Új Szó, 2019. november (72. évfolyam, 255-279. szám)
2019-11-07 / 259. szám
Színek, illatok és ízek kavalkádja - Marrákes Utazásunk előtt vegyünk egy nagy levegőt - és ezt akár szó szerint is érthetjük. Ha Marrákesbe utazunk, a városi közlekedési eszközök derékhadát képező motorkerékpárok jellegzetes szagát mindenhol érezni fogjuk. De nem csak ezt az egy érzékszervünket éri rengeteg inger, ha Marokkó negyedik legnagyobb városába utazunk. Pozsonyból, Budapestről és Bécsből is közvetlen járatokkal repülhetünk az ország két leglátogatottabb településére, Casablancába és Marrákesbe. Míg az előbbi inkább nemzetközi, modern kereskedelmi központ, és az ország legnépesebb metropolisza, a Vörös Városnak is hívott Marrákes híd a múlt és jelen között, és ezt lépten-nyomon megtapasztalhatjuk. Nagyjából 4 órás repülőút után a Menara nemzetközi repülőtér látványos, az arab építészet jegyeit hordozó épületében sorakozhatunk az országba való belépéshez. Ehhez vízum nem szükséges az EU-s állampolgároknak, csak a határőr néhány kérdésére kell válaszolnunk (mely hotelben szállunk meg, esetlegesen a visszaút igazolása), és újabb sorban állás után - ahol egy újabb határőr az előző határőr munkáját ellenőrzi az údevelünkben - már a Marokkói Királyság földjére is léphetünk. Az ország rohamosan zárkózik fel a 21. század technikai-technológiai színvonalához, de a mindennapi pénzügyek tekintetében még mindig a „készpénz a király”. Ezért érdemes némi készpénzt, marokkói dirhamot váltani már a repülőtéren (1 euró kb. 10,7 dirham), és ezzel felvértezve elindulni a városba valamely kínálkozó közlekedési eszközzel. A repteret menetrend szerinti buszjárat köti össze a várossal, ez a kalandosabb élményeket kedvelőknek javasolt. A sofőrrel egészen biztosan franciául vagy arabul fogunk tudni kommunikálni, és jegyünket megvásárolni. Ezután az is lehetséges, hogy a menetrendet szabadon értelmezve a buszjárat minél jobb kihasználtsága érdekében kicsit később indulunk el a város felé. A másik kínálkozó lehetőség a taxi, a sofőrök igazi piaci hangulatot varázsolnak a terminál előtt az utasokra vadászva. Fontos, hogy mindig kérdezzük meg, mennyi lesz a tarifa a célig, és itt sem muszáj elfogadni az első (ár)ajánlatot. Aki nyaralása során szállodában szállna meg, kihagyja a marokkói út egyik legautentikusabb részét, a riádokat. Eredetileg a szó kertet jelent, azonban ma a hagyományos házakat érthetjük alatta, amelyek 2-3 szintesek, kifelé majdnem teljesen zártak, az ablakok a belső kertre nyílnak, ahol általában szökőkút vagy medence is található. Az ilyen szállások többnyire minden kényelemmel felszereltek, európai szemmel is modernek, a hagyomány szerint a vendéglátó is helyben tartózkodik, és az 5-6 szoba vendégei átmenetileg családtagokká válnak. Ezek a riádok a történelmi óváros, Medina területén találhatóak, amelyet még mindig körbevesz a régi városfal. Emiatt nagy részére autóval nem lehet behajtani, a közlekedés döntően gyalogszerrel vagy kerékpárral, motorbiciklivel lehetséges. Célszerű a szállásadók által biztosított reptéri transzfert igénybe venni, ha nem szeretnénk a vendégházunk keresése közben némi borravaló fejében útbaigazítást kérni — ugyanis az óvárosi címek nagy része a nyugati térképek által nem ismert vagy nem pontosan behatárolható, a 16-17. századi városszerkezet szerinti! Az marrákesi óváros legismertebb része az UNESCO világörökségi helyszínek közé tartozó Dzsema El Fna tér. A tér egyik felét a 12. században épült Koutoubia mecset 77 méter magas minaretje uralja. A másik oldalon számos étterem és kávézó várja a vendégeket, akik legjobban akkor döntenek, ha a mindenhol kiépített tetőteraszokról csodálkoznak rá a tér nyüzsgő forgatagára. A tér standjain rengeteg helyi ételspecialitást kóstolhatunk meg, láthatunk kígyóbűvölőt, majmokat, berber muzsikusokat. A nyüzsgő sokadalomból az óváros zegzugos utcáiba juthatunk. Itt a hagyományos piacokon (szukh) kívül szinte mindenhol bazárokat, boltokat találhatunk. A kínálat elképzelhetedenül széles és gazdag - érdemes a helyiek jellegzetes bőrpapucsát felpróbálnunk, és ha megtetszik, tisztes alku után - ami kötelező - megvásárolnunk. Ha eddig nem tudtuk, akkor az ezzel foglalkozó árusok lelkesen fogják elmesélni és bemutatni a helyben termő argánfa olajának előállítását és magát az olajat, amit mi főként kozmetikumokban ismerünk, de Marokkóban ezt ételekhez is fogyasztják. A vásárlás után térjünk be egy helyi étterembe és kóstoljunk meg egy-két helyi jellegzetes ételt. A tajine egy kúp alakú cserépedény, és ez a gyűjtőneve az ebben készült ételeknek is. Van csak zöldséget tartalmazó, csirkehúsos, marhás, vegyes darált húsos is. A cserépbe halmozzák a hozzávalókat, fűszerezik, és 40-50 perc alatt készre párolják az egészet. Felszolgáláskor a tetőt leveszik, és elénk tárul a mennyi illatú színes étel. A másik, ki nem hagyható specialitás a härira leves, amely az arab világban sokfelé ismert lencseleves helyi változata, paradicsommal, cikóriával, babbal-hagymával és csicseriborsóval megbolondítva. Kenyérrel és csípős paprikás szósszal tálalják. Marrákesben járva számos zseniális épületben fedezhetjük fel az arab építészet csodálatos stílusát. A szultán nagyvezírjének palotáján, a Bahián, a szád dinasztia mauzóleumában, az Artisanal központban - ahol helyi iparosok kínálják portékájukat alku nélküli, meglehetősen kedvező árakon - mind az aprólékos, részletgazdag, nonfiguratív díszítések köszönnek vissza. Ha a színek gazdagságára gondolunk, akkor az Yves Saint Laurent-múzeumba is látogassunk el, és jusson eszünkbe, hogy a tervező nem véletlenül mondhatta: „Marrákes tanította meg nekem a színeket.” Gubucz Péter A mellékletet szerkeszti: Szabó Laci, Laci.Szabo@ujszo.com . Levélcím: DUEL - PRESS s.r.o., Új Szó - Utazás, P.O.BOX 222, 830 00 Bratislava 3
