezért pénteken egy közös memorandumban kötelezték el magukat a hazai méhészet megmentésére. „Ma már a gazdák sem tiltakoznak a mezőgazdasági termelés kizöldíté­se, a környezetbarát technológiák be­vezetése ellen” - nyilatkozta Emil Macho, a Szlovák Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kamara (SPPK) el­nöke. Az agráripari szakemberek szerint nem folytatható a termelé­kenység fokozásának a hajszolása, ami veszélyes növényvédő szerek és más olyan vegyi anyagok használa­tán alapul, amelyek fenyegetik a ha­szonnövényeket és a beporzókat is. A memorandum aláírói ezért elkötelez­ték magukat a fenntartható mezőgaz­dasági megoldások mellett, ezzel vé­delmet nyújtva a méheknek. A szak­emberek szerint azonban a mezőgaz­dasági termelőknek is érdeke, hogy a hazai méhállományt minél kevesebb A pártok támogatottsága Smer 20,0% 22,0% PS/Spolu-koalíció 11,7% 11,0% Za Tudl 10,6% 9,1% LSNS 10,3% 10,2% Sme rodina 7,0% 7,2% SNS 6,8% 6,9% KDH 5,7% 6,5% OLaNO 5,7% 6,0% SaS_____________ 5,0% 5,2% Híd 4,1% 3,8% MKP 3,5% 3,2% Vlasf 3,0% 1,8% Dobrá volba 2,9% 2,4% Mámé toho dost! 1,0% 1,2% Más pártok 2,7% 3,5% Adatfelvétel: 2019. október 30. - november 6. • Forrás: Focus a méhészek kár élje, hiszen a haszonnövények több mint 75 százalékának függ a ter­mésátlaga vagy minősége valami­lyen mértékben a beporzók tevé­kenységétől. „A szlovákiai méhészeknek mindemellett továbbra is rengeteg gondot okoz a bizonytalan eredetű külföldi méz tömeges behozatala” - nyilatkozta Milan Rusnák, a Szlová­kiai Méhészek Szövetségének (SZV) az elnöke, aki szerint az országban je­lenleg több mint 19 ezer méhészt re­gisztrálnak, 305 ezernél is több méh­családdal. A memorandum aláírói az illetékes minisztériumokat is felszó­lították arra, hogy a lehetőségeikhez mérten tegyenek meg mindent a ha­zai méz és méhészet védelme érde­kében. Gabriela Matecná földmű­velésügyi miniszter ezzel kapcsolat­ban épp az elmúlt napokban jelentet­te be: mindent megtesznek annak ér­dekében, hogy a szlovákiai piacra egészséges, eredeti hazai méz kerül­jön, ne pedig a külföldről behozott gyenge minőségű termékek. A kor­mány nemrég fogadta el a méhészet­tel kapcsolatos legújabb intézkedés­­csomagot, ennek értelmében pedig az elkövetkező években anyagi támo­gatásban részesülnek a szlovákiai méhészek az uniós alapokból és az ál­lami költségvetésből is. (TASR.mi) *

Next

/
Thumbnails
Contents