Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-26 / 250. szám
www.ujszo.com SZALON ■ 2019. OKTOBER 26. U TARCA A SZALONBAN György Norbert Mélytorok (szerelmetes levélregény) Mónika, drága! Édesem, kedvesem! Mit is mondhatnék. Teljesen magamon kívül vagyok, és aggódom miattad. Napok óta nem alszom, nem eszem, nem mosakszom. Remeg a gyomrom. Nem tudom, mi történik velünk. És nem tudom, mi történik Veled. Valami azt súgja, baj van. Remélem, ez csak nekem tűnik így, és Te azt fogod mondani, mint mindig, hogy nyugi, ne aggódj, nincs semmi gond. És akkor én is meg fogok nyugodni. Jó lenne kicsit megnyugodni végre. Most egy ideig nem találkozhatunk. Szóltál, hogy ne, megértettem. Nem könnyű ez nekem, de megoldom. Sok rossz ember van a világon, tudom. Ártani akarnak. És ártanak is, amennyire csak lehet. Amennyire az erejükből telik. De Te ne foglalkozz velük. Ne süllyedj a szintjükre, mert nincs rá szükséged. Mert ezek az emberek nem érnek annyit. Több vagy ennél, lényegesen több. Istenem, Mónika! Annyira szeretném, hogy tudd. Mindent, hogy tudj. Hogy mindig melletted állok. Fogom a kezed, ha kell, beletúrok a hajadba, magamhoz ölellek, amikor úgy érzed, hogy egyedül vagy. Sokszor, mondod, mennyire egyedül érzed magad, de Te, ezt viszont én mondom, soha nem vagy egyedül. Nem lehetsz, mert nem engedem. És szerintem ezt Te is mdod. Annyi mindent szeretnék még mondani, de inkább nem mondok semmit. Kétségbe vagyok esve. El sem tudod képzelni, mennyire. Kérlek, Mónika! Ne hagyd el magad! Folyton csak Rád gondolok. Emlékszem, ahogy sétáltunk a füleld parkban, és nagyon szép voltál. Hulltak az őszi falevelek a délutáni fényben, és olyan boldogok voltunk, mint még soha. Rókaprém bundában voltál, alatta feszülős koktélruha, lábadon tűsarkú. Szeretem, amikor így öltözködsz. De azt is szeretem, amikor csak az a hasvillantós póló van rajtad. Ugye mdod, melyikre gondolok? A Mariánt megoldom, nem kell félned. Átvágom a torkát, s amíg vágom, úgy fog röfögni, mint egy disznó. Betonba öntöm, savban feloldom, ilyenek. Vagy simán golyót röpítek a fejébe és otthagyom. Aztán elviszlek Magyarországra, ott biztonságban leszünk. Találunk egy kis kunyhót a Balaton partján. Kenésén, például. Ott fogunk éldegélni nagy-nagy kölcsönös szeretetben és figyelemben meg alázatban. De mehetünk bárhová. Salgótarjánba, Miskolcra. Szívem szerint én délre mennék. Gyulára, például. És ennénk sok finom gyulai kolbászt. Tudod, hogy szeretem. És tudom, hogy mdod, hogy mdom, hogy te is szereted. Mónika! Kicsinyem, egyedenem! Most épp azt képzelem el, Istenem, Istennőm, és elképzelni sem merem, ahogy meztelenre vetkőztetsz, lecsutakolsz, szárazra törölsz, aztán bepúderezed a popsimat, bepelenkázol és igen, nehéz ezt így kimondani, de Neked kimondhatom: megszoptatsz. Hogy mekkora gyönyör ez nekem? El sem mdod képzelni. A kölcsönös intimitásban ennél messzebb már nem juthatunk el. Szerintem. De ezt is csak így óvatosan mondom. A „sorok között”, nehogy ebből is gond legyen. Norberted. ui.: Szeredek. uui.: Nagyon. FELJEGYZÉSEK ÚTKÖZBEN Hidak könyve VI. / A túloldal „Sima s könnyű híd lészen a pokol fölött, vékony akár