Új Szó, 2019. október (72. évfolyam, 228-254. szám)
2019-10-23 / 247. szám
161 KELET- ÉS KÖZÉP-SZLOVÁKIA 2019. október 23.1 www.ujszo.com Épül az R2-es Losoncig érő szakasza ÖSSZEFOGLALÓ Néhány hete több munkagép figyelhető meg a Zólyom és Losonc közötti főútvonal több szakaszán. Megkezdődtek az R2-es gyorsforgalmi út előkészítő munkálatai. Egyelőre a Krivóny-Mytna szakasz áll az egyik sikertelen pályázó vétója miatt. pssna Az R2-es Mytna és Lónyabánya/Tomásovce közötti szakaszára vonatkozó szerződést nyáron írta alá a Nemzeti Autópálya-társaság (NDS) a Metrostav-Hochtief konzorciummal. A 13,5 kilométeres szakasz Mytna-Lónyabánya/ Tomásovce között több mint 127,7 millió euróért épül meg. Az R2-es ezen szakaszán 11 híd és 6 zajvédő fal lesz, ha minden a tervek szerint halad, két év múlva, vagyis 2021-ben adhatnák át a forgalomnak, ekkorra érne el a gyorsforgalmi út Losoncig. Az előkészítő munkálatok néhány hete kezdődtek el, Mytna község után, Zólyom irányában már forgalomkorlátozással kell számolniuk az autósoknak a munkagépek miatt. Jelenleg geológiai vizsgálatok folynak, illetve 840 ezer eurót költenek az idegenforgalomra NÉMETI RÓBERT A Kassa megye Terra Incognita program által folyósítandó támogatásból vállalkozók, társulások, önkormányzatok is részesülhetnek. A turisztikai látnivalók, az infrastruktúra fejlesztésére és a rendezvények támogatására nyújtandó összeg páratlan. KASSA Az idegenforgalom támogatására szánt összegről Kassa megye a hétfői tanácskozásán döntött. A jövőre szétosztandó összegről és a támogatások részleteiről tegnap számoltak be. Az infrastruktúra fejlesztésére szánt támogatásokból új látnivalókat hoznának létre, és a régióbeli rendezvények színvonalát, marketingjét javítanák. A projekt fő célja, hogy a helyi vállalkozók és szervek segítségével még vonzóbbá tegyék a megye által kínált idegenforgalmi látványosságokat. „Fontosnak tartom azon helyi vállalkozók támogatását, akik tudják, mit érdemes megmutatni a térségünkben. Az országban elsőként az ökoturizmus terén is felhívásokat írunk ki, melyek innovatív környezetvédelmi megoldásokat hozhatnak. Az elektronikus kapcsolatfelvételt is fejlesztjük, melynek köszönhetően elektronikusan nyújthatják be az érdeklődők a kérvényeket. Nagy öröm számunkra, hogy az eddig megvalósított projektek többsége folytatódik, és évről évre új aktivitásokkal bővülnek” - mondta Rastislav Tmka megyeelnök. Lenka Vargová Jurková, a Kassa Régió Turizmus regionális idegenforgalmi iroda igazgatója szerint nagy hangsúlyt kell helyezni a rendezvények és azok reklámjának összhangjára, hajói működnek, kiváló eredményeket érhetnek el. A Terra Incognita programjaiba a kassai járásbeli székhelyű jogi és természetes személyek és vállalkozók, szervezetek jelentkezhetnek. A felhívásokra november 30-ig lehet jelentkezni. A pályázati feltételekről bővebb információt a vyzva.terraincognita.sk oldalon találnak az érdeklődők. Új attrakciókkal javíthatnak a régió látogatottságán (A szerző felvétele) Mytná község határában gőzerővel zajlanak az R2-es előkészületi munkálatai (Somogyi Tibor felvételei) dolgoznak a különböző vezetékek áthelyezésén, és megtisztítják a területet a zöld növényzettől. Az R2-es gyorsforgalmi út Krivány-Mytna közti szakaszát a Doprastav, a Strabag és az Eurovia cégek alkotta konzorciumnak kellene megépítenie. Az NDS szerint viszont a sikertelen pályázók egyike panaszt nyújtott be a Közbeszerzési Hivatalnál (UVO), így a győztessel nem írhatják alá a szerződést. A panasz miatt a hivatalnak a versenypályázat teljes dokumentációját át kell vizsgálnia. Ez több hónap csúszást jelenthet. Érsek Árpád (Híd) közlekedési miniszter lapunknak korábban elmondta, hogy a sikertelen pályázó az óvást tíz perccel a határidő lejárta előtt adta be. „Úgy gondolom, művileg kitalált indokok alapján támadták meg a versenyt. A benyújtott panasz ellenére mindkét szakaszt 2023-ig be kellene fejezni”-közölte júliusban Érsek Árpád. Az NDS 2017-ben adta át az R2-es Zólyom kelet-Pstrusa közti szakaszát, amely a 2015-től működő Pstrusa-Krivány szakaszhoz kapcsolódott, ennek köszönhetően jelenleg Zólyomtól Kriványig lehet közel 20 kilométeres négysávos gyorsforgalmi úton közlekedni. A Kriványtól Lónyabányáig vezető szakasz további, közel 23 kilométerrel bővítené az R2-es hosszát. (dem, ie) Újabb falfestményekkel bővül Kassa belvárosa Többtucatnyi falfestmény és grafika díszíti a város épületeit (A szerző felvételei) NÉMETI RÓBERT A kassai óriásfsstménysk a Street Art Communication (SAC) nevű rendezvénysorozatnak köszönhetően születtek. Lényege, hogy a projektbe bekapcsolódó művészek kiaknázzák az utca szokványos elemeiben rejlő lehetőségeket, így létrehozva egy művészeti alkotást. A műfaj legismertebb formája a graffiti, mely az utóbbi évek során a rendezvénysorozat egyik legelfogadottabb művészeti ágaként jelent meg. A kezdetekben a város külső épületeire festették fel, de ma már rengeteg városközponti épület falán is láthatók a színesebbnél színesebb alkotások. A legismertebb és legkeresettebb Street Art-festmények közé Pener Bezt lengyelországi művész kékes-vörös színű alkotása tartozik, vagy a Zborovská utcai, a spanyolamerikai kultúra vonásait bemutató festmény. Az alkotások az évek során rengeteg turistát vonzottak a városba, korábban pedig az egyik nemzetközi légitársaság is arról számolt be, hogy emelkedik az alkotások iránt érdeklődő utasok száma. Viktor Fehér, a SAC szervezet egyik alapító tagja lapunknak elmondta, a festmények száma évről évre folyamatosan gyarapodik. „Jelenleg a lengyelországi Wojciech Kolacz illusztrátor és festő, művésznevén csak Oteckiként ismert szerző alkotásán dolgozunk a Dargói hősök lakótelep egyik panelházán. Otecki időnként a helyi növény- és állatvilágból merít, de gyakran inspirálódik a történelmi műtárgyakból is. Az ókori történetek és a nem is annyira ősi modernizmus formális esztétikáit kombinálva arra a művészetre emlékeztet bennünket, amit a kassai panelházak közül jól ismerünk. Éppen ezért döntöttünk úgy, meghívjuk őt a városba, hogy az állványaink segítségével valami varázslatosan különlegeset alkosson” - mondta Fehér.