az emberi hajszál, s éles, akár a szablya pengéje, s annyi íve lesz, melyet emberfia meg nem számlálhat. Pillérei hegyes kopjákra hasonlítanak, köveiből pedig tövisek nőnek. Hét stáció lészen a hídon, s a halandóknak mindegyiknél számot kell bűneikkel vetniük. Az elsőnél felelniük kell, vajon mindig igazán hitték-e az istent, vagy tán a kétségbe, sőt hitedenségbe estek Ki hűden vala, a pokol tüzébe esék. A másodiknál felelnek majd, a rendhez híven borultak-e imára. A harmadiknál, hogy megadták-e az alamizsnát a szükséget szenvedőknek A negyediknél, hogy megtartották-e a böjtöt, az ötödiknél elvégezték-e a kis és nagy zarándoklatot, a hatodiknál, hogy ima előtt részben vagy egészen megmosdottak-e, a hetediknél, hogy édes anyjukat és atyjukat, s a család kötelékeit tisztelték-e, s hogy a nyomorultakat védelmezték-e. A továbbiakban szó esik még arról, hogy karmát meresztő sas lebeg a híd felett, felcsapnak a pokol lángjai, s a bűnösöket megéged, akik mintha kötélről egyensúlyukat vesztve zuhannak alá, továbbá a középtájt megrettenőkről, és végül az igazakról, akik úgy kelnek át a hídon, hogy észre sem veszik, hogy átmentek. A zöld füzetben találtam ezt az írást, az van fölé írva: „HIDAK - Sirat cuprija”. Keltezés nincs mellette, nem mdom, pontosan mikor írhattam bele, valamikor május elején, hiszen az előtte álló szöveg a Virágidő harmadik része, amelyet azután írtam, hogy viszszatértem Párizsból. Előtte párizsi feljegyzések, egy passzus a Pont Neuf mascaronjairól például. A ramazánnal együtt köszöntöttem be, az ágyúdördülés meg az első teravija már a városban ért. Ez tavaly május 16-án volt, ez tehát a terminus post quem, de az ante quem-et már nehezebb megállapítani. Mindenféle tudálékos feljegyzések, idézetek, felírások (varia) követik egymást, majd az első dátum: „május 26 - Rahat - koncert orijentalne muzike (török görög klasszikus makám zene)”. Ittam a sört az egyetemi könyvtárazás után, nem volt kedvem hazamenni a szép májusi délutánon. A bulvárokon szmog, a Miljacka hűs, a fényes hegyek frissek. A Galerija kávézó teraszán iszom a sört (veliko toceno sarajevsko), ramazánkor, fényes nappal, de ez itt senkit nem zavar, ez a helyi urbánus fiatalokat biztosan nem, pláne a nyezávislák kinézetű pincért, Brkicát (Bajuszka), a laptopozó francia lányt, a kutyás srácot, az állandó arcokat. Közben körmölök a zöld füzetbe. A Szirát hídja érdekelt, már emlékszem, hiszen ott az előző feljegyzés, egy idézet: „Vonulj be, nyisd ki az ablakot, oda menekülj / a káprázat elől. // Kelj át a vékony hídon s meglátod / Arcát a Végtelennek.” Hasan Kaimijától származik, a 17. századi szarajevói dervis költő egy Kaszidájából (vallásos költemény), amelyben az Én a szúfi szimbolika értelmében házként jelenik meg, a vékony híd pedig egyértelműen az iszlám eszkatológiára utal, a hídra, amelyen csak a tiszta szívűek mehetnek át a paradicsomi túlpartra. Feljegyzésem fordítás fordítása, hiszen a török nyelvű költeményt Jasna Samic szerbhorvát fordításában találtam meg a keleti nyelveken írt régi bosnyák költészet antológiájában. S a Szirát hídjáról szóló feljegyzés sem saját. Al-Kiszái írta, a 9. századi arab grammatikus, Hárún ar-Rasíd kalifa nagyrabecsült barátja, gyermekeinek nevelője. Aztán Ján Pauliny neves szlovák arabista válogatta és lefordította, majd a Tátrán szép kúfi kalligráfiákkal dizájnolva kiadta, én pedig megtaláltam néhány éve a Justicák melletti pozsonyi antikváriumban, majd egy hónapja pedig, amikor legutóbb otthon voltam, magammal hoztam. Persze Al-Kiszái sem ereden, a Korán és a hadísz történeteit dolgozza fel. Sokáig nem tudtam eldönteni, mi zavar egyre jobban a körmölés alatt. Nem a zene, nem Brkica fotgolódása, s nem a francia lány potyogásé zavart, hanem a szöveg, amit írok. Hirtelen utálni kezdtem azt a következetlen és művi archaizálást, amelyet fordításomátdolgozásom, jobban mondva átiratomban stílusul választottam. Az egészből szinte már áradt a katolikus tömjénszag. Nem is az archaizálás miatt, az csak rásegített, mondhatni bibliássá, jelenések könyve-szerűvé tette az egészet, hiszen Pauliny popularizáló fordítása (a kötet Iszlám mítoszok és legendák alcímmel jelent meg) érthető módon nem veszi át az iszlám fogalmait, pontosabban lefordítja, körülírja őket. A kulturális kontextustól megszabadított szövegről akár még azt is hihetnénk, hogy egy középkori pokoljáró vízió részlete, esetleg egy későókori apokrif zsidó apokalipszis. Pedig éppen az a dolog különössége, hogy abban az eszkatológikus hagyományban, amellyel e két példázott szöveghagyomány dolgozik, bármennyire is jól felszerelt a Végső Nap meg a Pokol készlete, sehol sem találjuk meg a túlvilág hídjának képét. A kulturális fordítás örök probléma. Szinte végig sem írom az utolsó sorokat, máris előkotrom a piros toliam, és zárójelezni kezdek szavakat, majd újakat írok föléjük. Az „isten”-nel kezdem, , Allah” lesz belőle. Az Ür prófétájából annak küldötte, vagy inkább pejgamber. Kegyes isten helyett ar-Rahím. Az alamizsnából zekat, a böjtből ramazán, a kis és nagy zarándoklatból a mekkai és medinai hadzs, az ima előtti mosdásból abdeszt - a parancsolatok értelmében. Az igazhitűkből múminok lesznek, a paradicsomból dzsennet. A pokol, s az arra referáló templomos-tömjénes gyehenna, vagy a zsinagógái geh Hinnom, vagyis az ószövetségi Hinnon völgye helyett pedig a dzsehennem szó kerül, mely ugyanezen forrásból származik. E szó etimológiai metamorfózisai is a kulturális fordítás dilemmáira irányítják a figyelmet, pláne, hogy ezzel párhuzamosan a gondolati koncepciók metamorfózisa is ott rejlik. És úgy, ahogy a szirát szónál, amely 45 alkalommal fordul elő a Koránban, általában Allah „ösvényét” jelentve. A szó azonban nem arab. A muszlint írásértelmezők as- Szujuti nyomán görög eredetűnek, a latin strata szóból származónak tartották. Valószínűbb azonban, hogy a perzsa zoroasztrizmus eszkatológiai képzetének, a csinvat hídjának átvételéről van szó. A kulturális fordítás akár a híd: ha új életre kél a túlpartra érve, észre sem veszi, hogy átkelt a hídon. Ha nem, alázuhanva a halálnak halálával hal. Száz Pál A mellékletet szerkeszti: Sánta Szilárd. E-mail: szilard.santa@ujszo.com . Levélcím: DUEL-PRESS s.r.o., Új Szó - Szalon, P. 0. BOX 222, 830 00 Bratislava 3 (Fotók: Shutterstock)
